Budapesti Hírlap, 1855. november (860-884. szám)

1855-11-21 / 876. szám

Pest, Szerda Megjelenik e lap, vasárnapot és az ünnepnapokat kivéve, mindennap délután 4 órakor. Előfizetési díj: Vidékre: félévre: 10 frt, évnegyedre: 5 ft. 20 kr. Helyben, élévre: 8 frt., évnegyedre 4 frt.—A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 6 kr, több­szöriért pedig 4 kr. számíttatik — Egyes szám 20 pkr, BUDAPESTI HÍRLAP. Szerkesztői iroda van: Országút, 6. sz. a. (Kunewalderház) 2-ik emeletben. Előfizethetni — helyben a lap kiadó hivatalában Bern János könyvnyomdájában (Országút, Kunevralder­­ház),vidéken minden cs. k. postahivatalnál. — előfizetést tartalmazó levelek a crím, lakhely sutolsó posta­feljegyzése mellett, a pénzzel együtt bérmentesít­­v­e egyenesen a kiadó hivat­al­hoz utasítandók( Előfizetési feltételek „A­ BUDAPESTI HÍRLAP“-ra Helyben: Félévre 8 pft, Évne­­ gyedre 4 pft. Vidékre : Félévre 10 pft. Év­negyedre 5 pft 20 kr. Előfizetni lehet Pesten e lap kiadó hivatalában (Országút Kunewal­­derház földszint Herz János nyomdai irodájában), vidéken minden cs. k. postahivatalnál. SZERK. HIVATALOS RÉSZ. Az igazságügyminiszer az erdélyi országos fő­törvényszék területén a brassói és zilahi kerületi törvényszéknél megürült igazgatósági segédi állo­másokra, nevezetesen az elsőre nemes Fillen­­baum Antal károly-fehérvári ker. törvényszéki tisztet, a másodikra pedig T­­ 1t­s­c­h­e­r Ede szász­városi ker. törvényszéki tisztet kinevezte. A magas cs. k. pénzügyi ministerium f. é. oct. 30-án «3°y30oo. sz­­. kelt rendelete által Hampel Ferencz i-ső rendű cs. k. pénzügyi biztost, és D­e­s­s­ew­ffy László ideiglenes 1 -ső rendű cs. k. adófelügyelőt titkárnak az országos cs k. pénzügyi igazgatóság nagyváradi osztályánál, és pedig ez utóbbit ideiglenes minőségben, kinevezte. A nagyváradi cs. k. országos pénzügyigazgató­sági osztály P­e­k­k­e­r Mihály hivatalgyakornokot az ungvári kerületi pénzügyigazgatóságnál, II. osztályú segéddé a belényesi cs. k. adóhivatalhoz ideiglene­sen kinevezte. Az országos cs. k. pénzügyi igazgatóság nagy­váradi osztálya Steinmusz Ferencz III. osztályú hivatali tisztet ugyanazon osztályú számvevői tiszt­té, és Lakric­s Antal II. osztályú hivatali számve­vői segédet III. osztályú hivatali tisztté kinevezte. A bécsi fogadalmi templom építésére a kas­sai közigazgatási területen Rabin Mózes tornake­­rü­leti rabbi által utólagosan 8 ft pp. gyüjtetett. Kassa, november 12-n 1855. A cs. k. helytartósági osztálytól. A bécsi fogadalmi templom építésére a kas­sai közigazgatási területen utólagosan következő adományok folytak be: 1) Simon István vissói gör. kath. plébánostól 2 ft; 2) Lipisey Pál vissói szolgabiróhivatali tollnoktól 2 ft; összesen 3 ft pp. Kassa, november 8-n 1855. A cs. k. helytartósági osztálytól. NEMHIVATALOS RÉSZ. Levelezések. London, nov. 16. (fj A „Times“ ma egy czikkében a kelet­­indi­ai ügyeket tárgyalván, az ottani helyzet tekintetéből, az angol uralom terjesztését mél­­hatlanul szükségesnek tartja. Néhány nap múlva — úgymond — új főkormányzót, még­pe­dig — mint mindig — igen békés érzelmű em­bert küldünk Keletindiába. Valamint senki­­sem kételkedett soha arról, hogy ama békés biz­tosítások, mikkel Hardinge és Dalhousie