Budapesti Hírlap, 1857. október (223-249. szám)

1857-10-09 / 230. szám

nyelven tartott imádság követett, elmondva az oltár előtt, két pap segédlete mellett az oda lépő főtiszt, superintendensi helytartó ur által, ki azon alkalommal Császár Ő Felsége hosszas boldog uralkodásáért s a fels­ anstriai Házért is buzgón könyörgött. Ezt ismét oborál követte, miután a szószékre lépett Pálfy József ur, hely­beli magyar lelkész s egyszersmind főtanodai hitszónok, ki igen jeles, és az egész gyülekeze­tét mélyen megható alkalomszerű magyar szó­noklatot tartott. Beszéde alapjául fölvette azon szent igéket, miket sz. János irt meg. Jel. III. 8, 11. s azokat a sok viszontagságot látott soproni evangél, egyházgyülekezetre alkalmazá, mely nehéz körülmények és kisértetek között állhata­tosnak maradva, megérdemelte azon dicséretet, mit a próféta a philadelphiai csekély tehetségű gyülekezetről, azt buzdítva mondott. E buzdítás, a hitbeni állhatatosságra serkentés, ma is helyén van, a soproni gyülekezetnek azért fő köteles­sége a három századot már szerencsésen túl­élt iskoláját ápolni, s az utókor számára megtartani, mi legbiztosabban az által eszközölhető, ha min­den megtörténik, hogy azon iskolának „mind belső szellemi iránya rendeltetésének megfelelő legyen, mind pedig külső létezése biztosíttassák.“ E czélra nem elég csak az értelem kiképezése, de szükség a szív nemesítése is, a kedély val­lásos kiművelése, oda nemesítni tehát azt, hol az igaz, s­zép, jó egész teljességében van, s ezt csak a földieken túl emelkedő szellem leli fel — egyedül a,: Istenben! Az iskola kormányzására hivott férfaknak azért szent kötelességük a fe­lől gondosk­odni, hogy „az mindig a sz. lélek temploma legyen“, valamint arra törekedni, hogy „szk­adunk divatszellemének, mely a mű­veltséget a külső simaságban keresi, s a felvilágos­odást a vallástalansággal ugyanazono­sítja ,az iskola erélyesen ellene működjék.“De az iskola megtartására szükséges annak külléte­­zését is biztositai, az egyháznak kincse, sajátja az. Az egyház által, az egyházért állíttatott fel, tartatott fenn az, az egyház szabta ki szellemi irányát, melyben három század óta üdvösen mű­ködött az egyház javára, mint annak növeldéje, s az egyház sajátjának kell maradnia, hogy az egyház is fenállhasson. Sokat áldoztak az ősök az iskola javára, ily áldozatokat kell a mara­déknak is hozni, hogy ne legyenek méltatlanok azok utódjainak neveztetni . A szép és szív­hez szóló ékesszólással , valamint evangyé­­liumi lelkes buzgósággal mondott beszéd bi­zonyosan minden nemesen érző szívben viszhangra talált. Gyülekezeti ének után német hitszónoklat következett, német lelkész Wagner F. J. ur által mondva, melyben korszerüleg s a nagy nap­hoz illő módon fejtegette, hogy az egyház és is­kola egymás nélkül nem létezhetnek, fenn nem állhatnak,s az ünnepély fontosságát meleg szavak­ban rajzolá.Ennek végével megint h­orál volt, mi­re az oltár elé lépő főtisztelendő superintendensi helytartó két pap segédletével rövid német imát mondott és a gyülekezetet megáldd. Az isteni tisztelet befejezése után,a fenn meg­írt renddel a gyülekezet a főtanoda épületébe visszatért, melynek nagy tereme csinosan feldí­szítve volt. Az ide sereglett számos előkelő ven­dégek közt megemlítjük cs. kir. udv. tanácsos Schwabenau Antal lovag ur ő magát, ki a cs. k. helytartósági osztály tanácsosai és több hiva­talnokai kíséretében megjelent, valamint részt vett abban ffítiszt.