Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1907

Hangzatos jelszavak. Ezt a kort, amelyben élünk, a XX. század elejét, a rólunk majdan megemlékező korrajzíró bizonyára a hangzatos jelszavak korszakának fogja jellemezni. Az eszmeforrongások nagy időszaka, a XVIII. század, volt némileg hasonló ehhez a mi korunkhoz, a lázas tülekedésnek, a minden téren való mohó törtetésnek sajátságos időszakához. A technikai vívmányok, amelyekhez száz év leforgása alatt eljutottunk, az embert — egyéneiben úgy, mint sokaságában, egyetemében — az elbizakodottságnak bizonyos mértékével, még­pedig nem épen szerény mértékével töltötték el. Eget ostromolni, világot átgyúrni érzi magát hivatottnak a ma munkálkodó emberi szellem. A közlekedésnek a múlthoz képest csodás fejlettsége, a természeti erőknek az ember igájába kényszerítése, az előttünk évezredeken át rejtett természeti tünemények kifürkészése szinte azzal az önhittséggel tölti el az emberi valót, hogy előttünk ma­holnap már semmi sem lesz lehetetlen. Úgy látszik, nem kisebb gondolat csiklandozza ennek a mai korszellemnek az önérzetét, mint az, hogy az ember hivatva van talán még a halandóság nyűgét is lerázni s rövidesen urává, parancsolójává, kormányzó­jává lenni mindennek, ami térben és időben, anyagban és szellem­ben elképzelhető vagy — legalább ma még — elképzelhetetlen. A sajtónak könnyű, gyors és — mennyiségre nézve — mérhetetlen termelése káprázatosan termékenyítő hatású a sokaság minden rétegének gondolatvilágára s érzelmi alakulására. Káprázatosan termékenyitő, de gyümölcseiben nem mindig áldásos ez a hatás. Mert a sajtótermékeket — sem céljaikban, sem eszközeikben — nem mindig vezérlik magasabb, nemesebb szempontok. Sőt — fájdalom ! — igen gyakran vagy közönséges üzleti számítás, vagy beteges egyéni ambíció az a talaj, amiből a tömegek olvasni valói nőnek s amin a sokaság tudásvágya táp­

Next