Budapesti Hiradó, 1847. július-december (618-722. szám)

1847-08-01 / 636. szám

Ezen lapok minden héten négyszer, n. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz,­hordássa 1­5 ft., Postán bontókban heten­ként kétszer küldve 6 ft 24 kr, négyszer küldve pedig 7 ft 12 kr pp. A hirdetmények min­den négyszer hasábozott apró­­betűs soráért vagy ennek helye­Vasárnap 636. BUDAPESTI A n mi etil q­­­iflAH ért 5 ez. kr. a kettős hasába xkllgUslUB M.OTM0» serért pedig 10 p. kr. fizettetik. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, hatvani atp­ozai H­orváth-házban 383ik szám alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s a külföldre menendő példányok csak a bécsi császári posta­hivatalnál rendeltethetnek meg. HÍRADÓ TARTALOM. Magyarország és Erdély. A dolgok új rende északon ’s némi tanulság abból a mi számunkra I. — Selyemtenyésztés hazánkban. — Budapesti hirharang. — Fenséges István főherczeg te­endő körutazása. — Nagyszalontai levél (adakozások). — Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Olaszország. Aegyptus. China. — Hiva­talos és magánhirdetések. PAGYARORSZÁG és KMORLY. (A dolgok uj rende Északon is némi ta­nulság abból a mi számunkra. I.) Évek óta táplálom magamban a meggyőződést, hogy Po­roszország alkotmányában a régi nemzetségekre alapuló aristocratiának lényeges részt kell vennie. E meggyőző­désem onnan ered, hogy társadalmi viszonyunk egyik ol­dalon egészen democratikus természetűek, ’s hogy én en­nek ellensúlyául erős felsőházat kívánnék, melly a régi nemzetségeket képviselné ’s a korona jogait, ha a demo­­cratia túl akarna hajtani, és a nép jogait, ha a korona ta­nácsosai e jogokat sértő javaslatokat tennének, megóná. Egész feladásunk tehát az, hogy conser­­vativek legyünk *). (B. P. Hiradó 591. sz.) Hansemann (az ellenzék egyik vezetője a berlini ország­gyűlésen): Az európai státusok politikai fejleménye a képviseleti al­kotmány­forma felé tart. Ezen tételt mutogatta egy plebejus ezelőtt körülbelül egy évvel, gr. Dessewffy Emilhez intézett egyik levelében , meg akarván nyugtatni hazánkfiai közöl azokat, kik túlságos félelmekben absolutismus apostolá­nak tekintik mindazt, ki erős kormány szükségéről prédi­kál. Ezen ítélet hatására ugyan nem kellett divinatio, sem szerfölött mély belátás, hanem csak egészséges itélőtehet­­ség, melly az európai társadalmak menetét hályog- és min­den üvegtől szabad szemekkel szemlélve, elfogulatlan ész­szel találja meg a czélt, melly felé a társadalmi tények tar­tanak. Ez a czél ötven év óta ugyanaz az európai conti­­nensen. Háborúban és békében arra felé törekedtek a leg­különbözőbb civilisatióju társadalmak; ámbár a miilyen el­lentétes e két állapot, olly ellenkezők voltak az utak és mó­dok , mellyeket használtak, ’s az erők, mellyek által moz­­­gattattak . . . Vagy a korlátlan monarchiai hatalom ájult el az erkölcsök elfajultságának és egy tagadó, gúnyos­ termé­szetű felvilágosodás szellemének hervasztó jegében,—’s he­lyét a népé foglalta el, migyen végre, a legkülönnemübb visszaélések iszonyú gyakorlati iskolája után, a hatalom már mérsékelve és megosztva, némi súlypontját viszont megta­lálta ; vagy a nemzet erősödött meg egy korlátlan monar­chiai hatalom erős, igazságos, felvilágosodott, jótékony kor­mánya alatt, és akart osztozni abban, mint őt méltán meg­illető tulajdonában, a midőn, az első esetben, az árván