keletre indultak, az együgyű végig őszinték vol­tak, szintúgy nem fog most senki is arról kétel­kedni, hogy Canning lordnak épen nincs kedve Keletindiában második Krímet állítni elő. Azon­ban az ember tervez s a sors határoz. Az új fő­kormányzó épen úgy fog járni, mint elődei. Mind­egyik keletindiai posta újólag arra tanít bennün­ket, mikép ha indiai uralmunkat fenn akarjuk tartani, a természetes uralmi föltételeket nem szabad szem elől tévesztenünk, mint ez eddig elő oly mértékben történt, mely nem csak a külföl­diek, hanem saját népünk többsége előtt is isme­retlen maradt. Míg Angolország a hindusztáni partvidék nagyobb részét állítólag „birtokában tartja“ , Indiának nagy része „britt oltalom alatti“ államokból áll. Ezen helyzet olyanforma, mintha Angolország Izland tengerpartját, s a főfolyamok partjain levő néhány népesebb s kereskedőbb grófságot megszállva tartaná, míg a hajdani ki­rályok maradékai, féktelen seregek élén vagy be­folyása alatt, még mindig kényük szerint gazdál­kodnának a tartomány bennsejében. Ezen helyzet valóban épen nem nemes indokból ered. Indiai uralmunknak tisztán kereskedelmi jelleme van. Mi vallást, lojalitást, szokásokat s törvényeket lehetőleg háborítlanul hagyunk, s eddigelé csu­pán azért fogtunk fegyvert, hogy adókat hajtsunk be, a rendet fenntartsuk, s az ellenséget vagy lá­zadókat legyőzzük. Egy ilynemű birodalom soha­sem őrzi meg sokáig tarka jellemét, s a politikai egységre ösztönző befolyások Indiában bizonyosan nem csekélyebbek számra s erőre nézve, mint máshol. A vallási, kereskedelmi s fegyver­közös­ség egész Indiát áthatja, s folyvást annak assimi­­lálására dolgozik. Nevezetesen seregeink különb­ség nélkül veszik ujonczaikat mind­ a sajátképi britt tulajdont képező, mind a britt urtalom alatt álló, mind a névvel független indiai államokból. Ott, hol ez történik , semmi csendháborítás sem maradhat bizonyos helyhez köttetve. Semmi tűzfal sem választja el egymástól az államokat, s ha a tűzvész egyszer kiüt, az bizonyosan elharapódzik egyik államból a másikba. E szerint ezen hely­zetből csupán a rendnek vagy az ellenkezőnek egysége eredhet. Ama két állam, mely leginkább szereti ezen eredményt, az u d­e­i királyság s a nizam területe. Amaz a Bengáliából az észak­­nyugati tartományokba vivő nagy ország­­s ke­reskedelmi uton esik; ez utóbbi pedig déli Indiá­nak egész belközlekedése fölött uralkodik. Az u d­e­i udvar, jelleménél fogva, egyáltalában nem képes a legvadabb fanatismus kitérését vissza­­tartóztatni. Fölülről a muzulmán, s a nép részéről a hindusztáni vallásbuzgalom tápláltatik s pártol­tatik, s a jelen perezben ott egy mohamedán apostol városról városra jár, egy oly csapattal, mely elég számos arra, hogy a legnagyobb sereg magvát képezze, mely valaha átvonult a félszi­geten. Ha összeütközésre kerülne a dolog, a har­­czoló­ feleknek seregünk soraiban testvéreik s ro­konaik vannak, kik az egyik vagy másik fél mel­lett tüstént fegyvert fognának. A veszélyt vilá­gosan látjuk szemeink előtt. Tűzvészt látunk tá­madni, gátat látunk elszakadni, s mi vagyunk a tűzvész s a vizár jövőbeli áldozatai, de a hely más kezekben van, s ezen kezek erőtlenek. Még ha az idei hatóságok mentek lennének is ama hiú