Budapesti Hírlap, 1855. május (709-733. szám)

1855-05-30 / 732. szám

Az alsóház tegnapi ülésében Roebuck megemlítvén a bécsi értekezletek újrafölvételéről szárnyaló hírt, Palmerston lord azt vála­szola , mikép a jegyzőkönyvekben feljegyzett legutóbbi értekezlet óta Bécsben újabb tanács­kozás nem történt, s mikép mielőtt újabb érte­kezlet tartatnék, a bécsi angol követnek fel kell hatalmaztatnia arra, hogy azon jelen lehessen.­­ Ugyanő Gibson kérdésére megjegyzé, mikép Westmoreland lord még folyvást birtokában van teljhatalmának, azonban teljhatalommal birni, s azt egy a kormány által előre nem látott esetben gyakorolni, ez két egymástól egészen különböző dolog. — Erre Whiteside újra fölvevé a Disraeli- féle indítvány fölötti elhalasz­tott vitát, még pedig ezen ülésben számo­sabb harczias szellemű szónokok léptek föl, mint tegnapelőtt. — Több másodrendű szóno­kok után, L­a y­a­r­d először is némely személyes nyilatkozatokat tett saját indítványa tárgyában, mely csak elhalasztatott, s pünköst után mindjárt bizottmányilag tárgyaltatni fog. Miután röviden áttekinté azon eseményeket s balfogásokat, mik a háborút előidézték, s miután hevesen kikelt azon esztelen fogadás ellen, mikép Oroszország épsége kiméltetni fog, a bécsi értekezletek folya­mát vázoló, s kimutatni igyekezett, mikép az angol meghatalmazott magát mindenben elva­­kíttatni hagyá. A­mi az e­ső biztosíték­pontot illeti, szerinte, a dunai fejedelemségek Austria s Oroszország beavatkozásának vannak átadatva. A 2-ik pont által nincs egyéb megnyerve annál, mikép Oroszország megígérte, hogy a dunai ha­józásra vonatkozólag tett előbbi ígéreteit meg­­tartandja. A 3-ik pont fölött ugyan az értekezle­tek félbeszakadtak, azonban az ez iránti vitákból kitűnik, mikép Russell lord tökéletesen félreérti a régi szerződések horderejét s hiában tapogatód­­zott a nehézség gyakorlati megoldásának útja után. A 4-ik pontra vonatkozólag , ismétlé azon előbb kifejezett meggyőződését, mikép a javaslott ötös­ protectoratus a keresztényeket s mahomedánokat kétségbeesésre juttatná. Ha a szövetségesek javaslatai egyszerűen elfogadtat­nak, a török birodalom fennállása mélyen megin­­gattatott volna. Általában szerinte, a szövetsé­gesek roppant áldozatokat hoztak, egyedül Aus­tria javára. De ezért szó sem lehet visszavonu­lásról. Angolországnak érdekében áll saját te­kintélyét fenntartani, csak tekintélye tartja össze Indiát. Ő teljesen méltányolja Russell lord ígé­reteit, de senki sem kezeskedhetik arról, hogy a nemes lord nézeteiben tiszttársai osztoznak. Ő bámuló az indítványozó beszédét, de az indítvány szövege őt nem elégíti ki. Úgy látszik, hogy Disraeli fölött saját pártja uralkodik. Számára nem marad más hátra, mint L­o­vr­e módosítványa mellett szavazni. (Ezen módosítvány így hangzik: „Ezen ház sajnálattal látta, mikép Oroszország nem akarván a fekete-tengereni saját tengeri erejét kevesbítni, ennek következtében a bécsi értekezletek nem vezettek az ellenségeskedések bevégződésére, s ennélfogva kötelességének tart­ja kijelenteni, mikép a 3-dik pont alapjáni félre­­­kötés eszközei, Oroszország vonakodása által ki­merítettek stb.) Az ország se el nincs