Dr. László Mihály nyilvános főgimnáziuma és nevelőintézete, Budapest, 1885

zárólag az intézet foglalja el s egyedül annak czéljaira szolgál. Az összes helyiségeket a tanítás, nevelés és az egészség követelményeinek megfelelően rendeztem be. Nem fölösleges említeni, hogy az Újvilág-utcza mint központ is, egyike a főváros legegészségesebb utczájának s tágas, széles terjedelménél, és csendes, nyugalmas jellegé­­nél fogva igen alkalmatos hely tanintézet számára. Évek sora régóta meggyőzött arról, hogy a nevelő­intézet csak úgy felelhet meg minden igénynek, s csak úgy gyakorol­­hatja sikeresen és kifogástalanul az ifjak ellenőrzését, ha az intézet egészen magában lakik. Nem hagyhatom emlí­­tés nélkül, hogy a meglevő gazdag természettani gyű­jte­­ményeket, a­melyek a kellő tanításhoz szükségesek és le­­he­tővé teszik a szemléleti tárgyak sikeres előadását, a lefolyt évben is gyarapítottam. A múzeum egy ך ezer példányból álló tudományosan rendezett rovar gyűjtemény­­ből, mely ritkítja párját, — egy a Dana rendszere szerint felállított ásvány - gyűjteményből, — valamint egy kisebb kőzet-gyűjtemény­ből áll; továbbá egy meglehetősen gazdag csiga- és kagyló-gyű­jteményt (szárazföldi, édes- és sósvizi) s a gerinczesek illustratiójára főként szükséges tömött álla­­tokat s csontvázakat tartalmaz. A természettani gyűjtemény szintén m­egfelel az előadás követelnényeinek. A könyvtár, mely a világirodalomnak az ifjak szellemi erejét meg nem haladó minden jelesebb termékét magában foglalja, — az igazgató folytonos felügyelete és útmutatása mellett, — a növendékeknek rendelkezésére áll. A tanügy és nevelés terén tett törekvéseim után ön­­érzettel mondhatom, hogy az intézet a nevelés és a tanítás

Next