IX. kerületi Knezich utcai polgári fiúiskola, Budapest, 1930
A jövő iskolaévre vonatkozó tudnivalók. A beírások az 1931/32. iskolaévre folyó évi június hó 19-én és 20-án naponként délelőtt 8-tól 12 óráig lesznek. Aki e szabályszerű időt elmulasztja, az a szeptemberi pótbeírások alkalmával — a javító- és pótlóvizsgálatra utaltakon kívül —csak abban az esetben vehető fel, ha késedelmének okát elfogadhatólag igazolja és ha van még számára hely. Felvételre csak az iskola körzetéhez tartozó területen lakó tanulók számíthatnak. A tanulót a most elmúlt iskolaévről szóló iskolai bizonyítványa alapján vesszük fel. Új tanulóknak ezenkívül állami születési anyakönyvi kivonatukat és himlőoltási bizonyítványukat is be kell adniok. A beíráskor és az iskolaév folyamán (okt., dec., febr. és ápr. 1-én) fizetendő díjak összegéről a beírásokat megelőző napokban az iskola hirdetőtáblájára vagy kapujára kifüggesztett hirdetés tájékoztat. Közalkalmazottak, hadiözvegyek, hadirokkantak, betegség esetére biztosítási kötelezettség alá eső, vagy olyan szülők gyermekei, kiknek bármiféle foglalkozási ágban havi jövedelme legfeljebb 160 pengő, továbbá hadiárvák, árva- és szeretetházak vagy más közintézmények eltartottjai díjkedvezményben részesülhetnek, ha e körülményeket hiteles írással igazolják. Tandíjmentességben is részesülhetnek a legalább jó (2) magaviseletű és jó (2) általános osztályzatot nyert tanulók, ha szülőjük vagy gyámjuk a beírás alkalmával az e célra szolgáló űrlapon sajátkezű aláírásukkal kérik azt. Elégséges (3) általános osztályzatú tanuló legfeljebb féltandíjmentességre számíthat. A tandíjmentesítésre vonatkozó végleges határozatot csak szeptember második felében közöljük az érdekeltekkel. A zenetanfolyamok volt tanulóit szintén június utolsó napjaiban írjuk be. Új tanulókat csak a szeptemberi pótbeírások alkalmával előzetes képességi vizsgálat alapján veszünk fel. A többi rendkívüli tárgy (idegen nyelvek, gyorsírás stb.) tanfolyamaira szeptember elején vesszük fel a jelentkezőket. A rendkívüli tárgyak díjait a már felvett tanulónak egész iskolaéven át meg kell fizetnie még akkor is, ha a tanfolyamról időközben igazolt okból kimarad. A javító- és pótlóvizsgálatok szeptember 3-án délelőtt 8 órakor lesznek. Ezek díjtalanok. A javítóvizsgálatra jelentkezők augusztus 15-ig kötelesek iskolai bizonyítványukat az igazgatóságnak beadni, mert különben elvesztik e vizsgálatra nyert jogukat. Ugyancsak e határidőig nyújtják be bélyegtelen folyamodványaikat a pótlóvizsgálatot kérő tanulók is. A másfajta iskolákból (elemi iskolai V. vagy VI. osztályból, a középiskolák alsó osztályaiból) a polgári iskola megfelelő osztályába átlépni kívánó tanulók felvételi vagy tantárgy-különbözeti vizsgálata szeptember 4-én délelőtt 8 órakor lesz. Ezekre ugyan a vizsgálat megkezdése előtt is lehet jelentkezni, de ajánlatos, hogy az érdekeltek már a nagyszünidő elején kikérjék az igazgatóság útmutatását, hogy az aszerint való előkészületre elég idejük legyen. A pótbeírások szeptember 5-én és 7-én lesznek. Szeptember 9-én lesz az iskolaév ünnepies megnyitása, 10-én pedig megkezdődik a tanítás. A karácsonykor vagy a tanév végén teendő magánvizsgálat engedélyezését kérő szabályszerűen felszerelt folyamodványt október 1-ig, illetőleg április 1-ig kell az igazgatósághoz benyújtani.