csügged­ve, se nem ingadozik, nem a háborút, hanem a rosz hadfolytatást unta meg szivéből, s azon em­berekre boszankodik, kik a nemzet sorsát oly ro­­szul kezelik. (Hangos tetszés.) Erre Palmers­ton lord mindenekelőtt tagadá azon vádat, mintha a kormány kétértelműleg beszélne s mű­ködnék , azonban ez iránt a szavazás fog hatá­rozni. Mindazon beszédek közöl, miket a két legutóbbi ülésben hallott, legkellemetlenebbül érinte­tt Gladstone beszéde, mivel ezen gentle­man utólagosan a háború s mindazon rendszabá­lyok ellen nyilatkozik, mikhez miniszerkorában maga is hozzájárult. A­mi az Austria iránti szer­fölötti bizalom vádját illeti, ő azt gyermekesnek tartja. Szerinte, helyes és józan politika, Austriát lehetőleg saját részünkre nyerni meg, a harczbani tettleges részvételre, vagy minden esetre, a nyu­gat politikája iránti barátságos rokonszenvre. Már maga Austria semlegessége is nyereség, s ezen hatalmasság fegyveres állása, erős katonai diversio a mi részünkre. Ha Austria más érzületű lenne, a portának nagy sereget kellene a Duná­nál tartania, míg most az orosz invasio előtt az ajtó be van zárva, s Omer pasa képes Krímben a nyugatiakkal közreműködni. E mellett egy aus­­triai seregnek az északi határon­ felállíttatása, kedvező diversio, a­mennyiben Oroszországot arra kényszeríti, hogy egy oly haderőt, mit a szö­vetségesek ellen használhatna, szemlélő állásban tétlenül hagyjon. Miután erre Gladstone-nak a 3-dik pontra vonatkozó sophismáit megbírálta, a házhoz fordulva megjegyzi, mikép az indítvány két különböző kérdésre kíván választ: először ha váljon a kormány megérdemli-e a ház bizalmát; s másodszor, mi sokkal fontosabb kérdés, ha váj­jon Angolországnak becsülettel kell-e bevégeznie a háborút, vagy pedig másodrendű hatalmassággá sülyedni. Bármikép határozzon is a ház a kabinet sorsáról, ő meg van róla győződve, hogy az or­szág teljes szivéből akarja az Oroszország elleni háborút, hogy segélyében részesítend minden oly kormányt, mely őszintén s erélyesen akarja ezen feladatot teljesítni, és sohasem tűrendi el, hogy Angolország szövetségeseit cserben hagyja. (Tet­szés).— Miután Disraeli indítványa mellett még egyszer szót emelt, s Russell lord azon vádja ellenében, mintha ő a vitát lealázta volna, meg­jegyzé, mikép mindenesetre meggátolni igyeke­zett, hogy a nemes lord az országot le ne alázza, szavazásra kerülvén a dolog. Disraeli indítványa 319 szavazattal 219 ellen, s így 100 szónyi több­séggel elvettetett. A Baring­s Lowe módosítványainak tárgyalása pünköst utánra ha­­lasztatott. Az ez iránti vita folytában Graham kijelenté, mikép­p Russell lord beszédéből azt következteté, hogy a kormány ha nem is végte­­­len, de legalább 30 éves háborúra c­éloz, a­meny­nyiben Russell lord világosan megváltozott hadi­álláspontról, azaz nemzetiségek háború­járól beszélt. Russell lord ezt félreértésnek nyilvánító. Ő azt mondá, hogy most a portának jövőbeli biztonsága forog kérdésben, de nem­zetiségekről semmit sem szólt. Ellenkezőleg azt mondá, mikép a szövetségesek arra kötelezték ma­gukat, részint egymás, részint Austria irányában, hogy az orosz terület fennállásához nem nyu­­landnak, s ezért annál