Állami Gyógypedagógiai Nevelő-intézet, Budapest, 1898
(~REV 98~1 Az 1898 99. tanév története. Beiratások. Szeptember hó három első napját a beiratások foglalták le s 5-én kezdettük meg a tanitást. Az előző tanév végén képezhetetlenség miatt 4, tanulmányainak befejezése miatt 3 gyermeket bocsájtott el az intézet. Ezek helyei új növendékekkel töltöttek be. A növendékek létszáma 71-re — 53 bentlakó, 18 bejáró — emelkedett. Változás a tanítótestületben. A tanítótestület a lefolyt tanévben két okleveles népiskolai tanítóval szaporodott. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ugyanis az intézet fokozatos fejlesztése szempontjából, de még azért is, mert a székesfőváros budai oldalán található gyengetehetségű gyermekek számára egy osztályt nyitottunk: Ellenbach Mátyás és Caprariu György aki. tanítókat kinevezte az intézethez ösztöndíjas t. gyakornokokká. Ezen szaporodáson kívül a tanítótestületben másnemű változás nem történt s a tanítótestület egész éven át, egyes rövid ideig tartó helyettesítésektől eltekintve, zavartalanul működött. Tanulmányi ügy. Az új tanévben szeptember hó 3-án tartotta a tanítótestület alakuló ülését. Ezen a növendékek képességeik szerint csoportokba (osztályokba) osztattak, az egyes osztályvezetők kijelöltettek, megállapittatott a tanórarend s ugyancsak ezen alakuló ülésnek képezte tárgyát a tananyagnak osztályok szerinti felosztása is. Ezen első tanácskozáson kivül szabályzataink értelmében minden hónapban megtartottuk a rendes havi értekezleteket, melyeken a többek között megbeszélés és megvitatás tárgyává tettük az internátusi élet alkalmilag előfordult s figyelmet érdemlő kérdéseit. Módszeres tanácskozása lefolyt évben kettő volt a tanítótestületnek. Ezen tanácskozásokon főképen tanítási kérdésekben folytattunk komoly tárgyalásokat s ezekben is a tanítótestület hivatásszerű munkálkodása nyilatkozott meg. Itt van helyén megemlíteni azon kirándulásokat, melyeket az egyes osztályvezetők növendékeikkel tanulmányozás — a kezdő osztályok beszéd- és értelemgyakorlati anyagok gyűjtése, a felsőbb osztályok pedig beszéd- és értelemgyakorlat alapján földrajzi és természetrajzi fogalmak gyűjtése czéljából — tettek, így meglátogattak egy-két gazdaságot a házi állatoknak természetbeni szemléltetése végett, kirándulást tettek a mezőkre, hogy lássák a föld ee t.