Budapesti Hírlap, 1855. október (833-859. szám)

1855-10-09 / 840. szám

részéről, a superintended. Azonban mind a vi­lági, mind az egyházi és tanítói rendből 21 —21 tag, mint rendes és állandó főconsiszor válasz­tatott, úgy hogy kivált az 1713-ai szabályozás szerint, a főcuratorokkal és jegyzőkkel azon egy­házi tanácsnak mintegy 50 tagból kellett volna állani, s a fontosabb és nagyobb ügyeket ország­gyűlések, valamint köz­zsinatok — synodus ge­neralis — alkalmával igazítni, a folyó ügyek ke­zelése a főcuratorokra lévén bízva, kiknek kellett a főconsistorium választott tagjai közöl egybehívni azokat, a kiket lehetett. A főconsis­torium organizálása azért, mint a fennebbi rö­vid előadásból is látszik , épen nem történt szabályszerű és meghatározott elvek szerint, de az egész szerkezet igen bizonytalan alapon állott, annál inkább, mert kivált az 1709-ki intézkedés folytán a választott és kinevezett tagokon kívül a világiak, az úgy nevezhető patronusok kö­zöl : minden ,,az Isten és vallás iránti őszinte szeretettől buzgó főranguak, előkelők, sőt világi hivatalt viselő nemesek is.“ — sincero erga­neum et religionis amore relantes proceres, praenobiles quin et nobiles ex politicis sae­­cularibus, — hasonlag az egyházi rendből is : „omnes verbi divini ministri fidelissimi, pietate, prudentia, rerum gerendarum activitate et mo­­rum integritate noti“, tehát minden buzgó és ke­gyes papok, a főconsistoriumi tagok közé soroz­tattak. E határozatlan, bizonytalan alakja és bal­szerkezete az egyházi főtanácsnak mind­végig, s még a legújabb időkig is fennmaradott, és sok bajnak, sőt rosznak szülője volt. Mivel az 1713-ban kinevezett rendes tagok lassan kint kihaltak, a nélkül hogy helyükbe újak választassanak, amellett az akkori politikai viszo­nyok következtében országgyűlések is ritkán tartottak, ebből következett, hogy a főconsisto­rium a Nagy-Szebenben levő gubernialis urakból, az ott lakó mágnásokból és egy-két papi egyén­ből állott, s voltaképen az egész egyházi és is­kolai igazgatás a generalis curatorok kezében ösz­­pontosult. Az 1790-ik évben a kir. gubernium Kolozsvárra, az ország uj fővárosába átköltöz­vén , a főconsistorium állására e körülmény­nek csak annyi befolyása volt , hogy ott mint magyar fővárosban több mágnás és ur lakván, ez által annak rendes tagjai száma szaporodott, de az egésznek határozatlan és bizonytalan alakja megmaradott. Az egyházi főtanács elnöke rende­sen a kir. kormányszéknek rangban első tagja volt, kinek távollétében az utána következő kor­mányszéki tanácsos elnökölt, tagok voltak a vi­lági rendből: a helvét hitvallású főbb államhiva­­talnokok (főispánok, kormányszéki titkárok, ité­­lőmesterek, k.­táblai ülnökök, megyei főbirák, alis­pánok stb.valamint a mágnások és főnemesek, mint patronusok; az egyházi rendből: a püspök, (maga is főcurator) esperesek , egyházkerületi jegyzők, tanárok stb., egy titkár a világi rendből lévén előadó és tollvivő, — a­miből látszik, hogy ezen egyházi főtanács tagjai változhattak, és vég nél­kül szaporíthatók valának. Az ebből eredő baj azonban nagyrészint eltávolítva volt az által, hogy a Kolozsvártt mint a kormányszék­helyén rendesen lakó és igy némileg állandó tagok ke­zében volt az egyházi igazgatás, melynek azért a guberniummal egybeköttetésénél fogva bizo­nyos kormányi színe volt, s általában a főconsis­torium úgy tekintethetett, mint a helvét hit­vallásnak egyházi és iskolai ügyeit vezető kormányszéki bizottmány.