szükségesebb a fekete­tengeri orosz hajóhad kevesbítése, mint Orosz­országnak egyedül lehetséges gyöngítése. Dis­raeli megjegyzé, mikép ez már szokása Russell lordnak, ha a többség meg van nyerve, módosítja nyilatkozatait; ugyanezen manoeuvre-t eszközlő hires Szebasztopol-beszédében is. T A R C­Z A. A magyar hirlapi sajtó történetéhez. Töredékeszmék. (Vége.) Az 1848-k évi martiusi mozgalmak, melyeknek Erdélyben középpontja Kolozsvár volt, az ot­tani hírlapok állására is lényeges befolyást gyako­roltak. Azon politikai szédelgés, minek következté­ben pár hét alatt a nyolczszázados magyar alkot­mány felforgattatott, ily radicális sőt forradalmi át­alakulás, helyesebben lerombolás, a békés Erdély­ben is a hatalomra emelkedett párt által felkarol­­tatott , s e később sokak által megsiratott válto­zás a conservativ pártot s azt képviselő lapot is igen ferde helyzetbe hozá, s ez utolsónak fenállását lehetlenné téve. Kolozsvárit akkor három főiskola lévén , azoknak közel ezerből álló ifjúsága az ural­kodó pártnak hasznos szolgálatot tevő aulává szerveztetett, é­s igen alkalmas eszköz vola a szabadságnak oly értelmet adni, mint Tacitus mondá, vagy inkább sok későbbi időkre megjósolá. (Annál. XVI. 22.) „Ut imperium evertant, liberta­tem praeferunt; si perverterent, libertatem ipsam aggredientur.“ Így kellett a ,,Mult és Jelen­­n­e k£‘ megszűnni,— melynek utolsó száma máj. 9-én 1848-ban adatott ki, — s azelőtt jóval szerkesztőnek Kolozsvárt odahagyni, mi így történt. A törvény­telenül népgyűléssé alakult és különböző idegen zajos elemekkel megszaporított városi községtanács részéről egy küldöttség ment vagy inkább rontott be a kir. kormányszék ülésébe, előterjeszteni azon k­öz­kí­v­á­n­a­t­o­t, hogy a haladékot nem szen­vedhető unió létesítésére az ország rendei rögtön hivassanak össze. Mig e küldöttség megbízatásában eljárt, a nemes ifjúság az aula roppant néptömeg kíséretében a kormányszéki ház ablaka alatt állott s gyakorlá harsány torkát, jelesen kiabálván, hogy kormányzó gróf Teleki József jelenjék meg és a népnek adja tudtára a kormányszék határozatát. A tisztelt kormányzó ur ő excja a szűnni nem akaró ordításokra az ablakhoz ment, s miután a souverain aula és népség irányában tanúsított, akkor méltán bámulást érdemlő bátorsággal előadá, hogy a kor­mányszék az illető küldöttséget maga határozata felől értesítette, a nemes ifjúsághoz leszólva, azt mondá : ,,Az urak pedig takarodjanak haza.“ És azok valóban el is takarod­nak, de a mozgalom ve­zetőinek népszerűségük és ékesszólásuk teljes meg­feszítésével is nehezen sikerült a nemes ifjúság gyű­léseiben, a köztiszteletben álló gr. Teleki Józse­fet megóvni a rá kimondott büntető igazságtól, t. i. a napirenden levő macskazenével és ablak-behaj­­gálással megtiszteltetéstől. A tény maga, és gr. Teleki József említett mondása minden commen­­tár nélkül a „M­últ és Jele­n“-ben közöltetett, valamint egy tudósítás jött ki Kolozs megyének épen akkor tájban tartott és az unióért a fejedelmi sanc­­tio bevárása nélkül (világos törvények ellenére) az ország rendeinek rögtön egybehivását sürgető közgyűléséről, melyben egy szónok — épen tiszt­viselő — azon okot