Budapesti Hírlap, 1857. október (223-249. szám)
1857-10-09 / 230. szám
nyelven tartott imádság követett, elmondva az oltár előtt, két pap segédlete mellett az oda lépő főtiszt, superintendensi helytartó ur által, ki azon alkalommal Császár Ő Felsége hosszas boldog uralkodásáért s a fels anstriai Házért is buzgón könyörgött. Ezt ismét oborál követte, miután a szószékre lépett Pálfy József ur, helybeli magyar lelkész s egyszersmind főtanodai hitszónok, ki igen jeles, és az egész gyülekezetét mélyen megható alkalomszerű magyar szónoklatot tartott. Beszéde alapjául fölvette azon szent igéket, miket sz. János irt meg. Jel. III. 8, 11. s azokat a sok viszontagságot látott soproni evangél, egyházgyülekezetre alkalmazá, mely nehéz körülmények és kisértetek között állhatatosnak maradva, megérdemelte azon dicséretet, mit a próféta a philadelphiai csekély tehetségű gyülekezetről, azt buzdítva mondott. E buzdítás, a hitbeni állhatatosságra serkentés, ma is helyén van, a soproni gyülekezetnek azért fő kötelessége a három századot már szerencsésen túlélt iskoláját ápolni, s az utókor számára megtartani, mi legbiztosabban az által eszközölhető, ha minden megtörténik, hogy azon iskolának „mind belső szellemi iránya rendeltetésének megfelelő legyen, mind pedig külső létezése biztosíttassák.“ E czélra nem elég csak az értelem kiképezése, de szükség a szív nemesítése is, a kedély vallásos kiművelése, oda nemesítni tehát azt, hol az igaz, szép, jó egész teljességében van, s ezt csak a földieken túl emelkedő szellem leli fel — egyedül a,: Istenben! Az iskola kormányzására hivott férfaknak azért szent kötelességük a felől gondoskodni, hogy „az mindig a sz. lélek temploma legyen“, valamint arra törekedni, hogy „szkadunk divatszellemének, mely a műveltséget a külső simaságban keresi, s a felvilágosodást a vallástalansággal ugyanazonosítja ,az iskola erélyesen ellene működjék.“De az iskola megtartására szükséges annak küllétezését is biztositai, az egyháznak kincse, sajátja az. Az egyház által, az egyházért állíttatott fel, tartatott fenn az, az egyház szabta ki szellemi irányát, melyben három század óta üdvösen működött az egyház javára, mint annak növeldéje, s az egyház sajátjának kell maradnia, hogy az egyház is fenállhasson. Sokat áldoztak az ősök az iskola javára, ily áldozatokat kell a maradéknak is hozni, hogy ne legyenek méltatlanok azok utódjainak neveztetni . A szép és szívhez szóló ékesszólással , valamint evangyéliumi lelkes buzgósággal mondott beszéd bizonyosan minden nemesen érző szívben viszhangra talált. Gyülekezeti ének után német hitszónoklat következett, német lelkész Wagner F. J. ur által mondva, melyben korszerüleg s a nagy naphoz illő módon fejtegette, hogy az egyház és iskola egymás nélkül nem létezhetnek, fenn nem állhatnak,s az ünnepély fontosságát meleg szavakban rajzolá.Ennek végével megint horál volt, mire az oltár elé lépő főtisztelendő superintendensi helytartó két pap segédletével rövid német imát mondott és a gyülekezetet megáldd. Az isteni tisztelet befejezése után,a fenn megírt renddel a gyülekezet a főtanoda épületébe visszatért, melynek nagy tereme csinosan feldíszítve volt. Az ide sereglett számos előkelő vendégek közt megemlítjük cs. kir. udv. tanácsos Schwabenau Antal lovag ur ő magát, ki a cs. k. helytartósági osztály tanácsosai és több hivatalnokai kíséretében megjelent, valamint részt vett abban ffítiszt.