Budapesti Hírlap, 1857. július (147-173. szám)
1857-07-15 / 159. szám
meggyújtott szeszlámpa segítségével úsztak a légben. Ugyanakkor Lehmann ura, hogy a nagy közönség várakozásának megfeleljen, egy hosszúfarkú nagy kötököst is bocsátott föl, mely az esthomályban sokáig világított, pusztítása azonban ennek is csak a sörre és tormás bürkékre terjedt ki! A „V. U.“ pályakérdésére ! „Készíttessék egy a magyar nemzet mivelődési történetét tárgyszámű az Árpádok korszakából, a jutalom 10 db arany, három munka érkezett be, s ezek között a bírálók Vass József kegyes szerzetbeli áldoz s kolozsvári nagygymnasiumi tanár munkájának ítélték a jutalmat. * Az alagút f. é. május—júniusi forgalma a M. P. szerint: 272,311 gyalogjáró, 1132 talicska, 5477 egyfogatu, 12382 kétfogatu, bevétel 6117 frt 37 kr. 1856-ban ugyane hónapokban bevétel volt 5753 frt 48 kr. * A hitelintézet pesti fiókja, mint innen az „Ost d. Post“-nak írják, a félév leteltével mérlegét befejezte. Az intézet negyedfél hónapja, mint tudva van, ekkori műveletek terjedelmétől függő tőkeerővel dolgozik; az épen befejezett mérleg az 5 pet és az *1 pet ügyvezetési költségek levonása után még 3 pet többletosztalékot mutat ki, melyet csaknem kizárólag escompte és termények üzletbevétele eredményezett. Kiterjedtebb műveletek és tőkéi nagyobb forgalmának az intézet az épen megkezdett félévben néz eléje, amelyben egyrészt a terményforgalom is nagyobb lesz, másrészt igen valószínű, hogy a tervezetben levő sorsolási kölcsön Pest városával megköttetik. * Az esztergomi alreáliskola a jövő tanév elején fog megnyittatni. Ezenkívül ott egy női képezde alapítására erélyes előkészületek léteznek. Az esztergomi főkáptalan e czélra 13.000 forinttal növelte a már készen levő 24.000 ft alapot. A bibornok hg-primás eminentiája pedig egy alkalmas épületet emeltet ez intézet számára. Megyefőnök Jagasitsur egy tánczvrgalom bevételéből 450 forintot juttatott az alapítványi pénztárba. * A csi k. austriai keresk. ipar-hitelbank fiókintézete Brassóban f. hó elején kezdte meg tevékenységét. ■ A „Kolozsv. Közi.“ egy levelezője a vöröspataki és abrudbányai hírneves bányák egykori gazdagságát a nép ajkán élő hagyományok után következőkép rajzolja : „Volt idő, s pedig nem rég, mikor Abrudbányára és Vöröspatakba mindenfelől csoportosan vándoroltak be a kézműves és mesteremberek, mert e két bányahelységnek is megvolt egykor az ő aranykora, mikor a gyermeknek krajczár helyett aranyat nyomtunk markába, mikor a (vöröspataki)bányász gazda vetélkedett bányász társával , hogy melyik viszen több aranyat Zalathnára beváltani, amiből kisült, hogy egyik 90 a másik 95 fontot vitt. Ekkor viselt a bányász ezüst sarkantyus, arany sinórral szegett szárú csizmát, a bányásznő arany s ezüst fonallal kivarrott ruhákat és köntösöket, ekkor jött szokásba, hogy nem írt és ki, hanem csak aranyba alkudtak, akkor tűnődtek a bányász gazdák , hogy mit csináljanak a sok pénzzel ? Egyik aranynyal akarta befedezni házát (monda szerint), a más tallérral rakatni ki udvarát. Ekkor épültek sok szép és költséges házak, melyek most lakatlanul roskadoznak. Egyik 200 forintos csizmát csináltatott, a más ugyancsak olyan csizmáért két annyit adott, hogy az övé legyen drágább. Ha lovat akart venni, csak ránézett a lóra, és ha megszerette annyit adott rá, amennyit kértek, ilyen volt Abrudbányának és Vöröspataknak aranykora. És ezen aranykorban, egyet-kettőt kivéve, senkinek sem jutott eszébe az , hogy jó lenne a sok pénzből egy kis