Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)

1847-03-26 / 565. szám

hiány: csoda-e, ha egykori emlékeink annyira megfogytak , vagy nem ismertetve, nem emlegetve annyira rejtvék a köz­figyelem előtt , hogy alkalmasint általános vélemény az, mi­szerint múltúnk épen olly meddő volt művészet dolgában, ’s a műérzék szinte olly hallgatag, mint e költőiben jelenben, holott, hála a sorsnak ’s a szerencsés véletlennek­ még sok, felette sok maradt meg a föld gyomrában úgy mint a föld színén, mik­e részben egy szebb múltnak őrizték meg em­lékezetét. A magyar academia teljesen áthatva azon meggyőződés­től , hogy, ha a hazafiak figyelme régi műemlékeinkre fordít­­tatik , még igen sok mentethetik meg az elenyészéstöl, sok­­nak pedig legalább emlékezete ovashatik meg a feledéstől: teljes bizodalommal hívja fel ez ügy irányában segedelmét mind azoknak, kik a hazai régi műveltség fényre derülését, ’s igy a nemzeti becsület emelkedését, szívökön hordozzák. Mindenekelőtt szükséges lévén az e rendhez tartozó, ha­bár immár enyészőfélben levő, emlékek létezésé­ről tudomást leírni, ezennel selkit kérve kér, tenne a titok­­­nokhoz küldendő egyszerű levélben említést mindennemű illy régiségekről, legyenek azok templom-, vár- vagy egyéb régi épületek vagy ollyaknak maradványai, kőfaragvá­­nyok, bármelly durvák vagy roncsoltak,’s akár önállók, akár régi épületek részei, tehát szentek álló­képei ’s egyéb szoborfélék, kőkoporsók vagy sírfedelek emelt munkával, ha még o­ly kevéssel, vagy csak régi felirattal; faragott czí­­merképek, keresztelő medenczék, oltárok; ugyan­illy fa­­faragványok, akár oltárokon, templom­falakon és tem­plomszékeken, akár egyéb rendeltetésű eszközökön, búto­rokon ’stb.; továbbá szobrászati öntvények, vagy ollyak töredékei, ide értve a régi harangokat is, kivált ha emelt képekkel, czifrázatokkal vagy felirattal bírnak; az itt amott nagyobb kisebb csoportozatokban előforduló mesterséges halmok (úgynevezett kunhalmok­ , mikben ásások által egyéb tárgyak is fölfedezhetők; festések , templomok és várak falain , úgy önállólag is fenmaradtak , oltár­táblák, szentek képei, arczképek, vidékek, harczok, czímerek , fára, vászonra, vagy bár hártyára és papirosra; vésett mű­vek, pecsétnyomók, pénz- és egyéb mátrixok; met­szések nyomatai vagy táblái, rézben vagy fában; régi fegyverek és lószerszám, kardok , lövő fegy­verek, sisakok, pánczélok, zászlók; régi történeti vagy művi érdekű bútorok, templomok és házi eszközök, edények (igen régi cserepek is, habár törve), kelyhek, bili­­­komok, tálak, csészék, ékszerek és régi öltözetek minden nemei ’stb. A régi kor a kisebb tárgyakra nézve egész a XVIII. század elejéig, névszerint a szatmári békéig érlelik, sőt az építészeti művekre nézve is czélszerű ez ideig terjesz­teni a figyelmet. — Mind­ezeknek tehát hol, kinek birtoká­ban, ’s milly állapotban léte, a korukra vagy szerzőikre vonatkozó nyomok, ’s a hozzájok szövetkezett hagyomány, ha tetszik, a bejelentőnek véleményével, de melly megkülön­­böztethetőleg mint magános vélemény adassék, szives köz­lése kéretik. Illy módon mindenek elött az említett osztályok­­beli régiségek la­j­s­tr­om­át lehetne megnyerni, melly alapját tenné és vezérfonalát az utóbbi intézkedéseknek, mik­nek feladása ama tárgyaknak rajzait, leírását, története elő­adását eszközölni, ’s mindezeket egy magyar történeti gyűj­teményben a haza ebbe terjeszteni. Ha ki már most egyelőre többet akarván tenni, rajzzal, leírással, történeti adatokkal örvendeztetné meg az academiát, ezt még élénkebb köszö­netre kötelezné.