I. kerületi Attila-utcai községi polgári fiúiskola, Budapest, 1938

FEV­­­REV 2010 TŐKE GYULA. Negyven évi szolgálati idejének teljes kitöltése után ez évben meg­­vált iskolánktól Tőke Gyula igazgató. Iskolánkat ő szervezte és alapítása óta ő vezette. Tizenkilenc évi együttműködésünk alatt a kollégiális érzés gyakorlásában, a gyermekek iránti szeretetben és áldozatkészségben, az igazságosságra való törekvésben példát mutatott. Veleszületett finom modora, tapintata kellemessé tette az együttműködést elöljárónak,, tanárnak, tanulónak. I. Iskolánk múltja. Iskolánk 1920 szeptemberében nyílt meg 8 osztállyal mostani ott­­honában. Tankerületünk eddigi főigazgatói : dr. Gyulai Ágost (1931—33),­ dr. Leidenfrost Gyula (1934—36), dr. Pintér Jenő (1936—). Iskolánk eddigi tanulmányi felügyelői Lázár Kálmán (1920—24), Beöthy Vladimir (1924—28), Mihalik Sándor (1928—30), Baumann János (1930—35), Dús Ferenc (1935—36), dr. vitéz Sághelyi Lajos (1936—). Iskolánk eddigi igazgatói : Tőke Gyula (1920—1931 okt. 18), Czimerer Béla (1938 okt. 18-tól). II. Adatok az idei iskolai év történetéhez. Az események közül messze kimagaslik a Felvidék magyarlakta területeinek és a Ruténföldnek visszatérése. Ez megerősíti igazságérze­­tünket­­és a nemzet fennmaradásának gondolatát. Északon, keleten, délen és nyugaton még sok testvérünk nyög idegen járom alatt. 1. Javító-, felvételi és tantervkü­lönbözeti vizsgálatok. Augusztus 30-án tartottuk meg a javítóvizsgálatokat. Augusztus 31-én tartottuk meg a felvételi és tantervkülönbözeti vizsgálatokat. 2. Behratások. Szeptember 1-én, 2-án és 3-án beírtunk 214, évköz­­ben 22 tanulót, tehát összesen 236 tanulót. 3. A tanév megnyitása. Az augusztus 29-én tartott alakuló értekez­­lettel megkezdődött a tanítási év. Szeptember 4-én a Veni Sancte után megtartottuk az évmegnyitó ünnepélyt. A tanítás 5-én kezdődött.

Next