biztosítékot szerezni, senki sem gondolt a következhető roszra, senki sem álmodott a hét kövér állaton kívül még hét soványra is. Most már feljött aó az idő, hogy e bányász helységekből vándorolnak ki az emberek. Vöröspatakról az 1856-ik évben 200-nál több kivándorolt, s máig is vándorolnak. S miért e kivándorlás ? azért mert lejárt az aranykor, megromlottak a jó aranybányák, bedugultak a jövedelemforrások, holott a költség most is a régi, a drágaság felfokozva , s minden pénzhiány daczára a fényűzés, kávézás, rozsdis, bor, rhum s puncs ital az alsó néposztálynál is elharapózva. S ennek oka a máról holnapra nem gondolás, a honnan sok bányászon betelik : „ma hopp, holnap hopp“. Ha ez emberek megtanulnák, hogy „sehol sem fonják kolbászból a kertet,“ „szorgalom és munka a szikla hátán is eltart,“ „a bőség idején emlékezz a szükségre is,“ nem lennének kénytelenek mindjárt kétségbeesetten felszedni a sátorfát. * Temesvárról nagy örömet hirdetnek. A légszeszvilágítás maholnap bemutatja tündöklő arczát. A csövezés már keresztülfutja a Józsefvárost s jelenleg a várkapuinál van. De ennél még következménydúsabb, hogy a temesvári gazdasági egyesület magát, miután alapszabályai a legfelsőbb jóváhagyást megnyerték, szervezni fogja. E czélból jövő hó 19-én a városháznál közgyűlés fog tartatni. * A tepliczi égésről Trencsén megyében a „P. Zig“-ot folyó hó 6-ról következőleg tudósítják : Sietve Írok azon nagy tűzvészről, mely Tepliczet a mai napon súlyosan meglátogatta. Néhány percz alatt az egész banowitzi után mintegy 23 szín lángba borult. A tűz hat óra tájban támadt, midőn a fürdőközönség nagy része színházban mulatott. A fürdővendégek közül többen mindenüket elveszték, (szerencse , hogy fürdőre nem szokás sokat vinni — a pénzt kivéve). Egy emberélet is áldozatul esett. Éjjel 11 órakor még senki nem mert lefeküdni, a házak egy része szalmával lévén fedve. Tevékeny segély nem hiányzott. Egy más tudósításban a fürdőigazgatóság értesíti a közönséget, hogy vissza nem riasztatva magát a tűztől, még mindig kész az érkezőknek elég kényelmes lakással szolgálni. * Székesfehérvárról írják, hogy Haas Mihály cs. k. iskolatanácsos ur négy napi ottmulatás után s hó 11-kén reggel ismét elutazott. Jelenlétének czélja a f.hó 9 és 10-re kitűzött s e napokon meg is tartott tanitói vizsgák voltak. E végből mintegy 35—40 egyén jelent meg. Négyosztályu főiskolai tanítóvá csupán egy neveztetett ki, a többiek részint két- részint háromosztályu néptanítókká lettek. Kettő visszautasíttatott. * Most másodszor csinál körutat a lapokban egy új gyökeres szer ajánlása a tengeri betegség ellen. E szer, mint már igen rég mi is közöltük, a kénégeny (chloroform), melyből 10—12 csepp vízbe vegyítve, a hányási ingert oly gyökeresen csillapítja, hogy a beteg fennállva maradhat és a hajó hánykódását megszoktatja. Az egyéniségek különbözése szerint megtörténhetnek azonban, hogy némelyek néhány cseppel többet kénytelenek bevenni, hogy az így eltalált adag után már néhány percz múlva képesek legyenek magukat szélnek viharnak kitenni, valóságát az alkalmazásban bebizonyítani akarta. Meg kellett tehát mutatni, miben áll az egyez-mény a gondolkodás és a tárgy közt? Ezen egyezménynek alapja Szontagh úr szerint rövididen az, hogy a gondolat és a tárgy ugyanazon létnek csak különböző szemléleti alakjai, a gondolkodó lét a gondolkodás és a gondolatból eredt lét a tárgy, más szóval a tárgyas lét és a gondolkodó lét minél a kettő nem egyéb mint a létesített isteni