Budapesti Hírlap, 1855. október (833-859. szám)
1855-10-09 / 840. szám
részéről, a superintended. Azonban mind a világi, mind az egyházi és tanítói rendből 21 —21 tag, mint rendes és állandó főconsiszor választatott, úgy hogy kivált az 1713-ai szabályozás szerint, a főcuratorokkal és jegyzőkkel azon egyházi tanácsnak mintegy 50 tagból kellett volna állani, s a fontosabb és nagyobb ügyeket országgyűlések, valamint közzsinatok — synodus generalis — alkalmával igazítni, a folyó ügyek kezelése a főcuratorokra lévén bízva, kiknek kellett a főconsistorium választott tagjai közöl egybehívni azokat, a kiket lehetett. A főconsistorium organizálása azért, mint a fennebbi rövid előadásból is látszik , épen nem történt szabályszerű és meghatározott elvek szerint, de az egész szerkezet igen bizonytalan alapon állott, annál inkább, mert kivált az 1709-ki intézkedés folytán a választott és kinevezett tagokon kívül a világiak, az úgy nevezhető patronusok közöl : minden ,,az Isten és vallás iránti őszinte szeretettől buzgó főranguak, előkelők, sőt világi hivatalt viselő nemesek is.“ — sincero erganeum et religionis amore relantes proceres, praenobiles quin et nobiles ex politicis saecularibus, — hasonlag az egyházi rendből is : „omnes verbi divini ministri fidelissimi, pietate, prudentia, rerum gerendarum activitate et morum integritate noti“, tehát minden buzgó és kegyes papok, a főconsistoriumi tagok közé soroztattak. E határozatlan, bizonytalan alakja és balszerkezete az egyházi főtanácsnak mindvégig, s még a legújabb időkig is fennmaradott, és sok bajnak, sőt rosznak szülője volt. Mivel az 1713-ban kinevezett rendes tagok lassan kint kihaltak, a nélkül hogy helyükbe újak választassanak, amellett az akkori politikai viszonyok következtében országgyűlések is ritkán tartottak, ebből következett, hogy a főconsistorium a Nagy-Szebenben levő gubernialis urakból, az ott lakó mágnásokból és egy-két papi egyénből állott, s voltaképen az egész egyházi és iskolai igazgatás a generalis curatorok kezében öszpontosult. Az 1790-ik évben a kir. gubernium Kolozsvárra, az ország uj fővárosába átköltözvén , a főconsistorium állására e körülménynek csak annyi befolyása volt , hogy ott mint magyar fővárosban több mágnás és ur lakván, ez által annak rendes tagjai száma szaporodott, de az egésznek határozatlan és bizonytalan alakja megmaradott. Az egyházi főtanács elnöke rendesen a kir. kormányszéknek rangban első tagja volt, kinek távollétében az utána következő kormányszéki tanácsos elnökölt, tagok voltak a világi rendből: a helvét hitvallású főbb államhivatalnokok (főispánok, kormányszéki titkárok, itélőmesterek, k.táblai ülnökök, megyei főbirák, alispánok stb.valamint a mágnások és főnemesek, mint patronusok; az egyházi rendből: a püspök, (maga is főcurator) esperesek , egyházkerületi jegyzők, tanárok stb., egy titkár a világi rendből lévén előadó és tollvivő, — amiből látszik, hogy ezen egyházi főtanács tagjai változhattak, és vég nélkül szaporíthatók valának. Az ebből eredő baj azonban nagyrészint eltávolítva volt az által, hogy a Kolozsvártt mint a kormányszékhelyén rendesen lakó és igy némileg állandó tagok kezében volt az egyházi igazgatás, melynek azért a guberniummal egybeköttetésénél fogva bizonyos kormányi színe volt, s általában a főconsistorium úgy tekintethetett, mint a helvét hitvallásnak egyházi és iskolai ügyeit vezető kormányszéki bizottmány.