Budapesti Hiradó, 1845. július-december (207-310. szám)

1845-09-11 / 248. szám

Ezen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmé­nyek minden apróbetűs hasáb­­soraért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Csütörtök 248. September 11. 1845.­­ BUDAPESTI HÍRADÓ. Elöfixethetni­ helyben a kiadóhivatalban, gránátos a­ntozai Dianhy­ bizban 466 ik szám alatt, és minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok, csak a bécsi császári posta­­hivatalnál rendeltethetnek meg. TARTALOM. Magyarország és Erdély, ismét botrány 1- A magyar közmunkák tárgyában, vonatkozólag az 180d. e-i­edik törv.czikkre. Budapesti hirharang Nyílt level Heckenast Gusztáv úr­hoz. Tudományos világ (Hazai irodalom: Budapestnek árvíz elleni megóvásáról. Folytatás.) Pesti czukorgyár-egyesület. K­u­­­o­­­d. Nagybritannia. Francziaország. Spanyolország. Németország. Orosz­ország. Amerika. Madagaskár. Egyveleg. Hivatalos és magánhir­­detések. MAGYARORSZÁG és JERDÉL­Y.­ ­ (Ismét botrány.) Múlt szombaton egy bot­ránynak valánk tanúi, mellyet el akarunk mondani olvasóink­­nak , hogy megítélhessék , milly mélységig sű­lyedett Pesten a közrendnek, békének és személybátorságnak tekintete, ’s milly magas fokra hágtak ellenben a véleményi türelmetlen­ség, méltánytalanság, ’s a rendbontók zsarnokoskodásának vakmerősége. Nem tudjuk, vájjon megemlitették-e a hírlapok , de al­kalmasint hazaszerte elterjedt már azon új hőstettnek hite , — mert hiszen az eféléket nagy örömmel hirdetik sokan — miszerint néhány rejtekben kullogó ficzkónak néhány ha­son értékű czinkosa, azzal kivánta minap harczias jelle­mének tanujelét adni, azzal kivánta megmutatni, hogy mél­tó lakosa a városnak, melly az ő kihágásait tűri, ’s érti a századot, mellyben lehet; azzal bebizonyítani, hogy megér­demli az alkotmányt, mellynek jótékonyságival csak viszsza­­élni, de élni teljességgel nem tud, mikint négy czigány kí­séretében, macskazenével lepje meg szállásán a hőt főisp. helyettest. Mint említik, ezen nyomorúságot alkalmasint is­meri már olvasóink nagy része, de azt csak kevesen fogják tudni, mikint ezen hősök, az utczán megállni is alig alig merve látottak futottak rajta végig, ’s onnét szórták fel a leg­­ocsmányabb piszkokat és szitkozódásokat, azon az illyen vi­tézek bátor keblét megnyugtató hiedelem érzetében, hogy e­­zen aljas, és csupán az elkövetőket bélyegző kedvtöltés meg­indítói ’s eszközlési kitudatni, vagy csak nyomoztatni is, bizo­nyosan nem fognak, sokkal nagyobb és méltóbb lévén irántok minden becsületesek megvetése, semhogy illy fáradalmakra ő­­ket érdemesíteni lehetne. Férfit, ki már hosszabb idő óta is­meri és járja be a közélet mezejét, alkotmányos hazában, hol a vélemények nyilvánításának szabadnak kell lenni, jo­gilag legalább, noha tettleg éppen azok akarják és szokták a szabadság e­lemét eltiprani, kik annak szentségét legtöbb­ször pengetik ajkaikon — férfit, mondok, az ellenszenvek nyilvánítása—jöjjön bár a közönség bármelly töredékétől,— nem találja soha készületlenül, nem kivált, ha az illyen ellen­szenvek , pórias betyárság, gyermekies rakonczátlankodás és utczasuhanczi csínokban törnek ki. A közélet tusái közt meg­ért férfiú csak szánakodó mosolylyal tekintheti azokat, kik, ha ugyanis már rég lerúgták az iskola porát, férfit megillető nemesebb erőkifejtés helyett, ez után kívánnak vagy tudnak csupán a közügyekre befolyni, ha pedig még nem rúgták azt le, ezúton készülnek az élethez, az