Budapesti Hiradó, 1847. július-december (618-722. szám)
1847-08-01 / 636. szám
Ezen lapok minden héten négyszer, n. m. kedden, csütörtökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Budapesten házhoz,hordássa 15 ft., Postán bontókban hetenként kétszer küldve 6 ft 24 kr, négyszer küldve pedig 7 ft 12 kr pp. A hirdetmények minden négyszer hasábozott apróbetűs soráért vagy ennek helyeVasárnap 636. BUDAPESTI A n mi etil qiflAH ért 5 ez. kr. a kettős hasába xkllgUslUB M.OTM0» serért pedig 10 p. kr. fizettetik. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, hatvani atpozai Horváth-házban 383ik szám alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s a külföldre menendő példányok csak a bécsi császári postahivatalnál rendeltethetnek meg. HÍRADÓ TARTALOM. Magyarország és Erdély. A dolgok új rende északon ’s némi tanulság abból a mi számunkra I. — Selyemtenyésztés hazánkban. — Budapesti hirharang. — Fenséges István főherczeg teendő körutazása. — Nagyszalontai levél (adakozások). — Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Olaszország. Aegyptus. China. — Hivatalos és magánhirdetések. PAGYARORSZÁG és KMORLY. (A dolgok uj rende Északon is némi tanulság abból a mi számunkra. I.) Évek óta táplálom magamban a meggyőződést, hogy Poroszország alkotmányában a régi nemzetségekre alapuló aristocratiának lényeges részt kell vennie. E meggyőződésem onnan ered, hogy társadalmi viszonyunk egyik oldalon egészen democratikus természetűek, ’s hogy én ennek ellensúlyául erős felsőházat kívánnék, melly a régi nemzetségeket képviselné ’s a korona jogait, ha a democratia túl akarna hajtani, és a nép jogait, ha a korona tanácsosai e jogokat sértő javaslatokat tennének, megóná. Egész feladásunk tehát az, hogy conservativek legyünk *). (B. P. Hiradó 591. sz.) Hansemann (az ellenzék egyik vezetője a berlini országgyűlésen): Az európai státusok politikai fejleménye a képviseleti alkotmányforma felé tart. Ezen tételt mutogatta egy plebejus ezelőtt körülbelül egy évvel, gr. Dessewffy Emilhez intézett egyik levelében , meg akarván nyugtatni hazánkfiai közöl azokat, kik túlságos félelmekben absolutismus apostolának tekintik mindazt, ki erős kormány szükségéről prédikál. Ezen ítélet hatására ugyan nem kellett divinatio, sem szerfölött mély belátás, hanem csak egészséges itélőtehetség, melly az európai társadalmak menetét hályog- és minden üvegtől szabad szemekkel szemlélve, elfogulatlan észszel találja meg a czélt, melly felé a társadalmi tények tartanak. Ez a czél ötven év óta ugyanaz az európai continensen. Háborúban és békében arra felé törekedtek a legkülönbözőbb civilisatióju társadalmak; ámbár a miilyen ellentétes e két állapot, olly ellenkezők voltak az utak és módok , mellyeket használtak, ’s az erők, mellyek által mozgattattak . . . Vagy a korlátlan monarchiai hatalom ájult el az erkölcsök elfajultságának és egy tagadó, gúnyos természetű felvilágosodás szellemének hervasztó jegében,—’s helyét a népé foglalta el, migyen végre, a legkülönnemübb visszaélések iszonyú gyakorlati iskolája után, a hatalom már mérsékelve és megosztva, némi súlypontját viszont megtalálta ; vagy a nemzet erősödött meg egy korlátlan monarchiai hatalom erős, igazságos, felvilágosodott, jótékony kormánya alatt, és akart osztozni abban, mint őt méltán megillető tulajdonában, a midőn, az első esetben, az