— Hogy jól, sőt általában rendezett testület nem volt, hogy az egyházi és iskolai igazgatás csak kevesek kezében volt öszpontosítva, s igy abból sokan tényleg kizárva voltak, kiknek ahhoz elvileg szavuk lett volna, mindezt tagadni nem lehet, de másfelől az is igaz, hogy a dolgok említett rendje egy századot meghaladó gyakorlat és szokás által megerősítve, sanctionálva volt, hogy ha kevesen folytak is be az egyház kormányzásába, de az értelmes és jóakaratú emberek kezében volt, épen azért ez egész idő alatt az erdélyi helvét hitvallásunk egyházi és iskolai igazgatása a legnehezebb körülmények és viszonyok közt is, előre néző okossággal, valamint békés, leyális szellemben folyt, a történt bajok és sérelmek, amint lehetett, zaj és lárma nélkül orvosoltalak, a mellett a lehető legnagyobb szabadság és önállással, úgy szólva, minden kormányt beavatkozás és azzal összeütközés nélkül vezettettek ez egyházi és iskolai ügyek, melyek azért egészben véve igen jó lábon állottak, minek elég bizonysága volt e hitsor80 fok főiskoláinak kitűnő, jeles, részint európai hirű tanárok vezetése alatt mind nagyobb virágzásra emelkedése, úgy hogy midőn a 18-ik század elején Nagy-Enyeden csak három, Kolozsvártt két és Maros-Vásárhelytt három tanárok valának, a század végén már az első iskolánál 7, a másodiknál 5, a harmadiknál 6 tanár működött, kik a theologiai, jogi és philosophiai tudományokat meglehetős kiterjedésben tanították, míg az alsóbb rendesen 7 — 8 osztályokban a gymnasiumi tudományok adattak elő; s a tanuló ifjúság száma ezen mértékben szaporodott, valamint a tudományos műveltség is szembetünőleg gyarapodott, s ezen iskolákban igen derék, a fejedelemnek, mint a hazának egyaránt kitűnő hűséggel szolgáló, bölcseséggel mint tudománynyal diszlő hazafiak képeztettek, kik külföldi nagyhírű államférfiak koszorújába is beillettek. Nem kevésbbé az egyházi ügyek kezelése is hasonló bölcseséggel történt, s ha hibák és fogyatkozások, mint általában az emberi dolgokban, úgy e körben is nem hiányzottak, azért mégis el lehet mondani, hogy ezen egész időben az egyházi élet az erdélyi helvét hitvallásunknál örvendetes képet mutat, a tiszta vallásosság, jó erkölcs gyarapodtak, s azon anyaszentegyház egészben véve az idővel haladó virágzásnak örvendett. E csendes, békés, lehet mondani, zajtalan állapot az 1827-ik évig tartott, midőn az Erdélyben is már mutatkozó ellenzéki zsurlódások, ezekkel öszvekapcsolt politikai mozgalmak az egyházi igazgatás körébe is becsúsztak, az újítás szellemét oda bevitték, s ezekből oly jelenetek és viszonyok fejlődtek ki, miket ezen újításoknak kezdői bizonyosan se előre nem láttak, se olyanokat előidézni nem szándékoztak —az események hatalma azonban az emberi akaratot túlszárnyalta, s mint rendesen a rohanó árvíznek, úgy az ilyen javítások vagy újításoknak is határt szabni nem lehet. Eljött azon idő, midőn az egyházi ügyeknek kevesek által csendes és békés irányban vezetését a nagy tömegnek zajos és lármás kormányzása váltá fel, mikor sokat beszéltek a sokat beszélő és viharosan tanácskozó egyházi főtanácsról, — pedig erre is illik, hogy boldog azon állam, melyről keveset lehet hallani. (Folyt. köv.) melylyel az 1855 első félévbeni állambevételek az 1854 és 1853 első félévbeliekkel összehasonlíttatnak. Azok tőnek az említett félévekben 1853-ban 115,016,001 ftot; 1854-ben 118,547,240 ftot, s 1855-ben 123,802,815 ftot. E szerint a többlet az imént lefolyt félévben, az 1853-dikival egybevetve 8,786,814 ftra ment; 1854-hez képest pedig 5,255,575 ftra. Tehát a birodalom fínánczállapotai szabályozására nézve oly fontos tény, az állambevételeknek már korábbi években is tapasztalt szaporodása ez évben is kielégítő módon bebizonyult. E szaporodásban részesültek különösen a házadó, a só-, dohány-bélyeg-dijak és jövedékek, lottó- és postajövedék, továbbá az államjószágeladás, az államvasutüzlet, fiscalitások, pénz- és váltónyeremény stb. A „W. Z.