V. kerületi Állami Szendrey Júlia Kereskedelmi Leányközépiskola, Budapest, 1948
VVI , VWI«-at M ÍZ ÉV TÖRTÉHETI. Az iskolai év időrendje. Alakuló értekezletünket 1948. aug.30.-án, a javító.pótlA és különbözeti vizsgálatokat aug. 29.-én és 36.-án tartottuk. A különbözeti vizsgálatokon Steiner Andor főigazgatósági szakelőadó elnökölt. Egyébként a beiratkozások, a tanítási napok és a szünetek rendjében teljesen a 38.653/1948.VII.I.K.Sz.M. számú rendelethez alkalmazkodtunk. Az év végi összefoglalásokat a IV. osztályokban május 12-14.-én, az alsóbb osztályokban június 11-15.-én tartottuk, az iskolai évet pedig június 18.-án zártuk be. Az egész iskolai év folyamán a középiskolában is, a szakiskolában is mindennapos/teljes óraszámú tanítás folyt. Személyi változások. Felettes hatóságunk még a megelőző iskolai év végén Bokor Arturné r.tanárt a XIII.ker.áll.ker. leányközépiskola igazgatásával bízta meg, majd az iskolai év elején újból intézetünkhöz helyezte vissza /46.722/1948.VII. 1. K.Sz.L./. Intézetünkhöz kapott beosztást még a nyár folyamán Tóth Vilma egri áll.ker.leányközépiskolai r.tanár /38.272/ 1948.VII.1.K.Sz.Il./, őt azonban a miniszter úr a XIII.ker.áll. ker.leányközépiskola igazgatásával bizta meg /46.722/1948.VII. l.K.Sz.k./. Ugyanezen iskolához helyezte át a szakoktatási főigazgató úr a tanév elején Szerb Istvánná,dr.Komáromi Mária r.tanárt /3718/1947-48 K.Sz.Főig./. Özv.Szabó Gáborné,dr.Hodászi Elvira r. tanárt a főigazgató ur' az 'Intézetünkkel kapcsolatos szakiskolától szolgálattételre a középiskolához osztotta be /269/48-49 K.Sz.Főig./. Az iskolai év elején betegszabadságra ment, majd az év folyamán nyugdíjba vonult dr.Kádas Ferenc róm.kath.hitoktató. Óráit dr.Petheő Károly hitoktató vette át, akit felettes hatósága az év folytán önálló hitoktatóvá nevezett kiaz elfogadó rendelet száma: 46.045/1949. I.f.o.V.K.M./.Márc. 1-el nyugalomba vonult özv.Gimpl Béláné, iskolánk altisztje, aki szolgálatát még a Budapesti Kereskedelmi Akadémiánál kezdte, s iskolánkhoz fennállása óta hűségesen ragaszkodott. Helyébe a miniszter ur Bodnár István napibéres altisztet nevezte ki áll.ker.középiskolai altisztté /19.560/1949.VIII.l.K.Sz.M./. Napibéres takaritóként működött 1948.nov.16-tól márc.31-ig Márton Istvánná,Bozsó Julianna, fűtő szolgaként a fűtési időszakra Márton István. Bíró Imrénné dr.Sárközy Irén irodai szolgálatra 'való“beosztásával a kapcso-latba! 1949.jan.18-tól az iskolai év végéig heti 4-4 órában óraadóként működött iskolánkban dr.Besnyő Miklós és Csillag Miklós, mindkettő a Szende Pál ker.középiskola r.tanára. Soronkivüli előlépéssel jutalmazta a miniszter ur dr.Mosonyi Mihály és dr.Verbényi László r.tanárokat /19.561/1549.Vill. l.K.Sz.M., előbbi a 8., utóbbi a 9.fizetési fokozatba lépett elő. 1949.ápr.1-től fogva napibéres altisztként működik iskolánkban Göcsei Margit. A tanári testület továbbképzése. Az A-szakos tanárok 1948. nyári továbbképző tanfolyamán testületünkből résztvett: dr.Köröndi Albertné, dr.Szabó Gáborné; a karácsonyi szünetben rendezett átképző tanfolyamon: Biró Imréné, Köröndi Albertné, Szabó Gáborné; a május-augusztusi orosz nyelvi átképző tanfolyamon Bokor Arturné,Garami Károlyné; az 1949.nyarán rendez