Budapesti Hírlap, 1853. február (27-51. szám)

1853-02-23 / 46. szám

NEMHIVATALOS RÉSZ. Levelezések. Bécs, febr. 24. ^ Császár Ő Felségének egésségi ál­lapota, mint az már az orvosi jelentésekből is ki­tűnik, egészen megnyugtató. Tegnap a Fejedelem néhány órára elhagyta ágyát, ez időt is az állam­ügyeknek szentelvén. A szemtelen gyilkos, mint átalánosan hallani, még mindig tagadja, hogy bűntársai lennének; mindamellett valószínű, hogy egynémely gazemberek által izgattatott e szégyentettre; vajha Isten megvilágitná az uta­kat, melyeken e gonosz lelkek járnak, hogy az igazság büntető kezének átszolgáltassanak. Azon lombardiai emigránsok ellen , kik kétszer vonakodtak a nekik adott kegyelmet és büntetlen visszatérést hazájukba elfogadni, foly­vást gazdag eszközeikkel támogatják a forradal­mi törekvéseket Olaszországban, komoly és eré­lyes rendszabályok vannak készülőben. Biztos hallomás szerint egy rendelvény már elment O­­laszországba, melynek folytán fekvő jószágaik a­­zonnal lefoglaltatnak. London, február 16. Korunkban a gőz- és villanyerő, s min­­denekfölött az e két hatalmas tényezőnek szár­nyain széthordott civilisatio oly közel hozá egy­máshoz Európa álladalmait, annyira kifejti az or­szágok közti kölcsönösséget, miszerint a közese­mények és közérdekeknek egymásra hatása majd­nem szemmel látható. így egy egyszerű beszéd például Anglia vagy Francziaországban, ha mégis a beszéd okvelős, vagy status-tekintély ajkaival mondatott — nem csak hatást, de ennek útján vagy közvetlenül, eseményt képez a világ más ré­szeiben. Vegyük Napoleon császárnak, a senato­­rok s követekhez mondott tegnapi beszédét, mely­ben következő két fontos körmondat foglaltatik : „A kormány erősen föltevé magában, a ki­adásokat és hadkészületeket kevesbítni — az or­szág minden segélyforrását hasznos czélokra for­­ditani — a nemzetközi viszonyokat legális módon fentartani, hogy a leghitetlenebbeknek is bebi­zonyítsa, mikép ha Francziaország azon szilárd szándékát fejezi ki, hogy békében akar maradni, — ezen nyilatkozatának hitelt kell adni, mivel ő elég erős arra, hogy senkitől se féljen, s követ­kezőleg hogy senkit se csaljon meg. . . A hadse­reg létszáma, mely ez év folytán már 30,000 em­berrel leszállittatott, újólag tüstént 20,000 fővel fog leszállittatni.“ „Azoknak, kik sajnálnák, hogy a szabadság­nak szélesebb tér nem engedtetett, azt válaszol­nám : a szabadság soha sem segíti elő a tartós politikai épület megalapítását, hanem azt csak megkoronázza, miután azt az idő megszilárdítá.“ E két mondatban a világnak béke, s Fran­­cziaországnak idővel szabadság igértetik. — Na­póleonnak, bármik legyenek czéljai Európa s különösen Anglia irányában, érdekében fekszik ez utóbbi nemzetnek jó véleményét, politikájának lehetőleg biztosítani. S mert Angliának jó véle­ménye oda hajol, hol a béke és szabadságnak leg­alább irányával találl­ozhatik, s mert továbbá, e kettős ösztönének, a franczia közügyeknek válto­zott vezetése eddig csak kevés tápot nyújta. Na­póleon szükségesnek látta, a terveit fedő homályt némileg szétoszlatni. E czélból erősíté meg be­szédében a világnak adott eddigi béke-ígéreteit, s tünteti fel a jövőben a szabadságnak koronáját azon nemzet számára, mely neki a hatalom koro­náját nyujtá. Azonban ez igéretdús császári nyi­latkozatnak megtevésére, a világesemények folya­mán, az európai hadkészületeken s több orszá­­gokbeli, különösen pedig az angol sajtónak Na-Sioleon elleni tartósan ellenséges indulatán kívül l­egközelebbről s lényegesen Wood angol minis­­ternek