“ közli a cultus- és oktatásügyi ministerium 1855. oct. 2-n kelt bocsátványát, mely a birodalom egész területében érvényes, s melylyel az austriai egyetemek és jogakadémiáknál a jog- és államtudományi tanulmányok szabályozását tárgyszó 1855 sept. 25-ki legf. határozatnak szabályzatai közzététetnek , s némely azokból legközelebb folyó végrehajtási utasítások adatnak. E bocsátvány hivatalos fordítmányát azonnal megérkezése után közölni fogjuk. A főhatározmány így hangzik : A jog- és államtudományi tanulmányokat az austriai egyetemeknél nem rövidebb mint nyolcz félévi tanfolyam alatt lehet bevégezni, mely tanfolyamok télen kezdődnek. A tanév od. elején veszi kezdetét s tartus. végéig; a két félév közti félbeszakítás úgy intézendő, miszerint mindenik félév legalább 4/% hónapig tartson s a félbeszakítás , a farsangi s nagyhéti szünnapokat is beszámítva, 4 hétnél többre ne menjen. A magyar-, erdély- és horvátországi jogakadémiáknál háromévi tanfolyam alatt bevégeztetendők : az I. évben télen : a római jog és intézmények története, austriai államjog, austriai történelem; nyáron : egyházjog, büntetőper, austriai történelem. II. évben télen : austriai polgárjog, politikai gazdászat; nyáron : austr. polgárjog, magyar - erdélyországi jog, austriai statistika, bányajog. III. évben télen : polg. per, austriai közigazg. törvényisme; nyáron : peres ügyeken kívüli eljárás, kereskedelmi és váltójog, fináncztörvényisme. A pesti egyetemnél a magyar magánjog is a szigorlatok tárgya marad. Az idei aratás eredményei — úgymond az „Oest. Corr.“ egyik közelebbi czikkében — már a nyilvános orgánumok és kormányok figyelmét foglalkoztatja. Francziaországban erre vonatkozó előintézkedések részint már elrendeltettek, részint folyamatban vannak; a porosz kormány, hír szerint elhatározta, a közczélokrai gabnaszükségletet idén Északamerikából hozatni, miáltal a netán előfordulható hiánynak tetemes része fedezve fogna lenni. Mi az austriai császári államot illeti, szabadságot veszünk magunknak azon figyelmeztetés ismétlésére, miszerint ínségtől nagyobb kiterjedésű területeken általában tartani nem lehet, mert minden eddig beérkezett jelentések egybehangzanak ez állításra nézve, miért is nálunk érzékeny drágaság e czikkben beállani nem fog, s az árak netaláni fölebbszökése az általános conjecturákban nem pedig külön és helyi okokban lelendi magyarázatát. Kétségtelen, hogy a jelen háború a táplált aggodalmaknak legkiválóbb alapjául szolgál; rendes időkben, tekintetbe véve az aratásnak nem rész, hanem legfölebb középszerű voltát, az a mostanihoz hasonló bel- és külterjedetben nem fogna mutatkozni. Mert egyfelől nő a fogyasztás, míg temérdek kéz vonatik el a földmiveléstől a különböző országokban; másfelől pedig, s ez a fődolog, a gabnakereskedés máskorhoz képest kétségkívül igen érezhető korlátoztatást szenved, s az idén valóban szükség van az északamerikai tartományok áldott aratására, az egyensúly helyreállítása végett. De oly csapásoktól, mint régibb időkben olykor előfordultak, iszonyú drágasági viszonyok és éhínségektől az idén sehol sem félhetni. Ily látogatás csak határozottan rész aratás esetében, melynek