II. kerületi Toldy Ferenc állami főreáliskola, Budapest, 1936

Kardeván Károly dr. Minden búcsú fájdalmas, mert életünk megszokott menetének megváltozása szívünket hevesebben dobogtatja meg, de még fájdalma­sabb az a búcsú, mikor szeretett emberektől, szívünkhöz nőtt egyének­től búcsúzunk. Kardeván Károly dr. az idei tanévvel befejezi isko­lánkban tanári működését, alakja nem jelenik meg a folyosókon, a tantermekben, és nem foglal helyet a tanári szoba úgynevezett „tudós” sarkában, ahonnan mi, fiatalabbak sokat hallgattuk kedves megjegy­zéseit, reminiszcenciáit a régi időkről, anekdotáit, tanácsait, apai, testvéri vagy baráti szavait. Most, mikor távozik körünkből, legyen szabad áttekinteni nagy vonásokban működésének körét, hogy meglássuk benne a tanárt, a tudóst és az embert. 1878. szeptember 22-én született Lőcsén. Édesapja szintén a tanári pályán működött. De a család csakhamar Pestre kerül. Kar­deván Károly középiskolai tanulmányait is itt végezte az evangé­likus gimnáziumban. Kiváló tanárai voltak. Közülük csak Lehr Al­bertet, Böhm Károlyt, Fröhlich Róbertet, Góbi Imrét, Petz Gedeont és Hittrich Ödönt említjük. Ezek a fogékony ifjúban már korán fel­keltették az irodalom szeretetét. Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudomány­­egyetemen végezte, ahol a bölcsészettudományi karra iratkozott be, mint magyar-német szakos hallgató. Itt Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Simonyi Zsigmond, Szinnyei József, Heinrich Gusztáv és Petz Ge­deon előadásai irányították tovább szellemi fejlődését. Harmadéves korában, az 1898/99. tanévben Lipcsében volt tanul­mányúton, s az ottani egyetemen Brugmann, Sievers, Köster, Volkelt, Witkovsky és Wundt előadásait hallgatta. Doktori diplomát 1900-ban szerzett. Értekezése Rist Jánossal, a XVII. században élő, holsteini származású drámaköltővel foglalkozott. Egyetemi éveiből különösen Gyulai Pálra emlékezik vissza leg­szívesebben. A népszerű egyetemi tanár és író előadásának szuggesz-

Next