becsvágytól, miszerint egy nagy mohamedán újjászületés gyúpontjává akarnák magukat tenni, még ha a jelen érzéki mámorában egészen elfe­ledték volna is India hajdani dicsőségét, mégis tagadhatlan marad, hogy nem gátolják, s talán nem is gátolhatják meg a vészt. Fejünkre hagyják esni a romot, a­nélkül hogy csak ujjukat is moz­­dítnak. Ha az udei királyság nem nyilt ellen­ségünk,­ oly valami, mi ennél még sokkal roszabb, és sokkal kevésbbé fér össze uralmunk bizton­ságával. A saját birtokainkban a nyugtalanságok még nagyobbá teszik a veszélyt. A santhalok s más szomszéd népfajok még nincsenek legyő­­zetve, s egyelőre nincs is kilátás a nyugalom helyreállítására. Iszonyú tetteik által sikerült ne­kik bennszülött csapatainkat rémülettel tölteni el, míg európai csapatjaink csak egy maroknyinak mondhatnék, ama roppant területhez képest, mit oltalmazniok kell. Ezen veszélyt csupán az egye­dül megbízható csapatok öszpontosítása által le­het elhárítni, de ezen öszpontosítás lehetetlenné lesz, ha az idei zavarokat oly fokra hagyjuk hágni, hogy a vallási viszály egész Indiában el­terjed, s a sepoy-okat, mindegyik angol ezred­ben, két ellenséges táborrá alakítja. Nyugodtan várni be ezen katastropha bekövetkezését, roszabb lenne álgyöngédségbeli öngyilkosságnál, az ke­gyetlenség lenne India irányában. Valóban azon tény, mikép oly sokáig tűrtünk el egy független államot a Ganges mellett, míg az Irrawadd­y-n fölfelé vittük fegyvereinket, hogy vagyonúnkat s vérünket egy makacs n­ép fájj­a­­ meddő harczban tékozoljuk el, több engedékenységet mint eszélyt tanúsít, s ama regényes vállalkozó szellem színé­ben tűnik föl, mely a legközelebb esőt elhanya­golja, hogy az ismeretlen távolban kalandozzon. De a régóta előrelátott kényszerítő szükség most bekövetkezett; e most már csak az a kérdés, hogy várjon egy általános indiai fölkelést nem indiai seregünkkel, hanem ennek saját soraiban ver­jünk-e le, vagy pedig a bajt ama tartományra szorítsuk, honnan az eredt. Ez csupán Üde be­­kebleztetése által történhetik meg; quod erat demonstrandum, mely rendszabályt — mint mondják — Dalhousie lord hosszas tétovázás után kikerülhetlennek ismert el, s melynek vég­rehajtását Canning lordnak Indiába érkezté­­vel tüstént eszközölnie kell, ha ugyan ezen mun­kát már teljesíttetve nem találná. Paris, nov. 16. —­­— Tegnap volt a nagy színjátéknak, mit világ-műkiállításnak neveztek, utolsó felvonása. Nem bocsátkozunk az ünnepély leírásába, mivel az úgy sem lehetne kimerítőbb a franczia lapok által közlötteknél, s mivel azonfölül érdekéből is vesztene a császár fontos beszéde mellett, mely a helylyel, hol az tartatott­­ a közönség hangula­tával, melyhez intézve volt, oly különös ellentétet képezett. S vájjon nem azt kellene-e gondolni, miszerint az ipar, művészet és tudományok palo­tájában, s oly közönséghez, melynek egész tétele a béke áldásairól van feltételezve, csupán csak békeszavakat volna szabad tartani ? S mégis a császár sohasem nyilatkozott harcziasabban, soha nem volt annyira visszatartózkodó minden oly nyilatkozattal vagy czélzással, mely csak legki­sebb reményt is nyújtana békekilátásra, mint épen tegnap. III. Napóleon bizonyára nem mulasztotta volna el ez alkalommal valami