ismert halifaxi nyilatkozata folyt be, mely nyilatkozatban szóló, megkülönböztetvén a mi­­nistert, midőn hivatalosan vagy a parliament­­ben szól, vagy a koronának ad tanácsot, a mi­­nistertől, midőn választó községéhez intézi sza­vait, — kemény szavakban kárhoztatja s olyan­nak festi a jelen franczia kormányhatalmat, mely talán zsarnok benn, s kétes, folytonos előkészü­leteket követelő künn. — Hogy e beszéd hatást szült Angliában, úgy mint a külföldön, természe­tes, minthogy eddig bármennyire ellenséges in­dulata volt az angol közvélemény Napóleon el­len, a parliament s a kormánytagok óvakodának a nemzeti ellenszenvnek tolmácsául szegődni .Wood volt első, ki e tekintetben hallgatást tört, rová­sára ugyan az angol büszkeségnek, de hasznára (miután t. i. a császár be fogja váltani szavát) az európai s különösen francziaországi közjónak. Ro­­vására volt pedig e nemzet büszkeségének a ha­lifaxi beszéd, mert magyarázatot kérvén sértő ré­szeit illetőleg egyrészről Waleovszky franczia kö­vet, másrészről lord Clanh­earde a felső­­s D’Israeli az alsóházban, s a szónok, az angol koronának egyik ministere, kénytelen volt beteggé lenni, s egy lord John Russellhez intézett levelében saj­­nálatát fejezni ki az iránt, hogy szavai nem úgy értettek mint gondolva voltak, minthogy legtá­volabb czélja sem volt, a franczia császárnak ne­heztelésre okot szolgáltatni. — E bocsánat­ké­résnek szükségességét a liberáli­s kormánylapok restellik, s azért csak keveset szólnak róla, de az oppositionalis tory „Morning Herald“ követ­kezőn nyilatkozik : „A kormány eszi a Walewsky által számára elé tálalt sarat. Jól esik neki, mért engedi Graham és Wood-féle könnyelmű beszé­dek által veszélyeztetni, hatalmas szomszédunk­­kal a békés viszonyainkat, s mért kénytelen büsz­ke hazánk, kormányának oktalansága következ­­tében, Francziaországnak sértett méltósága előtt bocsánatért fejet hajtani. De még messze kiha­tóbbak is lehetnek a halifaxi beszéd következ­ményei. Vegyük például Törökországot. E bi­rodalom, rég­e közel összeomlástól csak úgy menthető meg, ha Francziaország velük a keleti nagy kérdésben karöltve jár. Kérdés azonban, nem leend-e a két ország közti közelítés s egy­séges egyetértés irányában, gát miniszereink gondatlan fecsegései ?!“ — A „Morning Herald" ez aggalmára megfelelt még tegnap lord John Russell, midőn Disraelinek említett interpellá­­tiójára adott felvilágosításában, meg nem elége­dett azon átalános biztosítással, hogy Anglia Francziaország közt legbarátságosabbak a viszo­nyok, de nyilatkozatát azon jelentékeny észre­vétellel téve érdekessé, miszerint az európai fő kérdésekben a két kormány egyetért. Nem a leg­tökéletesebb mégis ez egyetértés, nem a leg­fesztelenebb a barátság viszonya a franczia és a­zon kormány között, melyben Palmerstonnak főleg Napóleon miatt, nem lehet a külügyi tár­c­át vezetnie, s melynek miniszer­­­elnöke, Lajos Fülöpnek „mon cher Aberdeen“je, ki a franczia legimitásnak egyik főhive ez országban. Meg­győződhetik erről a peelita „Morning Chronicle Aberdeen lord közlönyének mindegyik olvasója mert e lap folyvást, nem csak bizalmatlanul, de keserűen ír Napóleonról. Barátságnak bizalom az alapja; s hogy ezzel a jelen angol kormány, az a franczia hatalom irányában nem bir, bizonyítják a még most is, s gyorsan folytatott hadkészüle­tek, daczára annak, hogy a közvélemény, csök­kentével az invasio hitének, mindinkább gyen­gébben követeli azokat. Csak e napokban adatott ki parancs, hogy Londonnak tilburyi váracsa, rögtön védelmi karba helyeztessék, mely czélba azonnal egy század tüzérség s 90 ágyúval raka­tott meg. Egyveleg. Tegnap Anglia Valentin-ün­nepét, a szerelem és szerelmi boszának napját ülé. Nemzeti szokás e napon szerelmi képeket s torz ábrázolatokat, mely utóbbiak inkább Venus­­nak mint Platónak követőit gyönyörködhetik csak, küldeni névtelenül.