­­Addig is pedig, mig buzgó és tevékeny hazafiak sege­delmével e tárgy az irodalmi mezőre vitethetnék által, szi­vére köti mindenkinek, kit viszonyai illy körülmények közé helyeztek, hogy a fenlévőnek megmaradását, elromlás vagy legalább elrontatását és elveszését gátolni hazafiuilag töre­kedjék. A történeti érzék fölébredtével ránk derül, úgy his­­­­szük, a kor, melly az illy lelkesebbeknek kezdeményeit foly­tatván , háláját nekik, méltató megemlékezéssel, leróni el nem mulasztandja. Költ Pesten, február 22én 1847. I­r. Schedel Ferencz, titoknek. Megyék. SZABOLCSBÓL. Mart. 12. Többnyire azon időben es­nek a szabolcsi közgyűlések, midőn az ország több megyéi már a magokét befejezték, és ez ránk annyiban van jó ha­tással, mivel a politikai kérdések is fölmerülő indítványok — többféle m­egyei discussiók retortáin keresztül bocsátva — a mi zöld asztalunk eb­be már a magok benső értékekig deval­válva , és megismertetve, érkeznek meg. És ez igy jól van; legalább annyi való, hogy kevesebb munkát hagy nekünk mint Pestnek , melly a vezérkürtöt tartja. Ezúttal is , igen bágyadt elütése volt politikai élet temperamentumunknak. Az országnak közös veszteségét a nádor elhunytában mélyen érezte Szabolcs is ; ötven éven keresztül megosztva bát­os aggodalmat, örömet és lelkesedést, melly e hazát érte, — ott állott ő , ki mint a magyarnak első tisztviselője hűn fo­­gadá magába és képviselő a lelkes hazafit. Személyességé­ben országgyűlési elnökségein, szinte feledénk benne egye­bet látni, tiszta magyarnál, és a pártok mérkőzéseinél, ő maga mindnyájunkat fölül haladva pharosi fénycsomókkal vilá­gított: hol kell egyesülnünk, miben kell egyetértenünk, hazafi tetteivel mutatva irányt. És ezért látjuk a dissonans politikai elvek képviselőit megilletődött szívvel ’s hazafi bánatban állani sírjánál a nagy férfiúnak,kit politikai életünkben ve­zérének annyi év alatt mindenki édes megszokással sorai­­­ban birt. Nem említjük a főisp. helyettes gyűlésünket meg­nyitó beszédét, hiszen mindenki tudja, mit mondhatott, a mit indítványozott, ’s milly érzelmek tolmácsává lön... A gyász­mise gyűlésünk másod napján tartatott meg; levelek intéz­­tettek a fönséges özvegy Ágnő ’s István férighez, tanúságául részvétünknek veszteségeikben. És most a rendek, mi­dőn a humanismusnak eleget tettek, és egy „felejthetlen“ virág emlékét szivökbe zárák,— a jogi kérre mentek át, az alkotmányos kötelességeket teljesitendők. A legfelsőbb in­­tézvényre vonatkozólag , mellyben István főherczeg ideigle­nesen kir. helytartóvá ’s egyszersmind Pestmegye főispán­jává , jászok ’s kunok grófja és birájává, nemkülönben a kir. helyi.tanács elnökévé neveztetik ki, — többnyire oda nyilat­koztak a rendek , mikép szivök benső óhajtása, hogy István főiig nádorrá választassák; mindazáltal, mivel az ideiglenes helytartósággal a pesti örökös főispánság, melly egyedül a nádori hivatalhoz van csatolva, egybeköttetett, itt alkotmá­nyos törvények sérelmét látják... Hanem erre nézve mind a mellett nem imák fel ő felségéhez , nehogy egy nemzeti re­­ménythelő öröm zavaróivá váljanak , csak egy jegyzőkönyvi óvással kívánnak támasza és segélyére lenni az alkotmányos jogok megsértett elvének. És e téren­­ , illy modorban, ennyi kedélyhiggadtság között örömmel üdvözöljük az ellen­zék szónokait, hogy midőn egy részről törvényes helyzetek és politikai lélekismeretek megmentésére, véleményeiket nyíltan előadják, más részről, observálva az ország köz­hangulatát, határozataik, szavaik és szónoklataikban méltá­nyosakká válnak. Ugyanekkor olvastatott a nagy kanczella­­ria leirata egy insultans levelünkre, mellyben megróttuk erő­sen a kom­átnokságot,hogy a birtokon