Budapesti Hírlap, 1856. február (27-50. szám)

1856-02-23 / 45. szám

mind arról is értesít, miszerint ő nem egész hadse­regével vonult vissza Redutkaiéba, hová ő csak utóhadát vezeté vissza; előhada Ozmán pasa alatt még január elején a Rión egy kis mellék­folyója mellett állittaték fel s bal szárnyával Khoni átelle­­nében a szugdidi-karszi régi útra támaszkodik. Éjszaki irányban egy második előhad Iszkender pasa alatt fedezi Szugdidit­ és az Ingurt. A hadse­reg zöme Choloniban áll, a Szeva forrásainál és Szénákban, s úgy van felállítva, hogy a két előha­­dat mindig támogathatja. Ebből kitetszik, mikép had­állása egyáltalán nincs annyira fenyegetve mint korábban hamisan híresztelék. Különben m­egtámadtatását egész január hóban már a nagy havazások is lehetlenné tevék; a feke­tetengeren uralkodott éjszaki és éjszaknyugati szelek az armeniai fennsíkon nagyon is érezhető hatást gyakorllnak. Egy orosz szállítmány 75 em­ber kísérettel, mely a karszi orosz helyőrségnek élelmiszereket volt viendő, 10 óráig tartó hóziva­tarban utolsó emberig elveszett. A hósuvatagok oly erősek voltak, hogy a hó több helyen a karszi várfalak magasságéig emelkedett föl. Azon orosz haderők , melyek a hegyek közt táboroznak, ha­­sonlag sokat szenvedtek, a hó által teljesen el van­nak vágva s az éhenhalás veszélyének kitéve. Anglia, London, febr. 19. A „Leader“ hetilap szerint Redcliffe lord a kormányt sü­rgetőleg megkérése az iránt, mikép az ázsiai török határra, K­a­r­s­z védelmére, a czirkassziai expeditióra stb. vonatkozó egész levelezését haladéktalanul a par­liament elé terjeszsze. „Mi nem foghatjuk fel“, — úgymond e lap — ,hogy minő okból lehetne mél­tányosan visszautasítni ezen felszólítást. Strat­ford lord ellen oly vádak hozattak fel, melyek diplomatiai s személyes hírnevét koc­káztatják. Ha ő a vádakat megc­áfolhatja, a kormánynak köteles­sége neki erre alkalmat adni. A titkolódzás nem áll­hat Angolország érdekében. Ha más oly érdekeket akarnak kímélni, miknek a sürgönyök teljes közzé­tétele árthatna, azokat az igazság s egy államszolga jóhírének rovására kímélik. Bárminek legyenek is Stratford lordnak vérmérsékleti hibái, ő mégis nagyrészint csupán azért lett gyűlöletessé, mivel szerfölött ragaszkodott egy oly tisztán angol poli­tikához, mit Konstantinápolyban számos versenyző befolyásoltnak helyzett ellenükbe. Stratford lord alá akarja magát vetni a vizsgálatnak, s a gyanakvó közönség­et hallani óhajtja. Mit teendnek a minis­terek ?“ A felsőház tegnap kiváltsági bizottmánynyá alakulván, a lord-kanczellár Weasleydale lordnak egy oly levelét olvasá fel, melyben ez ki­jelenti, mikép nem akarja felhasználni azon számára adatott engedélyt, hogy kinevezési levelét ügyvéd által védelmeztesse. Campbell lord megelége­déssel jegyzi meg, mikép a nemes báró levelében nem vonja kétségbe a ház illetékességét, jogc­ímé­­nek megbírálása iránt.Lyndhurst lord péntekre egy oly indítványt jelentett be, miszerint a kivált­sági bizottmány jelentésében nyilvánítja, hogy a Parke-nak adatott kinevezési levél azt nem jo­gosítja fel a parliamentben ülhetés- és szavazha­­tásra. Gr­a­n­v­i­­­le lord fenntartó maga számára, hogy