Szünidei Gyermektelep-egyesület, Budapest, 1888

Az egyesület eddigi működése. Még ugyan messze vagyunk az úgynevezett jubiláns évtől,­ mind­­azáltal czélszerű egy kis visszapillantást vetnünk a gyermektelepítés ügyében eddig történt dolgokra, egyrészt azért, mert úgy a kezdet nehézségeinek legyőzésében, valamint a jó ügyért vállalt buzgólkodás­­ban az elért bármi csekély siker is további kitartásra, s a meghonosí­tott új intézmény c­éltudatos tovább­fejlesztésére serkent,­­ másrészt azért, mert csak a tények világos csoportosításából vonhatjuk le azt a tanulságot, hogy az adott körülmények közt, s a rendelkezésünkre bo­csátott eszközökkel felmutatott eredmények örvendetes megnyugvást szerezhetnek a szegény polgártársaink s gyermekeik javáért lelkesedni tudó nemes szívű emberbarátoknak, habár nem tagadhatjuk is teljesen, hogy bizonyos szégyenkező érzettel gondolunk arra, miszerint a sze­gény és gyönge testű iskolás gyermekek nyári üdülése iránt nem va­lamennyi társadalmi kör viselkedik elég érzékkel és odaadó jó­in­dulattal. De nem, bűn volna vádaskodnunk, amikor látjuk, hogy a főváros minden rangú és rendű közönségében akadt nemes kebel, jó­ szív min­denkor elég, hogy a legelső kezdettől fogva a lefolyt évig fokozott mér­tékben gondoskodhatott egyesületünk a szegény munkásnép gyermekei­nek nemesen szórakoztató és testüket, lelküket egyaránt edző nyári kirándulásairól. Mennyire gyorsan ismerte föl a szegény nép a kitele­pítéssel számára nyújtott, előnyöket, kitetszik onnan, hogy míg 1884- ben csak mintegy 20 iskolából lett egy-egy gyermek az illető igazgatók ajánlatára kitelepítve, 1885-ben már 150, 1886-ban 300, 1887-ben már 500 gyermek folyamodott a város 82 iskolájából, mely körülmény rendkívül megnehezítette a gyermekek kiválasztását, minek folytán a lefolyt évben az egyes iskolák igazgatóit arra kérte az egyesület, hogy már ők szemeljék ki azokat a gyermekeket, kik leginkább rászorultak a kitelepítésre, s még így is harmadfél száz volt a folyamodó. Az egyesület áldásos működését a következő számadatok vannak hivatva bemutatni: 1882. és 1883-ban a »svábhegyi társaság« kitelepített egyenkint 20—20 gyermeket, összesen 1600 frt. költséggel 40 gyermeket. Az egyesület 1884-ben . . . 741 frt költséggel 21 gyermeket * » 1885-ben . .. 2040 »» 52» » 1886-ban . .. 2307 »» 64» 7 éven át összesen 14116 írton 372 gyermeket. 1887-ben . .. 3423 » 85» » 1888-ban . .. 4005 »» 110» * .

Next