III. ker. Kórház-utcai polgári fiúiskola, Budapest, 1934

A jövő iskolaévre vonatkozó tudnivalók. .A beiratások az 1935—36. iskolaévre folyó évi június 18-án és 19-én naponként délelőtt 8-tól 12 óráig lesznek. Aki a szabályszerű időt elmulasztja, az a szeptemberi pótbeiratások alkalmával — a javító vizsgálatra utaltakon kívül — csak abban az esetben vehető fel, ha van még hely. Felvételre csak az iskola körzetéhez tartozó területen lakó ta­nulók számíthatnak. A tanulót a most elmúlt iskolaévről szóló iskolai bizonyítványa alapján vesszük fel. Az új tanulóknak ezen kivül az állami születési anyakönyvi kivonatukat és az újraoltási bizonyítványukat is be kell adniuk. A beíráskor és az iskola év folyamán fizetendő díjakról a beira­­tást megelőző napokban az iskola hirdetőtáblájára, vagy kapujára ki­függesztett hirdetés tájékoztat. Hadiözvegyek és hadirokkantak gyer­mekei díjkedvezményben részesülnek. Tandíjmentességben részesíthető az iskola 25% és pedig elsősor­ban a jeles, másodsorban a jó előmenetelő tanulók. Az első fokú ked­vezményes tandíj összege évi 8 %. Ebben a kedvezményben legfeljebb a tanulók 20% részesül, elsősorban a jó előmenetelő tanulók. A 11. fokú kedvezményes tandíj összege évi 16 %. Ezt a díjat a legalább elégséges tanulók nyerhetik el, de legfeljebb a tanulók 20%. A III. fokú kedvezményes évi tandíj összege évi 32 %. Ezt a tandíjat az álta­lános elégséges rendű tanulók fizetik, de legfeljebb az intézet növen­dékeinek 20%. A teljes tandíj összege évi 40 %. Ezt az összeget az iskola tanulóinak legalább 15% fizeti. A javító és pótlóvizsgálatok szeptember 4-én reggel 8 órakor lesznek. Ezek díjtalanok. A javítóvizsgálatra jelentkezők kötelesek aug. 15-ig iskolai bizonyítványukat az igazgatóságnak beadni, mert külön­ben elvesztik a javítóvizsgálatra nyert jogukat, úgy­szintén a pótló­vizsgálatra jelentkezők is. A másfajta iskolákból (az elemi iskola V. vagy VI. osztályából, vagy a középiskolák alsó osztályából) a polgári iskola megfelelő osz­tályába átlépni kívánó tanulók felvételi, vagy tantárgykülönbözeti vizs­gálata szept. 5-én, reggel 8 órakor lesz. Ezekre a vizsgálatokra aján­latos már a nyári szünet elején jelentkezni és az igazgatóság útmu­tatását kikérni. A karácsonykor, vagy a tanév végén teendő magánvizsgálat en­gedélyezését kérő szabályszerűen felszerelt kérvények okt. 1-ig, illető­leg ápr. 1-ig nyújtandók be az igazgatóságnál. A magánvizsgálat díja osztályonként : 107 P. A rendkívüli tárgyak (idegen nyelvek, gyorsírás) tanfolyamaira szeptember hó elején veszünk fel. A rendkívüli tárgyak díjait a már felvett tanulónak egész iskolaéven át meg kell fizetni, még akkor is, ha a tanfolyamról időközben igazolt okból kimarad. A pótbeiratások szept. 6. és 7-én lesznek. Szeptember 9-én lesz a tanév ünnepélyes megnyitása, 10-én pedig megkezdődik a tanítás.

Next