VII. ker. Dohány-utcai polgári leányiskola, Budapest, 1938

If­j [ Dr. Szalay Lászlóné ! Bucsinszki Henrietta, a nagytehetségű, páratlan szorgalmú és munkáját művészi színvonalig emelő kartársunk 1938 decemberé­ben befejezte áldásos életét. Kedves munkatársat, tanítványaink melegszívű gondozóját, a nevelés és tanítás fáradhatatlan harcosát vesztettük el benne. A Mindenhatótól kérünk számára békét és örök nyugalmat. Emlékét szeretettel őrizzük. A tanári testület nyugalmazott tagjai. Baán Gézáné c. igazgató 40 évi munkásság után a lefolyt isko­lai évben vonult vissza arról a munkatérről, melyen sok szeretettel és nagy tudással hintette el a hazaszeretet, vallásosság és tudás mag­vait a gyermeki lelkekben. Pályájának túlnyomó részét, 32 évét, iskolánkban töltötte el. Felbecsülhetetlen értékű nevelői és tanítói munkáján kívül ifjúsági műveivel, iskolánkban évenként rendezett műsoros előadásaival és az ifjúsági önképzőkör vezetésével igazi költői tevékenységet fejtett ki. Nemes egyénisége, páratlan köteles­ségtudása az igazi tanár mintaképévé tették. Mindnyájan, munka­társai és tanítványai, a legnagyobb meghatottsággal és szeretettel búcsúzunk tőle. A másik kiváló kartársunk, akitől szintén búcsúznunk kell, dr. Virág Gézáné. 35 évi tanári működés után, amelyből iskolánkban 20 évet töltött el, betegsége kényszerítette arra, hogy elhagyja azt a pályát, amelyhez annyira ragaszkodott és amelyen kiváló ered­ménnyel működött. A megértő, melegszívű barátot nélkülözzük benne, tanítványai pedig a tanítást és nevelést igazi odaadással végző tanárukat. Rajtuk kívül az 1923. évtől a jelen iskolai évig Balló Edéné, Vámossy Margit, Bittó Auguszta, Lakatos Sándorné, Almády Elza, Pasteiner Fabiola, özv. Surányi Sándorné, Stemmer Jolán, Szmetana Gusztávné, Daffinger Mária tanárok és Ormai Jenő igazgató élvezik eredményes munkájuk után a nyugdíjat.­ ­

Next