a kormány nevében módosítványt terjeszthes­sen elő. — Brougham lord reméli,mikép a kor­mány az időközt arra használandja fel, hogy az or­szág a parliament számára a jelen kellemetlen hely­zetből kimenekvési utat találjon fel. Granville lord Albemarle gróf kérdésére kijelente, mikép az admiralitás parancsot adott ki az iránt, hogy ki­sebb s nem mélyen járó hadihajók küldessenek a chinai vizekre, a tengeri rablás megszüntetése vé­gett. Az alsóház tegnapi ülésében Gibson pén­tekre egy bilit jelentett be, az abjuratio-eskü eltör­lése iránt. Layard azt kérdé, hogy miért nem té­tetett közzé külön névsora ama tiszteknek, kik a Redan megrohanásakor kitüntették magukat. Peel azt válaszold, mikép a kormány ezen hiányt első alkalommal kipótolandja. A királynő nem fogadta el Wellington her­­czegnek a főlovászmesterségrőli lemondását, mit az a Parke báró ügyébeni felsőházi szavazat kö­vetkeztében adott be. Francziaország, P­á­r­i­s, febr. 19. A „Con­­stitutionnel“ szerint Bud­ gróf ő excja,­­ cs. kir. Apostoli Felségének ministere, f. hó 18-a d. u. 1 órakor ugyanazon szertartásokkal mutattatott be a Tuileriákban, mint azelőtti napon Clarendon lord. Buo­ gróf a főudvarmester, Cam­bacér és hg által vezettetett be a császárhoz, s Hübner báró austriai követ által mutattatott be ő felségének. Mindjárt erre C­a­v­o­u­r gróf piemonti ministerel­­nöknek szintén szerencséje volt P­ez de Villa­­marina marquis szardíniai követ által a császár­nak bemutattatnia. A „Moniteur“ ma jelenti, mikop az értekezletek megnyitása határozottan f. hó 2- re tűzetett ki. Mint mondják, a császár Clarendon lord bemutattatása alkalmával ez utóbbi előtt azon erős reményét fejezé ki, mikép a törvényhozó­ testület megnyitásakor a békét elhatározott tény gyanánt jelenthetendi, mire Clarendon lord azt vála­szold, mikép Angolország is ugyanazt óhajtja. A hadügyminiszer egy körlevelében meghagyd az átvizsgáló­ tanácsoknak munkálataik siettetését, hogy így­­ legújabban fegyverre szólított 140,000 embert mielőbb be lehessen sorozni. Legközelebb számos orosz diplomatiai hölgyek érkeztek Párisba, mint : L­­­e­v­e­n herczegné to­vábbá Nesselrode gróf leánya, Kai­ergisnö, Nesselrode gróf unokahuga, S­o­u­t­z­p­igne stb. Bon­a­parte Károly — Lucián hg (C­a­n­i­n­o) Marséi 11 - b­ö­l Spanyolországba utazott, honnan hihetőle­g Portugálba menend. Németország, Frankfurt, feb. 16. A német szöv.­gyűlési elnökség jelentése szerint b. Brun­­now orosz cs. követet a szövetségnél, távolléte alatt b. M e n g d e n köv. titkár fogja mint Ügyvi­­selő helyettesíteni. Belgium Brüssel, febr. 18. A követ­kamra mai ülésében 53 szavazattal 6 ellen elfo­gadd a flandriai gróf számára megajánlandó 150,000 fr.