gondolat, csakhogy az egyik az isteni gondolatnak reális, a másik ugyanannak észbeli (tehát nem reális? !) alakja; nincs anyag szellem nélkül, valamint nincs szellem anyag nélkül, csakhogy az anyagban öntudatlan a szellem , a gondolkodásban pedig tudatos. Ez volna dióhéjba szorítva az egyezményes philosophia felelete a kérdések kérdésére nézve. — De most meg valaki azt kérdezhetné, hogy következik ez az egyezmény elvéből ? Mert eddigelé e felelet szakasztott mását az úgynevezett azonsági philosophiától hallottuk, mely egyenesen azt tanította, hogy a lét és gondolkodás absolute egy és ugyanaz (die absolute Identität des Denkens und Seins); s .Az azonsági philosophiának a maga idealisticus szempontjából igaza van, mert az idealismus szerint a létnek valóságát nem külső feltűnése, hanem annak fogalma adja, minthogy pedig a fogalom és a gondolat egy, tehát a kultét és a gondolkodás egy és ugyanaz. — Az egyezményben mi eddigelé ezen előzményeket nem találtuk, de meglehet hogy Szontagh úr azokat után fogja pótolni, midőn majd az előadása befejezésében tett ígéretért beváltván, az egyezményt a metaphysika én egyéb bölcseleti ágakra alkalmazandja. Bevárjuk. a fa. TÁROZA. Az 1012, 1813, 1814 és 1815-ik év 1814. (Folytatása és Vége.) Midőn az arcis sur aube-i csatának Napoleon császár általi váratlan abbahagyása s kelet felé vonulása folytán hg Schwarzenberg az ez által szabaddá lett párisi úton elindult, Ferencz császár és a szöveti hatalmak kabineti főnökei Bar sur Aube-ban s a fővárosba gyorsan előnyomuló hadseregtől elválasztva voltak. Onnan tehát Dijonba vonultak vissza. Alig huszonnégy órára azután, miután Ferencz császár Bárból elment, érkezett oda Napoleon a Párisba hasztalan gyorsmenetekben siető hadsereg előhadával. Fontainebleauba érkezvén, az austriai császárhoz békeüzenetet küldött, de mely a feleletre többé semmi alapot sem nyújtott. Páris bevétele tettleg határt vetett a háborúnak. A fővárosban annak végét ápr. 2-án a senatusnak Napoleon trónfosztatásáról szóló rendelvénye, melyhez másnap a törvényhozó testület is beleegyezését adta, és XVIII. Lajosnak Francziaország királyává kikiáltatása jelölé. Hogy az események eredményére az utolsó pecsét is rányomassék, csupán Ferencz császár Párisba érkezése hiányzott. Ez bekövetkezett ápril hó 15-dikén, miután a kellő meghatalmazványokkal ellátott ministerek herczeg Metternich és lord Gastlereagh Dijonból már előtte oda siettek. Azon egyezvényt, mely Napóleonnak trónról lemondását mondá ki, a négy szövetséges hatalom meghatalmazottjai s az erre nézve a francziák császárja által Párisba küldött tábornagyok apr. 11-én írták alá. 12-én Artois gróf mint XVIII Lajos király főmeghatalmazottja is megérkezett Párisba. Május 3-án tarta a király ünnepélyes bevonulását a fővárosba. Máj. 30-án ment végbe a szövetséges hatalmak és Francziaország közti béke megkötése. Ugyanakkor a Bécsben tartandó congressusnak egybehívása egy általános és tartós béke alapjainak tökéletes megállapítása végett el len határozva. Itt befejezzük az 1813—14. évi nagy háború alatti politika menetének rövid előadását. Ez adta a háborúnak az alapot s annak folyamatára mindig teljes győzelem által koronázott befolyása volt. A hadmiveletek, melyekre a politika adott alkalmat, röviden a következők voltak: A rajnai átkelés, a Bt. Croix, Charmes, Sainte Marguerite, Epinal melletti ütközetek, Langresnak jan. 14-én történt megszállása, s a bar sur anbei jan. 24- ei ütközet után Schwarzenberg és Blücher jan. végén