hozta fel, hogy 1809-ben ke­­vésbbé veszéles körülmények közt akkori kor­mányzó gr. Bánffi György (de ki arra a fejede­lemtől felhatalmaztatott, mely eset most nem volt) az országgyűlést fejedelmi rendelet nélkül egybe­hívta , s e kissé nevetséges párhuzam a hirlapban kiemeltetett, hogy t. i. mégis csak különbözött a­­zon idő, melyben I. Napoleon császár hatalmas se­reggel a birodalom szikébe benyomulva Bécset már megszállá, azon napoktól, midőn deákok utczai csoportozása és lármája képezi a veszélyt. E két va­lóban igénytelen hírlapi czikk következtében a sajtószabadság első évében alulírt, lapja és személye ellen elkövetett, alig képzelhető, később ártatlan családjára is kiterjesztett ellenséges demon­­strációk és üldözések miatt, a­mik közé tartozott a „Múlt és Jelen“-nek ápril­i-kán ünne­pélyesen megégettetése — kénytelen volt Ko­lozsvárról azon éjjel eltávozni, itt Pesten ke­resni menedéket, s később a főconsistoriumtól, — melynek úgy nevezett népesebb ülésébe igen furcsa összetalálkozásnál fogva épen a gr. T­e-r­e ki családnak az „E r d é l­y i H i r­a d­ó“­val ösz­­szeköttetésben álló egy tagjától bevezetett deák­küldöttség sürgette azt, — minden meg­hallgatás vagy bármi vádnak vele közlése nélkül 27 évig folytatott tanári hi­vatalától felfüggesztése s később hasonló mó­don elmozdítása kimondatott. Alulirtnak legke­­vésbbé sincs szándékában ez előadást akár vádasko­dás, akár netalán mártyr-dicsőség vagy hiúságva­­dászás alapjául használni, — jelen helyzetében va­lóban egyikre sem szorult, — de egyszerűen mint tényt említi, az akkori idők ismertetése és jel­lemzéséül. *A mondott viszonyok következtében megszűnt „Mi 11 és 1 e 1 e n“ helyébe lépett a radi­cális szellemű és irányú ,,E 11 e n ő r“, mit Kővári László szerkesztett, az „Erdélyi Híradó“ pedig Méhes Sámuel kezéből az Ocsvai Fe­­renczébe ment által, és a szerencsétlen unió követ­keztében „Kolozsvári Híradó“ cím­et ka­pott. Mind a három lap, u. m. „Kolozsvári Híradó,“ „Ellenőr“ és „Vasárnapi Uj­­s­á­g“ megszűnt az 1848-dik év novembere köze­pén, midőn — bár akkor még rövid időre — a tör­vényes rend Kolozsvárit helyreállott, azonban az 1849- dik esztendő elején e a rendnek ismét meg­bomlásával O­c­s­v­a­i Ferencz maga hírlapját „H­o­n v­é­d“ forradalmi czim alatt és irányban új­ra megindította, mi később két nyelven , u. m. ma­gyarul és németül adatott ki, de azon év augustusa közepén a törvényes kormány és rendnek szeren­­­csésen helyreálltával végkép megszűnt. *) Ez a magyar politikai hirlapi sajtónak köze­lebbi múltja. A forradalom végével a törvényes kormány alatt a hirlapi sajtó itt Magyarország­ban uj életre ébredvén, annak működése még az 1849-dik évben megindult, az előleges cen­­sura eltörlése elvének fenntartásával. Legelőbb mondott év novembere 13-kán a „Figyel­­mező“ jelent meg, miután az, a mondott év első havaiban itt Pesten, s később Pozsonban is foly­­tattatott. Ugyancsak 1849-ben nov. 15-n indult meg alulirtnak a magas kormány által kegyesen engedélyezett „M­agyar Hírlap“, mely akkor hivatalos lap minősége nélkül, a fel­sőbb rendeleteknek, intézményeknek, és a magánjogi viszonyokra vonatkozó hirdetéseknek egyik