ma­radott hatalmon megosztozni nem tudó követelők sokasága irtó háborút indított önmaga ellen,’s romjai alá temeti a ha­zát, ha egy erős belőle ki nem lép ’s oroszlán-módra végre nem hajtja az osztályt, hogy, végre ő is visszaélvén a s­ok­kal, más javára legyen kénytelen lemondani a kincsről, ki abból az arra méltókkal becsületesen megosztozni hajlan­dóbb ; a második esetben ellenben a szükségek mértéke, az igények jogossága és méltányossága szerint, progressive megy végbe a politikai örökség osztálya, háború, vérontás, a statusnak fenekestül felforgatása és a civilisatio meneté­nek megakasztása, vagy a népekre uj lánczok fűzése nélkül. Az elsőben elkeseredés, vágyak, szenvedélyek hatták a tár­sadalmat , helytelen analógiák, hamis elvek és próbálatlan elméletek bolygó fényétől világított utón, midőn a másikban a felvirágzott jólét, szilárd erkölcsök és közértelmességből származó önérzet, a tapasztalás járt útján, a köz ész vi­lágánál vezeti a nemzetet lassú léptekkel, de biztosan a czélra. Egyik a forradalom, másik a conservativ re­­form útja. Mindenik a király személyében egyesült hatal­mak megosztására és igy látszólag annak gyengítésére, de valódilag annak erősítésére vezet, mert ezen megosz­tások feladása a társadalmi hatalom szilárdítása, ezen ha­talom képviselője pedig a király. — Illy utak és módokon fejlődnek jelen korunkban az európai politikai társadalmak, é s hogy az ezelőtt egy évvel tett észrevétel, mellyel e czikket kezdők, alapos volt, néhány rövid hónap múlva fényesen bizonyitá be a február 3kat porosz királyi pátens. Ezen esemény fontosságát most még meg sem lehet mérni. Olly időben élünk, midőn Európa státusai között mind nagyobb és nagyobb solidaritás kezd lábra kapni. Midőn az egyik erősen szenved, a többi nem érezheti magát teljes jó kedvében, valamint az örömben is, melly az egyiket köz­vetlen éri, a többi is részesül kisebb-nagyobb mértékben. Ha az oeconomiai állapotok majd minden legkisebb mozza­natai is átrezgik a többieknek is rendszerét, lehet-e képzel­nünk, hogy a politikaiak nyom nélkül suhannának el fölöt­tük az idő folyamával? Olvasóink is bizonyára, mint alkotmányos hornak fiai, nem közönséges érdekkel kisérték a dolgok ez új rendének fejleményét Poroszországban; mi, megvalljuk, nemcsak ér­dekkel, de bámulással is, azért nemcsak hasznosnak, ha­nem kellemesnek is tartjuk kiemelni abból némelly kitűnőbb momentumokat, rámutatni némelly más rokon események­kel­ hasonlatosságaikra és kísérni ottan-ottan igénytelen észrevételeinkkel. Ezzel egyszersmind fenebbi elvonásain­kat concret formában adandoztuk vissza. A nyájas olvasó alkalmasint meg fog lepetni, ha tudtára adjuk, hogy Franczia­ és Poroszország között akarunk rö­vid párvonalt húzni. A körülményekben, mellyek közt e két ország legelső alkotmányos hódításait tette, sok hasonla­tosság és sok különbség van, — mindnyája tanulságos. Mind a szerencsétlen XVI. Lajos, mind a szerencsés IV. Fridrik Vilmos egy, már szokásból rég kiment institutiót akartak létre híni, midőn az ország rendéit *) maguk közül egybegyűjtötték. Abban is megegyeztek mindketten, hogy — a­mint legalább a dolgok logikai fejlődése mutatja—a czél­­tól mindketten távol estek. De XVI. Lajos kénytelenségből appellált a nemzet ösz­­szeségéhez, miután minden igyekezete és öröködése, re­formjait — a Széchenyi szólásforma szerint — „nagy sza­básokban“ hajtani