­­ Csak a londoni pos­tára feladott e nemű leveleknek száma, tegnap 350 ezerre számíttatott. Ma fogja a convocation két házának küldött­sége , múlt novemberi üléseiben szervezett azon kérelmet benyújtani a királynénak, melyben a régi zsinat­jogok felélesztését kérik a folya­modók. A mai távirati sürgöny, „Victoria“ vitorlás­nak, Howth­ iránytorony előtti sziklákba ütközé­sét s törését tudatja. A szerencsétlenségnek oka a sűrü köd volt, melynek sötétségében gyakran a legélesebb fénynek ereje is megtör. Elveszett 80 utas, a hajószemélyzetnek nagy része s maga a kapitány is. A megmenekültek, egy segítségükre érkezett gőzösnek köszönik életüket. Paris, febr. 16. —S.— A császár beszéde kétszeres tekin­tetben lepte meg a közönséget. Legelőbb is a külföld irányában használt méltóságos hang ál­tal. ..N­a Francziaország kinyilatkoztatja, hogy a békét fen akarja tartani, úgy szavának hitelt kell adni, mert elég erős arra, hogy senkitől se féljen s senkit még ne csaljon.“ Igen helyesen jegyzi meg erre egy párisi lap, hogy az ünnepélyes til­takozások ezen túl nem mehetnek, s hogy min­denkinek feltűnt a különbség e trón- s a házas­ság alkalmával tartott beszéd közt. Akkor a csá­szár, valóban ha nem is fenyegető, de büszke hangon szólt Európához, mintegy isolálta magát az által, hogy a régi politika hagyományait meg­tagadta. A tegnapelőtti beszéd hangja ellenben békítő, nyugodt s nyilván arra számított, hogy az az által keltett aggodalmakat a határon innen és túl lecsillapítsa. A beszéd ezen része sokkal nagyobb fontos­ságú, mint a hadsereg leszállítása, mert e leszál­lítás csak gazdasági rendszabály, s mint ilyen nagyon örvendetes, de valódi biztosítékul a kor­mány békés c­élzataira nézve nem szolgál, mert az elbocsátott katonák ismét néhány nap alatt leszólittathatnak. Különben a hadü­gyminiszer már köriratot bocsátott ki e rendszabály fogana­tosítására. Másnemű meglepetésül pedig az szolgált, hogy a császár, a maga házasságát meg sem em­lítette. E hallgatást különfélekép értelmezik. A legitimisták, kik azon sok megtámadás által, melyet a kormány lapok részéről tapasztal­­niok kellett, bizalmatlanokká lettek, a császár­nak a régi pártok fondorlatairól mondott szavait: „hogy a valót egyenesen megtagadják,“ czélzás­­nak veszik magukra, s lapjaikban tiltakoznak. Mi nem tagadjuk e kormány törvényességét, mond az Assemblée nationale, mi nem koholunk összeesküvéseket, de szeretetünket más hercze­­gek bírják.“ A republikánus lapok igen boszánkodnak a császár azon állításáért, hogy a szabadság még soha egy államépület alkotását sem segítette elő, s kiemelik az ellenmondást ezen s amaz állítás közt, hogy a politikai intézmények már elég erő­sek önmagukat megvédelmezni, hogy állan­dóságuk nem függ többé egy ember életétől, hogy a kormánynak nem kell a pártok áskálódá­­saitól tartani. A közönséget átalában ép oly kevéssé ér­dekli e trónbeszéd, mint a senatus és törvényho­zó gyűlés munkálatai A külvárosi munkások pa­naszkodni kezdenek munkahiányról, s az árfolya­mok a börzén sehogy sem akarnak nagyobb len­dületet venni. Mi a befogottakat illeti, hasztalan ringattuk magunkat azon reménybe, hogy e napokban ki fognak bocsáttatni. Minden áron büntetőtörvényi