belöli felebbvitel meg­­engedhetése kérdésében olly törvényczikkre hivatkozik, melly az egész corpus jurisban föl nem található... Termé­szetesen hogy tolihiba volt, mit a kanczellariai levél is most bevallott; tudtuk mi is jól, hogy tolihiba, hanem­­édes szerepe az útbaigazításoknak, főleg politikai téren, a mi gyarlóságaink egyik kikinncse. Más törvényc­ikkre hivatkozik tehát a kanc­ellária ezen levelében, és megmutatja, hogy az ítéleteket igenis, hanem a parancsokat okokkal támogatni nem tartozik. De, azt mondák a rendek, a parancs nem egyéb mint ítélet, kivált ha a parancs által egy más ítélet is megsemm­isíttetik. Újabb felírást sürgettek sokan, ’s keresz­tül is vitték , hogy a megye tudatni fogja a kormánynyal, mi­szerint határozata mellett marad, ’s jövőben is motivált íté­leteket fog várni a föml­gy kanczelláriától, a tárgyat pedig a jövő országgyűlésre teendői közé sorozták. E tárgy vita­tása közben egy kis öszveütközés történt. Bizonyos urada­lom ügyésze megjegyzi , hogy e tárgyban a kormánynyal ellenkezni nem lehet, kivált miután a peres dolog bevégez­tetett, mert__és több okok között,végre inkább az ország­gyűlésre halasztaná a kérdés eldöntését. És erre amúgy szőrellenében , megindult a harcz. Megemlíttetett, hogy az uradalmi tiszteknek semmi esetre sem kellene illy tárgyban nyilatkozniok, miután az uradalmak többnyire a szegény adózó nép ügyében hozott ítéleteiket soha vagy ritkán szok­ták okokkal igazolni. Egy illy fajú uradalmi perre hivatkozik a szónok, melly kezei között megfordult.... Mivel pedig az érdeklett uradalmi tiszt közbe szólt, fölhivá szónok az elnö­köt, ’s a tiszti ügyészeket kötelességeik teljesítésére, ’s a szónok-zavarók törvényszerinti megfenyítésére .. És megnyílt az acél barlangja , minden viharával. Valóban sok ac­­ót kellene kérni a szónoknak saját politikai barátira, ha szi­gorúan kívánja a szabolcsmegyei tanácskozás rendét tisztán föntartani. Hanem lecsilapult a zaj, miután föl jön világo­sítva a szónok , hogy ugyanazon per : a megyei törvényszék által vizsgáltatott és végrehajtás végett az uradalomnak át­­küldesek­, és hogy az executio előtt még egyszer a megyei törvényszék elibe vitetett az érintett uradalmi ügyész által, a­hol ismételve , helyben hagyatott. Sokan azon ízléssel bír­nak a megyei publicumban: ha illy invectivus és zajos epi­­sodok nincsenek, a köztanácskozások érdektelenek elöttök. Hanem azt mondja a deák : de gustis non est disputandum. Most egy kis nagylelkűségünket jegyzem ide, a szegény éhező nép irányában. Az adózó pénztárnak a katonaság élel­mezésére kilenczezer váltó forintot kellett volna fizetnie va­­lamelly más pénztárunknak vissza; a múlt országgyűlési költségek kulcsa szerint tehát fölvállaltuk annak terhét mi nemes rendet a százvállas Szabolcs megyének. Ezért is forró köszönet a jószivü emberbarátoknak. Olvastatott még Bor­­sodmegyének azon körlevele, mellyben fölszólítja Szabolcs— megyét, hogy az idegenek bevándorlásait közönyösen ne vegyük;itt a nemzetiség és nyelvünk ügye érdemli a föfigyel­­met, mellyen könnyen mind a proletaiiusok iszonyú serege, mind a nagy birtokokat összevásárló külföldi herczegek és fe­jedelmek ejthetnek sebet. Ő felségéhez felírunk eziránt. Most a galicziai zsidók beszivárgása kitünőleg észrevehető , és egy két hétig bujkálva, némelly magyarországi iicola zsidó­nál mint tanító, már egy hónap múlva honosított ősi polgár­­ként lép föl e hazában. A zsidó elem soha nem fogja e hazá­ban erősíteni a nemzetiséget, soha igazán vallása elvei vé­gett megpolgárosodni, neki fensőbb egyházi érdekei, mindig kedves politikai ábrándok gyanánt lebegnek