egyesültek. Febr. 1-n Napoleon császár főhadát Brienne-nél verték meg és 2-kán annak utóhadát Lesmont és Ronaynál az Aube-on átvetették. Ekkor mind a két sereg, ismét megosztva, mindegyik külön utón indult meg Páris felé. A főhadsereg több ütközet után 7-én megszállta Troyes várost. Napóleon maga állt itt vele szemközt, s seregének részei Nogent, Sensnál, mely 11-én vezetett be, Bray, Donnemart, Morét, Mormant, Grandpuy, Nangisnál és 18-án Monteraynál verekedtek. A sziléziai hadsereg útját Párisba tetemes távolságban jobbra a főhadseregtől folytató Napóleon hallá, hogy ezen sereg hadtestei és hadoszlopai egyenként s egymástól több órányira és napjárásnyira távol vonulnak előre. A Seinetől a Máméhoz indult, s a sziléziai sereg minden egyes részét túlerővel megtámadta. Ezen hadtestek febr. 10-től 14-ig Champeaubert, Montmirail, Chateau Thierry, Etoges és Jonvilliers-nél tetemes veszteségeket szenvedtek s 16-án Chalons Bur Marne-nál egyesültek. — Bulow altábornagy az éjszaki hadseregtől küldve, Németalföldön Hoagstraten és Merxennél verekedett, januárban és febr. elején Antwerpent bombáztatá sikertelenül. Akkor a Wintzingerode hadtest s febr. közepén Bülow hadteste is Francziaországba a sziléziai hadsereghez hivatott. Csupán a weimari ág maradt a harmadik német hadtesttel Németalföldön. Ez márt. elején győzelmet vívott ki a francziákon az audina erdei és courtrayi ütközetekben s néhány németalföldi és franczia határhelyet megtámadott. Az éjszaki sereg főrészével a svéd koronahg januárban az Eidernél állt s 15-én Kielben békét kötött Dániával. Ekkor az éjszaki sereg megindult az alsó Rajnához. Bennigsen tbk folytatá Hamburg ostromzárát. A két fősereg amaz elválása volt legközelebbi oka azon hátrányoknak, melyeket mindkettő februárban szenvedett. A fővezérek tehát most ismét közelebb vivék csapataikat az egyesítéshez. A főhadsereg megverekedett Troyesnél febr. 22. és 24-én s elhagyá e várost. Aztán az ellennel 27-n Bar sur Aubenál vivott csatát, 28-n a la fertéi és silvarouvrei ütközetek voltak,mart. 1-n pedig Vandauvresnél ütközött meg. 2-n a hadsereg Bar sur Seine-t hóditá meg , 3-án az ellent a Barcenál verte meg s 4-én Troyest még egyszer bevette. Ugyanazon időben a sziléziai hadsereg mart. 2-án meghóditá Soissons-t, győzött a craonei ütközetben mart. 7-én és Laonnál 9-én és 10-én. Aztán Rheimst 12-én először, s miután ez 13-án ismét elveszett, másod ízben mart. 19-én bevevé. Mart. 21-én még Epernaynál folyt a harcz. A főhadsereg azalatt bevevé Nogent-t, megütközött Bray és Villenoxe-nál. Az austriai déli sereg megnyeré a saint julieni és landrecy-i, maconi, bellevillei, saint georges-i és limonest-i ütközeteket s Lyont 21-én, Vienne-t mart. 13-án szállta meg. Akkor a főhadsereg sok más ütközet után mart 20- és 21-kén az arcis sur aube-i csatában győzött. Ezután következtek a sommepuis-i és vitry-i csaták. Most végre ismét mindkét sereg egyesülve állt egymás mellett s mart. 24 én megindultak Páris felé. Marmont és Mortier tagyek a szövetségesek útjába álltak. De ezek legyőztek minden elleni állást. A tábornagyok mart. 25-én elveszték a csatát Fére Champenoisenál, aztán a sezannei, chaillyi, la Ferté gaucheri és montisi ütközeteket. Napoleon császár azon hadtesttel , melylyel Arcisból a szövetségesek hadát áttörte , hogy szilárd helyeihez közeledjék , 26-kan Saint Diziernél az orosz Wintzingerode hadtestre bukkant s ezt a szövetséges főerő előhadának tartotta. Ezen hadtestet megverte, de az üldözésnél