közlö­nyéül használtatott a kormány által, s 1852. végén e czim alatt megszűnt, és helyébe lépett a mon­dott év septembere 27-n kelt sajtótörvény értel­mében a hivatalos „Budapesti Hírlap“ ugyan­csak alulirtnak szerződésileg adott kiváltságnál fogva. — A „F i g­y e l­m e z 6“ egy pár havi élte után a fennálló rendszer ellen izgató modoráért­­ és irányáért az akkori cs. k. pestkerül, katonai pa­rancsnokság által január 8 - 1850-ben betiltatott — s csakhamar azután Császár Ferencz urnak, mint tulajdonos kiadónak engedélyeztetett a „Pes­ti Nap­l­ó“, mely lap mártius 9-n 1850-ben in­dult meg, s öt év alatt most már hatodik szer­kesztő vezetése alatt áll. Első szerkesztője S­z­e­n­­­v­e­y József ur volt, ki azonban öt hónap múlva julius végével a szerkesztést létévé, s az egy hó­napig u. m. augustus végéig pesti egyetemi tanár R­é­c­s­i Emil urra ruháztatott, kit a mondott év septembere 1-jén B­á­n­ff­a­y Simon ur váltott fel. Épen esztendő múlva 1851. septembere elején a kormány szükségesnek találta az úgy is visszavon­­hatólag adott engedélyt Császár Ferencz úrtól elvenni, midőn a lap szerkesztője B­á­n­ff­a­y úr is visszavonulván, szerkesztővé újra R­é­c­s­i Emil úr neveztetett ki, a lap kiadó tulajdonosi joga pedig könyvárus E­m­i­c­h Gusztáv urnak adatott. Más­fél év múlva Récs­i úr a szerkesztésről lemond­ván , helyébe kineveztetett a magyar gazdasági egylet volt titkára és a „M­agyar Gazda“ egy­kori szerkesztője Török János, ki az 1853 -ik év februáriusa 13-n vette át a „Pesti Nap­­­ó** szer­kesztését, mely mellől folyó 1855-dik év áprilise 19-n elmozdíttatván, azon lap vezetése, még pedig ideiglenesen ismét S­z­e­n­v­e­y József úrra bízatott.. E változás következtében Török János Bécsbe felmenvén, onnan közelebbről visszatért, s mint maga hirdeti, szerencsés volt a magas kormán­ytól egy Bécsben „M­agyar Sajtó“ czim alatt kia­dandó új magyar politikai lapra kegyelmes enge­délyt kapni. Ez tehát jelenleg a harmadik magyar politi­kai lap leend. A megváltozott időviszonyok s bekövetkezett á­talakulás, valamint ebből fejlő­dött új viszonyok, a birodalom központ­jában a császári székvárosban egy magyar lap kiadását fontossá teszik. Hogy a magyar jour­­nalistika Bécsben újra feltámadásának a jelen viszonyok közt nem kis jelentősége van — azt könnyű érteni. Régebben — a hajdani magyar idő­ben, egy bécsi magyar lap ez állásánál fogva bírt ugyan némi érdekkel, de politikai fontossága és jelentősége legkisebb sem volt. — Most, miután a közbirodalmi egység az egy és elválhat­­­lan egészszé összekapcsolt birodalom közigazgatá­sának rendíthetlen alapelve lett, és semmi separa­­tistikus irányoknak, valamint ezekből folyó, a m­a­­gyar fajnak hízelkedő tö­rekvések­­n­e­k helye nincs — világos, hogy a császári székvárosban keletkező hirlapi magyar sajtó­nak megkülönböztetett kitűnő feladat jutott, t. i. a császári szent szó és akarat által létesített k­ö­z­b­i­­rodalmi egység érdekében ott fenn a köz­pontban sokkal több sikerrel működhetni, mely közbirodalmi egységnek egyik jelentékeny és te­kintélyes tényezője a magyar elem. Hogy a nagy czélra csak e­g­y és egyenes út vezethet, hogy két szélső között