és ngosnádi Lajos,Ferencz apát és városi plébánosui is több kath. községi tanácsosok és polgárokkal együtt. „Numer omnipotens“ igen szép alkalmi chorál Zsarnoviczky György tanár ur vezetése alatt elénekeltetve a főtanodai énekkar által, a Császár Ő Felsége arczképével feldíszített szószékre lépett főtanodai igazgató Király József Pál úr, és az Un -nepély fontos, ritka voltát rajzoló szép és köz- tetszést nyert latin szónoklatot tartott, melynek ismertetésére a következő helyeket ide igtatjuk: „In vertice trium stamus saeculorum, ade recor- dationis indelibata miramur incunabula ludi hunis literarii, qui Deo D. M. annuente, uti quondam surrexerat, ita nunc futuris stat temporibus. „Svavis est“ Cicerone teste, laborum praeteritorum memoriam at longe svavior humanaque praecellentia dignior nisus est virorum, quorum facta non eadem teguitur caligine, quae corpora eorum ductum effuderat; ipsas laureas, quibus ornami justum erat, edax abolevit vetustas, at mortali natura superior est virtus, quae „repulsae nescia Bordidae“ ut vates ait, „intaminatis fulget honoribus.“ Lugemus quidem merito eos, qui fatis succubuerunt implacabilibus, verum tamen repreamur eorum spiritu, excitamur eorum conatibus, beamur eorum memoria, quae revelat, quomodo senserint, quid anhelaverint, cur facta ediderunt perennia.------------Tria musarum haec sedes vicit saecula, decem tempori succubuere propagines, centum funesta naturae lege periere civitates, infinita millia siderum aeterno fors velamento cooperta evanuere, haec tamen Musarum sedes inconcussa stat, incolumis foretur, imperterrita floret.------------Quinquaginta fere millia discipulorum hie loci ad bunc usque diem eruditorum meo loquuntur ore, aguntque grates nulla temporum iniquitate obliterandas, „quis estenim, ait Cicero, „liberaliter educatus, cui non locus ille mutus, ubi ipse altus est, cum grata recordatione in mente versetur?“— Intimo gratitudinis sensu perditi celebramus Districtum Evangelicorum transdanubianum, qui uti quondam harum fautor exstitit Musarum, ita nunc pater habetur scholae recentissimis temporibus incredibili contentione stabilitae, ferventissimo sustentatae studio, nobilissimo firmatae conatu.------— Augustissimi denique reminiscer Caesaris, qui uti nuper exili nomen suum benignis mandatat pagellae, ita fidelibus gratitudinis monumenta inaravit pectoribus, qui virum nostra aestimatione dignissimum lucuientissimo favoris ornavit symbolo ; cum vero Augustum celebramus , viros quoque, qui sunt Ei a consiliis, prona suggerit memoria; quem admodum enim sol in omnibus vitam alit rebus , ita stellarum lumina noctis profugant tenebras. Ibi solem, ibi lunam, hie coruscantia suspicimus sidera. — In nostris habes Caesar tropaea praecordiis, due animos felix — gratitua castra sequemur.“ — Hosszabb közlést tettünk e jeles beszédből, mely példa, figyelmeztetés lehet azoknak, kik a valódi tudományosság alapját, kútfejét, a classica literaturát hanyagolva iskoláink valódi díszét ál műveltségnek feláldozni szeretik. — A latin beszédet „Boldog örömnap derült ránk" alkalmi hiarál követte, miután szószékre lépett Dománovszky Endre tanár úr, ki kebleket vonzó és megrázó s minden kedélyt átvillanyzó ékes előadással átalános tetszést nyert magyar beszédet mondott, melyben előadta , hogy : „méltó megemlékezni tanintézeteink elődeiről“ a mit ez intézetek természete és fogalma követel, midőn azok nevelik az embert. „A nevelés a megváltás dicső munkájának hasonképe, mert megszabadítja az értelmet a tudatlanság homályától, a kedélyt a kívánság nyerseségétől, az akaratot az önkény durvaságától.