és ngosnádi Lajos,Ferencz apát és városi plébánosui­ is több kath. községi tanácso­sok és polgárokkal együtt. „Numer omnipotens“ igen szép alkalmi chorál Zsarnoviczky György tanár ur vezetése alatt elénekeltetve a főtanodai énekkar által, a Császár Ő Felsége arczképével feldíszített szószékre lépett főtano­­dai igazgató Király József Pál úr, és az Un -­­­nepély fontos, ritka voltát rajzoló szép és köz-­ tetszést nyert latin szónoklatot tartott, melynek ismertetésére a következő helyeket ide igtatjuk: „In vertice trium stamus saeculorum, ad­e recor-­ dationis indelibata miramur incunabula ludi hu­­nis literarii, qui Deo D. M. annuente, uti quon­dam surrexerat, ita nunc futuris stat temporibus. „Svavis est“ Cicerone teste, laborum praeterito­­rum memoriam at longe svavior humanaque prae­­cellentia dignior nisus est virorum, quorum facta non eadem teguitur caligine, quae corpora eorum ductum effuderat; ipsas laureas, quibus ornami justum erat, edax abolevit vetustas, at mortali natura superior est virtus, quae „repulsae nescia Bordidae“ ut vates ait, „intaminatis fulget hono­­ribus.“ Lugemus quidem merito eos, qui fatis succubuerunt implacabilibus, verum tam­en repre­­amur eorum spiritu, excitamur eorum conatibus, beamur eorum memoria, quae revelat, quomodo senserint, quid anhelaverint, cur facta ediderunt perennia.------------Tria musarum haec sedes vi­cit saecula, decem­ tempori succubuere propagi­­nes, centum funesta naturae lege periere civita­­tes, infinita millia siderum aeterno fors vela­­mento cooperta evanuere, haec tam­en Musarum sedes inconcussa stat, incolumis foretur, imper­territa floret.------------Quinquaginta fere millia discipulorum hie loci ad bunc usque diem erudi­­torum meo loquuntur ore, aguntque grates nulla temporum iniquitate obliterandas, „quis estenim, ait Cicero, „liberaliter educatus, cui non locus ille mutus, ubi ipse altus est, cum grata recorda­­tione in mente versetur?“— Intimo gratitudi­­nis sensu perditi celebramus Districtum Evange­­licorum transdanubianum, qui uti quondam ha­­rum fautor exstitit Musarum, ita nunc pater ha­betur scholae recentissimis temporibus incredi­­bili contentione stabilitae, ferventissimo susten­­tatae studio, nobilissimo firmatae conatu.------­— Augustissimi denique reminiscer Cae­sar­i­s, qui uti nuper exili nomen suum benignis mandatat pagellae, ita fidelibus gratitudinis monumenta inaravit pectoribus, qui virum nostra aestimatione dignissimum lucuientissimo favoris ornavit symbolo ; cum vero Augustum cele­bramus , viros quoque, qui sunt Ei a consiliis, prona suggerit memoria; quem admodum enim sol in omnibus vitam alit rebus , ita stella­­rum lumina noctis profu­gant tenebras. Ibi solem, ibi lunam, hie coruscantia suspicimus sidera. — In nostris habes Caesar tropaea praecordiis, due animos felix — grati­tua castra sequemur.“ — Hosszabb közlést tettünk e jeles beszédből, mely példa, figyelmeztetés lehet azoknak, kik a valódi tudományosság alapját, kútfejét, a clas­­sica literaturát hanyagolva iskoláink valódi dí­szét ál műveltségnek feláldozni szeretik. — A la­tin beszédet „Boldog örömnap derült ránk" al­kalmi hiarál követte, miután szószékre lépett Dománovszky Endre tanár úr, ki kebleket vonzó és megrázó s minden kedélyt átvillanyzó ékes előadással átalános tetszést nyert magyar beszédet mondott, melyben előadta , hogy : „méltó megemlékezni tanintézete­ink elődeiről“ a mit ez intézetek természete és fogalma követel, midőn azok nevelik az em­bert.­­ „A nevelés a megváltás dicső munkájá­nak hasonképe, mert megszabadítja az értelmet a tudatlanság homályától, a kedélyt a kívánság nyerseségétől, az akaratot az önkény durvaságá­tól.