Vakok Országos Királyi Nevelő- és Tanintézete, Budapest, 1913
AZ INTÉZET NEGYVENÉVES ÁLLAMOSÍTÁSÁNAK ÉVFORDULÓJA. Az elmúlt század elejének egyik legszebb alkotása hazánkban az emberiség legszerencsétlenebbjei, a világtalanok részére létesített intézet. A minden nemes törekvést felkaroló József főherceg nádorban tiszteli a vakok első intézete életre hívóját. A nemzetet megértő nádor nemcsak a nagy koncepciójú tervek megvalósítása iránt bírt hazafias érzéssel és erős akarattal, hanem a szerencsétlen irgalomra szorultak felkarolása iránt is. A dicső emlékezetű főherceg az 1825-ik évi pozsonyi országgyűlésen fogadja a világtalan gyermekek első atyamesterét, Beit Rafaelt, akinek rábeszélő szavainál sokkal mélyebben hatottak viaszpuha lelkére a világtalan tanítványok szívet megindító állapota és azok az eredmények, amelyeket a mester velük és általuk elért. Az országnak akart kedveskedni, amidőn az intézet végleges elhelyezését Budapestre, az ország szivébe kívánta. Alighogy megkezdte az intézet első szárnypróbálgatásait Pozsonyban, máris 1826. szeptember 15-én Pest vármegye közönségéhez az áttelepítés tárgyában meleghangú levelet intézett. Az intézet társadalmi uton keletkezett és társadalmi uton tartotta fenn magát 1873-ig. A nádor aggódó szívvel látta az intézetnek vegetatív működését és fejlődését, azért nagyon nemesen gondolta el, hogy az intézet fenmaradása és céltudatos fejlődése akkor lesz biztosítva, ha az államkormányzat veszi kezelésébe. Az egykorú iratok szerint ismételten kijelentette, hogy mihelyt az intézet anyagilag megerősödik s az átvétel a kormánynak terhet nem okoz, országosíttatni óhajtja. Ezt a gondolatot tovább plántálta a helytartótanács, miként az az 1829-ik évi március 17-én kelt intézvényéből kitetszik. De az eszmének leghívebb támogatói és tradicionális örökösei a névtelenségben feledett mindenkori igazgatók voltak. Halványi A vakok értesítője, 1913—14.