“ Midőn szónok beszéde első részében az elődök azon működéseit, melyeken a tanodák élte jelenleg nyugszik, az emlékezetben fölelevenitette, nem állapodott meg a tisztán nevelési jellemű érdemeknél, de kegyelettel emlékezett a tanintézet azon elődeiről is, kik annak állását anyagi tekintetben biztosították, s ezáltal virágzását közvetve előmozdították. Ez volt kétségkívül a beszéd legérdekesebb, tanulságosabb s a hallgatókra látható benyomást tett része. S midőn szónok tárgyától áthatva, olykor kissé túlhevült kebellel az elmúlt viharos idők képét rajzolta, a sok viszontagságot ért soproni tanoda komor múltját érintette, mely a hithez állhatatosan ragaszkodással az isteni gondviselés oltalma alatt már fennáll és virágzik, — nem mulasztá el a lefolyt gyászos idővel a keblet kibékítő s az igazságos kormány védelme által boldog jelen képét örvendetes ellentét gyanánt felmutatni. „Azon hosszas harczok folytán“ — igy szólt — „azon szép nyereményünk is lett, hogy a felekezetesség, idegenkedés és gyülölség elenyészett, s mi megtanultuk egymást nemcsak kölcsönösen tűrni, hanem becsülni is, úgy hogy most protestáns és nem-protestáns egymást testvérek s ugyanazon egy Isten gyermekeinek tekinti; megértünk azon áldott gondolatra, hogy az Isten dicsőítése és országának terjesztése, nem egy nép, nem egy felekezet, hanem valamennyi nép, valamennyi felekezet feladata. Az ellenségeskedés földjéből virult fel a szeretet és kölcsönös tisztelet szelíd világa. Ez a történet által kijelölt mód, miszerint a népek és felekezetek önküzdelmeik folytán okulnak és simulnak.“ — E beszéd után volt : „Jehova“ hymnus, mit német szavalmány követett, egy gymnasiumi h. tanár Schranz János ur által az ünnepi nap jelentősségéről elmondott csinos versezet — melynek végével „Ha Krisztus maga oltalma“ énekeltetett az énekkar és közönség által, s azzal az ünnepély befejezve jön. De nem maradott el a vidám lakoma is, egy aláírás útján, a „Szarvas“ czimű vendéglőben, annak derék gazdája Neurichter által rendezett és zene által fűszerezett magyaros ebéd 70—80 vendég díszes koszorúját egyesité. Annak folytában főtisztelendő W 0 h 1 m u t h superintendensi helytartó ur poharat emelt Császár és Császárné a Felségeikért, valamint az egész felséges uralkodó Házért, mit a tiszteletteljesen felálló vendégek háromszoros harsogó „Éljen!“ kiáltással fogadtak és viszonoztak. Történtek pohárköszöntések közoktatási minister gróf Thun Leo ur ő excjáért, a főtisztelendő superintendensi helytartóért , udvari tanácsos Schwabenau ur ő magáért, a cs. k. helytartósági osztályért, annak egyes tagjaiért, a hazáért, egyházért, főtanodáért, tanári karért sat, valamint majd a vidám és életes toaszokra is more patriará került a sor. Vidám kedélylyel és későn oszlott szét a díszes társaság, keblébe zárva a szép nap emlékezetét.Legyen áldott az mindig, legyen a folyó évben Császár Ő Felsége legkegyesebb látogatása által megtisztelt főtanoda hosszú századok során mindig a tudomány, felvilágosodás, tiszta erkölcs és keresztyén erények szépen virágzó veteményes kertje x—y. Kis-Kunság, oct. 8. 60 Tegnap Császár 0 Felsége legmagasb névnapját szokott módon a leyális alattvalói hűség és hódolat őszinte érzelmei közt megünnepeltük.