Naschitz-féle Nyilvános Felsőbb Leányiskola, Budapest, 1904
IX. Miért és kikhez küldjük gyermekeinket iskolába? írta : Derő Ármin, aki tanító. „Akit gyűlölnek az Istenek, tanítóvá teszik“, mondja a régi közmondás. És én áldom Istenemet, hogy néptanító vagyok. Pályánknak rögei, az a testet és lelket összemorzsoló munka és a nemméltánylás eltörpülnek annak szent feladata és örömei mellett, a szenvedést feledteti a siker boldogító tudata, a kicsinylést a méltánylók, a hivatottak elismerése, az árnyékot elűzi a fény, amely annál nagyobb, annál erősebb lesz, mennél inkább nő a szülőkben is a nevelés, az iskola és a tanító iránt szükséges elismerés, a köteles kölcsönös támogatás, a közös cél felismerése, a családi, iskolai és az élet paedagogiájának harmonikus kiépítése. A haladó emberiség önsorsán okul. A fiúk jobbak akarnak lenni apáiknál, az unokák meg emezeknél. De az egyének törekvéseit pártolja, irányítja az állam is, midőn szabályozza, törvényeibe iktatja a nevelés módját, célját, sőt rámutat annak eredményeire is, a nevelés történeti fejlődésére. Legyen szabad nekem e szerves egészből — melynek részei is olyanok, mint a kaleidoskop, bármerre forgassuk, annál vakítóbb, pompázóbb képeket tárnak elénk — néhány pontot a szülők elé tárni, nevezetesen a népnevelés, az iskola és a tanító viszonyát, hogy kiki világosan lássa, hogy miért, hová és kikhez küldi gyermekét! ? Miért megy iskolába a gyermek? Hogy ott tanuljon. Tanuljon ne csak írni, olvasni és számolni, hanem gondolkodni is. Ismerje meg a múltat, a jelent és igyekezzék önmagát is előkészíteni a jövőre. Nem oktat, nem tanít a jó tanító, hanem elsősorban nevel. Nevelés! Hát nem elvégzi azt az apa oktató beszé