I. kerületi (Fehérsas-téri) községi polgári fiúiskola, Budapest, 1937

I. Adatok az iskolaév történetéből. Az 1937—38. tanévvel iskolánk 34. éve zárult le. 1. Alakuló értekezlet, javító-, felvételi és különbözeti vizsgálatok. Az iskolaévet 1937. augusztus 28-án alakuló értekezlettel kezdtük meg. A javító־ vizsgálatokat augusztus 30-án tartottuk. A javító­vizsgálaton megjelent­­28 tanuló közül sikeresen vizsgázott 24. osztályismétlésre utasítottunk 4 ta­­nulót. Augusztus 31-én 16 tanuló és október 2-án 4 tanuló tett sikeres fel­­vételi, illetőleg tantervkülönbözeti vizsgálatot. 2. Beíratások. A június 19-én és 21-én tartott rendes beíratáskor 298, a szeptember 1-i és 2-i pótbeíratáson 174 tanulót írtunk be. Az iskolai év folyamán beiratkozott még 25 tanuló, akikkel együtt a beiratkozott tanulók száma 497. Az iskolaév folyamán kimaradt 25, meghalt 1 tanuló. A tanulók évvégi létszáma 471. Az előző tanév végén 473 tanulónk volt, tehát itt 0-21% csökkenés mutatkozik. 3. A tanév megnyitása. Az iskolai év ünnepélyes megnyitása szeptem­­ber 3-án Yeni Sancte-val kezdődött. Az istentiszteletek után az igazgató megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy csak a lelkiismeretes kötelesség­­teljesítés, kitartó szorgalom és példás magaviselet lehet a komoly munka alapja. Majd felhívta a tanulók figyelmét az iskolai szabályok pontos be­­tartására és a bevásárlásoknál mindig szem előtt tartandó magyar ipar pártolására. Az ünnepély befejezéséül a zászló iránti hűség mélyítése céljából a ta­­nulók tisztelegve vonultak el a nemzeti zászló előtt. Szeptember 4-én megkezdődött a rendes tanítás. 4. Tandíjmentesség. A tandíjfizetés a rossz viszonyok közt élő szülőket ez évben is nagy gondok elé állította. Amennyire a körülmények megenged­­ték, igyekeztünk a szülők gondjain enyhíteni. Az első félévben tandíjmentes volt 150, elsőfokú 77, másodfokú 94, harmadfokú tandíjkedvezményes 80, teljes tandíjat fizetett 83 tanuló. A kivetett tandíj összege 4000 pengő, az elengedett tandíj pedig 5440 pengő volt. A második félévben tandíjmentes volt 149, elsőfokú 73, másodfokú 94, harmadfokú 78, teljes tandíjat fizetett 77 tanuló. A kivetett tandíj 3836 pengő, az elengedett tandíj 5604 pengő. 5. Felmentések. Az iskolaorvos véleménye alapján az igazgató felmentett tornából 18, szertornából 4 és a rajz finomabb kiviteléből 3 tanulót. 6. A tanári testület személyi változásai. Az 1937—38. iskolai év folya­­mán a tanári testületben a következő változások voltak.: A VI., Váci­ úti polgári fiúiskolához áthelyezett Krenkó János test­­nevelési h. tanár helyét a Nagymező­ utcai polgári fiúiskolában is tanító Holéczy Győző hely. tanár foglalta el. A más iskolákhoz áthelyezett Németh

Next