annyi önmegtagadást, annyi higgadtságot, annyi különnemü türelmet követelőhez — ellenben néma undorral veti meg és nézi le az illyen ki­hágások rejtekben kullogó inditójit, valamint a rágalmazók ’s piszkolódók azon egész fajtáját, melly a különböző véle­ményűnek ’s más politikai irányt követőnek becsületében, az est homályaitól fedve, álarcz alá bújva, a büntetlenség és meg nem torolhatás bizonyos tudatában, háta mögött gázolni, elég kislelkű és alávaló. Az illyen galádok ellenében, kik közöl egy maroknyi is képes több piszkot bárkin is elkövet­ni, mint a mennyi tiszteletet ezer becsületes ember valakinek mutathat, hidegvérrel tűrni el a méltatlanságot, illő a szabad­ságra megért emberhez, illő kivált ahoz, ki számos tisztelőji, baráti, elvtársai, őszinte becsülését, szeretetét, rokonszenveit bírja, ’s mi mindezeknél több, birja amaz öntudatot egyrészről, hogy azon e­lj­árása, melly miatt nyilvános és bujkáló el­lenes által üldöztetik, megyéjének tanácskozó teremét a nyers erőszak legszomoritóbb kitöréseitől, önhivatalának méltósá­gát elhárithatlan lealáztatástól, a szó és tanácskozás sza­badságát , azon pillanatbani elnyomatástól vagy legalább is tetemes sérelmektől mentette meg, ’s kinek keblében nem a­­ludt még ki más részről azon remény, hogy csakugyan a jó ügyé teend utóbb is a diadal, ’s a jó rend és szabadság esz­méjén, sem az anarchicus eszmék, sem megyegyülési ’s korcs­mái vagy utczai rendbontók, győzni elvégre csakugyan nem fognak! Azonban nem illy egykedvűen véve Hó megye rendel­nek többsége ’s tisztikara a főispáni helyettesök ellenében el­követett méltatlanságokat. A pesti gyűlésen történt kifakadá­­sok , ’s azokat macskazenében viszhangoztató néhány utczai suhancz által nyilvánított ellenszenvek ellenében, elhatáro­zók ők magokat, rokonszenveiket és ragaszkodásukat főispáni helyettesek iránt, a tisztelettétel azon modorával fejezni ki, amelly­ jelenleg divatszerű , tudniillik fáklyászenével és azt követő szónoklattal. Pestre vevék tehát utjokat, öszvesen felül 80an, kik közöl tisztes, élemedett, vagy öszbecsavaro­­dott láblabirák , minden rangú tisztviselők felesen, ’s mint hallók, 60at meghaladó számmal valónak. Azon hiedelem­ben éltének ők, hogy a tisztelettételnek egy olly nemében, melly teljesen szabad, mellyben eddig senki sem gátoltatott, mellyet az ellenzék senki által sem háborgatva kegyeltjei irányában folyvást gyakorol, ’s fog is gyakorolni, mert ellen­­pártjának soraiban nem akad senki, ki fáklyás-zenéizek há­borgatására lenne képes vetemülni, hogy mondok, illy tiszte­letadásban nem lehet senkinek joga felakadni, vagy nem leend legalább senkinek tehetsége őket akadályozni. Megmu­tatta azonban a következés, hogy csalatkozának ,s hogy Pesten nem mindenkinek szabad azt tenni, mit mások sza­badon cselekesznek, hogy itt ellenszenveket és rokonszen­­veket nyilvánítani csak az emberek egy bizonyos nemének, más színezetnek vagy pártnak pedig rokonszenveit sem sza­bad tanúsítani, és hogy itt egy maroknyi rendbontó kényé­től, kegyelmétől függ a közcsend és személybátorság, és nem rendőrségi éberség vagy erély által biztosíttatik. A tények ezek: még mielőtt megérkeznek a felebb tisz­telve említett főispáni helyettes ablakai alá az illetők által kikért két katonai zenekar, már gyakran kezdettek egyes füttyentések, gyaníttatók a bekövetkezendő zavart, hallat­szani. Nagyobb számmal, sűrűbben és ráf­ordításokkal ve­gyülve ujulának ezek meg, midőn az