végre, megtörött a kiváltságos parlamen­tek **) csökönyösségén, mellyek az eb­bek terjesztett tör­vényjavaslatokat nem fogadták el, ’s midőn a király, korlát­lan hatalmánál fogva, azokat úgyis teljesedésbe akarta venni, ellenök szegültek, nem lajstromozták be; miáltal egyszers­mind a monarcha hatalma is ájulásba esett. — I­d. Fridrik Vilmos ellenben, csak egy régibb, előde által tett ígére­tet akart teljesíteni, melly a nemzetnek, nehéz időkben tett nagy szolgálataiért, adatott volt; — ’s inkább az ő és elődei által teremtett közrend és jóllét szemlélésére ’s azon ma­gasztos öröm élvezésére , melly annak jövendőben is fen­­tartása­ és előmozdításával — ha csak tanácsadás által is — jár, mint mély és organikus reformok eszközlésére, nagy és százados visszaélések, ártalmasokká vált kiváltságok eltör­lésére , szólította fel különböző országainak rendeit. XVII. Lajos olly időben hirdette ki a gyűlést, midőn az elmék a legnagyobb várakozásban, az eszmék legnagyobb háborúságban, az érdekek egymással legnagyobb ellentét­ben ’s a kormány tekintélye megalázva állottak; IV. Fridrik Vilmos ellenben, mikor kormánya legnagyobb erő- és te­kintélyben, a közügy lehető legjobb rendben, az érdekek meglehetős harmóniában, az eszmék békés súrlódásban ’s az elmék — a kenyérzendülések (krawallok) aggodalmait, mellyeknek a franczia rendek gyűlése alatt épen hasonlók felelnek meg, kivéve — minden nagy várakozásoktól ment nyugalomban voltak. XVI. Lajos nem határozta meg előre a rendek jogait, nem szabta ki a tanácskozások formáit, egyszóval, nem organi­­zálta az országgyűlést, mint IVd. Fr. Vilmos. Pedig a fran­czia rendek gyűlése, törvényhozási gyakorlattal nem biró, parlamentáris szokásoktól idegen, osztály-gyülölségekkel saturált philosopháló prókátorok — és prokátorkodó philo-.­sophusokból, istentagadó abbékból, feslett marquisk — ’sat.-ból állott nagyobb részt, — midőn a porosz egyesült országgyűlést a tartományi gyűlésekben már parlamentáris gyakorlatot szerzett, több mint egy félszázad, és miilyen félszázad­, politikai tapasztalásaival gazdagodott, tudomá­nyok­ és műveltségben amazok felett messze előhaladott férfiak alkotják. . . Azért is a franczia rendek, vagy inkább a „ti e­rs é­t a t,“ melly magát önhatalmúlag mindjárt nemzeti gyűléssé alkotta, nem is viselte magát különben , mint a felszabadult rabszolga, ki többé lánczait nem érezvén, erejének és ha­talmának korlátokat tovább nem ismer, engedékenység, mér­séklet, és transactióról tudni sem akar ’s bőszültségében még azon kezeket is eldulja, mellyek bilincseit leoldották ***).— Nem igy a porosz rendek! Ezen bölcs gyülekezet olly oko­san tud élni a rábízott csekély jogokkal, olly sokféle és ki­­­terjedett használatokra ’s mégis olly nagy gonddal tudja azo­kat alkalmazni, mint a virtuóz, ki hegedűjének egy húrján egész gyönyörű áriákat képes eljátszani, a nélkül, hogy fül­sértő hangokat adna. Megnyitó beszédében (május 5. 1789.) XVI. Lajos bá­gyadó erélylyel és csaknem úgy szól, mint suplicans. Már harmadik mondása illyen csüggeteg: „A status-adósság, melly már trónra­ lépésemkor szörnyű volt, uralkodásom alatt még növekedett; — ennek szükséges következése az adók növekedése lett, mi még érzékenyebbé tette az egye­netlen felosztást“ (a jó királynak ezen nyilatkozata , az or­szág képviselői előtt, magának a hatalomnak önkénytes le­mondását foglalta magában.) Továbbá: „szemeitek elibe fogom terjesztetni a kincstárnak valódi állapotát, ’s miután megvizsgálandottátok, előre bizonyos vagyok benne, olly hathatós eszközöket fogtok elembe adni, mellyek képesek lesznek azt állandó rendbe hozni és a közhitelt szilárd lábra állítani.