Evangélikus gimnázium, Budapest, 1892
MEGNYITÓ BESZÉD. Tartotta dr. Králik Lajos, iskolai felügyelő. Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Kedves tanuló ifjúság! Rövid egy éve múlt annak, hogy a halál kérlelhetlen keze kiszólította az élők sorából dr. Hunfalvy Pált, és hogy ama díszes palotában, melyet a nemzet áldozatkészsége a tudományoknak emelt, mély gyászba borultan járultunk a megdicsőültnek ravatalához. Fájdalmasan éreztük a veszteséget, mely a tudományt, az egyházat és hazánkat érte. Éreztük, hogy egy nagy elme költözött el mi tőlünk, a ki mély tudománynyal és fenkölt ihlettel terjesztette hazánkban az igaznak, szépnek és jónak ismeretét, hogy egy nemes szív szűnt meg dobogni, mely két emberöltőn át örök ifjú, szent lelkesedéssel hirdette és gyakorolta az ember és hazaszeretet nemes erényeit. Fővárosi evangélikus egyházgyülekezetünk osztozott a nemzet gyászában; közgyűlésünk szeretettel és kegyelettel hódolt meg a megdicsőült emlékének és haladása jeléül Elischer Gyula presbyter úr indítványára egyhangúlag elhatározta, hogy emlékét a főgymnasiumban egy ércztáblával örökíti meg. Egybegyűltünk ma, mélyen tisztelt ünneplő közönség, hogy ez emléktáblát leleplezzük, azt hálánk és kegyeletünk koszorújával körülövezzük és drága halottunkról szeretettel megemlékezzünk. Negyven éve múlt annak, hogy egyházgyülekezetünk a megdicsőültet iskolái felügyelőjévé választotta meg. Nem volt örvendetes, sem nagy reményekre biztató iskoláink akkori állapota. Egyházunk a fővárosban akkor is kevés, alig egynéhány ezer hívet számlált, és bár a gondviselés megáldotta volt felejthetetlen buzgalmú férfiakkal, a hitben erős és érte áldozni kész protestáns nőkkel, a szegénység, mely a magyar protestáns egyháznak, a fő-