VII. kerületi Nagyatádi Szabó-utcai Férfiszabó Szakirányú Fiú Iparostanonciskola, Budapest, 1936

Iskolánk alapítása. Budapest székesfóváros polgármestere az iparostanoncis­­kolák önállósításának fokozatos kiépítése során az 1936. június 5-én kelt 93.044/1936—VII. számú rendeletével a VI., Érsek­ utca 4. és a VIII., Bezerédi­ utca 16. sz. alatti községi elemi iskolák he­lyiségeiben évtizedek óta működő, csak a délutáni órákban tanító szabó szakirányú iparostanonciskolákat megszüntette és részükre az 1936—37. iskolai évtől kezdődően a VII., Kertész­ utca 30. szám alatt önálló iparostanonciskolát létesített, idehelyezve a takács és hurkoló iparágak tanulóit, valamint az összes siketnéma tanonco­­kat is. Az iskola megszervezésével és vezetésével a 93.0696936.— VII. számú polgármesteri rendelet Lengyel Gyulát, helyettesíté­sével dr. Lakatos Gézát bízta meg, akik 1936. július 2-án kezdték meg működésüket. Munkájuk során állandó jóakaratú támogatás­ban részesültek úgy az iskolafenntartó főváros illetékes ügyosz­tályai, mint a felügyeleti hatóság részéről. Hatóságaink gyors, megértő, az iparosnevelés és oktatás nemzeti jelentőségét átérző intézkedéseinek, tudatos összedolgozá­sának volt az eredménye, hogy az ország egyetlen szabó, takács és hurkoló iparostanonciskolája — egyike a legjobban felszerelt iskoláknak — az 1936—37. iskolai év első beírási napjának regge­lén megnyithatta kapuit tanítványai előtt és megkezdhette műkö­désének első esztendejét. II. Az 1936—37. iskolai év. 1. Az iskolai év kezdete. Az 1936—37. iskolai évre vo­natkozó év eleji beírásokat szeptember 3, 4, 5, 7 és 9-én délelőtt és délután tartottuk meg. Beiratkozott összesen 7­87 tanuló, akik ré­szére 6 első, 10 második, 9 harmadik, 3 negyedik és 1 összevont első-harmadik ,összesen 29 osztályt nyitottunk meg. Az évnyitás szeptember 10-én volt. A rendes tanítás azonban az iskolapadok és munkaasztalok mázolásának meg nem száradása miatt csak szeptember 16-án kezdődött. 2. Tanévközi beírások, változások az osztályok számában. Az iskolalátogatási kötelezettség a tanoncszerződés megkötésével lép életbe, s miután ennek ideje még szabályozva nincs, a tanéve közben szerződött tanoncok egész éven át jelentkeznek beírásra az iskolában. Az iskolai év tartama alatt összesen 597 tanulót írtunk be, akik az év elején szervezett osztályok kereteit teljesen betöl­tötték, sőt részükre két alkalommal is újabb osztályokat kellett megnyitni. 1

Next