— Hogy jól, sőt általában rendezett testület nem volt, hogy az egyházi és iskolai igazgatás csak kevesek kezében volt öszpontosítva, s igy abból sokan tényleg kizárva voltak, kiknek ahhoz elvileg szavuk lett volna, mindezt tagadni nem lehet,­­ de másfelől az is igaz, hogy a dolgok említett rendje egy századot meghaladó gyakorlat és szokás által megerősítve, sanc­­tionálva volt, hogy ha kevesen folytak is be az egyház kormányzásába, de az értelmes és jóakaratú emberek kezében volt, épen azért ez egész idő alatt az erdélyi helvét hitvallásunk egyházi és iskolai igazgatása a legnehezebb kö­rülmények és viszonyok közt is, előre néző okos­­sággal, valamint békés, leyális szellemben folyt, a történt bajok és sérelmek, a­mint lehetett, zaj és lárma nélkül orvosoltalak, a mellett a lehető legnagyobb szabadság és önállással, úgy szólva, minden kormányt beavatkozás és azzal összeüt­közés nélkül vezettettek ez egyházi és iskolai ügyek, melyek azért egészben véve igen jó lábon állottak, minek elég bizonysága volt e hit­­sor80 fok főiskoláinak kitűnő, jeles, részint európai hirű tanárok vezetése alatt mind nagyobb virág­zásra emelkedése, úgy hogy midőn a 18-ik szá­zad elején Nagy-Enyeden csak három, K­o­­lozsvártt két és Maros-Vásárhelytt három tanárok valának, a század végén már az első iskolánál 7, a másodiknál 5, a harmadiknál 6 tanár működött, kik a theologiai, jogi és phi­­losophiai tudományokat meglehetős kiterjedésben tanították, míg az alsóbb rendesen 7 — 8 osztá­lyokban a gymnasiumi tudományok adattak elő; s a tanuló ifjúság száma ezen mértékben szapo­rodott, valamint a tudományos műveltség is szem­­betünőleg gyarapodott, s ezen iskolákban igen derék, a fejedelemnek, mint a hazának egyaránt kitűnő hűséggel szolgáló, bölcseséggel mint tu­dománynyal diszlő hazafiak képeztettek, kik kül­földi nagyhírű államférfiak koszorújába is beil­lettek. Nem kevésbbé az egyházi ügyek kezelése is hasonló bölcseséggel történt, s ha hibák és fo­gyatkozások, mint általában az emberi dolgok­ban, úgy e körben is nem hiányzottak, azért mégis el lehet mondani, hogy ezen egész időben az egy­házi élet az erdélyi helvét hitvallásunknál örven­detes képet mutat, a tiszta vallásosság, jó erkölcs gyarapodtak, s azon anyaszentegyház egészben véve az idővel haladó virágzásnak örvendett. E csendes,­­ békés, lehet mondani, zajtalan állapot az 1827-ik évig tartott, midőn az Erdély­ben is már mutatkozó ellenzéki zsurlódások, ezekkel öszvekapcsolt politikai mozgalmak az egyházi igaz­gatás körébe is becsúsztak, az újítás szellemét oda bevitték, s ezekből oly jelenetek és viszonyok fej­lődtek ki, miket ezen újításoknak kezdői bizonyo­san se előre nem láttak, se olyanokat előidézni nem szándékoztak —az események hatalma azonban az emberi akaratot túlszárnyalta, s mint rendesen a rohanó árvíznek, úgy az ilyen javítások vagy újí­tásoknak is határt szabni nem lehet. Eljött azon idő, midőn az egyházi ügyeknek kevesek által csendes és békés irányban vezetését a nagy tö­­­megnek zajos és lármás kormányzása váltá fel, mikor sokat beszéltek a sokat beszélő és viharo­san tanácskozó egyházi főtanácsról, — pedig erre is illik, hogy boldog azon állam, melyről keveset lehet hallani. (Folyt. köv.) melylyel az 1855 első félévbeni állambevételek az 1854 és 1853 első félévbeliekkel összehasonlíttat­­nak. Azok tőnek az említett félévekben 1853-ban 115,016,001 ftot; 1854-ben 118,547,240 ftot, s 1855-ben 123,802,815 ftot. E szerint a többlet az imént lefolyt félévben, az 1853-­dikival egybe­vetve 8,786,814 ftra ment; 1854-hez képest pedig 5,255,575 ftra. Tehát a birodalom fínánczállapotai szabályozására nézve oly fontos tény, az állam­bevételeknek már korábbi években is tapasztalt szaporodása ez évben is kielégítő módon bebizo­nyult. E szaporodásban részesültek különösen a házadó, a só-, dohány-bélyeg-dijak és jövedékek, lottó- és postajövedék, továbbá az államjószág­­eladás, az államvasutüzlet, fiscalitások, pénz- és váltónyeremény stb. A „W. Z.