— Dorosmán múlt hó 27-kén a város felső részén tűz ütvén ki, 29 ház égett le. Járási kapitány úr másnap a kárvallottak fölsegéllése iránt rendelkezett, és a kerületbeli községek is segélynyújtásra felhivattak. Ugyane város határán gyógyerejü fürdő rendeztetik az ottani Bós-tóban, mely a szabadkai Palityot a gyógyerő tekintetében tán fölül is haladja. A tó mellett lesz kert, mely végre a közlegelőből 50 holdat ajánlott fel a község. A pestiek Budára, a bécsiek Badenbe mennek közel fürdőbe , majd eljárnak a szegediek a dorosmai fürdőbe, mivel úgy is szőlőjök szomszédságában lesz e mulatóhely, e kettő pedig rokon, lévén mindkettő gondozó, a sanyarú élet költőiségéhez tartozó. Ezen tervezett angolkert mellett van a négy holdnyi faiskola, melyből e vidék nemesített gyümölcsfákkal még bővebben fog elláttatni. Ki a szegedi, félegyházi, kecskeméti, és nagykőrösi piaczon megfordult, örömmel fog az ott látott sok szép nemesített gyümölcsre visszagondolni, és meg lesz győződve, mikép e vidék a finom gyümölcs hazája, csak legyen kéz a fák művelésére, és ez mindinkább szaporodik, és jutalma sem marad el, mert az alma, baraczk darabja 2—3 varjával kelvén el, a termesztő gyümölcséből bizonyos pénzt lát, például Jankováczon is van eset, hogy egy közönséges szőlős gazda 5—600 véka almát ad el partjával; most annyi véka gabnát kell eladnia azon pénzöszvegért, pedig a gabnatermesztéshez sok kell. Halason lopás, sőt más vagyonának erőszakkali elrablása kezd előfordulni, sőt ily erőszakoskodásnál e napokban emberölés is történt. Különösen a jó subájú tanyásgazda vagy pász- tor félhet, hogy rátörnek és öltönyétől megfosztják, valamint Kunszentmártonban a sertés tulajdonosa várhatja, hogy reggelre üres az óra, mert itt a félkéz kalmárok főleg e dísztelen, de jó szó czikkre fordítók gonosz figyelmüket. Félegyházán ma vásár van. — Legkelendőbb áru, de a mely kevés van a piaczon, s mindenki által kerestetik, azonban mégis alig mutatkozik, — a pénz. — Közös panasz, hogy nincs vevő. De hát ki vegyen ? és mit ? — Abból a néhány száz köböl gabonából, a mit az itteni birtoktalanok napi élelmükre vesznek, a földbirtokosok nem sok pénzt látnak, pedig nekik százszor több pénzre van okvetlenül szükségük. A kézműves , az élelmi czikkek meglehetősül-olcsóbbulása mellett készített, s folyvást magas áron tartott czikkeivel ott ül a vásárban,— nincs vevő, mert ki vegyen? ha nincs pénz; nincs pedig azért, mert nem lehet miből csinálni, és a kézműves nem vehet ismét sok gabnát, nem lévén pénze, így forog az egész „circulus vitiosus“ban, míg ezen valamiképen fordulat nem történik, de hogyan ? az a kérdés. Hitelintézettől de hathatósan segítőtől várjuk e jobb fordulatot , mert érték van elég, de nincs ami azt képviselje, és kézről kézre forgatható legyen, így a kiadások bizonyosak és múlhatlanok lévén egy részről, a bevétel pedig gyér és bizonytalan más részről , világos , hogy anyagi állapotunkban az emelkedő arány meg nem fogamzhatik. Félegyházán a salzburgi művész készítette orgona mellé éneklővé nyolcz versenyző közöl Ugur Berczeltől választatott meg, kinek mind hangja, mind szaktudománya a kényes műkedvelőket is kielégítheti. Félegyházán az ideiglenes megyei törvényszék helyben fogja a roppant számú bűnügyeket nem sokára elintézni, miről annak idejében többet." TÁRCZA. EGY ÉVI HÁZASSÁG. REGÉNY CARLEN EMÍLIÁTÓL. III. RÉSZ. ((Folytatás. Lásd Budapesti Hírlap 