“ ” Necker ugyan azt akarta megmutatni ugyanezen ülésben tartott előadásában, hogy a király nem a kincstár állapota miatt hízta egybe a rendeket, azt nátok nélkül is rendbe lehetett volna hozni ú sat. De a köztudat és a király saját szavai után,ki adhatott volna hitelt beszédének? Kivált mikor maga is 56 millió fedezhetlen deficitet mutatott ki a ren­des költségekben. — Fel is fogta a gyűlés mindjárt, hogy a státushatalom az ő vállaira esett ’s azzal úgy is bánt, mint já­ratlanságától és szenvedélyességétől várni lehetett. "S midőn a külön rendek között, az árván maradt hatalom felett hat hétnél tovább folytatott keserű harcznak véget vetendő, XVI. Lajos, junius 23-án, egy uj királyi ülésben , a gyűlés sza­bályait és királyi propositióit előadta, — ámbár ezekben sok­kal terjedelmesebb jogok és nagyobb hatalmak voltak a ren­deknek biztosítva — ’s azonkívül az administrativ­ reformok­­nak egész sora indítványozva—mint a febr. adikai patensbe­­liek, mégis­­ mikor a király azon parancscsal végezné be­szédét , hogy a rendek vele együtt oszoljanak el ’s másnap, az általa kiadott szabályok szerint, különkülön kezdjék meg tanácskozásaikat, csak a papság és nemesség követei kisér­ték, a „harmadik rend“-es helyökön maradtak ’s Mirabean felkelvén így kiáltotta el magát a közös mély meglepetésben: „Urak, megvallom, hogy a­mit önök e pillanatban hallénak, üdvös lehetne a hazána­k, ha a despotismus ajándékai nem volnának mindig veszedelme­se­k. Mit akar ez a bosszantó dictatura ? Önöknek boldog­ságot parancsolni! Ki adja önöknek e megbízást ? Küldőik. Ki szab önöknek parancsoló törvényt ? küldőik ’sat. Ekkor utasította volt el Mirabeau a királyi czeremonia-mestert, hí­ressé vált feleletével ’s ekkor mondotta volt Sieyes is azon hasonlag népszájon maradott szavát: „urak, önök ma azok a mik tegnap voltak!“ (azaz, egy közelebbi napon tett határo­zat szerint: a nemzetnek egyedüli képviselői, kik esküvel kötelezték magokat, addig el nem oszlani, mig az ország­nak uj alkotmányt nem adtak.) ’S ezzel nyilván fel volt mondva az engedelmesség, az udvari fondorkodások ’s ezer egyéb körülmény miatt elesett királyi hatalomnak. A Magyar Gazda egyik újabb száma „SELYEM­­TENYÉSZTÉS“ czimmel egy igen érdekes czikket közöl, mellyet ezennel tisztelt olvasóinkkal is megismertetünk. Az iparüzletnek kevés olly ága van, mint a selyemte­nyésztés, melly egyesekre úgy, mint az összes lakosságra jövedelmezőbb lenne. Francziaország minden statusok közt leginkább felfogá ezen hasznos vállalat fontosságát, azért is hol egyesek vállalkozási bátorsága hiányzott, ott a status lépett fel, ’s jutalmazó buzdításai, ’s ezen iparág iránt meg­állapított kedvezései a dolgot újabb időkben oda vivék, hogy ma már Francziaország selyem tekintetében minden statu­sokon fölül áll, ’s hogy az innét eredő jövedelmei egyikét teszik bevételei legnagyobb rovatának. A polgárisodás ’s felvilágosultsággal haladó élet e czik­ket a legszükségesebbek egyikévé tette ; mi azonnal kitűnik, mihelyt akár a közélet emberei közt végig nézünk, akár az áruforgalmak be- é s kiviteli jegyzékét vizsgáljuk. A jól