“ közli a cultus- és oktatásügyi ministerium 1855. oct. 2-n kelt bocsátványát, mely a birodalom egész területében érvényes, s melylyel az austriai egyetemek és jogakadémiák­­nál a jog- és államtudományi tanulmányok sza­bályozását tárgyszó 1855 sept. 25-ki legf. hatá­rozatnak szabályzatai közzététetnek , s némely azokból legközelebb folyó végrehajtási utasítások adatnak. E bocsátvány hivatalos fordítmányát azonnal megérkezése után közölni fogjuk. A fő­­határozmány így hangzik : A jog- és államtudo­mányi tanulmányokat az austriai egyetemeknél nem rövidebb mint nyolcz félévi tanfolyam alatt lehet bevégezni, mely tanfolyamok télen kezdőd­nek. A tanév od­. elején veszi kezdetét s tart­­us. végéig; a két félév közti félbeszakítás úgy inté­zendő, miszerint mindenik félév legalább 4­/% hónapig tartson s a félbeszakítás , a farsangi s nagyhéti szünnapokat is beszámítva, 4 hétnél többre ne menjen. A magyar-, erdély- és horvát­országi jogakadémiáknál háromévi tanfolyam alatt bevégeztetendők : az I. évben télen : a ró­­mai jog és intézmények története, austriai állam­jog, austriai történelem; nyáron : egyházjog, bün­tetőper, austriai történelem. II. évben télen : austriai polgárjog, politikai gazdászat; nyáron : austr. polgárjog, magyar - er­délyországi jog, aust­riai statistika, bányajog. III. évben télen : polg. per, austriai közigazg. törvényisme; nyáron : pe­res ügyeken kívüli eljárás, kereskedelmi és váltó­jog, fináncztörvényisme. A pesti egyetemnél a magyar magánjog is a szigorlatok tárgya marad. Az idei aratás eredményei — úgymond az „Oest. Corr.“ egyik közelebbi czikkében — már a nyilvános orgánumok és kormányok figyelmét foglalkoztatja. Francziaországban erre vonatko­zó előintézkedések részint már elrendeltettek, részint folyamatban vannak; a porosz kormány, hír szerint elhatározta, a közczélokrai gabna­­szükségletet idén Északamerikából hozatni, mi­által a netán előfordulható hiánynak tetemes ré­sze fedezve fogna lenni. Mi az austriai császári államot illeti, szabadságot veszünk magunknak azon figyelmeztetés ismétlésére, miszerint ínség­től nagyobb kiterjedésű területeken általában tartani nem lehet, mert minden eddig beérkezett jelentések egybehangzanak ez állításra nézve, miért is nálunk érzékeny drágaság e czikkben beállani nem fog, s az árak netaláni fölebbszö­­kése az általános conjecturákban nem pedig külön és helyi okokban lelendi magyarázatát. Kétségte­len, hogy a jelen háború a táplált aggodalmaknak legkiválóbb alapjául szolgál; rendes időkben, te­kintetbe véve az aratásnak nem rész, hanem leg­­fölebb középszerű voltát, az a mostanihoz hason­ló bel- és külterjedetben nem fogna mutatkozni. Mert egyfelől nő a fogyasztás, míg temérdek kéz vonatik el a földmiveléstől a különböző orszá­gokban; másfelől pedig, s ez a fődolog, a gab­­nakereskedés máskorhoz képest kétségkívül igen érezhető korlátoztatást szenved, s az idén va­lóban szükség van az északamerikai tartomá­nyok áldott aratására, az egyensúly helyreállí­tása végett. De oly csapásoktól, mint régibb időkben olykor előfordultak, iszonyú drágasági viszonyok és éhínségektől az idén sehol sem fél­hetni. Ily látogatás csak határozottan rész aratás esetében, melynek