árván maradott hatalmon megosztozni nem tudó követelők sokasága irtó háborút indított önmaga ellen,’s romjai alá temeti a hazát, ha egy erős belőle ki nem lép ’s oroszlán-módra végre nem hajtja az osztályt, hogy, végre ő is visszaélvén a sokkal, más javára legyen kénytelen lemondani a kincsről, ki abból az arra méltókkal becsületesen megosztozni hajlandóbb ; a második esetben ellenben a szükségek mértéke, az igények jogossága és méltányossága szerint, progressive megy végbe a politikai örökség osztálya, háború, vérontás, a statusnak fenekestül felforgatása és a civilisatio menetének megakasztása, vagy a népekre uj lánczok fűzése nélkül. Az elsőben elkeseredés, vágyak, szenvedélyek hatták a társadalmat , helytelen analógiák, hamis elvek és próbálatlan elméletek bolygó fényétől világított utón, midőn a másikban a felvirágzott jólét, szilárd erkölcsök és közértelmességből származó önérzet, a tapasztalás járt útján, a köz ész világánál vezeti a nemzetet lassú léptekkel, de biztosan a czélra. Egyik a forradalom, másik a conservativ reform útja. Mindenik a király személyében egyesült hatalmak megosztására és igy látszólag annak gyengítésére, de valódilag annak erősítésére vezet, mert ezen megosztások feladása a társadalmi hatalom szilárdítása, ezen hatalom képviselője pedig a király. — Illy utak és módokon fejlődnek jelen korunkban az európai politikai társadalmak, é s hogy az ezelőtt egy évvel tett észrevétel, mellyel e czikket kezdők, alapos volt, néhány rövid hónap múlva fényesen bizonyitá be a február 3kat porosz királyi pátens. Ezen esemény fontosságát most még meg sem lehet mérni. Olly időben élünk, midőn Európa státusai között mind nagyobb és nagyobb solidaritás kezd lábra kapni. Midőn az egyik erősen szenved, a többi nem érezheti magát teljes jó kedvében, valamint az örömben is, melly az egyiket közvetlen éri, a többi is részesül kisebb-nagyobb mértékben. Ha az oeconomiai állapotok majd minden legkisebb mozzanatai is átrezgik a többieknek is rendszerét, lehet-e képzelnünk, hogy a politikaiak nyom nélkül suhannának el fölöttük az idő folyamával? Olvasóink is bizonyára, mint alkotmányos hornak fiai, nem közönséges érdekkel kisérték a dolgok ez új rendének fejleményét Poroszországban; mi, megvalljuk, nemcsak érdekkel, de bámulással is, azért nemcsak hasznosnak, hanem kellemesnek is tartjuk kiemelni abból némelly kitűnőbb momentumokat, rámutatni némelly más rokon eseményekkel hasonlatosságaikra és kísérni ottan-ottan igénytelen észrevételeinkkel. Ezzel egyszersmind fenebbi elvonásainkat concret formában adandoztuk vissza. A nyájas olvasó alkalmasint meg fog lepetni, ha tudtára adjuk, hogy Franczia és Poroszország között akarunk rövid párvonalt húzni. A körülményekben, mellyek közt e két ország legelső alkotmányos hódításait tette, sok hasonlatosság és sok különbség van, — mindnyája tanulságos. Mind a szerencsétlen XVI. Lajos, mind a szerencsés IV. Fridrik Vilmos egy, már szokásból rég kiment institutiót akartak létre híni, midőn az ország rendéit *) maguk közül egybegyűjtötték. Abban is megegyeztek mindketten, hogy — amint legalább a dolgok logikai fejlődése mutatja—a czéltól mindketten távol estek. De XVI. Lajos kénytelenségből appellált a nemzet öszszeségéhez, miután minden igyekezete és öröködése, reformjait — a Széchenyi szólásforma szerint — „nagy szabásokban“ hajtani végre, megtörött a kiváltságos parlamentek **) csökönyösségén, mellyek az ebbek terjesztett törvényjavaslatokat nem fogadták el, ’s midőn a király, korlátlan hatalmánál fogva, azokat úgyis teljesedésbe akarta venni, ellenök szegültek, nem lajstromozták be; miáltal egyszersmind a monarcha hatalma is ájulásba esett. — Id. Fridrik Vilmos ellenben, csak egy régibb, előde által tett ígéretet akart teljesíteni, melly a nemzetnek, nehéz időkben tett nagy szolgálataiért, adatott volt; — ’s inkább az ő és elődei által teremtett közrend és jóllét szemlélésére ’s azon magasztos öröm élvezésére , melly annak jövendőben is fentartása és előmozdításával — ha csak tanácsadás által is — jár, mint mély és organikus reformok eszközlésére, nagy és százados visszaélések, ártalmasokká vált kiváltságok eltörlésére , szólította fel különböző országainak rendeit. XVII. Lajos olly időben hirdette ki a gyűlést, midőn az elmék a legnagyobb várakozásban, az eszmék legnagyobb háborúságban, az érdekek egymással legnagyobb ellentétben ’s a kormány tekintélye megalázva állottak; IV. Fridrik Vilmos ellenben, mikor kormánya legnagyobb erő- és tekintélyben, a közügy lehető legjobb rendben, az érdekek meglehetős harmóniában, az eszmék békés súrlódásban ’s az elmék — a kenyérzendülések (krawallok) aggodalmait, mellyeknek a franczia rendek gyűlése alatt épen hasonlók felelnek meg, kivéve — minden nagy várakozásoktól ment nyugalomban voltak. XVI. Lajos nem határozta meg előre a rendek jogait, nem szabta ki a tanácskozások formáit, egyszóval, nem organizálta az országgyűlést, mint IVd. Fr. Vilmos. Pedig a franczia rendek gyűlése, törvényhozási gyakorlattal nem biró, parlamentáris szokásoktól idegen, osztály-gyülölségekkel saturált philosopháló prókátorok — és prokátorkodó philo-.sophusokból, istentagadó abbékból, feslett marquisk — ’sat.-ból állott nagyobb részt, — midőn a porosz egyesült országgyűlést a tartományi gyűlésekben már parlamentáris gyakorlatot szerzett, több mint egy félszázad, és miilyen félszázad, politikai tapasztalásaival gazdagodott, tudományok és műveltségben amazok felett messze előhaladott férfiak alkotják. . . Azért is a franczia rendek, vagy inkább a „ti ers ét a t,“ melly magát önhatalmúlag mindjárt nemzeti gyűléssé alkotta, nem is viselte magát különben , mint a felszabadult rabszolga, ki többé lánczait nem érezvén, erejének és hatalmának korlátokat tovább nem ismer, engedékenység, mérséklet, és transactióról tudni sem akar ’s bőszültségében még azon kezeket is eldulja, mellyek bilincseit leoldották ***).— Nem igy a porosz rendek! Ezen bölcs gyülekezet olly okosan tud élni a rábízott csekély jogokkal, olly sokféle és kiterjedett használatokra ’s mégis olly nagy gonddal tudja azokat alkalmazni, mint a virtuóz, ki hegedűjének egy húrján egész gyönyörű áriákat képes eljátszani, a nélkül, hogy fülsértő hangokat adna. Megnyitó beszédében (május 5. 1789.) XVI. Lajos bágyadó erélylyel és csaknem úgy szól, mint suplicans. Már harmadik mondása illyen csüggeteg: „A status-adósság, melly már trónra lépésemkor szörnyű volt, uralkodásom alatt még növekedett; — ennek szükséges következése az adók növekedése lett, mi még érzékenyebbé tette az egyenetlen felosztást“ (a jó királynak ezen nyilatkozata , az ország képviselői előtt, magának a hatalomnak önkénytes lemondását foglalta magában.) Továbbá: „szemeitek elibe fogom terjesztetni a kincstárnak valódi állapotát, ’s miután megvizsgálandottátok, előre bizonyos vagyok benne, olly hathatós eszközöket fogtok elembe adni, mellyek képesek lesznek azt állandó rendbe hozni és a közhitelt szilárd lábra állítani.