megnyugtatót, va­lami vigasztalót mondani, ha a körülmények azt neki megengedik, s azért köszönettel tartozunk neki, hogy a legnagyobb őszinteséggel járt el s a világot nem ringatta csalódásokba. A beszéd tiszta világot vetett a politikai helyzetre s ma­gában foglalja mindannak megerősítését, mit mi Beust és Von der Pfordten urak nyilat­kozatairól mondhattunk. Ha igaz volna az, mit a franczia kormány által inspirált lapok és levele­zők állítanak, hogy t. i. a nyugati hatalmasságok­nak okuk van hinni, miszerint a német középál­lamok politikájában változás fog történni, ha való volna azon állításuk, hogy a szász és bajor minis­zerek ilyesmit kilátásba helyeztek, akkor a­ csá­szár kétségkívül tett volna erre czélzást. Ámde nemcsak nem tette ezt, sőt a német kormányok véleményéről a német népek véleményére apellált s hallgatóit egyenesen fölhívta, hogy hazájukban a nyugati hatalmasságok politikájának propagan­dát szerezzenek. S e tekintetben a császár be­széde még egy kissé furcsa jellemű is , s ré­szünkről nem akarnék magunkra vállalni annak conservatív szempontbóli védelmezését. E része a beszédnek tegnap nem is talált a német hallga­tók részéről nagy tetszésre, holott első része, melyben csak a békéről volt szó, élénk részvéttel fogadtatott. — Napóleon hű beszéde is igen nevezetes a maga nemében, s különösen egypár helye feltűnő volt, mire nézve még lesz alkal­munk visszatérni. A kitüntetést nyert műkiállítók választása, mint előre lehetett látni, nem volt kielégítő. — Minthogy ily alkalmakkor a nagyobb résznek szükségkép üresen kell eltávoznia, azért csak is a kisebb rész van megelégedve, de nem tekintve erre, történtek azonban helylyel közzel valóságos igaztalanságok is, így több austriai és porosz iparosok nem részesülhettek az őket illető elis­merésben , s az esslingeni nagy mozdonygyár Württembergben csak azért nem kapta meg a nagy dísz érdemjelt, mivel a franczia ipar­es­­küdtszéki tagok megtudván, hogy ezen gyár 20 mozdonyra kapott megrendelést a francziaországi vasutak részéről, saját iparukat féltették. Miért is a wü­rttembergi biztos indíttatva érezte magát, a neki szánt dísz­ érdemjelt visszautasítani, kije­lentvén, miszerint e kitüntetés elfogadása által ő a Württemberg elleni eljárást mintegy szentesí­tené. Ma az óriási hangverseny a műtárlati épü­letben ismételtetett. Noha a bemeneti díjak elég magasak voltak, mégis nagyszámú közönség volt jelen. F. hó 20-n fog a créditmobilier elleni per tárgyaltatni. Több bankárok ugyanis bevá­dolták a crédit mobilier-t, hogy mesterkélt ár­szökkenést idézett elő, s az új kötelezvényeknek szándékolt de meg nem történt kibocsátása al­ 876 November 21-n 1855 kalmával nagyobb osztalékot ígért, mint a men­nyi méltányos és megengedhető volna. A leghí­resebb ügyvédek, u. m. Berryer, Hebert stb. fognak egyik vagy másik fél részén perlekedni, s e szerint képzelhető, mily nagy feszültséggel várja a közönség e valóban politikai per lefo­lyását. Austria­ birodalom, Bécs, nov. 20. Biztos tudomás szerint Al­bert főhig ő cs. fensége Nápolyban mulatása Ka­rácson tájáig fog kiterjedni. Károly Lajos főherczeg ő cs. fens. f. hó 19-n reggeli 7 órakor az „Elisabeth“ hadigőzös­sel Triestből Velenczébe elutazott, onnét Vero­nába esti 9 órakor megérkezett, s útját h­atl óra­kor Triestbe folytatá. Gr. Eszterházy tegnap audientián volt Császár Ő Felségénél, s állomására a jövő héten tér vissza.