224-d. sz.) XVI. Két hónap telt el, mióta a gyermekek megbetegedtek , egy hónap óta nyugodott a két leány édesanyja mellett, de az atyai szív még mindig üres és szomorú volt; újra fölvevé napi szokásait, jött ment mintáz előtt, de lelkében a fájdalom nem akart csöndesülni. Ez új fájdalom nem hasonlított a neje fölött érezetthez; ő Saroltát sohasem szereté, s őt nem szánta, hanem csak a miatt érzett szemrehányást, hogy őt szerencsétlenné tette, csak azért véve el őt, hogy apja kívánságát teljesítse, mivel e házasságot a szülők több évvel azelőtt határozták el, s ő közönyösséggel egyezett bele, mert épen akkor egy nő sem érdeklé őt. De ha első neje mellett sohasem érezé,mi a szerelem, az első csók, melylyel világra jött leánygyermekeit illette, megérezteté vele, mi az atyai gyöngédség; és ha neje életben maradott, az ő szive is megváltozott volna irányában, gyermekeik iránti szeretete által. Míg ezek éltek, majdnem anyai indulattal szereté őket, ők ihlették belé a jobb érzelmeket, ők költötték föl benne a boldogabb élet vágyát, és most — haláluk megsemmité minden boldogságát, minden szebb reményét, és nemesebb óhajtását. A házassági boldogság utáni vágyában megcsalatva,azon kilátásban ringatá magát, hogy leányaiban találandja élte nyugalmát, hanyatló korában is maga fölött látván diszleni e két fiatal főt, saját öröme gyanánt élvezvén az ő örömüket. Most pedig maga állott egyedül az életben, se ő nem leend senkinek támasza többé se neki nincs senkie, ki sírjáig elkísérje. Néha, midőn e gondolatok ostromják kebelét, Lavinia úgy tűnt föl előtte mint fóltevője, ki őt egy felifjodott s növekedő érdekű létbe vezérli, csak hogy ő ezt is álomnak s tünde csalódásnak hivé. A mi fel vala téve, a mi el volt határozva, annak meg kellett történnie, s az adott szót meg kellett tartania, ha a szív beléhal is. És lelke zavarában azt hiteté el magával, hogy azon néhány nap , melyet lányai halála előtt oly boldognak tarta, csak egy álom játéka volt s boszankodék, hogy ez álom oly nagy űrt hagy maga után emlékében. Óhajthatott-e Lavinia, e jéghideg s márvány szivü nő, egyebet elválásnál ? Nem, nem, erről kételkedni annyit tenne, mint rútul csalódni s önmagát ámitani. Így telt el két hónap, a nélkül, hogy Lavinia szerencsés volt volna, férjének azon tekinteteit vonni magára, melyek ezelőtt gyakran oly különös zavarba hozák, oly mélyen megragadák őt , előtte mégis százszorta kedvesebbek valáj nak, mint jelenleg e fagylaló udvariasság, mely egy idő óta amazok helyébe lépett. Hermann gyötrelmeit eltitkolá előtte, s túl esvén az első napokon, leánykáiról mit sem beszélt; fájdalma szivébe mélyedve, szavakban nem nyilatkozott. Sokat kezdett vadászni, többi idejét szobájába zárkózottan tölte. Lavinia a hidegültség e jeleit mélyen érezé, de azért mégsem vizsgálta meg saját magaviseletét, ő is visszahanyatlott az első idők közönyösségébe, s hideg, visszatartó, majdnem kevély modoraiba. Végre a kötelékek, melyek még valahogy összetárták őket, teljesen szétszakadtak volna, ha a gyöngéd barát s figyelmesen észlelő gróf Adrián állandóan nem iparkodik közel tartani egymáshoz az egymástól mindinkább idegenkedő két szivet, érezvén, miszerint minden látszat, s a külsőség minden hidegsége daczára e két szív mélyében mégis létezik valami, mi egymást keresi s utoljára is egyesülend. De a grófnak el kellett menni; megigéré, hogy rövid időre rokonihoz rándul, onnét a táborba