pert akarnak nyakukba vetni. Számos tanukat hallgatnak ki. A vizsgálóbiró főleg azon házak kapusait vette szemügyre, melyekben a befogot­­tak s más tanuk is laktak; ezeknek felvilágosí­tást kell adniok az illető személyek életmódjáról, a látogatásokról melyeket náluk tettek, a leve­lek czimiratairól, melyeket a postára küldenek stb. Tegnap este volt a hivatalos előadás a nagy operában. A közönség igen válogatott, a császári pár nagy enthusiasmussal fogadtatott. Minden hi­­­vatalos notabilitások jelen voltak.Mint 14. Lajos és I.Napóleon korában a császárt a színház előtt ennek igazgatója fogadta, ki gyertyatartóval kezében vezette a páholyba. A csendőrök, helyhatósági ő­­rök és rendőrügynökökben soha sem fejtettek ki annyi luxust a színház utczáján, mint tegnap. Berlin, febr. 19.­­~1~ Azon szélcsend mellett, mely e pillanat­ban politikai életünkben uralkodik — szélcsend, melyet csak ma reggel a távirati sürgöny azon gyalázatos orgyilkosságról, mely Ferencz József császár Ő Felsége ellen megkisértetett, a mély boszankodás, melylyel e hit szájról szájra járt, s azon átalános öröm szakított meg, melyet min­denki a felett érzett, hogy a gondviselés meg­mentette azon Fejedelmet, kit még nem rég sze­rencsénk volt falaink közt láthatni; d e szél­csend mellett, mely kamráinkra is kiterjed, meny­nyiben ezek csak a városi­ és községi rendtartás egyes részleteivel foglalkoznak jelenleg — oly dolgok, melyek az itteni lakosokra nézve sem, annál kevesbbé bírhatnak érdekkel egy magyar lap olvasóira — engedje meg, hogy levelemet közvetlen utolsó iratommal kapcsoljam összes a­­zon nézleteket tovább fejtsem, melyeket akkor a keresk. politikai kérdés legújabb kicsise iránt felállítok. Akkor azon állítással végzem levele­met, hogy azon különböző engedmények, melye­ket a bécsi kabinet a porosz irányában tett, me­rőben formai természetűek; hogy a dolog lénye­gére legcsekélyebb befolyással sincsenek; hogy ennélfogva valódilag K. Bruck teljes győzelmet vívott ki; s hogy tervei végc­élja, a vámegyesü­léshez egy nagy lépéssel közeledett. Engedje meg, hogy ezen szerény véleményemet bőveb­ben indokoljam: első pillanatra ez annál szük­ségesebbnek tűnik fel, mert bizonyosan fel- és egész hivatalos lapjaink közöl egy sem fog abban osztozni, s a független lapok közöl is csak keleti tengeri kikötőink lapjai közöl néhányan fognak ahhoz csatlakozni. Legkülönösebbnek tetszik nekem azon győ­zelmi lorma, hogy: „a darmstadtiak s Austria daczára, a vámegylet újjáalkotását és a sept. szer­ződés fentartását kivittük.“ Először az bizonyos, hogy mit e tekintetben kivittünk, azt nem vittük ki Poroszország önálló erejével, hanem csupán azért, mert Austria a darmstadtiakat elejtette, mert megszűnt, az adóegyletet a sept. szerződés megtörésére ösztönözni. Ki a bonyolódott tárgya­lásokat figyelemmel kisérte, arra nézve valóban semmi kétség sem létezik az iránt, hogy nem a coalitio volt valódi ellenünk; hogy ez csak esz­­köz volt, melyet Austria ellenünk használt; hogy ennélfogva Manteuffel győzelméről a coalitió fe­lett komolyan nem is lehet szó — ily győzelem nem jelentene egyebet, mint ha a spanyol lovag a szélmalmok elleni harczában ezeket valóban le is győzte volna. Nem az tehát a kérdés, mit nyer­tünk a coalitio, hanem mit Austria irányában. És hogy a délnémet államok eszméje, egy harmadik vámcsoportozatot alakitni, meghiúsult — oly esz­me , melynek meghiúsultán bizonyosan eleitől fogva senki sem kétségeskedett — ezt bizonyo­san senki sem fogja előnynek mondani, melyet Poroszország Austria