több mint egy világrészre kellene kiterjednie, volna lehetséges. Az ily eset a legeslegritkábbak közé tartozik századok lefo­lyása alatt, s az idén épen nem lehet arról szó. Sőt inkább okunk van legnagyobb súlyt helyezni az európai közlekedési ügy rendkívüli kifejlődé­sére, melynek segélyével most az élelmiszerkész­letek gyors elosztása a legkülönbözőbb pontokon megtörténhetik, magától értetvén, hogy a szállí­tások könnyítése , a verseny tehetségig szabad tevékenysége mellett a legbiztosb kezességet nyújt az iránt, miszerint a nyerkémlet mindenütt oda forduland, hol a nagyobb szükséglet jutalmazóbb mezővel kínálkozik.“ 1 Nemzeti színház. Oct. 2-ikán. „Divath­ölgyek“ (Le Demi-monde) vígjáték 5 felv. Irta Ifjabb Dumas Sándor, ford. F­e­l­e­k­i Miklós a nemzeti színház tagja. A hírlapok, e rögtönző, hevenyésző irodalom ítészei mindig tojások között tánczolnak, s ritkaság az olyan, ki azok közöl soha egyet sem taposott el, s még nagyobb ritkaság, hogy e miatt zavarba jött volna; úgy teszi magát, mintha szándékosan, elvből tette volna azt. Fő dolog, hogy a­mit állítunk, egész határozottsággal, makacsul állítsuk, s mivel a meggyőződés a legragályosabb dolog, hitelre min­dig találunk. így irodalmunk némely közlönye azt mondá Lys Dianára, hogy erkölcstelen, másik hogy erköl­csös irányú, harmadik hogy a franczia s általán az idegen művek előtt színházunknak zárva kell lennie, inkább csak háromszor nyissuk meg he­­tenkint azt, s akkor adjunk mindig eredeti mű­vet! — Pedig a színház csak tetemes vesztéssel lehetne hetenkint egy párszor bezárva, és ezen­kívül a közönség megszokta a színházat úgy nézni mint egy hírlapot, melyben csak mindig új dolgot akar látni. Mi (ezt mindig szerény egyes számban értve) nem látjuk kivihetőnek azt, hogy minden héten új eredeti műveket mutathasson föl színpa­dunk. Azoknak, kik ifj. Dumas műveiben általán vé­ve irányt keresnek, hosszabban, s ez egész czik­­isemmel felelek. S mig kész vagyok elismerni, hogy meggyőződésem tévedés is lehet — mert ki volna köztünk, ki azzal dicsekhetnék, hogy soha sem vette szivarénak égő felét a szájába?! — másfelől nem indulok meg vaktában senki után — (ha a „Hölgyfu­tár“ csak távolról és dugva ejtett gyanúsító c­érzások helyett c­áfolattal állhat elő — ám álljon elő férfia­san és nyíltan.) Még „Dianne de Lys“ ismertetése alkalmával is érintettük, mikép ifj. Dumas nem erős meggyőződés­sel fölkarolt irány­eszméket hoz a színpadra. Azon művének kimenetelében nincs határozott költői igazság se egyik, se a másik félnek szolgáltatva — épen annyira ad igazat a férjnek, mint a szeretőnek. A „Divathölgyek“-ben még tovább vizetik a tárgyilagosság. Itt semmi irány­eszme, semmi fon­tosabb társadalmi kérdés sincs fölhozva, föleleve­nítve, annál kevésbbé megoldva, semminemű erkölcsi vagy erkölcstelen irány sincs követve. Társadalmi tények, adatok vannak fölhozva — mindenki döntse el tetszése szerint, nem az irány (mely nem léte­zik), de maga a tartalom, a tárgy olyan-e, mikép egy szülő erkölcstani leczkére elvihesse abba növendék­leányát. E szó „demi-monde“ oly párisi műszó, mint a „grisette“, mely a nők egy bizonyos osztályát bé­lyegzi. Oly osztály ez,—mint maga az író mondatja— „melyben minden e kört kiegészítő hölgy múltjában van egy gondosan rejtegetett folt, s e folt elrejté­­­sére e társaság szorosan tart össze és simul egy­máshoz. Se az úri rendhez nem tartozik, melylyel nagy részben egyenlő származású, se a polgári rendhez, melyből némelyek e körbe fölemelkednek, hanem úszó szigetként lebeg Pak­s óceánján, fölszed, magához