József Főherczeg Fővédnöksége Alatt Álló Nemzeti Zenede, Budapest, 1910

JELENTÉS a Nemzeti Zenede működéséről az 1910—11-iki iskolai évre. A lefolyt évnek legkiválóbb mozzanata volt, hogy József főherczeg úr ő fensége a Nemzeti Zenede fővédnökségét el­fogadni méltóztatott. A választó rendkívüli közgyűlés 1911. évi április hó 20-án tartatott meg. A Nemzeti Zenede elnöke, gróf Zichy Géza úr ő nagyméltósága felkéretett, hogy a fővédnök­ségnek elfogadásáért az intézetnek köszönetét ő Fenségénél megfelelő módon tolmácsolni szíveskedjék. A lefolyt évben elhunyt a Nemzeti Zenedének legrégibb érdemdús tanára és könyvtárnoka, Trautsch Károly. A Nem­zeti Zenede megadva az elhunytnak a végtisztességet, emlékét jegyzőkönyvileg is megörökítette. A Nemzeti Zenede igazgatását illetőleg fel kell említenünk, hogy a választmányból az alapszabályok 16. §-a értelmében a rendes közgyűlésen kiléptek: dr. Mutschenbacher Béla, Göth Ede, Tompa Antal, dr. Plussich Frigyes, Schön Rezső, Siposs Antal, Hetsch Ödön, Devecis Ferencz, dr. Springer Ferencz, dr. Diósy Béla, Kókay Lajos, Kaczvinszky János. Meghalt: dr. Apatitzky Sándor. A lelépő tagok közfelkiáltással újból megválasztattak, az elhunyt dr. Apatitzky Sándor helyett pedig dr. Mutschenbacher Vilmos választatott meg. Az állásáról lemondott Posszert Gyula ügyész helyett pedig közfelkiáltással dr. Plufsich Frigyes választatott meg ügyészül.­ ­*

Next