felett nyert. Már azon egy­szerű oknál fogva, mert sem Austria sem Porosz­­országnak, sem keresk, sem politikai tekintetben némi nagy javára lenne egy oly terv kivitele, me­­yet a Rajnán innen és túl már is a Rajna-szö­­vetség új kiadása csírájaként kezdtek üdvözölni. Ellenben a vámegylet megújítása és bővítésének puszta tényét magában véve még min­dig fényes győzelmül kürtölik sok lapok az austriai vámegyesülési tervek felett. Fájda­lom én ezt sem bírom átlátni. Ha Bruck úrnak nem sikerült Poroszországot e pillanat­ban a vámegyesülésbe bele­vonni — és a tárgya­­lásaik folyama alatt csakhamar kitűnhetett, hogy kedvező eredmény egyelőre sem a damstadtiak elpártolása, sem Hannover a ingadozó magatartása által nem kivihető, ekkor pedig a vámegylet ne­­taláni szétszakítása, az ebből következő elválása a délnek az északtól, mely utóbbi aztán okvetlen tarifáit szabad kereskedelmi irányban revideálni lett volna kénytelen, a legveszélyesebb szírt le­­endett reá s terveire nézve. Ez oly nyilvánságos, hogy ennek igazságát senki sem tagadhatja — legalább senki, ki osztozik azon hitben, hogy Brack komolyan akarja a vámegyesülést, s ab­­ban nem csak mélyebben fekvő politikai tervek álarczát látja, oly föltevés, melyre tudomásom szerint semmi sem jogosít föl. Hozzá­teszik u­­gyan: „de az Austriávali keresk. szerződés meg­­kötésénél a vámegylet tarifája nem emeltetett föl, de mindkét szerződő fél teljes és absolut­zabadságot tartott fenn maguknak keresk. te­­kintetben; de e végre nincs többé szó arról, hogy a keresk. szerződés csak rövid átmeneti időszakot, csak előlépcsőjét képezze a vámegye­sülésnek — a vámegylet ujjáalkotása és jelenté­­tény bővitése tehát ily feltételek alatt a legbiztosabb védgát az északtól annyira félt vámegyesülés ellen.“ E remények csalékonysá­­gát kideríteni, lesz jövő levelem feladata. 208 Napi események. (Fővárosi és vidéki napló.) Február 23. * Azon küldöttség, melyről tegnap emlékez­tünk, s mely prímás ő herczegsége vezérlete alatt, vigasztalt lélekkel viszi hódolatát . Ő Felsége sze­rencsés megmentése feletti örömnyilatkozatait a trón zsámolyához, — tegnap f. hó 22-kén reggeli 8 órakor indult el egy külön vonattal a birodalmi székvárosba. E küldöttség az egyház, nemesség és a polgár­ osztályok köréből — mintegy 150 tagra megy, és Esztergom, Nánán, valamint Po­­zsonban még számos hozzákapcsolandó tagok ál­tal fog szaporodni. Ha jól értesültünk, a küldött­ség reményiheti, hogy csütörtökön, az az f. hó 24-kén már szerencsés leend­ő cs. k. Apostoli Felsége által elfogadtatni. * Wagner József ur műkereskedésében, a Dorottya-utczában újólag több pompás,­­ cs. k. Apostoli Felségét ábrázoló olajfestvény látható, melyek Einsle cs. k. udvari festész egy eredetije után, fényes szinezet, jeles technikai kezelés által tűntek ki. E másolatok Grimm Ru­dolf ifjú hazai festész készítményei s nyilvános termek, valamint magánlakók fölékesítésére arti­­stikai tekintetben is igen becsesek. * Fiatal zongoraművész hazánkfia Székely Imre úr jövő hétfőn f. hó 28-kán hangversenyt adand nemz­ színpadunkon ; e hangverseny rend­kívüli érdekességére elég említenünk, miszerint St­­ur Beethoven óriási es-dúr versenyének egy részét egész zenekarkísérettel , azonkívül saját szerzeményeiből a legújabbakat fogja előadni. Az előbb említett műdarab kivitelben a legnehezebb zenedarabok közé méltán számíttathatik. A hang­verseny többi részleteiről a napi hirdetmény érte­­sítendi a közönséget. * Budán a Krisztinavárosban egy magánté­bolyda létezik, mely azonban csak 