ingadozás s azon eljárás, mely hol az egyik hol a másik felet a sorok közt olvasás­ra utasítja s minden érdekkel kaczérkodni szeret, a circulus quadraturája megfejtésénél nehezebb pro­bléma és oly kétélű fegyver, mely a netalán azt használni akaró ellen is fordulhat, ez elvitázhatlan igazság. Szilágyi Ferencz: *) Kolozsvárit a forradalom után két magyar lap ke­letkezett, egyik volt a „Kolozsvári Lap“ , a­k­o­l­d­y Sámuel szerkesztése alatt, mely nov. 16-n 1849-ben indult meg, de csak mintegy har­madfélévig állott fenn,mint szintén a helyébe követ­kezett , és kereskedelmi mint szépirodalmi tartal­mú „Hetilap“ Bér­de Árontól szerkesztve f. évi martius végén részvét hiánya következtében megszűnt, így Erdélyben most magyar lap nincsen. 4042 Francziaország, Páris, máj. 26. Azon körlevél, mit Wa­le­w­s­k­i gróf külügy­­­minister máj. 23-ról, Nes­selrode gróf legújabb körlevelére válaszul, a fran­­czia követségekhez intézett, így hangzik : „Uram! Európa összes lapjai közlék a „Jour­nal de Saint-Petersbourg“ után ama körlevelet, mit Nesselrode gróf úr máj. 10-től az idegen udvarok­nál levő orosz ügynökökhöz intézett. A császár kor­mán­ya az értekezletek hivatalos bezáratását bevárni szándékozott, mielőtt ítéletet hozna azok egyetemé­ről ; azonban mivel a sz.­pétervári kabinet jónak látta további késedelem nélkül a közvéleményre hi­vatkozni, senkit sem fog meglepni, ha viszont mi is követjük azt az általa megnyitott utón , s én ré­szemről azon egész bizalommal lépek ezen útra, mit politikánk mérséklettsége s lojalitása gerjeszthet­nek bennem. Először is ama körülményeket emlí­­tendem föl, melyek Franczia-­s Angolországot arra birták, hogy alkudozásokba bocsátkozzanak egy oly perczben, midőn úgy látszott, hogy a háború tevé­keny folytatásának kell foglalkozásaik s gondjaik fő tárgyát képeznie. A dec. 2-ki szerződés megköt­tetett , s a nyugati hatalmasságok új szövetségesük iránti tekintetből megegyeztek egy oly végső kibékí­tési törekvés megkisértésében,mely azon lehetőségen alapult, miszerint Oroszországgal elfogattatandják azon alapokat, miket Európa általános érdekében a béke számára kijelöltek. Tudva van, mikép Gorcsa­­kofz herczeg, midőn először szólíttatott fel arra, hogy Franczia-, Angol-, Törökország s Austria közös szándékairól hivatalosan értesittetvén, saját udvarának szándékai iránt nyilatkozzék, határozot­tan vonakodott az eléje terjesztett feltételekhez hozzájárulni. Csak jan. 7-én Sz. Pétervárra tett je­len­tés után fogadta el minden fenntartás nélkül a négy biztosíték neve alatt ismeretes különböző el­veket. Ezen tényt kétségbevonhatlanul bebizo­nyítja az értekezleteken jelen volt meghatalmazottak öszhangu tanúsítása; sőt a mi több, Bud­gróf urnak egy Páris- és Londonban egyszerre közlött sür­gönye constatirozza, mikép az alkudozások, miknek váza ekkér határoztatott meg, csak Oroszország kivonatára nyittattak meg. E szerint világos, mikép ezen hatalmasság nem vádolhat bennünket azzal, hogy őt váratlanul leptük meg ; jól tudta, mikép a békének egyik múlhatlan föltétele a feketetengereni saját túlsúlyának megszűnésében állott, s elég ideje volt arra nézve, hogy megfontolja azon