Vakok Országos Királyi Nevelő- és Tanintézete, Budapest, 1913

AZ INTÉZET NEGYVENÉVES ÁLLAMOSÍTÁ­SÁNAK ÉVFORDULÓJA. Az elmúlt század elejének egyik legszebb alkotása hazánk­ban az emberiség legszerencsétlenebbjei, a világtalanok részére létesített intézet. A minden nemes törekvést felkaroló József főher­ceg nádorban tiszteli a vakok első intézete életre hívóját. A nem­zetet megértő nádor nemcsak a nagy koncepciójú tervek megvaló­sítása iránt bírt hazafias érzéssel és erős akarattal, hanem a szeren­csétlen irgalomra szorultak felkarolása iránt is. A dicső emlékezetű főherceg az 1825-ik évi pozsonyi országgyűlésen fogadja a világ­talan gyermekek első atyamesterét, Beit­ Rafaelt, akinek rábeszélő szavainál sokkal mélyebben hatottak viaszpuha lelkére a világtalan tanítványok szívet megindító állapota és azok az eredmények, ame­lyeket a mester velük és általuk elért. Az országnak akart kedves­kedni, amidőn az intézet végleges elhelyezését Budapestre, az ország szivébe kívánta. Alighogy megkezdte az intézet első szárny­­próbálgatásait Pozsonyban, máris 1826. szeptember 15-én Pest vármegye közönségéhez az áttelepítés tárgyában meleghangú leve­let intézett. Az intézet társadalmi uton keletkezett és társadalmi uton tartotta fenn magát 1873-ig. A nádor aggódó szívvel látta az inté­zetnek vegetatív működését és fejlődését, azért nagyon nemesen gondolta el, hogy az intézet fenmaradása és céltudatos fejlődése akkor lesz biztosítva, ha az államkormányzat veszi kezelésébe. Az egykorú iratok szerint ismételten kijelentette, hogy mihelyt az intézet anyagilag megerősödik s az átvétel a kormánynak terhet nem okoz, országosíttatni óhajtja. Ezt a gondolatot tovább plántálta a helytartótanács, miként az az 1829-ik évi március 17-én kelt intézvényéből kitetszik. De az eszmének leghívebb támogatói és tradicionális örökösei a névtelenségben feledett mindenkori igazgatók voltak. Halványi A vakok értesítője, 1913—14.

Next