utazik, s csak a nyár végével tér vissza. — Kérlek — szólt az ezredes, kivel tervez közlé, ne távozzál, ha barátom vagy, maradj még egy ideig. " — Lehetlen, szavamat adtam, hogy két nap alatt Kléneben leszek. — Ürügy! magad tudod, mennyit érnek az ily zálogszavak: egyébiránt én értelek, te unod magadat nálunk, ez kerget. — Hermann, hátha az ellenkező igaz? viszonzá a gróf némi habozással. — Az ellenkező! ismétlő az ezredes, szerfölött s elsápadván; nem értem. — Én csak azt mondom : ha, de végre, ha az volna, igyekeznél még akkor is visszatartóztatni ? — Oly sikeresen, — az ezredes szava annyira reszkető, miszerint pár perczig meg kellett állania, hogy gyöngesége jeleit elnyomhassa — oly sikeresen használtad volna idődet ? viszonzá gunynyal, és ... . .— Hermann! ne tovább ! gondold meg, mit akarsz mondani, kiálta fel a gróf, elsápadván mint barátja. Becsület embere vagyok-e vagy nem ? Birsz-e annyira magaddal, hogy megemlékezzél, mikép én nem az az ember vagyok, ki bizonyos bizalmatlanságokat elviselhessen, és hogy barátságunk azon perezben végződnék, melyben te azokat kimondanád ? — De ő, de ő, sejdítette volna? Lelkem örök üdvösségére, ha ő tudja, ha itt nálam.... s mig nevemet viseli elfeledhetné........ — Bolond vagy? ő sejtené! mit? kérdé a gróf hirtelen megváltoztatván hangját; ne sejtettesd vele, — arra kényszerilek — hogy ily gondolat juthatott eszedbe, mert azon esetre jóslom neked hogy szivét sohasem nyered meg. — Nekem mindegy, akár nyerem meg, akár nem, viszont hidegen az ezredes, nem vágyom utána, de azt igen is követelem, hogy becsülje meg a nevet, melyet még hat hónapig viselend. — Hogyhogy, hat hónapig ? — Oh, nem tudom, mit mondtam. De, édes barátom! tréfa nem ront tréfát, te engem kísérteni akartál... Legyen én csepet sem vagyok féltékeny. (Folytattatik.) NAPI HIREK ÉS ESEMÉNYEK. Budapest, October 9. * A protestáns papnevelő-intézet f. hó 8-kán d. e. ünnepelt uj tanévének megnyitását. A szertartás 9 órakor a helv. hitv. evang. templomban a Szentlélek segítségül hívásával kezdődött, jelen volt a tanári kar , a már begyülekezett intézeti hallgatók, és az iskolának nagyszámú barátai, kik az egyházi ünnepély után az iskolaház teremébe sereglettek,hol a megnyitást vezető szónok úr megható szavakban fejezte ki örömét a felett, hogy ez intézet új tanévének ép azon biztossággal néz eléje, mely azt eddig kisérte; ez érdembe befoglalta annak nemes pártfogóit, és a tanári kar áldozatkész buzgalmát, melynek csökkenthetlen sőt növekedő ügyszeretete és kitartásáról kellő biztosítékot bir a község, azon férfiakban, kiktől az intézetnek mindinkább szebb virágzását méltán remélheti. Erre nézve már is örvendetes adat az , hogy a két évről maradt 27 növendék száma, újabban 16 szaporodást mutat. A leczkék jövő hétfőn rendes folyamatba lépnek. .. A műegyletnek tegnapelőtt szerdán tartott választmányi ülésében következő képek vétettek meg a jelen havi kiállításból: „Csendélet“ Pecz Henriktől Pesten (90 ft.), „Menekülés farkasoktól Magyarországban Rustigétól Stuttgartban (170 ft.) „Tájék Bajorhon felső vidékéről“ Langko Dietrichtől Münchenben (200 ft.) „Starenbergi tó“ Mayburgertól Salzburgban (250 ft.) „Női tanulmányfő“ Latkóczitól Pesten (100 ft.) „Tanulmányfő“ Than Mórtól jelenleg Romában (60 ft.) „Tájrész Achentónál“ Baumgärtnertől Berlinben (250 ft.) „Egy katona hazatérése“ Schön Frigyestől,Münchenben (350 ft) és „Tájkép Morva-