V. kerületi magy. kir. állami Berzsenyi főgimnázium, Budapest, 1870

A­ rezgő s hullámzó mozgás elméletének alapvonalai alkalmazva a fénytanra. A rezgő mozgás általában. 2. ábra. Ha valamely test-részecskének egyensúlya egy helyütt megzavartatik, ez esetben az egyensúlyokból kitérített ré­szecskék törekedni fognak előbbi helyzetükbe visszatérni. Míg a részek az egyensúlyi helyzethez közelednek s attól eltávo­lodnak, addig a test rezgő mozgásban (oscillation vibration) van. Ha a rezgő mozgás az egyensúly megzavarási helyétől egymásután egyrészről a másikra terjed, ez esetben a rezgés haladó, és ily haladó rezgés hullámmozgásnak neveztetik (motus undulatorius). Ezen mozgás igen jól magyarázható valamely kifeszített kötélen történő haladó rezgés észlelése által. Ha egy kifeszített kötelet B-nél (1. ábra) pl. megerősítési pontjának közelében fölfelé irányzott rögtön eszközlött lökés által helyzetéből kihozzuk, és ezután magára hagyjuk, ekkor ez által a lökés pillana­tában a kötélnek csak azon része fog egyensúlyi helyzetéből kijutni, mely a meglökött rész­lethez igen közel fekszik; ezen mozgás lassanként átterjed valamennyi részre, míg végre a kötél egész hosszában rezgő mozgás jö létre. A hullámnak ezen tovaterjedése B-től A felé és vissza, mint könnyen belátható, csak látszólagos, és pedig ugyan­azon testnek látszólagos nem pedig valódi mozgása. A valódi mozgás, mely ezen látszólagost előidézi, az egyensúlyi helyzetből kiterelt részecskéknek egyensúlyi helyzetükön keresztül fel- és lefelé egymásután történő rezgése. A mondottakból belátható, hogy a továbbhaladó hullám csak alak, mely tovahaladása közben a rezgő testnek mindig más-más részecskéi által képeztetik. Valamely rezgő test egyes részecskéinek rezgése különféle irányban jöhet létre, és e tekintetben hoszanti (lon­gitudinal) haránt (transversal) és forgási (rotatorisch) rezgést különböztetünk meg. Ha a rezgő részecskék valamely test hosszabb átmérőjének irányában mozognak ide s tova, ez esetben hoszanti (longitudinal) rezgés jö létre. Ha a rezgő részecskék a rezgő test rövidebb átmérőjének irányában mozognak, ez esetben a rezgés haránt rez­gés leend. Ha végre forgási mozgásban vannak a rezgő részecskék, ez esetben forgási rezgés keletkezik. Mielőtt valamely fényrészecske rezgő mozgásának bővebb vizsgálására térnénk át, még meg kell említenünk mi­szerint, ha pl. b (2. ábra) rezgő mozgásban van és egyensúlyi helyzetéből csökkenő sebességgel b,­felé mozog, a hol az egyen­súlyi helyzettől legnagyobb távolságban van, s hol sebessége a 0 és visszatérve b-n át b2*ig ellenkező irányban eltávolodik, s innen egyensúlyi helyzetbe b-be, a hol se­bessége legnagyobb, visszatér, ez esetben b részecske egy rezgést (oscillation) visz véghez. Rezgési táv (Schwingungsweite, Am­plitude) alatt az egyensúlyi helyzetből való legnagyobb eltérés (Elongatio) b b, b b b2 értendő. Azon idő pedig, melyet egy rezgő tömecs szükséges, hogy egyensúlyi helyzetéből b, b b2 és vissza b ig jusson rezgési tartamnak (Schwingungsdauer) neveztetik. Rezgési sebesség alatt azon sebességet értjük, melylyel valamely rezgő tömecs mozgásának bizonyos helyén bir. A rezgő testrészecskek legnagyobb sebességét rezgési hatályosságnak (Schwinguns Intensität). Azon idő, mely szükségeltetik, hogy egy testrészecske egy egész rezgést tegyen, rezgési időnek mondatik. A rezgési állapotot, azaz a rezgés irányát, a sebesség nagyságát, a nyugvás helyzetétőli távolságot, az időt, mely alatt ezen állapotba jutott a rezgő test, rezgés változatának mondjuk (Phase). Minden mozgásnál mindenek előtt a tér, idő, sebesség és erő közt fennforgó viszonyt kell meghatározni. Ezt fogjuk előbb általánosságban minden gyorsított mozgásra nézve leszármaztatni és azután a talált törvényt az aether tömecsre alkalmazni. Legyen egy anyagi pont adva, mely egyenes irányú mozgással T idő alatt S utat futna be, és ezen T idő végén V sebességet nyer, ez esetben a következő, végtelen kis időrészecskében befutott út egyenlő d, S és a sebesség növekedése d V. Ha a következő végtelen kis időrészecskében d T-ben a mozgás V sebességgel történt volna, mely sebességgel ezen időrészecske kezdetén bírt a mozgótest, ez esetben a befutott út egyenlő volna V d T, de minthogy a sebesség növekedése tételeztetett fel, tehát a valóban befutott útnak nagyobbnak kell lennie, azaz szükségképen kell, hogy d S­­ V d T...................................(1) Ellenben kisebbnek kell lennie mint azon út, melyet a mozgó test d­T. idő alatt futott volna be, ha a mozgás a T-j-dTidő végén bíró sebességgel azaz 1. ábra. *• T+dT V + d­V idő végén bíró sebességgel azaz sebességgel történt volna azaz dS­(V-\-dV)dT............................................(2 vagy, ha az (1) és (2) alatti egyenletet következő módon írjuk: dS d T Vesds_ d T V -f d V(3)

Next