30 beteget vehet föl. — Ez intézetbe 1852-ben 10 férfi és 9 nő vétetett fel, ezek közöl három búskomor­ságban (melancholia), három lángdühben, három elmezavartságban, hat egy tárgyra szegzett té­­velyben, három szerelmi tévelyben, egy nympho­­maniában. Öt kigyógyult, három javultan bocsát­tatott el, kettő meghalt és 9 további gyógyítás alatt maradt. Az intézetben fölvevés feltétele vagy a kigyógyítás reménye, vagy a kellő gondosko­dás az elmebeteg nyilvános biztosságára. Idióták, legnagyobbfokú bambák, elmebetegek, kik nya­valyatörésben vagy ragadós nyavalyában szen­vednek, az intézetbe föl neis vétetnek. Egy be­teg fölvétele vagy a szülők, vagy gyámok, vagy az illető hivatali és községi hatóság megbízásából történik, s ezzel egyúttal bejelentendő, ki fogja az ellátási költséget, mely havonkint 40—60 pft. viselni. A következő őszinte vonása az alattvalói hűségnek bizonyságot tesz azon hő részvétről, melylyel Ő cs. Apostoli F e­­­s­é­g­é­n­e­k sze­rencsés megmentetése fogadtatott. A pesti jo­­seph­inumbeli árvagyermekeknek folyó hó 20-án estve megengedtetett intézeti felügyelőjök ve­zetése alatt a város kivilágítását megtekin­teni , háromnegyed nyolczra a városház elé érve, a ház homlokzatán megpillantották a gyer­mekek Ő cs. k. Apostoli Felségének fény­árral körülkoszoruzott képét s szivük meleg su­­­gallatából s örömkönyükkel szemeikben a nép­­hymnust kezdték énekelni, a városház­ tér telve volt emberekkel, kik az ártatlan gyermekeknek e benső, őszinte loyalitása által megindittatva, velük együtt hangoztaták az üdvözlő éneket. V­á­c­z , febr. 20. A borzasztó merény hire, mely gyors szárnyakon járta be az ország minden vidékeit, városunk lakosait is a legmélyebben ha­totta meg. Ma d. u. 4 órakor tartatott az ünnepélyes Te Deum Ő Felsége szerencsés megmentetéséért. Ő mlga Roskoványi Ágoston püspökünk nyujtá be buzgó halaimért a Mindenhatónak a legdí­szesebb szertartással. Jelen vala a székesegy­házban minden egyházi s világi testület. A katonai és. tiszti kar diszöltönyben , a széhek zászlóikkal, s összes tanodáink ifjúsága. A tem­plom zsúfolva volt, s ez is újra bizonyitá a tánto­­rithatlan szeretetet, melylyel népünk Ő cs. kir. Apostoli Felsége iránt viseltetik. Ma délutáni 2 órakor az itteni izraelita köz­ség, a tanuló ifjúság s a tanítók a zsinagógában összegyűltek az elöljáróság felszólítására, s mi­után ez alkalomra v­iló imák illő móddal s ájtato­­san hangzottak a Mindenhatóhoz, a községi rabbi rövid beszédet tartott, Dávid és Saul királyok tör­ténetére vonatkozván, szivreható szavakkal rajzol­ván az uralkodó Felség iránti hűség és szeretet szent kötelességét s egyszersmind illő hangon beszélt az elkövetett gyalázatos tettről; az Istennek pe­dig buzgó hálát adott szeretett Császárunk drága élete megmentéséért. Végül az egész községnek szivére tette, hogy négy hétben egymásután és pedig minden héten kétszer gyűlne össze a zsina­gógában, uralkodó Császárunk becses életéért a Jeh­ovához imádkozni, mi is közörömmel elfo­gadtatott. Kaposvárról, febr. 18-ról írják, hogy a múlt évben meghalálozott főtiszt. Szűcs István veszprémi kanonok úr, somogymegyei szék­ szü­letés­ű végrendeletében több kegyes hagyomá­nya közt a kaposvári gymn­­iskolák alapítványá­hoz tőkésítendő 1000 pftnyi ösztöndíj öszveget rendelt, oly világosan kijelölt akarata mellett, miként az évenkénti kamatot mindig a helybeli tanodaigazgatóság kinevezése útján, egy a kaposi gymnasiumban tanuló, szegénysorsú, katholikus, erényes, szorgalmatos ifjú, s­őt széli születés volt

Next