említett zenekarok megérkezvén, helyt foglalónak, ’s elébb az egyik , később a másik, játszani elkezdettek. E közben ugyan­is a fü­työlések zaja olly lármássá és folytonossá vált, miszerint a zene alig vala hallható. Ezen zavar között érkezének meg a haják fáklyáikkal esti 10­/1 óra körül, a hatvani kapu felül jőve, ’s mind inkább szaporodó fütyüléssel és ordítással fogadtatva, ’s a két zenekart a rendzavarok által környezetten, ’s az ön­magokat megillető helyet ezek által elfoglaltan, találva. Ekkor elébb zajos szóvita, később tolakodás, ’s ebből vere­kedés következék. Több ízben nyomulnak a hatvani utcza felé vissza, a mára szépulcza középen túl helyt foglalt­a­ak,hogy az őket fütyöléssel’fordítással folyvást ingerlő­ket elűzzék, míg végre sikerül annyi nyugalmat eszközöl­­niök, miszerint egy zenedarab középszerű csendben eljátsza­­tik. Azonban csak rövid ideig tart ezen nyugalom, mert a rendbontók újra felkerekednek, már most kövekkel, lúdtojás sőt maroknyi nagyságuakkal, kezdvén és folytatván az ostro­mot. Az eleinte csak gyéren repülő kövek, főleg a rendbon­tókhoz közelebb álló h—iakat érik, ’s ezek által megtáma­dóikra vissza lökésnek, mig végre a h—iák hátrálni kény­szerülvén, ’s mindinkább szaporodván a repülő kövek szá­ma , a katonai zenekar tagjai is megdobáltalak, helyöket oda hagyják, és sietve eltávoznak, a futásnak eredeti nézők tömegével együtt, mialatt ad­ják, nem állhatván tovább ellent a köveket dobálók nem szűnő megtámadásaiknak, a főispáni helyettes szállásának udvarára vonulnak be. Ekkor egyedül látván magukat a rendbontók a dicső diadal meze­jén, az ablakoknak fordulnak, hallik jobbról balról a betörő üvegtáblák csörgése, egyre­ repülnek a főispáni helyettes ablakaira a különböző nagyságú kövek, a rendbontók többször végig járják az utczát, köveket hajigálva, leg­­ocsmányabbul, és fájdalom­ magyar nyelven szitkozódva, ’s azt is pengetve, hogy a kaput kell betörni, ’s ez így tart, mig csak az éjfélt el nem üti a toronyóra, és a rendbontóknak nem tetszik kegyesen ön jószántukból oda hagyni a tért, ’s eltávozni. Ekkor helyre áll a csend, meg­tisztul az utcza , ’s mind a halák , mind mi többed ma­gunkkal , kik elejétől fogva végig a főispáni helyettes szobá­jának ablakaiból néztük mindaddig e jelenetet, míg csak mind azokat, mind az ablaktáblákat a kövek sűrű repülése miatt nem látszott czélszerűbbnek bezárni, apró szakaszok­ban útnak indulunk ’s éjfél után fél órával a szép utczának vége felé találkozunk egy legfölebb 40 embernyi fegyveres rendőrcsapattal, két nem tudjuk milly minőségű egyén által vezetettel, melly méltóságos csendben lépdel a rendetlenség már egészen üres és elhagyatott azon színhelye felé, mellyen hogy emberhalál nem történt, vagy legalább tetemesebb vé­rengzés vagy megsebesedések, tudtunkra, helyet nem fog­laltak, egy szóval, hogy nem történt több és nagyobb botrány, zavar és ocsmányság,mint amennyi valóban történt, ezt csak a véletlennek lehet köszönni. Az orditók és hajigálók közöl többeket láttunk, de fájdalmunkra egyet sem ismertünk, mi­nélfogva egyet sem állíthatunk itt a köz­megvetés pelengéjére. Ezekhez úgy hiszszük nem kell commentár, és azért csak néhány igénytelen észrevételeket fogunk előterjeszteni, mely­­lyekre úgy hiszszük minden magyar, é s annyival inkább minden pesti lakos teljesen föl van jogosítva , fel van kü­lönösen az, ki nem a zavar, hanem a rend érdekében, nem a közhatóságok tekintélyének aláásása, hanem