II. kerület községi nyilvános polgári leányiskola és női kereskedelmi tanfolyam, Budapest, 1943
A nemzeti öntudatra nevelés, mint a nemzeti összetartás legerősebb gyökere. 1943 november 3 és 1944 április 5. Mily szokatlanul késő tanévnyitás és milyen szokatlanul korai tanévzárás! Ez a rövid tanév mégis megsokszorozott, kemény, öntudatos magyar munkát jelent. Háború van. Körülöttünk tombol a vihar. Felettünk zúgnak a rémséget és pusztítást ontó szörnyű gépmadarak. Mi ez? Az ezeréves magyar sors: a létünkért folyó küzdelem. Itt él a maréknyi magyar a Kárpátok medencéjében, kicsi szigetként Európa szívében, a hatalmas germán és szláv népek óceánjai között. Ezer év óta szinte szakadatlanul csapdossa e kis sziget partjait a háborús hullámverés. De eddig minden csapás visszapattant róla. A magyar kéményen állta a harcot, pedig mindig túlerővel volt szemben Miben rejlett az ereje? Széchenyi István gróf megmondta: ״ A nemzeti nagyság alapja csak a nemzetben van.” Oly kevesen vagyunk. Szükséges tehát, hogy a haza minden leánya és minden fia talpig ember legyen, mert a hazának csak ilyenekre van szüksége. Ez a mostani harc is a létünkért folyik. Tehát minden magyarnak, így leányifjúságunknak is ki kell vennie a harcból a maga részét. Erre tanítottak, erre neveltük őket, hogy felkészüljenek a rájuk váró nehéz küzdelemre. Fegyverük az Istenbe vetett szilárd hit, mely bátorságot ad; a tudás, melyből erőt, a lángoló hazaszeretet, melyből elszántságot meríthetnek; a becsületes munka, mely kitartásra serkent. A hősi magyar múlt előttünk ragyogó példa és követésre buzdít. Erős várunk pedig édesen csengő szép magyar nyelvünk. Bevehetetlen erősség ez, melynek ormán ott ragyog iskolai zászlónk jelmondata, hogy aranyos betűi beleégjenek leányaink szívébe: ״ Magyar hölgynek születtél, áldd érte sorsodat!” Zachariás Endréné, dr. Zsiga Margit.