több mint egy világrészre kellene kiterjednie, volna lehetséges. Az ily eset a legeslegritkábbak közé tartozik századok lefolyása alatt, s az idén épen nem lehet arról szó. Sőt inkább okunk van legnagyobb súlyt helyezni az európai közlekedési ügy rendkívüli kifejlődésére, melynek segélyével most az élelmiszerkészletek gyors elosztása a legkülönbözőbb pontokon megtörténhetik, magától értetvén, hogy a szállítások könnyítése , a verseny tehetségig szabad tevékenysége mellett a legbiztosb kezességet nyújt az iránt, miszerint a nyerkémlet mindenütt oda forduland, hol a nagyobb szükséglet jutalmazóbb mezővel kínálkozik.“ 1 Nemzeti színház. Oct. 2-ikán. „Divathölgyek“ (Le Demi-monde) vígjáték 5 felv. Irta Ifjabb Dumas Sándor, ford. Feleki Miklós a nemzeti színház tagja. A hírlapok, e rögtönző, hevenyésző irodalom ítészei mindig tojások között tánczolnak, s ritkaság az olyan, ki azok közöl soha egyet sem taposott el, s még nagyobb ritkaság, hogy e miatt zavarba jött volna; úgy teszi magát, mintha szándékosan, elvből tette volna azt. Fő dolog, hogy amit állítunk, egész határozottsággal, makacsul állítsuk, s mivel a meggyőződés a legragályosabb dolog, hitelre mindig találunk. így irodalmunk némely közlönye azt mondá Lys Dianára, hogy erkölcstelen, másik hogy erkölcsös irányú, harmadik hogy a franczia s általán az idegen művek előtt színházunknak zárva kell lennie, inkább csak háromszor nyissuk meg hetenkint azt, s akkor adjunk mindig eredeti művet! — Pedig a színház csak tetemes vesztéssel lehetne hetenkint egy párszor bezárva, és ezenkívül a közönség megszokta a színházat úgy nézni mint egy hírlapot, melyben csak mindig új dolgot akar látni. Mi (ezt mindig szerény egyes számban értve) nem látjuk kivihetőnek azt, hogy minden héten új eredeti műveket mutathasson föl színpadunk. Azoknak, kik ifj. Dumas műveiben általán véve irányt keresnek, hosszabban, s ez egész czikisemmel felelek. S mig kész vagyok elismerni, hogy meggyőződésem tévedés is lehet — mert ki volna köztünk, ki azzal dicsekhetnék, hogy soha sem vette szivarénak égő felét a szájába?! — másfelől nem indulok meg vaktában senki után — (ha a „Hölgyfutár“ csak távolról és dugva ejtett gyanúsító cérzások helyett cáfolattal állhat elő — ám álljon elő férfiasan és nyíltan.) Még „Dianne de Lys“ ismertetése alkalmával is érintettük, mikép ifj. Dumas nem erős meggyőződéssel fölkarolt irányeszméket hoz a színpadra. Azon művének kimenetelében nincs határozott költői igazság se egyik, se a másik félnek szolgáltatva — épen annyira ad igazat a férjnek, mint a szeretőnek. A „Divathölgyek“-ben még tovább vizetik a tárgyilagosság. Itt semmi irányeszme, semmi fontosabb társadalmi kérdés sincs fölhozva, fölelevenítve, annál kevésbbé megoldva, semminemű erkölcsi vagy erkölcstelen irány sincs követve. Társadalmi tények, adatok vannak fölhozva — mindenki döntse el tetszése szerint, nem az irány (mely nem létezik), de maga a tartalom, a tárgy olyan-e, mikép egy szülő erkölcstani leczkére elvihesse abba növendékleányát. E szó „demi-monde“ oly párisi műszó, mint a „grisette“, mely a nők egy bizonyos osztályát bélyegzi. Oly osztály ez,—mint maga az író mondatja— „melyben minden e kört kiegészítő hölgy múltjában van egy gondosan rejtegetett folt, s e folt elrejtésére e társaság szorosan tart össze és simul egymáshoz. Se az úri rendhez nem tartozik, melylyel nagy részben egyenlő származású, se a polgári rendhez, melyből némelyek e körbe fölemelkednek, hanem úszó szigetként lebeg Paks