-nyi dotatio iránti törvényjavaslatot. Három szabadelvű tag, köztük Perceval és Ver­­h­a­e­g­e­n, a javaslat ellen emelt szót. A király tegnap elfogadt az összes a­n­t­v­e­r­p­i kereskedelmi kamrát, mely testületileg egy feliratot nyújtott át neki a tervezett antverpi új várművek ellen. A király igen nyájasan válaszolt, s a küldött­séget biztosítá az iránt, mikép a kormány mindent elkövetene Antwerp kereskedése­­s kifejtésének oltalmazása végett; s mikép ha a létesítendő vár­művek károssága bebizonyulna , az erődök a vá­rostól távolabb helyeztetnének. Spanyolország, Madrid, febr. 14. Acor­­tes-gyűlés 91 szavazattal 51 ellen elveté a vá­lasztási törvénynek 7-dik alapját, mely egy oly mó­­dosítvány szellemében volt szerkesztve, mely sze­rint az 1860-ki évtől kezdve csupán olvasni s irni tudó egyének lehetnének választók. A ministerium nem szavazott. Egy febr. 19-től kelt sürgöny szerint a crédit­­m­o­b­i­l­i­er szabályai a kormány elé terjesztettek. Azt hiszik, hogy az új pénzügyminiszer pénzügyi tervét a c­o­r­t­e­s-g­y­ű­l­é­s elfogadandja, de módo­sításokkal. Egy febr. 18-tól kelt sürgöny szerint júl­i -től kezdve minden levélnek bérmentve kell postára té­tetnie. A nagy­ középponti társulat lemond a madrid­­haragossai vasút építése iránti ajánlatáról. Oroszország. Varsó febr. 15 Arról beszél­nek, mikép ha a béke létre­jő, nem fognak az ösz­­szes tartalékok elbocsáttatni, hanem nagyszerű vaspálya-és távirda-építkezéseknél alkalmaztatni. Törökország. A moldva-oláhok már említett emlékiratának tartalma így hangzik : ,,A jelen bonyodalmak kezdete óta 111. Napóleon császár ő felségének kormánya meg nem szűnt, a dunai fejedelemségek iránt a legnagyobb rész­vétet tanusítni. Már a négy biztosítékpont első for­­mulázása az 1854 jul. 22-diki jegyzékben hálával töltötte el a román nemzetet a szövetségesek iránt s reményt ébresztett benne a jövőre nézve; később az ugyanazon évi dec. 26-ki emlékirat megszün­teté az orosz véduraságot az arra vonatkozó szer­ződésekkel együtt s a fejedelemségek és a magas porta közli régi egyezményeket az európai népjog oltalma alá helyezé. Mint pedig tudva van, I. Baja­­zid, 11. Mohamed és IV. Szolimán szultánok bizto­síták a szabad és független beligazgatást, a feje­delmi választás és saját törvényhozás szabadalmát,­­ valamint uralkodóinknak a béke és háború, az alattvalóik élete és halála feletti jogot. A porta kö­telező magát, a dunai fejedelemségeket oltalmazni s minden ellenség ellen védelmezni; ezért évi adót szedett, s a népakarat által választott uralkodókat beigtatá. S minthogy ez egyezményeket, melyek ekkorig a fejedelemségek állam­jogát képezék, sem­mi későbbi szerződvény meg nem szünteté, en­nél fogva mától kezdve az európai népjog kiegé­szítő alkatrészeinek tekintendők. Ezek erejénél fogva tehát a dunai fejedelemségek következő ala­pokon kívánnak újjá alakíttatni . A két fejedelemségnek egy állammá egyesítése, mi történetünk minden dicső időszakában czélba véve s csak sajnos körülmények által jön meg­gátolva, jövőnk és jólétünk biztosítására nézve con­ditio sine qua non. Ily jól szervezett s tartós ala­pokon nyugvó román állam földh­ali helyzeténél valamint népfajánál fogva kitűnő szerepet játszanék, minthogy hivatva lenne, a nyugati civilisak­ót ke­letre vinni s ott a nagy latin népcsaládot képvi­selni. Ekkorig összekötő-kapcsul szolgálván, jövő­ben az éjszaki és déli szlávok közt válaszfalat ké­peznének. — Még az orosz szerves alapsza­bály is kénytelen volt ez óhaj jogosságát elismerni. — „A két fejedelemség lakosai­nak eredete , vallása, erkölcsei és nyelvében —, mond az oláh alapszabály 371. és a moldvainak 425. §.