hallá, hogy a szövets. főerő útját Párisbavette, s Wintzingerode csak ezt rálezárta. Ott megelőzni a szövetségeseket, volt Napóleon aggodalmas törekvése. De az egyenes utak I a szövetségesek birtokában voltak, s a császárnak ezért Troyes-en át kelle kerülnie, de elkésett. A trilporti, clayei, villé parisisi és bondy-i ütközetek I után a szövetségesek Páris előtt álltak. A tábor- I nagyok és a nemzetőrség mart. 30-n verettek meg, s a franczia főváros mart. 31-én adta meg magát I capitulatio mellett. - Magyar Akadémia. (Philosophiai osztály , julius 13.) Szontagh Gusztáv „A philosophiának gordiusi csomóját“ oldozgatta. E gordiusi csomó nem más, mint a philosophiának legelső, legnehezebb és legfontosabb kérdése, hogy miután az igazság nem egyéb mint a gondolkozás egyezése a léttel, miként hat be a bensőleges gondolat a külsőleges létbe , és viszont miként jut a külsőleges lét a gondolatba ? — E kérdés szerencsés megoldása Szontagh úrra nézve ezúttal annyival fontosabb volt, minthogy ezzel ő az egyezmény elvét a meddőség vádja alól, melyet ellene Ballagi Mór emelt volt, fölmenteni, s annak életre KÜLFÖLD □ (Politikai szemle. Nincs semmi kétség, hogy az olasz fölkelés minden ponton tökéletesen el van nyomve. Livornóban ugyan jul. 7-én ismét egy falragasz rémízgette a kedélyeket, mely a lázongásoknak ismételtetését másnapra igéré. A vak utalkodottság ezen őrült bizonyítványát azonban maga a feldühödött nép tépte le a falakról, újabban is tanúságát adván annak, hogy a rablás és gyilkolás rendszerével semmi köze, annak mesterei iránt pedig semmi részvéte sincs. A többi pontokról egyhangúlag jelentik, mikép mindenütt a hatóságok kutató erélye és boszóló karja működik. Az újabb kutatások mindinkább tanúsítják, hogy e mozgalom nem csupán politikai czéllal bírt, hanem a gazdag családok kirablására és megsemmisítésére is volt irányozva. Hogy az elfojtott mozgalom ezen jelleme még nyugtalanítóbb, ez annál természetesb, miután annak ismétlődése ellen mindaddig, míg a bajnak gyökere elvágva nincs, egyáltalán semmi biztosíték sincs szolgáltatva. Erre nézve fontosnak találjuk a „Pays“-nak legújabb czikkét, melyben az olasz mozgalmakról szólván bebizonyítni igyekszik, hogy „a veszély e pillanatban el van ugyan hárítva,de Európa még folyvást fenyegetve van.“ Szerinte a forradalom nem csak Francziaország és Olaszországban, hanem Schweiz, Németország, Spanyol és Lengyelországban is létezik, s képviselői, kik Londonban vannak, szövetséget kötöttek, hogy terveiket minden módon gyilkosság, rablás és hasonló emberietlen eszközök által létesítsék. A „Pays“ szerint leginkább Franczia, Olasz és Németország vannak fenyegetve, kevésbbé Oroszország. Miután e lap ekként az Európát fenyegető veszélyt a legsötétebb színekben festette le, végre Angliára tér át, melytől mint tudva van Mazzini, Ledru Rollin s több más menekültek kiadását teljes erélylyel kívánni szándékoznak. „Vannak nemzetek ,“ ■— úgymond az idézett lap — „melyek teljes nyugalomban élnek , s melyek a forradalmi elemet csak mint külföldi dolgot tekintik s azt hiszik, hogy őket az soha sem fogja látogatni. De ezen nemzeteknek mindenek előtt figyelmükbe ajánlandó, hogy az új kor erkölcsi rendetlenségei közepett csupán a nézetek és eszmék őszinte szövetsége, a homogén cseleketetek nagy öszhangja, nagy szilárdság, és rendíthetlen kitartás őrizhetik meg a népeket a forradalomtól, vethet gátat azon gonosz szellemnek, mely nem 1789-nek, hanam 1793-nek köszöni eredetét, s állíthatja Európában helyre a rendet és közbékét.