óceánján, fölszed, magához von minden hulladékot, mi eredeti köréből kivál, mi kiköltözik; mindazt, mi e két világrész valamelyikéből emigrál. Ez emigratióban számosan szenvednek hajótörést é s senki sem tudja, hogy az, ki elveszett, honnan jött és hová szándékozott. Ha kérditek, honnan lehet e Párisban i3 oly kevesek által ismert zárt társaságra ráismerni — a felelet : „férjeik távollétéről“, így ismervén e társaságot, tudni fogjuk, hogy a „Divathölgy“ czim csak önkényleg van választva — s hogy nyelvünkön a demi-monde-ot megfelelően kifejeznünk lehetetlen. — Dumas, midőn müvének e nevet adá, már azáltal megteremte azt, — és müvében e társadalom jellemzése, erkölcse, szokásai, életmódja iratik le — Müve hasonló egy tengerész úti leírásához, melyben egy újonnan fölfedezett szigetlakóit, szokásait s azoni kalandjait írja le. Főként a mi közönségünk előtt ez épen oly új, mint India leirása, hol a nők régebben természetes fogaikat kivették, hogy helyettük arany és drágakő fogakat rakjanak. Épen oly csodás , hogyan bánnak ez ál-divathölgyek férjeikkel, mint ama másik szélsőség, mely Indiában divatozott, hol férje halála után a nő elevenen az égő máglyára vetette magát. Minden arra mutat, hogy e művet egy az életet figyelemmel vizsgáló lélek alkotta, ki annak jelenetei iránt nagy fogékonysággal van megáldva. Még az élet festésében is ifj. Dumas kirekesztőleg egy bizonyos viszonyt, egy a művészetbe, s főként a színpadra ritkán hozott osztályt (nem kell e szót nagyon rosz értelemben venni) ismertet. Művének méltán adhatta volna e czímet: „új párisi titkok“. A franczia közönség megunta már mindig azokat a megszokott viszonyokat látni — új viszonyokat, új „szigeteket“ akar megismerni, s „tant mieux“ ha azok csupán úszó szigetek. Ki tagadhatná, hogy e szinmű alakú regény tárgyát társadalmi és erkölcsi botrányok teszik? — Egy nő a főszemély, ki minden fogalmat meghaladó naivsággal e vallomást teszi egy olyannak, kivel szerelmi viszonyban és levelezésben állott: „Mindent elkövettem, hogy elhitessem magammal, mikép szerettem önt — egész életemet azzal töltöm el, hogy szeretni igyekeztem, de mindez ideig füstbe mentek törekvéseim“. Ugyanazon nő mondja ezt, kinek, azelőtt néhány perccel Badenből érkezvén Párisba, ugyanezen ifjúházi első szava : „Mondja meg ön, komoly szándéka-e engem nőül venni?“ — E hölgy, ki D’ Ange báróné álnév alatt ismeretes (soha sem lehetett báróné azon egyszerű okból, mert D Ange báró soha sem létezett), a demi-monde-nak egyik nevezetes személye —s fő törekvése minden áron férjhez menni. Mivel a fennemlített ifjúval (Olivier) nem boldogulhat, egy becsületes, Afrikából érkezett tiszt után veti ki hálóját, s az egész darab azon fordul meg,hogy D’Ange báróné mindent elkövet arra, hogy e tiszt (Nanjac), meg ne tudjon valamit múltjából. De nem csupán múltja, hanem jelene is rejtély. Egy vén marquis (Thomerins) és Di Ange báróné közt atya és leány, gyám és gyámnok közötti viszony létezik. A nagy közönség, a rosz világ, ugyan ennél többet gyanít, de csupán gyaníthat , mert habár e mű botrányokon épült, az iró rendkívüli ügyességgel s igen finomul azokat homályos láttárba helyezi, úgy hogy a mű megértésére minden félszóra jól kell figyelni. — Az egyik ok, 2704 Austria birodalom. Bécs. A „Gaz. Uff. di Ver.