“ ” Necker ugyan azt akarta megmutatni ugyanezen ülésben tartott előadásában, hogy a király nem a kincstár állapota miatt hízta egybe a rendeket, azt nátok nélkül is rendbe lehetett volna hozni ú sat. De a köztudat és a király saját szavai után,ki adhatott volna hitelt beszédének? Kivált mikor maga is 56 millió fedezhetlen deficitet mutatott ki a rendes költségekben. — Fel is fogta a gyűlés mindjárt, hogy a státushatalom az ő vállaira esett ’s azzal úgy is bánt, mint járatlanságától és szenvedélyességétől várni lehetett. "S midőn a külön rendek között, az árván maradt hatalom felett hat hétnél tovább folytatott keserű harcznak véget vetendő, XVI. Lajos, junius 23-án, egy uj királyi ülésben , a gyűlés szabályait és királyi propositióit előadta, — ámbár ezekben sokkal terjedelmesebb jogok és nagyobb hatalmak voltak a rendeknek biztosítva — ’s azonkívül az administrativ reformoknak egész sora indítványozva—mint a febr. adikai patensbeliek, mégis mikor a király azon parancscsal végezné beszédét , hogy a rendek vele együtt oszoljanak el ’s másnap, az általa kiadott szabályok szerint, különkülön kezdjék meg tanácskozásaikat, csak a papság és nemesség követei kisérték, a „harmadik rend“-es helyökön maradtak ’s Mirabean felkelvén így kiáltotta el magát a közös mély meglepetésben: „Urak, megvallom, hogy amit önök e pillanatban hallénak, üdvös lehetne a hazának, ha a despotismus ajándékai nem volnának mindig veszedelmesek. Mit akar ez a bosszantó dictatura ? Önöknek boldogságot parancsolni! Ki adja önöknek e megbízást ? Küldőik. Ki szab önöknek parancsoló törvényt ? küldőik ’sat. Ekkor utasította volt el Mirabeau a királyi czeremonia-mestert, híressé vált feleletével ’s ekkor mondotta volt Sieyes is azon hasonlag népszájon maradott szavát: „urak, önök ma azok a mik tegnap voltak!“ (azaz, egy közelebbi napon tett határozat szerint: a nemzetnek egyedüli képviselői, kik esküvel kötelezték magokat, addig el nem oszlani, mig az országnak uj alkotmányt nem adtak.) ’S ezzel nyilván fel volt mondva az engedelmesség, az udvari fondorkodások ’s ezer egyéb körülmény miatt elesett királyi hatalomnak. A Magyar Gazda egyik újabb száma „SELYEMTENYÉSZTÉS“ czimmel egy igen érdekes czikket közöl, mellyet ezennel tisztelt olvasóinkkal is megismertetünk. Az iparüzletnek kevés olly ága van, mint a selyemtenyésztés, melly egyesekre úgy, mint az összes lakosságra jövedelmezőbb lenne. Francziaország minden statusok közt leginkább felfogá ezen hasznos vállalat fontosságát, azért is hol egyesek vállalkozási bátorsága hiányzott, ott a status lépett fel, ’s jutalmazó buzdításai, ’s ezen iparág iránt megállapított kedvezései a dolgot újabb időkben oda vivék, hogy ma már Francziaország selyem tekintetében minden statusokon fölül áll, ’s hogy az innét eredő jövedelmei egyikét teszik bevételei legnagyobb rovatának. A polgárisodás ’s felvilágosultsággal haladó élet e czikket a legszükségesebbek egyikévé tette ; mi azonnal kitűnik, mihelyt akár a közélet emberei közt végig nézünk, akár az áruforgalmak be- é s kiviteli jegyzékét vizsgáljuk. A