von minden hulladékot, mi eredeti köréből kivál, mi kiköltözik; mindazt, mi e két világ­rész valamelyikéből emigrál. Ez emigratióban számosan szenvednek hajótörést é s senki sem tudja, hogy az, ki elveszett, honnan jött és hová szándéko­zott. Ha kérditek, honnan lehet e Párisban i3 oly kevesek által ismert zárt társaságra ráismerni — a felelet : „férjeik távollétéről“, így ismervén e tár­saságot, tudni fogjuk, hogy a „Divathölgy“ czim csak önkényleg van választva — s hogy nyelvünkön a demi-monde-ot megfelelően kifejeznünk lehetet­len. — Dumas, midőn müvének e nevet adá, már azáltal megteremte azt, — és müvében e társada­lom jellemzése, erkölcse, szokásai, életmódja iratik le­ — Müve hasonló egy tengerész úti leírásához, melyben egy újonnan fölfedezett szigetlakóit, szo­kásait s azoni kalandjait írja le. Főként a mi közön­ségünk előtt ez épen oly új, mint India leirása, hol a nők régebben természetes fogaikat kivették, hogy helyettük arany és drágakő fogakat rakjanak. Épen oly csodás , hogyan bánnak ez ál-divathölgyek fér­jeikkel, mint ama másik szélsőség, mely Indiában divatozott, hol férje halála után a nő elevenen az égő máglyára vetette magát. Minden arra mutat, hogy e művet egy az életet figyelemmel vizsgáló lélek alkotta, ki annak jelene­tei iránt nagy fogékonysággal van megáldva. Még az élet festésében is ifj. Dumas kirekesztőleg egy bizo­nyos viszonyt, egy a művészetbe, s főként a szín­padra ritkán hozott osztályt (nem kell e szót na­gyon rosz értelemben venni) ismertet. Művének méltán adhatta volna e czímet: „új párisi titkok“. A franczia közönség megunta már mindig azokat a megszokott viszonyokat látni — új viszonyokat, új „szigeteket“ akar megismerni, s „tant mieux“ ha azok csupán úszó szigetek. Ki tagadhatná, hogy e szinmű­ alakú regény tár­gyát társadalmi és erkölcsi botrányok teszik? — Egy nő a főszemély, ki minden fogalmat meghaladó naivsággal e vallomást teszi egy olyannak, kivel sze­relmi viszonyban és levelezésben állott: „Mindent el­követtem, hogy elhitessem magammal, mikép szeret­tem önt — egész életemet azzal töltöm el, hogy szeretni igyekeztem, de mindez ideig füstbe mentek törekvéseim“. Ugyanazon nő mondja ezt, kinek, az­előtt néhány perc­c­el Badenből érkezvén Párisba, ugyanezen ifjúházi első szava : „Mondja meg ön, komoly szándéka-e engem nőül venni?“ — E hölgy, ki D’ A­n­g­e báróné álnév alatt ismeretes (soha sem lehetett báróné azon egyszerű okból, mert D Ange báró soha sem létezett), a demi-monde-nak egyik nevezetes személye —­s fő törekvése minden áron férjhez menni. Mivel a fennemlített ifjúval (Oli­vier) nem boldogulhat, egy becsületes, Afrikából ér­kezett tiszt után veti ki hálóját, s az egész darab azon fordul meg,hogy D’Ange báróné mindent elkövet arra, hogy e tiszt (Nanjac), meg ne tudjon valamit múltjából. De nem csupán múltja, hanem jelene is rejtély. Egy vén marquis (Thom­erins) és Di Ange báróné közt atya és leány, gyám és gyámnok közötti viszony létezik. A nagy közönség, a r­o­s­z világ, ugyan ennél többet gyanít, de csupán gya­níthat , mert habár e mű botrányokon épült, az iró rendkívüli ügyességgel s igen finomul azokat homá­lyos láttárba helyezi, úgy hogy a mű megértésére minden félszóra jól kell figyelni. — Az egyik ok, 2704 Austria­ birodalom. B­é­c­s. A „Gaz. Uff. di Ver.