-a — minden elem benn rejlik a belső unió­ra, melynek csak esetleges körülmények álltak út­jában ; az előnyök és üdvös következmények, me­lyeket ily összeolvadás vonna maga után, félre­­ismerhetlenek.“ Igen, báró Bourquency még a bécsi értekezleten is újra szőnyegre hozá e kérdést. Azonban Besszarábia visszaállítása életföltétel az új román állam fölépülésére nézve. Sándor császár Besszarábiát csak az 1711 -ki Pruth-szerződés meg nem tartása által nyerte el, melyben I. Péter és Kantemir moldvai herczeg a Dnnestert örök időkre határul ismerék el; sőt, hahogy az 1812-ki bukaresti szerződés a háború által már megsemmisítve nem lenne.—■ Besszarábia átengedése már azért is semmis, mert a portának egyáltalán nem volt joga, csak egy talpalatnyi föl­det is a román területből átengedni. Ezt 1699 ben maga is elismerte, midőn Karlovitzban Lengyelor­szág követeinek, ama követelésükre,, hogy Moldva egy részét átengedje, viszonzá: „a szultán nem rendelkezhetik e fejedelemség felett, miután csak önkénytesen s nem a fegyver ereje által lett alatt­valójává.“ Az alsó Duna hajózhatóvá tétele iránti gondoskodás ekkor ezen román államot illetné, csak ha a régi partterületet a Pontus mellett vissza­nyeri, Oroszország a Dniester mögé szoríttatik s a Duna torkolataitól elzáratik, lesz elérhető azon czél, melyet az értekezleteken az „európai parti bizottmány“ tervénél szem előtt tartottak. Csak ily román állam, 6 millió lélekkel a Kárpá­tok, Duna, Pontus és Dniester közt, Európa együttes oltalma és a szultán suzerainitása alatt lehetne a műveltségben nagyszerű haladásokat s felelhetne meg civilizáló küldetésének, a vérrokon Szardinia s nagyság és lakosszámra nézve annyival csekélyebb Belgium példáját követvén. Oroszország ama képes­ségének a Dunavonalról tetszése szerint Törökor­szágot fenyegetni, hatályosan vége csak akkor vettethetnék. Másodszor az állam fejének az állam által kell választatnia s örökös joggal elláttatnia, hahogy be­lül nyugalmat s kifelé biztonságot elérni óhajtanak. Az örükösség mellett K. Bourqueney már Bécsben azon emlékiratában nyilatkozott, mely a mart. 26-ki hatodik értekezleti jegyzőkönyvhöz csatolta­­ték. Az állandóság hiánya a fejedelmi hatalomban ekkorig mint tudva van egyrészt minden cselszö­­vénynek nyílt tért nyitott s minden haladási kísér­letet a közigazgatásban meghiúsított, s más részt veszélyes fegyverül szolgált Oroszország kezé­ben, mely 1828 óta minden fejedelmet el tudott tá­­volítni, ki valamivel több akart lenni mint a czár ügynöke. Adják nekünk az örökösséget, s nem csak a kor­mány fog, mihelyt szilárdabb alapot érzeni lábai alatt, a közigazgatásnak erőteljes lendületet adni, hanem egyszersmind mindazok, kik ekkorig mél­tóságukat és vagyonukat cselszövényekben kocz­­káztatták, azon reményben, hogy igy a trónra jut­hatnak, ekkor tevékenységüknek hasznosb mezőt keresendőek, dicsvágyuknak nemesb­özélt lüzend­­nek, a tudományokat, művészeteket, az ország in­tézményeinek javítását tevén törekvésük tárgyává. A nagy­hatalmak közöl csak Oroszország lehet az örökösség ellen, hisz a szövetségesek már kinyi­­latkoztaták, hogy „rend a belkifejlődésben és erő kifelé“ leen a jelszavuk a fejedelemségek újjászer­vezésénél, így nyilatkozott már K. Bourqueney az ép emlí­tett emlékiratban : „vagy csak egyelőre kellene az örökösség elvét megállapítani és ideiglenesen egy benszülöttet a trónra emelni,— vagy, mi talán leg­jobb lenne, a csomót egyszerre kettévágni s tüstént egyik európai uralkodó családból fejedelmet kine­vezni.