szá­mitó franczia saját hasznára ezt jókor fogá fel, ’s csak midőn a selyemtenyésztés által mintegy jól használt monopóliumot gyakorlott a hozzá szorult szomszédok fölött, jutott ezeknek is eszökbe, lélekismeretesben fogni a vállalathoz, mellynek hasznossága elvitázhatlan, így ébredt elszántabb cselekvésre a német tartományok tenyésztő szelleme; ’s Olaszhon, melly az európai selyemtenyésztés bölcsőjének vézethetik, mintegy elszégyelve a növendék általi legyőzetését, komolyabban fogott annak műveléséhez. Ma már kevés külföldi tartomány van, mellynek közjövedelmei közt a selyembéli bevétel fel­jegyzésre méltónak nem találtatnék; ’s a forgalom, melly ezen iparczikk által előidéztetett, olly általános, hogy pár évtized múlva nem leend található kerület, hol a selyem­tenyésztés a nép házi foglalkozásinak egyik nevezetesebb részét nem tenné, ha t. i. az égalj a selyemtermő állatkák nevelésére irtó hatással nincs. Az itt érintett külföldi mozgalmak nem maradhat­nak hatástalanul országunkra nézve sem, habár a külfölddeli közlekedés ma is ugyan, de kivált évek előtt a terhes és önző vámviszonyok és óvakodó tilalmak miatt tetemesen volt nehezítve. Voltak, kik felfogák a selyemtenyésztés nagy fontosságát, átlátták azon nyereséget, mi belőle a státusra és egyes vállalkozókra háramlanék; azonban az ipartérem­ elmaradást, sülyedtséget olly általánosnak találták, hogy legalább is az ősvilág óriási erejére lenne szükség e téren üdvös és eredménydús vállalkozást hozni létre; mivel pedig mi csak közönséges magyar embereknek születtünk,­­s erőre, szorgalomra nézve épen nem vagyunk óriások; ehez járul, hogy mig a munkás külfölditől kész selyemkendőket, szőnye­geket ’s mindenfaju ’s alakú drága szöveteket minden fárad­ság nélkül csupán erszénynyitásra kaphatunk , addig ke­­vésbbé lenne eszélyes (!!) dolog pénzünket ’s időnket olly kezdeménybe fektetni, mellyhez sem eszünk, sem kedvünk, ’s mellyről nem is tudjuk: ha vájjon sikerülend­ e nekünk úgy, mint sikerült egyik vagy másik szomszédunknak? Ezen okoskodás egy időben határunk közt mindennapi volt, lehet mondani — a felledezni kezdő ipar minden je­lentkezésire ; ennek tulajdonítható nagyrészt, hogy a szabad nemesi curiáján büszke magyar észrevétlenül a civilizált Eu­rópa egyik legszebb terén nemcsak elmaradt polgártársitól, de azoknak egyenesen monopóliumává tette bőven termő vi­dékét. Későn ébredt fel okulva saját kárán, midőn folyó szép pénzét soha be-, de mindig csak kifolyni tapasztaló. Ekkor *) E beszéd akármellyik magyar hazafi szájában is helyén volna. *) États généraux — allgemeine Landstände. **) Így nevezték akkor a tartományok főtörvényszékeit. ***) Mert XVII. Lajos nem alaptalanul és őszintén mondhatta második (június 23diki) megnyitó beszédének végén : „Toute dé­­fiance de votre part serait une grande injustice. C’est moi jusqu’ à présent, qui ai fait tout le bonheur de mes peuples , et il est rare peut-être que l’ unique ambition d’un sou­­verain suit d’obtenir de ses sujets qu’ il s’ en­­tendent enfin pour a­cc­e­p­t­e­r s­e­s b­i­e­n f­a­i­t­s.“ (Nagy méltatlanság volna részetekről minden bizalmatlanság. Eddig én eszközöltem minden boldogságát népeimnek, és tán ritka dolog, midőn egy fejedelemnek minden nagyravágyása csak az, hogy jótéteményei elfogadására alattvalóinak egyetértését valahára megnyerje.) Mély érzelmű, búskomoly, felséges szavak !

Next