áldozatokat, miket az e tekintetben felvállalt köteleztetésnek szükségkép reá kelle szabnia. Az egész kérdés a körül forog, hogy várjon Gorcsakoff herczeg s Titoff urak teljesítek-e ezen köteleztetést, vagy pedig el­lenkezőleg nem maradtak-e annak határain alul? Ezen pontot mindjárt tárgyalandom; azonban előbb meg akarom bírálni néhány oly állítások alapos­ságát, mikkel Nesselrode gróf úr körlevele kezdő­dik. Már az értekezletekben az orosz meghatalma­zott urak az első biztosíték tárgyalása alkalmával, mely szerintük Moldva, Oláhország s Szerbia ki­váltságainak szentesítésére, szerintünk pedig a fé­nyes portától függő ezen három tartományban, 1t sz. pétervári kabinet által gyakorolt jogtalan be­folyás eltörlésére vonatkozik, a vita valódi állását félreérteni látszottak. Nesselrode gróf úr ugyanezen tételt fejti ki. Én erre kérdésekkel válaszolandok. A legutóbbi háborúk óta a dunai fejedelemségek ki­váltságain melyik perc­ben ejtetett a legkisebb sé­relem is, a suzerani hatalmasság részéről ? Minő időpontban gondolt a szultán arra, hogy elődének engedményei közöl bármelyiket is visszavonja ? Mikor tanúsítottak Franczia-, Angolország s Austria más óhajtást, mint javítás mellett fenntartani ama közigazgatási függetlenség rendszerét, mely — mi­ről nagyon megfeledkeztek — se Oláhország­, se Moldvában nem új vívmány, hanem századok előtt szabadon köttetett, s csak ama naptól fogva csök­kent egyetértés eredménye volt, midőn a hospodá­­rok a 18-dik századbeli háborúk alatt nagyobb te­kintettel kezdtek lenni az orosz udvarra, mint a fé­nyes portára ? Ekkér veszté el Moldva ama terület felét, mit számára a szultánok biztosítottak ; ekkér történt, hogy ezen tartomány s Oláhország, a he­lyett hogy azok maradnának, miknek tenniök kellet­t. i. tiszteletben tartatott soromp a török birodalom s Oroszország közt, még a drinápolyi szerződés után is, mely jobban értelmezett jogokat látszott szá­mukra elismerni, inkább a sz.­pétervári kabinet ügynökei, mint saját főnökeik által kormányoztat­­tak, s hogy béke közepett, mintha csak az orosz te­rület függelékét képezték volna, rögtön egy idegen sereg által lettek megszállva. — íme, uram, ezek ama valódi bajok, mikben a dunai fejedelemségek sínylették ; ezek ama veszélyek, mik azokat szün­telen fenyegették; ezen bajok s veszélyek meg­szüntetése képezi az­l­ső biztosíték­pont czélját. A kérdés nem a körül forog, hogy váljon Orosz­ország befolyása a Pruthon túl, protectoratus törvényes jogczime alatt gyakoroltatik-e vagy nem, s a kérdést úgy állitni fel, mint azt Nessel­rode gróf úr teszi, annyit tenne, mint azt szó­vi­tává aljasítni le. De a história eléggé tanúsítja, hogy Moldva- s Oláhország mit nyertek a sz.pétervári udvar­rali viszonyaik régi természetéből, s ez azon ügyállás, melynek visszatérését Franczia­, Angolország s Austria meg akarták gátolni. Áttérek a 2-ik bizto­sítékra: ez helyes alapokon van szabályoztatva. — Csupán annyit akarok megjegyezni, mikép ha a 25 év óta megakasztatott dunai hajózás visszanyeri szabadságát, háború által kellett Oroszországot arra bírni, hogy ne hagyja saját kezei közt hasz­nálatlanul a világnak egyik legnagyobb szerü­ke­

Next