II. kerületi Toldy Ferenc állami főreáliskola, Budapest, 1940
tősége van. Éppenígy nyelvünk magyarosításában s a magyar stílus szabatosabbá és világosabbá fejlesztésében is nagyszerű munkát végzett. Megírta a Magyar Középiskolák Igazgatásának kézikönyvét. Ezenkívül összeállította a Főigazgatói Évkönyvet, mely az egész budapesti tankerületről tiszta képet és áttekintést ad. Pintér Jenőnél világosabban, szabatosabban és magyarosabban senki nem írt. Átolvashatjuk a hét kötetes Magyar Irodalomtörténetét, sehol egy homályos, zavaros, kuszált mondat. Amit elméletben hirdetett, azt gyakorlatban is megvalósította. ,,Hibák a tanításban és nevelésben" c. dolgozatából kitűnik, hogy a gyakorlati pedagógiában is érvényesül tiszta látása s a tanítás és nevelés iránt vele született érzéke. Itt igazolta, hogy nem hiába volt 20 évig tankerületi főigazgató. Rendkívül kiváló érzékkel és gazdag tapasztalatokkal állította össze a jó tanár kellékeit. Pontokba szedve kiterjeszkedik az értelmi és erkölcsi nevelés s a helyes didaktika minden egyes problémájára. Röviden s tömören szinte klasszikus elgondolással mondja el mindazt, amit úgy a kezdő, mint a gyakorlottabb tanárnak is meg kell szívlelni s hivatásában megvalósítani. Tudományos munkálkodása s nagyhatású főigazgatói működése méltóvá tették, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, a Szent István Akadémia, a Kisfaludy-Társaság és a Petőfi-Társaság rendes tagjává, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, sőt a Magyar Pedagógiai Társaság is elnökévé válassza, a szegedi Ferenc József Tudományegyetem nyilvános rendes tanára legyen, s a debreceni Gróf Tisza István Tudományegyetem tiszteletbeli doktorává avassa. A kormányzó úr pedig értékes szolgálata elismeréséül a magyar érdemrend középkeresztjével tüntette ki. Két világ határán állunk. Pintér Jenő maga mondotta egy Ady-emlékünnep után, hogy itt a két világ, az idősebbek és ifjabbak közötti szakadék tűnt fel neki a legjobban. De nehéz az ilyen szakadékot áhidalni. Pintér Jenő maga is inkább a régi világba tartozott, már pedig mint irodalomtörténésznek, pedagógusnak és főigazgatónak, — az új világgal is számolnia kellett. Hogy az ilyen beállítottság milyen lelki válságot idéz fel az érzékeny emberben, azt — amint ismerjük — a leggyönyörűbben Gyulai Pál rajzolta meg Arany Jánosról tartott emlékbeszédében. ,,Ha reményeink emlékekké váltak, vágyaink lángja hamuvá porlott, ha elhaltak mellőlünk szeretteink, ha mintegy kikopunk az életből, ha elfeled a világ vagy épen gúnnyal tekint reánk az újabb nemzedék, nem az elvénült Toldihoz hasonlítunk-es nem szól-e lelkünk-