szemei előtt. A közös vagyonosságot a nemzet­testben előmozdítani vallásos elszigeteltségek nem engedi; ő utána— nem örököl, a ter­mészeti viszonyok útján nem részesül a keresztény, szóval: a kereszténységből közéjük folyó pénz, igen nehezen és soha egész forgásában, birtok szerepében , át nem megy ismét a keresztények közé ; pálinka-manipulatio által népünkre ré­mítő progressioban demoralizáló hatással van; és ezen futó­lagos okok is, minél nagyobb szigorra bírhatnák a státust, hogy megelégedve a ben létező zsidó­ elemmel, minden sze­rencse-vadászt az ország határainál erős tilalommal viszsza­­utasitson .. Még egy érdem-méltánylás történt megyei tere­­mü­nkben: főtiszt. Zbisko Imre volt szabolcsi főesperes, most egri kanonok irányában , kinek búcsúzó levelére a megye rendei határozatilag, a megyénél tett nevezetes érdemeinél fogva, elismerő jegyzőkönyvi dicséretet vele is fogják közölni. Egy nagy hiányt hagyott maga után e megyében a főtiszt, férfi , kit akkor fogunk leginkább megemlíteni, midőn nagy bonyolódott irományok és régi szövevényes acták sötét zava­rából kivonand valamit a megye kifürkészni, melly munkák alatt a deputatiók kifáradnak, a kedvek meglankadnak, ’s a táblabirák soraiban munka-vállalkozó nem találkozik. — A közgyűlések még tartanak. BUDAPESTI HIRHARANG. Hivatalos összeírás szerint múlt évben Pest városnak 100,619 lakosa volt, tehát 3943 emberrel több mint 1845ben és 30.341 gyel több mint 1836ban, melly szaporodást eléggé örvendetesnek mondhatni, miután ezen számítás szerint húsz év múlva már mintegy kétszáz­ezer lakosa leend Pestnek , ’s következéskép minden újság­nak kétannyi előfizetője mint most, minélfogva sok hitelező bátran biztathatja magát azon megnyugtató öntudattal, hogy húsz év múlva kölcsönzött pénzét visszakapja. A szaporodás ezen örvendetessége mindazáltal mégis csökken némileg, ha meggondoljuk, hogy azt nem mi magunk segítettük előmoz­dítani, hanem csupán idegenek s leginkább külföldiek beván­dorlásának köszönhetjük, mert múlt évben összesen 4078 ember halt meg ,s csak 3334 született, mi egyrészt az or­vosok szaporodását bizonyítja, más oldalról pedig ifjúságunk hanyagsága mellett szól, mennyiben tudniillik az uj házas­ságok száma évről évre csökken, mi annál aggasztóbb, mi­után a némberek számát a férfiaké annyira túlhaladja, hogy minden ezer hölgyre ezerhuszonnyolez férfi esik, ’s e szerint minden némber kaphatna férjet, ’s még agglegény is elég maradna, például az özvegyek illő gyámolítására. Az összes lakosság közöl katholikus 78,697, evangélikus 5486, refor­mátus 2111, nem egyesült görög 1335, és zsidó 12,990; ezen utóbbiak száma hat év alatt megkettőztetett, mit leginkább a kereskedési forgalom tágulásának kell tulajdonítani. Az összes lakosszámhoz csatolandó még 7536 katona, intéze­tekben , kórházakban, börtönökben 1708, összesen 9244, és e szerint a lakosok összes száma 109,863. Kár, hogy a hivatalos jegyzékből a nemzetiségi számviszonyokat nem tudhatni meg. — Büszkén mondhatjuk, mikép a találmányok mostani nagyszerű korszakában mi sem maradunk egészen el Európa többi részei mögött, így legközelebb Budán azon közhasznú gondolatra jutottak , hogy a nap sugárait eddigi szolgálataikon kívül még egyebekre is használhatni, ’s ennél fogva a bécsi kapu mellett a jeget fölvágaták’s rakásokra hal­­moztaták, világért sem engedvén azokat elhordatni. A nap megérté az elmés czélzást, ’s most naponkint tehetsége sze­rint olvasztgatja a nagy jégtömegeket és vígan csörgedező apró csermelyeket csinál a bécsi kapu kies vidékén, miből két nevezetes haszon származik ; először ugyanis a kellemetlen