— Gr. Kue­f­s­t­ei­n cs. követ Drezdában, onnan visszaváratik. Hír szerint legközelebb minden főpapjai az austriai birodalomnak főpásztori leveleket bocsá­­tandnak ki, a Concordatum tárgyában. A pénzértekezletet illető új indítványokról állítják, miszerint egyelőre az austriai és porosz pénzláb fog teljes egybehangzásba hozatni. Aus­tria, a 21 fotos pénzláb elfogadásával, az ezüstér­ték mellett marad. Egy iparműtárlatnak Bécsben 1859-ben tar­tása elhatároztatott. E kiállítás azonban nem ál­talános lesz, hanem csak austria-németországi, melyben az Austriához vámkötelékkel kapcsol olasz államok is részt veendnek. A tér kiválasz­­­tása s az épület szerkezetéről­ tanácskozás vége , már bizottmány neveztetett ki. KÜLFÖLD. Tudósítások a harertérekről. Krimi tudósítások egyhangúlag erő­sítik, hogy ott újra komoly dolgok vannak készü­lőben. Mindinkább valósulni látszik , hogy azon várakozások, melyek Krímnek az oroszok által még a tél előtt elhagyását remélteték, teljességgel nem fognak teljesedésbe menni. Katonai körök­ben Pélissier­­nagynak azt vetik szemére, hogy a sok becses időt elvesztette, s az oroszok első rémülését nem használta. Most, minden tu­dósítás szerint, az orosz jellem természetes ma­kacssága annál hatályosabban előtérbe lép, s ke­mény harcrokra kell készen lenni, míg az egye­sülteknek északi Szebasztopol elfoglalása sikerül. Hallomás szerint e hó folytában a nyugati arzená­lokból az új szerkezetű messzehordó ágyuk meg­érkeztek, melyekkel a dél-szebasztopoli partüte­gek fognak felfegyvereztetni. Mind franczia mind angol tüzértisztek megegyeznek abban , hogy az északi erőd általános lődözése még november utolsó napjaiban kezdetét veendi, s a tett előké­születekről ítélve, az új bombázás , mi az erőki­fejtést illeti, nem marad mögötte a September végéni nagy bombázásnak. Egyes hitelt érdemlő közlések nem hagynak fenn kétséget az iránt, hogy az egyesültek Szebasztopol tökéletes el­pusztítását czélozzák. A már korábban kezdett aknaásások tovább folytattatnak, s nem csak a pompás építményi­ dockok, hanem valamennyi kormányépületek, az egész karabelnaja, a­med­dig csak telepépületei terjednek, s a város főut­­czája úgy aláaknázzák , hogy az első parancsra óriási romhalommá változtathassanak. A lakta­nyák helyreállításáról, addig míg Észak Szebasz­topol az oroszok kezében van, úgy sem lehet szó. De minél inkább elhanyagolják a francziák Sze­­basztopolt, annál nagyobb gondot fordítanak Ka­miesre. Ott egy új franczia Szebasztopol épül, tele élet és tevékenységgel. Azon legutolsó nagy szemrevételről, melyet az egyesültek oc­ 27-től 29 ig Eupatoriá­ból végrehajtottak, Pélissier tnagy következő je­lentést tett: „Szebasztopoli főhadiszállás, novemb. 2. 1855. Tnagy ur! Ön tudja, hogy én od­ hó közepe felé D­e Fa­illy­­nok gyalog hadosztályát Eupa­­toriába küldtem. Simpson­­nok maga részéről a Lord Paget angol lovasdandárt küldte ugyanoda. A haderők e szaporítása lehetővé teendő Allen­­ville u­oknak, az ellenség által úgy Perekop mint Szimferopol felé tett intézkedéseket megvizsgálni.

Next