“ jelenti, miszerint Császár Ő Felsége sept. 19-ki legf. hatá­rozata által b. Salvetti, Benvenuti Frigyes és Erichsen Trolle Pál, felségárulásért el­ítélteknek büntetésük hátralevő idejét legkegyel­mesebben elengedni méltóztatott. Továbbá Császár Ő Felsége f. é.jul. 1 l-ki legf. határozata által S t­r i­g­e 11 i Cesare licinoi menekültnek a büntetlen visszatérést a cs­­. államokba, s jószágainak a zárlat alóli felmen­­tetését legkegyelmesebben megengedni méltóz­­tatott. Károly Lajos feiig . cs. fens. oct. 6-án reggel Innsbruckból a felső Inn völgybe elutazott s Vorarlberg, Déltirol és Pusterthalban körutat szándékozik tenni. Innsbruckba visszatérése nov. 3-ra van kitűzve. Ferdinánd Max főlig ő cs. fens. Triest­­ből Ischlbe elutazott. Állítják , miszerint az eladandó államjószá­gok a banknak még e hóban át fognak adatni. A „Wiener Z.“ közli a táblás kimutatást, KÜLFÖLD. Tudósítások a harc­terekről. Délkeleti csatatér. Krimi legújabb tudósítások egybehangzólag jelentik, hogy az egyesültek a Belbek forrásterületén mindinkább megszilárdítják magukat , onnét intézendők a to­vábbi hadműködést Bakcsiszarai ellen A Baidar­­lejtők megerősítvék s egyes csapatok már a Bel­­beken túl is portyáznak. Az is tény, hogy Eupa­­toria környékét az oroszok öt mfdnyi kiterjedésű kerületben, elhagyták. A flottákról, melyek czél­­jának most Odesszát és Ocsakoffot mondják, sem­mit sem hallani. A legújabb távirati haditudósítást herczeg Gorcsakoff következő oct. 4-n éjjeli 11 óra­kor kelt sürgönye tartalmazza : „Tegnap és ma az ellenség a felső Belbek völgye elleni mozdula­tait folytatta. Ez alkalommal verekedésre nem került a dolog. Éjjelre az ellenség visszatért a Baidarvölgy lejtőire. Mi a hajóhadat illeti, annak Eupatoria elleni különös mozdulatát nem tapasz­talni. A Szebasztopol északi része elleni tűz olyan mint eddig.“ Sz. pétervári tudósítás szerint Sándor csá­szár sept. 27-n Konstantin­shy és György mecklenburgi hg kíséretében N­i­k­o­l­aj­e­vfb­ő­l Krímbe elindult. Más tudósítás szerint a császár már Per­ek­op­ea meg is érkezett, s ott azonnal elfogadó Kotzebue­­nokot, kit hy Gores a­k­o­rt küldött a császár elé. Szebasztopolból érdekes részleteket közle­nek . Már most, három héttel a bevétel után, fran­czia kinézést kezd a város ölteni. A romladékok eltakarítvák, a közlekedés az utczákon szabad, a még lakhatóknak talált házak kijavíttatnak s csi­­nosíttatnak, az eleven életnyüzsgés kezd kifej­lődni. Számos kereskedők, kik addig a táborban Balaklava és Kamicsben fabódékban árultak, kávésok és vendéglősök, Szebasztopolba költöztek , ott nyitják meg telepeiket. A színházat már egy bizottmány megvizsgálta, s télen át a franczia tá­borból oda tétetnek át a szini előadások. A pom­pás dockok elpusztítására már senki sem gondol. Mindinkább megerősül azon gondolat, hogy Sze­basztopol fog jövőre a nyugatiak állomáshelyévé tétetni a feketetengeren.­­ A bevétel utáni első napokon élénk levelezés folyt hg Gorcsakoff és P­é­l­i­s­s­­­e­r­­nagy közt, mi sok kalandos gya­ntásokra adott alkalmat. Jó kutforrás szerint e levelezés a hátramaradt orosz betegek és sebe­sültekre vonatkozott, kiknek sorsa a tnagynak szivére köttetett, továbbá a fogságba jutott orosz tisztekre stb. Különösen fontos azonban egy köz­lés, melyet hg Gorcsakoff a tnagynak tett, — ha t. i. az adat igaz. T. i. a tnagyot az orosz vezér értesítette volna, hogy a nagy telepek és erődök mind aláaknázvák s szintén légbe fogná­nak röpíttetni. (??) De mivel csak a művek el­pusztítása czéloztatik , nem pedig haszontalan embermészárlás, ezért humanitás tekintetéből fi­­gyelmeztetik a m­agy. E hír, természetesen élénk beszéd tárgya volt Szebasztopolban, s a valóság­nak némi színét nyerte az által, miszerint csak­ugyan a francziák eddig a Miklós erődöt nem

Next