jól számitó franczia saját hasznára ezt jókor fogá fel, ’s csak midőn a selyemtenyésztés által mintegy jól használt monopóliumot gyakorlott a hozzá szorult szomszédok fölött, jutott ezeknek is eszökbe, lélekismeretesben fogni a vállalathoz, mellynek hasznossága elvitázhatlan, így ébredt elszántabb cselekvésre a német tartományok tenyésztő szelleme; ’s Olaszhon, melly az európai selyemtenyésztés bölcsőjének vézethetik, mintegy elszégyelve a növendék általi legyőzetését, komolyabban fogott annak műveléséhez. Ma már kevés külföldi tartomány van, mellynek közjövedelmei közt a selyembéli bevétel feljegyzésre méltónak nem találtatnék; ’s a forgalom, melly ezen iparczikk által előidéztetett, olly általános, hogy pár évtized múlva nem leend található kerület, hol a selyemtenyésztés a nép házi foglalkozásinak egyik nevezetesebb részét nem tenné, ha t. i. az égalj a selyemtermő állatkák nevelésére irtó hatással nincs. Az itt érintett külföldi mozgalmak nem maradhatnak hatástalanul országunkra nézve sem, habár a külfölddeli közlekedés ma is ugyan, de kivált évek előtt a terhes és önző vámviszonyok és óvakodó tilalmak miatt tetemesen volt nehezítve. Voltak, kik felfogák a selyemtenyésztés nagy fontosságát, átlátták azon nyereséget, mi belőle a státusra és egyes vállalkozókra háramlanék; azonban az ipartérem elmaradást, sülyedtséget olly általánosnak találták, hogy legalább is az ősvilág óriási erejére lenne szükség e téren üdvös és eredménydús vállalkozást hozni létre; mivel pedig mi csak közönséges magyar embereknek születtünk,s erőre, szorgalomra nézve épen nem vagyunk óriások; ehez járul, hogy mig a munkás külfölditől kész selyemkendőket, szőnyegeket ’s mindenfaju ’s alakú drága szöveteket minden fáradság nélkül csupán erszénynyitásra kaphatunk , addig kevésbbé lenne eszélyes (!!) dolog pénzünket ’s időnket olly kezdeménybe fektetni, mellyhez sem eszünk, sem kedvünk, ’s mellyről nem is tudjuk: ha vájjon sikerülend e nekünk úgy, mint sikerült egyik vagy másik szomszédunknak? Ezen okoskodás egy időben határunk közt mindennapi volt, lehet mondani — a felledezni kezdő ipar minden jelentkezésire ; ennek tulajdonítható nagyrészt, hogy a szabad nemesi curiáján büszke magyar észrevétlenül a civilizált Európa egyik legszebb terén nemcsak elmaradt polgártársitól, de azoknak egyenesen monopóliumává tette bőven termő vidékét. Későn ébredt fel okulva saját kárán, midőn folyó szép pénzét soha be-, de mindig csak kifolyni tapasztaló. Ekkor *) E beszéd akármellyik magyar hazafi szájában is helyén volna. *) États généraux — allgemeine Landstände. **) Így nevezték akkor a tartományok főtörvényszékeit. ***) Mert XVII. Lajos nem alaptalanul és őszintén mondhatta második (június 23diki) megnyitó beszédének végén : „Toute défiance de votre part serait une grande injustice. C’est moi jusqu’ à présent, qui ai fait tout le bonheur de mes peuples , et il est rare peut-être que l’ unique ambition d’un souverain suit d’obtenir de ses sujets qu’ il s’ entendent enfin pour accepter ses bien faits.“ (Nagy méltatlanság volna részetekről minden bizalmatlanság. Eddig én eszközöltem minden boldogságát népeimnek, és tán ritka dolog, midőn egy fejedelemnek minden nagyravágyása csak az, hogy jótéteményei elfogadására alattvalóinak egyetértését valahára megnyerje.) Mély érzelmű, búskomoly, felséges szavak !