A Budapesti Hirlap Vasárnapja, 1929. július-december (2. évfolyam, 25-48. szám)
1929-07-07 / 25. szám
1929. Julius 7, vasárnap Budapest! Ribiai HARMADIK FELVONÁS. HETEDIK JELENÉS ’(Mély tsendesség uralkodik. Mindnyájan részvétellel tekéntnek a bánra. A theátrom hátulján mag jelen a’ bánná, gyárba öltözve, bajai szét szórva, kétséges lépésekkel előbb járul, fél hanggal) BÁNNÉ: Hol vagy, férjem! hol vagy, kedves férjem! nemes karjaidat óhajtanám! nem szabad óhajtanom. Hogy mentem a királynéhoz, ’s miként jövök Viszsza! Egek, dijatok boszszút! — Talán keres Anna vért szopó hyéna! segítsetek! Kedves férjem, Bánk! Itt vagy! el ne hagy. (el lankadva térdre esik férjénél BÁN: (felébred és félre néz) Komor Álom volt ez, bevult vérem szüleménye! (leteszi fejét.) BÁNNÉ: (hangosan) Nem ismer férjem már! én vagyok boldogtalan Máriád! Bán: (e névnél felugrik s lábainál látja feleségét, rémüléssel kiált) Kelj fel! melly rettentő állapot Ez, mellyben megjelensz! jöjj váiveik karjaim! (felemeli 's meg öleli.) BÁNNÉ: Irgalom, édes férjem! BÁN: Mit teszen e' komor Könyörgés? BÁNNÉ: (hirtelen) Ó ne irgadnazz — ne — nem vagyok Már méltó karjaidra! nem — vesd e' szivet, Melly téged meg tudott tagadni, magadtól. Ó (sir.) BÁN: (hevessen) Melly nyilk járja kínos szivemet! Ó szólj. Máriám. Mi lett! mi bajjod, lel bántott, szörnyű változás Ez benned. BÁNNÉ: (kiragadja magát karjaiból) Kit öleltél, tudod! — gyaníthatod. Ó nem tudod, nem is gymizhatod! Feleségednek vélsz még! — hibázol — nem vagyok. Festett személynek vélsz? — hibázol — nem vagyok. E szív más karja közt is csak érted élt — Érted pert. BÁN: (dühössen) ^ Mit mondasz? szólj — mert... BÁNNÉ: ^ Ilalgass tehát Meg: A’ te rendelésedből kellett nekem Udvarlani a királynénak — Te mondtad, és Én meg tettem. Különös kegyességgel vala Mindég erántam a’ királyné. Egykor el Menék hozzá tellyes bizakodással; kevés idő múlva barátnéjának tesz; báttya szép Tulajdonságait feszegeti, és gonosz Szivének vétkes érzését erántam is Végre ki jelenti. BÁN: És te? BÁNNÉ: Én ellene valók! Ő szép szavakkal, jósággal, Ígéretekkel is Próbára teszi szivem’; midőn látja, hogy tsekély Tehetségem meg nem győzheti, haraggal elfordul tőlem, s parantsoló hanggal kiált: •— „Áldozd fel magadat értem, ’s oltsd hevét —” E szörnyű szavak elfojtották éltemet. El • Volt zárva minden út, láttam azon üreget, a’ Mellybe temetődik minden leintsem, örömöm. Ó! (sir) Láttam ’s nem futhattam tőle. Ne szánd ’e szivet, (férjének kedves férjem, ne szánd: Miglen a többitel ,mellyére borul), Reszeltem, ölj meg! ne talán két bűnnel tegyem Kinos lelkem terhesebbé! Ölj meg, kegyes Férjem! hogy életemmel fogyjon el e’ rút eset — Meg van motskitva hölgyed, kínos sorsomat Tanítják könnyeim. Eckbert hertzeg vala Erköltsöm erőszakos gyilkosa, ölj meg kegyes Férjem! döld által e’ kebelt, motskos kebel ez. DIENES. PÉTER. KAPITÁNY: (rémittő hanggal). Bősz szít! BÁN: (tsendessen) Az enyém a’ boszszú! jöjj, kedves hívem! El rablott erköltsöd boszszút kíván! legyen. — (meg öleli)’ Jöjj szivemre! ne légy szomorú! s hagyj el kis ideig. (újra meg öleli)] BÁNNÉ!: (mentében) Melly félelmessé lettél most egyszerre, Bánk! (el megy) TIZENKETTŐDIK JELENÉS (Sok nép, katonaság kivont kardokkal Péterre rohannak, ha meg akarják ölni.) KAPITÁNY: A’ vér vért óhajt! itt vesztek mindnyájan! BÁN (magát közbe veti) így kellett ennek meg lenni. Tedd el kardodat. — Én vittem végbe e’ hallatlan gyilkolást, Én, országunknak kormányzója. Nem futom Az Ítéletet. Sött sietek nagy királyomhoz, és Tulajdon szájából várni fogom Ítéletem. Igaz volt fájdalmam — lettem nem lesz soha Igaz — nem fogja ezt az utóbbi világ nekem Ditsösségnek tulajdonítani, nem;el ért Már a’ szégyen — látom azon átkot, melly követ Setét koporsómba. Lelkemen egy féreg ül, Melly szörnyen mardos. A’ királyné vérbe áll Előttem, és panaszt tesz: A’ királyi vér Szent: (hirtelen) Hol van kardom, hogy keresztül üssem el Vad szivet — melly koronás fejet gyilkolni nem Rettege, MINDNYÁJAN: (körül fogják) Vétkes volt! BÁN: Ő vétkes, de én gonosz, 1 Annál is szörnyűbb; és ha a’ vad fején legyen A’ korona, ő király, én jobbágy! nem szabad Sérteni — Ha a’ király meg is botsajt, magam Magamon fogom boszulni. Nints hírem, és nevem El kell mennem királyomhoz — melly szégyen ez! Ti pedig, kedvelt barátim, mennyetek haza — Éss a’ fel zendült népet, tsendességre, és Békes-türésre intsétek — (szomorúan) sietek — mivel Szerencsétlen vagyok! míg le nem rovom vétkemet! (mind elrohannak búsan) Vége. • Alig néhány hete, hogy az egyik pesti gimnázium hetedik osztályú tanulói nemes ambíciótól hevítve, saját költségükön kinyomatták Bessenyey Györgynek kéziratban lévő eposzát Hunyadi Jánosról. Ha a pesti diákok nemes törekvése elismerést érdemel, akkor ugyancsak méltó dicséret illeti meg a szombathelyi premontrei gimnáziumot, amely újabb adattal gazdagította a Bánk bánra vonatkozó irodalmi ismereteinket és a köszönet meleg szava illeti meg Kőmives Kolos dr.-t, aki a tragédiát kiadta, okos, jól átgondolt méltatással bevezette és akinek munkája nyomán bizonyára megindul a céhbeliek kutatása, hogy fényt vessenek az ismeretlen szerzőre. (n. g.) 6. old.