Szt. Vincéről nevezett irgalmas nővérek Ranolder-intézete,Budapest, 1922

intézeti életre vonatkozó számos fotográfiával, a növendékek munkáiból (rajz, betűvetés, szlöjd, kézimunka) összeállított gyűjteménnyel, valamint azoknak szakszerű és művészi elrendezésével szerzett elismerést. Kiemelendő még, hogy az intézet vezetősége miként a múlt évben, úgy az idén is július 11 — 19. közt továbbképző tanfolyamot rendezett az irgalmas nővérek iskoláiban működő tanerők számára. E nagy látogatottságnak örvendő és szép eredménnyel járó kurzuson az intézeti tanárokon kívül a következő szaktekintélyek voltak szívesek közreműködni: gr. Festetich László (szülői értekezletek), Gubacs G., Háros A., Sidig G., Stolmár L., Urhegyi A. (peda­gógia és mintatanítások), Jellenz M. (testgyakorlat), Sebők V. tartományi főnöknő (szociológia), Tordai G. Erzsi (irodalomtörténet). Fogadják önzetlen fárado­zásukért e helyen is hálás köszönetünket. Egyéb eseményei a tanévnek időrendi sorrendben a következők: Szept. 1.-én alakuló értekezlet. Szept. 2.-án javító vizsgálat. Szept. 4.-én felvételi vizsgálat az új növendékek részére. A bejáró növendékek beiratása. Szept. 5.-én és 6.-án a bennlakó növendékek beiratása. Szept. 7.-én Veni Sancte, szabályfelolvasás; megkezdtük a tanítást. Szept. 13.-án d. u. a IV. oszt. növendékei jelen voltak a Kath. Szövet­ség gyűlésén. Szept. 15.-én a IV. oszt. növendékei megnézték a Műcsarnokban a tehet­séges gyermekek rajzkiállítását. Szept. 23.-án az I. oszt. növendékei megtekintették a kir. várat és Buda­pest panorámáját. Szept. 25.-től 28.-ig mélt. Scherer Sándor kir. főigazgató úr látogatta az osztályokat. Szept. 27.-én d. u. az összes növendékek engesztelő imaórát tartottak az Örökimádás-templomban az­­Engesztelő kilenced) alkalmával. Okt. 5.-én az összes növendékek kirándultak Esztergomba. Dr. Lépesd Antal mélt­ úr kalauzolása mellett megtekintettük a Bazilikát, a kincstárat, a hercegprímási képtárat. Okt. 19.-én és nov. 23.-án a IV. oszt. tanulói jelen voltak a Városi Színházban a kultuszminiszter által elrendelt előadáson. Nov. 15.-én az int. főnöknőjének névnapja alkalmából a negyedéves növendékek kis színdarabot adtak elő. Nov. 29.-én a IV. oszt. növendékei megtekintették a Szinnyei-Merse Pál Társaság kiállítását a Nemzeti Szalonban. Dec. 21.-én javító képesítő-vizsgálat. jan. 12.-én egy magántanuló külön­bözeti vizsgálata. Dec. 20.-tól január 11.-ig szünet; 11.-től rendes tanítás. Jan. 20.-án a IV. oszt. növendékei megtekintették a Gyermektanulmányi Múzeumot és a Pedagógiai Szemináriumot. Részt vettek a székesfővárosi tanítók továbbképző tanfolyamán tartott mintatanításokon. Jan. 27.-én d. u. az összes növendékek egy órai imádással résztvettek az Örökimádás-templomban tartott «Engesztelő kilencedben». Jan. 27.-én halt meg intézetünk volt főnöknője, Holczmann Auguszta ifg. nővér Márianosztrán. 29.-én és 31.-én volt érte az ünnepélyes gyászistentiszt

Next