por nem boszanthat senkit, ’s azért ezen igen olcsó öntözési rendszert jövő évre a pesti királyutczának is ajánljuk; má­sodszor az ezáltal támadó sár a hölgyek hosszú ruháihoz olly barátságosan ragaszkodik, ’s a lábbelik minden faját olly erélyesen támadja meg, hogy számos derék kézműves mun­kája nem kis mértékben szaporodik , mi aztán a közjót ter­mészetesen előmozdítja. Remélhetni, hogy ezen jótéteményt legalább is még három hónapig fogják a budaiak élvezhetni. — Egy bécsi lapban azon meglepő újdonságot olvastuk, hogy F­ánczy úr, a pesti nemzeti színház titoknoka Bécsben volt, ’s az ottani színházaktól néhány művészt és művésznőt a pesti színház számára megszerzett; mi viszont szeretnők jelenthetni, hogy Ergerberger bécsi színházi titoknok Pesten volt, ’s né­hány pesti művészt és művésznőt a bécsi színházak számára megszerzett, négy tánczosnőnkkel együtt. — Egy lopási kalandról beszélnek Pesten, melly, ha csakugyan igaz, ta­núsítja, mikép iparlovagjainknak olly leleményes eszök van, hogy igen szerencsés drámaírók is válhatnának belőlök, fő­­kép a bonyolításra és meglépésre nézve. Egy ház padlását tudniillik tele aggaták fehér ruhákkal, ’s egy tolvaj a ruhák­kal együtt bezáratá magát a padlásra, hol éjjel nőruhába öltözvén, magával vitt lámpa fényénél rongyos öltönyét var­­rogatni kezdé. Éjfél tájban csöngettek a kapunál, ’s a ház­mester nagy álmosan megnyitáaz ajtót és egyszersmind mar­kát, a szokott két garas elfogadására; ámde markát csakha­mar be kelle fognia ’s e helyett szemeit ’s száját megnyitni kényszerült, mert városhajdu állt előtte, ki fenyegető han­gon mondá, hogy a padláson gyertya világit, mit tüstint el kell oltani, mert különben tűz támadhatna. A házmester mennyre térdre, ’s ezenkül súlyos kapukulcsára esküvék, hogy a padlásajtót este ő maga zárta be, ’s a kulcsot azóta tőle senki nem vitte el. A hajdú szigorú vizsgálatot sürgete, ’s a házmester morogva ment vele föl a lépcsőkön. Itt meg kell jegyeznünk, miszerint ezen házmester még bizonyosan új ember volt Pesten, mert különben tudta volna, mikép nálunk koránsem olly nagyszerű a rendőri fölügyelés, hogy illy késő vizsgálat történhetnék egy gyertya miatt, miután a valódi nagy tüzet is rendesen csak akkor veszik észre , mi­dőn már a háztető fele leégett. Képzelhetni a házmester bá­mulását, midőn a padlásajtót megnyitá, ’s mindjárt a lép­csőnél egy öreg asszonyt pillanta meg, ki lámpa mellett ron­­­­gyait foltozgatá. A hajdú káromkodott’s a házmester e mű­téteiben meghaladni törekvék őt, ámbár ezen erőködése egyáltalában nem sikerült, az öreg asszony pedig őszintén kivallá, hogy nincs szállása, ’s azért kénytelen magát idegen hajlékokban meghúzni, hogy az utczán meg ne fagyjon. Ment­sége nem lágyitá meg a hajdú kemény szivét, ki azonnal kö­telet vont ki zsebéből, a banya kezeit hátra hurkoló, és, mint mondá, börtönbe hurczolá őt a lámpával együtt, meghagy­ván egyszersmind a házmesternek, hogy másnap a háziúrral együtt reggel kilencz órakor a városházban jelentsék magu­kat. Ez meg is történt, de bányának ’s hajdúnak nyoma sem volt található, valamint a fehérruha is nyom nélkül el­tűnt a padlásról. Tehát a hajdú is álruhás zsivány volt, ’s illy furfangosan szabadn­á ki társát , miután ez a padlásról a ruhákat mind lehányta az utczára. — Néhány nap előtt az öszutczában fiatal nő ült földszinti ablakánál délután, ’s az utczán egy uracs­olly szemtelen mozdulatokkal mulattalá őt társai ’s a bám­ész csoport nem kis örömére, hogy a férj ki­menni kényszerült ’s rendre utasitá a kalandort; ez azonban társaival bement utána a szobába, ’s a férjet veréssel kínálá

Next