József Főherczeg Fővédnöksége Alatt Álló Nemzeti Zenede, Budapest, 1923

Az 1924/25. iskolai év története. Az elmúlt esztendőben nyolcvanhatodik évfolyamába lépett az újjászervezett, állami kezelésben levő Nemzeti Zenede. Az iskolaévet szeptember 15-én kezdtük meg s a tanítást május 30-án fejeztük be, június 2-től 20-ig tartottuk meg az évzáró vizsgálatokat. Az év minden zavaró incidens nélkül telt el. A pedagógiai és rendszertani kérdéseket a szokásos tanári értekezleteken beszéltük meg. A tanári kar odaadással és lankadatlan szorgalommal tett eleget kötelességének. A növen­dékek előmenetelét és magaviseletét illetően sem merült fel súlyosabb természetű panasz. Az iskolai fegyelmet minden tekintetben kielégítőnek mondhatjuk. A művészet komoly tanulásának szükségessége kezd átmenni a köztudatba. A közönség érzi, hogy a művészettel való foglalkozás nemcsak gyönyörűség s az általános műveltség kiegészítő része, hanem kenyérkeresésre is nyújt alkalmat, igen sok másfelé elfoglalt ember számára kitűnő mellékkeresetet biztosít, ennek a tény­nek a felismerése ösztökéli a mai súlyos gazdasági helyzetben a szülőket és növendékeket egyaránt arra, hogy a zenei isme­retek minél komolyabb és alaposabb elsajátítására súlyt vessenek. A tanári karban a következő személyi változások történ­tek : megváltak az intézettől Grill Lola, Hamvas Margit, Laurisin Miklós, Mosshammer Ottó, Sámy Zoltán, Schreiner Eleonóra. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. Miniszter Ur 8.065/1924. III. a. sz. rendeletével Lange Reinhold hárfa­művészt megbízta a hárfatanszék vezetésével. Az egész év folyamán miniszteri engedéllyel szabadságon voltak: Kovács Sándor és Vajdaffy Erzsébet tanárok. Báró Emil c. igazgató az elmúlt tanéven át tartó egy évi szabadságáról visszatérve, a jelen iskolai év folyamán már újból tanított. Dr. Haraszti Emil igazgató a francia kormány támogatásá­val és megbízásából ez év február 1-én több hónapi tanulmány­ .

Next