“ Ekkorig a közvélemény nálunk belföldit kívánt, de a franczia követnek a szövetségesek nevében (?!) Bécsben tett nyilatkozata ama közvélemény­ben is fordulatot idézett elő. A szövetségesek iránti hála és bizalom a románokat hajlandókká téve , a hatalmaktól (?!) pártolt rendszerbe beleegyezni s az európai uralkodó házak egyikéhez fordulni. Csak­hogy a moldva-oláhok a szabadválasztás ősi jogáról lemondani nem lesznek hajlandók. Ezért a legegyszerűbb az lenne, hogy a szövetsé­gesek által előterjesztett trónjelöltek közöli válasz­tást a román nép szavazatára bíznák, így a szövet­ségesek akarata valósítva, s egyszersmind a romá­nok régi szabadalmai tiszteletben tartatva lenné­nek : az­által, hogy az uj fejedelem a nemzet vá­lasztottja, s nem od­rogrozva lenne, a fejedelemsé­gek biztonsága s a dynastia állandósága lényeges föltételeinek elég lenne téve. Mi a választási módszert illeti, az egész népnek részt kellene abban vennie, más nemzetek példája szerint, melyeknek ily fontos tényt kell­ végrehaj­­taniok. Hogy pedig a népakaratra semmi befolyás se gyakoroltathassák, a választás nem lenne előbb megengedendő, mig a mostani hoszpodárok meg­hatalmazása le nem jár. Azalatt a szövetségesek és a porta biztosai, kapcsolatban a moldva oláh állam­tanácscsal, a társadalom minden osztályaiból össze­­alkotott nemzeti gyűlést hívnának egybe, mely az örökös fejedelem választásának módszerét megál­­lapítná. Ama reformokat, melyeket korunk parancsolólag követel, — a rabjobbágyság eltörlését, a parasz­tok felszabadítását, az adók egyenlő felosztását, a civilizált népeknél érvényes törvények és alapsza­bályok behozatalát — az örökös fejedelem léptetné életbe, összeköttetésben ama nagy politikai testüle­tekkel, melyek az új román államban behelyezen­­dők lennének.“ — Az oláh hoszpodár, S­t­i­r­b­e­y herczeg még e hó folytán Konstantinápolyba megy, magát szemé­lyesen igazolandó azon vádak ellen, melyek el­lene emeltettek. Az austriai és franczia követek állítólag utasitják, őt Konstantinápolyban támo­gatni. Görögország, Athéné, febr. 8. Király ő fige Jacquinot Károly Hector franczia aladmi­­rált, a levantei hajóhadosztály parancsnokát, ki mint tudva van Francziaországba visszahivatott, a meg­váltórend nagykeresztjével feldíszítette. Utódja a megszálló csapatok parancsnokságában, Bouet- Vill­au­mez ellenadmirál már megérkezett. ■ — A kamra már havak előtt bizottmányt neve­zett ki, mely a volt ministerium vádjait Spiro — M­­­­­i­o­s tábornok és senator ellen megvizsgálandó volt. Ez most jelentést nyújtott be a kamrának, mely a még fogságban ülő tábornokot teljesen föl­menti, egyszersmind pedig a további ministerium cselekvésmódját mint Kalergisz magán boszujából eredettel szigorúan megrója. (Tegnapi számunkban olvasható levantei posta