“ így a „Pays,“ s czikkét azért tartják főleg fontosnak, mert azt hiszik, fajkép e lap czikke által megkezdette azon ostromot, mely által Angliától a föntemlített rendszabályok kivitelét kivívni czéloznak. A franczia félhivatalos lap ezen előcsatározása talán azért is bir fontossággal , mert mutatja , hogy az olasz fejedelmek , kik Angliához a felebbi kivonatot intézni szándékoznak, Francziaország, s mint a „H. B.“ hiszi, a hatalmak coalitiójának támogatására is számíthatnak, mely coaliotól maga Piemont sem vonhatná el magát. Egyébiránt Piemontot , mint már mondók, csakugyan a mulasztás szemrehányásával illetik. Nem csak a lakosság, hanem a helyőrség is vádolja Genua rendőrhatóságait, hogy oly hatalmas fegyverraktárakat felhalmoztatni, oly mesés tömegű lőport összehordatni és egy oly összeesküvést létrejönni engedtek , mely szálait az egész félszigetre kiterjesztő, anélkül hogy csak neszét is vették volna a közelgő viharnak, ha csak a párisi rendőrség még jó eleve nem értesíti. Úgy látszik ennélfogva , hogy a piemonti kormánynak is szót kellene állania , s már csak a mulasztások helyreütéséért sem tehetendő,hogy a föntemlített közös föllépéshez ne csatlakozzék. Hogy azonban ily föllépés Angliában nagy zajt fogna előidézni, ezt már a „Morn Post“-nak legutóbb közlött néhány czikkeiből következtethetni, de vannak mégis, kik igen kedvezőnek tartják a pillanatot arra, hogy Anglia öreg lordja a sürgető közös kívánatnak megfelelni hajlandóbb legyen. S ezt valóban nem a zsidóbilinek a felső házban történt elvettetése szempontjából, de tekintettel Anglia helyzetére Chinában úgy mint Kelet-Indiában tartják valószínűnek. Ez utóbbiban a lázadás, mint a legújabb tudósítások mutatják, csakugyan szélesb mérveket öltött , mint ezt eleinte bevallani akarák , s gyorsabb és erélyesb orvoslást igényel, mint milyet arra Anglia e pillanatban fordíthat. A legújabb indiai posta szerint 30000 szipay szökött meg, oly szám, mely a benszülött sereg sorait nagyon megritkíthatta, s habár még nincs is mondva, hogy a szökevények a fölkelőkhez csatlakoztak, s habár az angolok Delhinél fényes sikert vivtak is ki, mégis a félebbi szökések nagy száma mégis oly kórjelenség, mely az angol hatóságokat minél gyorsabb és heroicusabb orvoslásra sürgeti;— pedig az Indiában fenyegető veszélyes fölkelési járvány mögött ott áll a chinai háború is! Már régebben volt róla szó, mikép Palmerston lord, habár csak bizalmasan, értésére odá a franczia követnek, hogy Anglia a jelen viszonyok közt igen szívesen venné, ha Francziaország Chinában tettlegesen is föllépne. Most e hírre nézve ismét minden elcsendesedett, úgy látszik, hogy e kívánat a franczia császárnál nem a legkedvezőbb fogadtatásnak örvendett. Vannak, kik azt hiszik, hogy e kedvezőtlen joga 1815. A szövetséges sergek 1814. tavaszán hagyák el a korábbi határai közé visszaszorított Francziaországot, s különböző hazáikba visszatértek. Csak egy részük állíttatott föl az új franczia határok körül, közelről szemmeltartás végett, miként fognak a viszonyok Francziaország helyében alakulni. Azonban valamennyi seregeknek még hadkészen kelle maradniok, míg az Uralkodók és államférfiaknak őszszel Bécsben egybegyülendő congressusa a világrész politikai átalakítása fölött végleges határozatott nem hozott. E nagyfontosságu congressus 1814—■—1815. telén keresztül nagy buzgalommal törekedett Európa jóllétét szilárd alapokra állítani, s azon reményt hívék táplálhatni,, hogy a ma-