“ jelenti, miszerint Császár Ő Felsége sept. 19-ki legf. határozata által b. Salvetti, Benvenuti Frigyes és Erichsen Trolle Pál, felségárulásért elítélteknek büntetésük hátralevő idejét legkegyelmesebben elengedni méltóztatott. Továbbá Császár Ő Felsége f. é.jul. 1 l-ki legf. határozata által S tr ige 11 i Cesare licinoi menekültnek a büntetlen visszatérést a cs. államokba, s jószágainak a zárlat alóli felmentetését legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Károly Lajos feiig . cs. fens. oct. 6-án reggel Innsbruckból a felső Inn völgybe elutazott s Vorarlberg, Déltirol és Pusterthalban körutat szándékozik tenni. Innsbruckba visszatérése nov. 3-ra van kitűzve. Ferdinánd Max főlig ő cs. fens. Triestből Ischlbe elutazott. Állítják , miszerint az eladandó államjószágok a banknak még e hóban át fognak adatni. A „Wiener Z.“ közli a táblás kimutatást, KÜLFÖLD. Tudósítások a harcterekről. Délkeleti csatatér. Krimi legújabb tudósítások egybehangzólag jelentik, hogy az egyesültek a Belbek forrásterületén mindinkább megszilárdítják magukat , onnét intézendők a további hadműködést Bakcsiszarai ellen A Baidarlejtők megerősítvék s egyes csapatok már a Belbeken túl is portyáznak. Az is tény, hogy Eupatoria környékét az oroszok öt mfdnyi kiterjedésű kerületben, elhagyták. A flottákról, melyek czéljának most Odesszát és Ocsakoffot mondják, semmit sem hallani. A legújabb távirati haditudósítást herczeg Gorcsakoff következő oct. 4-n éjjeli 11 órakor kelt sürgönye tartalmazza : „Tegnap és ma az ellenség a felső Belbek völgye elleni mozdulatait folytatta. Ez alkalommal verekedésre nem került a dolog. Éjjelre az ellenség visszatért a Baidarvölgy lejtőire. Mi a hajóhadat illeti, annak Eupatoria elleni különös mozdulatát nem tapasztalni. A Szebasztopol északi része elleni tűz olyan mint eddig.“ Sz. pétervári tudósítás szerint Sándor császár sept. 27-n Konstantinshy és György mecklenburgi hg kíséretében Nikolajevfből Krímbe elindult. Más tudósítás szerint a császár már Perekopea meg is érkezett, s ott azonnal elfogadó Kotzebuenokot, kit hy Gores akort küldött a császár elé. Szebasztopolból érdekes részleteket közlenek . Már most, három héttel a bevétel után, franczia kinézést kezd a város ölteni. A romladékok eltakarítvák, a közlekedés az utczákon szabad, a még lakhatóknak talált házak kijavíttatnak s csinosíttatnak, az eleven életnyüzsgés kezd kifejlődni. Számos kereskedők, kik addig a táborban Balaklava és Kamicsben fabódékban árultak, kávésok és vendéglősök, Szebasztopolba költöztek , ott nyitják meg telepeiket. A színházat már egy bizottmány megvizsgálta, s télen át a franczia táborból oda tétetnek át a szini előadások. A pompás dockok elpusztítására már senki sem gondol. Mindinkább megerősül azon gondolat, hogy Szebasztopol fog jövőre a nyugatiak állomáshelyévé tétetni a feketetengeren. A bevétel utáni első napokon élénk levelezés folyt hg Gorcsakoff és Pélissernagy közt, mi sok kalandos gyantásokra adott alkalmat. Jó kutforrás szerint e levelezés a hátramaradt orosz betegek és sebesültekre vonatkozott, kiknek sorsa a tnagynak szivére köttetett, továbbá a fogságba jutott orosz tisztekre stb. Különösen fontos azonban egy közlés, melyet hg Gorcsakoff a tnagynak tett, — ha t. i. az adat igaz. T. i. a tnagyot az orosz vezér értesítette volna, hogy a nagy telepek és erődök mind aláaknázvák s szintén légbe fognának röpíttetni. (??) De mivel csak a művek elpusztítása czéloztatik , nem pedig haszontalan embermészárlás, ezért humanitás tekintetéből figyelmeztetik a magy. E hír, természetesen élénk beszéd tárgya volt Szebasztopolban, s a valóságnak némi színét nyerte az által, miszerint csakugyan a francziák eddig a Miklós erődöt nem