szerint a kamra a tábor­nokot egyhangúlag fölmenté.) Amerika. A „Moniteur“ben egy Port-au- P­r­i­n­c­e-ból (N­ a y­­­i) jan. 20-tól kelt levél némely értesítéseket közöl Soulouque sorsáról, annak a domingóiak általi megveretése után. E sze­rint a néger császárnak sikerült maga körül mint­egy 3000 embert újra összegyűjteni, kikkel San- TARCZA. Nemzeti színház. — Febr. 18-a. — Előszűr:Ilység hűtlenségből. Vígjáték 4 felvonásban, irta Kővár Lajos. , Midőn Tühegyi ur sógorasszonyával, Nadelbergné asszonynyal legjobban perlekednék; midőn Tühegyi ur az újdonsült nemes büszkén tekint a falon függő nemesi czimerre, mely mellett egyetlen ős arcz­­képe sem függ; midőn Nadelbergné asszony az öreg ur nemesi büszkesége ellen nagyon prózai irigységét minden szavában kimutatja, s Irén, Tü­­hegyi egyetlen leánya hasztalan igyekezet után, hogy a pörlekedőket lecsendesítse, a kertbe távo­zik olvasni: íme beront Mózsi az inas és jelenti, tűig kép egy hintós vendég érkezett, s nem sokára meg­­jelen báró Kétessi. Báró Kétessi tulajdonkép nem más, mint egy ugyanazon falubeli paraszt fia, hol történetünk kezdődik, — de már egy (tudtunkkal csak egy) kötet verset adott ki. Halmai, mint látszik, tehetsé­ges fiatal költő; de hogy miért adja ki magát báró­nak — azt, habár csak a 4-dik felvonásban sül ki, szükségesnek látjuk elmondani. Halmai megtudja, mikép Tühegyi leánya Irén annyira beleszeretett verseibe, mikép szerzőjükről magának eszményképet alakított. A leányka már számos kérőt utasított el a soha nem látott fiatal miatt. Ez mind Halmai malmára hajtaná a vizet, de Van egy hatalmas gát, mely minden paraszt szár­mazásút Irén köréből kizár. Az öreg Tühegyi egész szivéből, egész szenvedélylyel beszél a parasztok s alsóbb származásúak ellen. Ha tehát Halmai barátunk az ajtóval együtt te­remne Tühegyiéknél s azt mondaná : „Én Halmai vagyok, s van szerencsém egy költőt mutatni be személyemben“, kétségtelen, mikép a vén aristo­­krata, ez a kevély Tühegyi még le sem ültetvén öl, legfölebb azt kérdené : „Nos mi baja kendnek ?“ E megaláztatásnak költőnk a világért sem akarta kitenni magát. Hintóba ült, megérkezett szülötte helységébe, hol senki sem ismerte, egyenesen Tü­hegyi udvarára hajtatott,solligy czimeztette magát: „Báró Kétessi e nagysága.“ Az öreg háziúr tárt karokkal fogadja, s a báró azt adja jövetele okául, mikép Tühegyi eladó birtokrészét akarja megvenni. Tühegyi őt kegyetlenül összevissza nagyságolja, csaknem tejbe vajba füröszti, mert az is szép ugyan, hogy tőle ez a báró készpénzen jószágot akar venni, (Tühegyinek nagy szüksége van a pénzre), de sokkal fontosabb körülmény, mikép a báró fiatal, a báró nőtlen. „Ki tudja ? . . . van példa rá, hogy bárók is házasodtak polgári rendből.