annak szilárdítása mellett szokta szavát felem­elni. Mindezek így lévén , méltán feltűnő, hogy még a zene előtt csendzavarási szándék­okat fütyüléssel és később ordítással jelentők, a hvak kigúnyo­­lásátóli tartózkodásra, egyszersmind­ezek szabad cselekvésé­nek meg nem háborgására, mint a következésből ítélhetni, rendőrségiig fel nem szólítottak, és átalában a kellő rendelések meg nem tétettek arra, hogy a szabad dol­got cselekvőnek tette, rendbontók részéről semmi oldalról csendzavart elő ne idézhessen? Vájjon a kiváltságok gyűlö­letének korában nem a legkeserű­bb gúny-e az, ha bár­melly neme vagy száma az embereknek képes vagy elég erős azon kiváltságot követelni és ki is víni magának, mi­szerint keblének ellen-és rokonszenveit csak ő nyilváníthassa, és senki más? nem tűrhetetlen állapot-e az, midőn egy ma­roknyi rendbontóknak, egy 90 ezer népességű városban , és annak legnépesebb részén,roppant néptömeg láttára, a köz­csendet és bátorságot i­­i óráig veszélyeztetni szabad, a­nél­kül hogy ellenök lépés történnék? Vájjon polgárosodott em­beri társaságban élünk-e? és az eféléknek hova kell a le­hető legegyenesebb útón vezetni egyedüvé, mint az utczai tömegek uralmához? és ez maga aztán, milly módon fékez­hető máskép, mint a despotismus vaskarjával? (A megyei közmunkák tárgyában, vonat­kozólag az 1844ik évi 9ik törvényczikkre.) Múlt országgyűlésen a közmunkás erő szabályozása, ’s tör­vény által szentesített meghatározása után, a megyéknek jelenleg mikép lehessen mind az újonan építendő utakat sza­bályosan készíteni, a rosz karban lévőket okszerűen kiigazí­t­­ani, és azokat folytonosan jó állapotban fentartani, mind a rendelkezhető néperővel sikeresen dolgozva, kellő ellenőr­­ködés mellett takarékosan munkáltatni, mind pedig a fel­­ügyeléssel megbízottaktól követett eljárások iránt szoros fe­lelőséget méltányosan igényelni? a munkáltatás terén szer­zett tapasztalatom után, azon egyetlen lehető legjobb módot, a­melly bármikor, de bizonyosan, és szeretem hinni, nem­sokára kivívandja életbeléptetését, — rövid vázlatban jelen­leg üdvösnek vélem előterjeszteni, részint azon tekintetből, mihez képest bizton hiszem, hogy a közmunkás erő mi mó­­dom­ legjobb kezelése rövid idő alatt a megyék teremeiben tanácskozás tárgyául szőnyegre kerü­lenk; részint azon isme­retes okból, minélfogva utaink rosz állapotban lételek ellen naponta újabb meg újabb panaszok emeltetnek, mindamellett, hogy évenkint az egész országban milliókra menő napszámok fecséreltetnek el. Felemlített törvényünk meghatározza a használható erőt, és ez által igen bölcsen megsemmiti azon önkényt, melly ho­nunk , nem mondom minden , de bizonynyal több megyéiben, a hatalommal élő egyedek jelleméhez képest, a nép erejét, határt nem ismerve, lélekismeretlenül, és számtalanszor minden eredmény nélkül pazarolta. E mellett nevezett törvé­nyünknek vannak még számos fényoldalai, mellyek közül csak azon egykettőt kívánom megemlíteni, mellyek az egész nemzetre jótékony, nagyszerű hatást fognak előidézni. Igen­is, még ha emlékezetünkben van, minő rendetlenség uralko­dott eddig a közerő kiállításában az első rendelkező hatalom­tól kezdve, le a község utolsó kisbirájáig. ’S ha nem hiány­zottak is számos hatósági buzgó tisztviselők, kik betekintve a községek ügyei vezetésébe, gyökeresen elfojtani törekedtek minden igazságtalanságot, alig sikerült mégis nekik őrköd­­­hetni azon önkényen , és korlátozhatni azon zsarnokszellemű­ hatalmat, mellyet honunkban a rendezetlen községek elöljá­rói a tömegen gyakorolni szoktak, és mihez képest a közerő kirendelésekor megkímélve, vagy kimentve a számtalan só­gort , komát, ’s a község tehetőségeit, többnyire a legsze­gényebbeket nyomasztólag zaklatták. Ezen sajnos és kétes ál­lapotot megszüntetvén uj törvényünk, lassankint nagy részben feléleszti a tömeg keblében azon bizodalmat, melly annak érintett súlyos nyomatása miatt majd végkép elenyészett ama rend irányában, melly a népkormány rudját közvetlen kezé­ben tartja. Eddig is nem rettegett népünk annyira a munka terhétől, mint a határtalan önkényes zaklatástól, kivált ha feláldozott kézi erejének még azon fölül semmi sikerét sem szemlélhette. Több megyéban szerzett tapasztalatim után bizton állítom, hogy honunkban a nép még örömest dolgozik, csak egyenlőn terheltessék, ereje igazságos és előre tudatott renddeli, ’s annak idejében használtassék, főkép ha még ja­vát is érzi, ’s hasznos eredményét látja fáradságos munká­jának. Nem csekély befolyással leend nemzetünk jövőjére új tör­vényünk még az­által is, hogy szellemében hatalmas csírája rejlik egy bizonyos, a munkáltatásban követendő jó rend be­hozatalának ; ehez képest kétségen kívül szükségessé teendi, sőt hiszem, rövid idő múlva előidézendi a hatóságok részé­ről a munkáltatás körében felállítandó azon tárgyalatos keze­lési rendszert, melly minden jól sikerült, és sikerülendő munkának első leglényegesb feltétele; ’s ezzel beoltja a köz­munkáknál népünk életébe a jó rendet ’s egyszersmind esz­közleni fogja, hogy közmunkáink jövendőre szakértő egye­dek felügyelése alatt szabályszerűleg hajtassanak végre, mi­nek napontai tapasztalása a néptömeget ügyesebbé, örömes­­tebb dolgozóvá fogja változtatni, keblében a technikai mun­kák iránt bizodalmat gerjeszt, és értelmességét fejleszti. Vannak többen, kik új törvényünk értelmében a kivetett néperőt a közmunkák nagyságához és sokaságához képest igen csekélynek tartván, minden roszat jósolni szeretnek, miként kevés meglévő közlekedési eszközeinket az erő pará­nyisága miatt nem lehetvén eddigi középszerű állapotban is fentartani, azok végromlásnak és pusztulásnak hanyatlanak, kárával minden honlakosnak; ’s ennélfogva jelen körülmé­nyeink közt, midőn t. i. a közös teherviselés elfogadása ’s testesülten életbeléptetése nem sikerült, a közerőnek a nép érdekében tett imez újabb megszorítása inkább káros mint hasznos az egész nemzetre, ’s legfőkép magára a népre. Ezekkel ’s hasonló értelemben lévőkkel egyet nem érthetvén, azt állítom , hogy a törvény által meghatározott erő az egész országban több milliókra rúg, ’s egyes megyékről ítélve, ha avatottan kezeltetik, olly annyira tetemes, mikép azzal ez annyi eredményt lehet hatóságainknak felmutatni, mint az ed­digi végetlen, mire patriakezelt erővel. ’S épp azért, mivel ezen erő határozott, a megyék érdekében fekszik, olly in­tézkedések mielőbbi életbeléptetése, mellyek szerint azon erő csak czélszerűen , takarékosan, ’s minél nagyobb foganattal használtassék. ’S ime éppen itt fekszik jövőre legjótékonyabb kifolyása új törvényünknek, mivel a hatóságokat addig is, mig a közös teherviselés, tehát a pénzes erővel a legrendszeresebb dolgoztatás életbe léphet, lassankint elkészíti a közmunkák szabályos kezelésére, bevezeti a munkáltatás gyakorlati te­rére, és feltárja azon hiányokat, mellyek eddig lehetlenné tették és teszik a közmunkák czélirányos és szabályszerű

Next