“ Íme, mennyire jól számított Halmai a költő! Az öreg urat mindjárt kezdetben megnyeri, s így Irén­nel szabadon találkozhatik. Most következik azon­ban a vállalat fekete levese a mi Halmainkra nézve. Az öreg Tühegyit aristokratikus gőgjéből s szen­velgéséből ki kell gyógyítnia; ezenkívül meg kell nyerni báró létére oly leányt, ki nemcsak hogy egy költő iránt táplál ábrándos szerelmet, de határozot­tan a nép felé hajlik. Ez utóbbi azonban rá nézve igen érdekes tanulmány,— látni akarja, hogy vájjon e leány, ki verseibe szerelmes tud lenni, képes lesz-e őt személyes tulajdonaiért becsülni ? — A darab folytán ebből a legfényesebb „igen“ fejlő­dik ki. A­mi az öreg úr megtérítését illeti, mi színpa­don oly röviden szokott véghez menni, az ily mó­don történik . Az ál báró így szól a faggatódzó Tü­­hegyihez : Úgy van, én házasulandó vagyok, van is már szívemnek választottja, de fájdalom nem comtesse. Atyám a báró (ez a poéta oly hidegvérrel hazud, mintha arra született volna), azt akarja, hogy rangomon ne alul, hanem fülül házasodjam, s grófi kisasszonyt vegyek el.—Tühegyi erre meghök­­ken. Látja, hogy saját fegyvere, az aristokratikus elv, most ellene van fordítva. „De az már mégis helytelen kívánság a báró­k nagyságától“, mond ő, „hiszen nem lehet-e egy leány derék és műveit, azért, hogy 18 főrangú őse nincs?“ Mire a fiatal báró azt jegyzi meg, mikép, ha rangján alól háza­sodnék, egész családja le fogná nézni jövendőbeli nejét — s ennek érdekében nem kívánna rangján aluli nőt vezetni családjába, hogy ott megvetés tárgya legyen. Az öregre, mint a minap Gauthier Margitra ez okok döntőleg hatnak. „Nem, ha száz báró kívánná nőül leányomat, még­se adnám egyhez is!“ Az atyai szeretet, s a sértett hiúság, egyaránt működ­nek közre, az öreg meggyőződésének átalakítására. Fölteszi magában, hogy e fiatal bárónak semmi esetre sem fogja odaadni leányát. Mi kellett több a mi szerelmes hősünknek, ki a leány rokonszenvét bírja már, poétái rangjánál fogva? Azonban, hogy a leány szerelmét és végre kezét megnyerje, még több akadályt is kell le­győznie,s a mű folyamába egy egészen idegen elem vegyül. Egy pécskai földbirtokos fia meg akarván háza­sodni, fölteszi láttatlanra magában, mikép Irén lesz az ő neje. Midőn a második felvonásban Tühegyi­­nél bemutatja magát, az elveit már megváltoztatott öreg úr, azt mondja magában : ez ember jobban illik rangjánál fogva vetemül, mint holmi báró. (Fennhangon) „Kísértse meg én megnyerni leá­nyom rokonszenvét.“ A fiatal ember, kit a háznál az öregen kívül, senki sem látott, csak arra kéri azt, engedné meg álnév alatt jelenni meg Irén előtt, mibe az öreg beleegyezik. A fiatal, kit Szerdahelyi úr személyesített, ezzel kimegy, haját fölborzolja, egy igenigen rövid nyári kabátot vesz föl, mely elkopott ugyan és el van viselve, de három pár külső oldalzsebe emeletesen van tele rakva kéziratokkal, é­s mikor bejelenti magát Nadelbergnének és Irénnek, egész vakme­rőséggel Halmai költőnek adja ki magát. (Megtudta a ravasz a falusi kántortól, hogy Irén halálig sze­relmes a soha se látott Halmai költőbe.) Feledék mondani, hogy ez a fiatal, kinek Pécs­­kán saját becsületes neve Ugr­ó ez­­ volt,kissé híg­velejű ember, a mit magaviseletével ekkép bizonyít be.Roppant dagályúphrasisai, melyeket a legminden­napibb tárgyakra alkalmaz, öltözéke, tolakodó ma­gaviselete, eltévesztik a hatást. — Irén megvetés­sel fordul el tőle, s elzárkózik szobájába, így sóhajtván fel: „Istenem, hát ennyire lehet csalódni ?“ A valódi Halmai látja ugyan, mily vakmerően bitorolja nevét e semmirekellő, de nem szól, h­a

Next