“ Midőn szónok beszéde első részében az elő­dök azon működéseit, melyeken a tanodák élte jelenleg nyugszik, az emlékezetben föleleveni­­tette, nem állapodott meg a tisztán nevelési jel­lemű érdemeknél, de kegyelettel emlékezett a tanintézet azon elődeiről is, kik annak állását anyagi tekintetben biztosították, s ez­által virág­zását közvetve előmozdították. Ez volt kétség­kívül a beszéd legérdekesebb, tanulságosabb s a hallgatókra látható benyomást tett része. S mi­dőn szónok tárgyától áthatva, olykor kissé túl­­hevült kebellel az elmúlt viharos idők képét raj­zolta, a sok viszontagságot ért soproni tanoda komor múltját érintette, mely a hithez állhatato­san ragaszkodással az isteni gondviselés oltalma alatt már fennáll és virágzik, — nem mulasztá el a lefolyt gyászos idővel a keblet kibékítő s az igazságos kormány védelme által boldog jelen képét örvendetes ellentét gyanánt felmutatni. „Azon hosszas harczok folytán“ — igy szólt — „azon szép nyereményünk is lett, hogy a fe­­lekezetesség, idegenkedés és gyülölség el­enyészett, s mi megtanultuk egymást nem­csak kölcsönösen tűrni, hanem becsülni is, úgy hogy most protestáns és nem-protestáns egy­mást testvérek s ugyanazon egy Isten gyerme­keinek tekinti; megértünk azon áldott gondo­latra, hogy az Isten dicsőítése és országának terjesztése, nem egy nép, nem egy felekezet, ha­nem valamennyi nép, valamennyi felekezet fel­adata. Az ellenségeskedés földjéből virult fel a szeretet és kölcsönös tisztelet szelíd világa. Ez a történet által kijelölt mód, miszerint a né­pek és felekezetek önküzdelmeik folytán okul­nak és simulnak.“ — E beszéd után volt : „Jehova“ hymnus, mit német szavalmány követett, egy gymnasiumi h. tanár Schranz János ur által az ünnepi nap jelentősségéről el­mondott csinos versezet — melynek végével „Ha Krisztus maga oltalma“ énekeltetett az énekkar és közönség által, s azzal az ünnepély befejezve jön. De nem maradott el a vidám lakoma is, egy aláírás útján, a „Szarvas“ czimű­ vendéglőben, annak derék gazdája Neurichter által ren­dezett és zene által fűszerezett magyaros ebéd 70—80 vendég díszes koszorúját egyesité. An­nak folytában főtisztelendő W 0 h 1 m u t h super­intendensi helytartó ur poharat emelt Császár és Császárné a Felségeikért, valamint az egész felséges uralkodó Házért, mit a tiszte­letteljesen felálló vendégek háromszoros harsogó „Éljen!“ kiáltással fogadtak és viszonoztak. Történtek pohárköszöntések közoktatási minister gróf T­h­u­n Leo ur ő excjáért, a főtisztelendő su­perintendensi helytartóért , udvari tanácsos Schwabenau ur ő magáért, a cs. k. helytar­tósági osztályért, annak egyes tagjaiért, a hazá­ért, egyházért, főtanodáért, tanári karért sat, va­lamint majd a vidám és életes toaszokra is more patria­rá került a sor. Vidám kedélylyel és ké­sőn oszlott szét a díszes társaság, keblébe zárva a szép nap emlékezetét.Legyen áldott az mindig, legyen a folyó évben Császár Ő Felsége legkegyesebb látogatása által megtisztelt főta­noda hosszú századok során mindig a tudomány, felvilágosodás, tiszta erkölcs és keresztyén eré­nyek szépen virágzó veteményes kertje x—y. Kis-Kunság, oct. 8. 60 Tegnap Császár 0 Felsége legma­­gasb névnapját szokott módon a leyális alatt­valói hűség és hódolat őszinte érzelmei közt megünnepeltük.— Dorosmán múlt hó 27-kén a város felső részén tűz ütvén ki, 29 ház égett le. Járási kapitány úr másnap a kárvallottak fölse­­géllése iránt rendelkezett, és a kerületbeli köz­ségek is segélynyújtásra felhivattak. Ugyane város határán gyógyerejü fürdő rendeztetik az ottani Bós-tóban, mely a szabadkai Palityot a gyógy­erő tekintetében tán fölül is haladja. A tó mellett lesz kert, mely végre a közlegelőből 50 holdat ajánlott fel a község. A pestiek Budára, a bécsiek Badenbe mennek közel fürdőbe , majd eljárnak a szegediek a dorosmai fürdőbe, mivel úgy is szőlőjök szomszédságában lesz e mulató­hely, e kettő pedig rokon, lévén­ mindkettő gond­­ozó, a sanyarú élet költőiségéhez tartozó. Ezen tervezett angolkert mellett van a négy holdnyi faiskola, melyből e vidék nemesített gyümölcs­fákkal még bővebben fog elláttatni. Ki a sze­gedi, félegyházi, kecskeméti, és nagykőrösi pia­­czon megfordult, örömmel fog az ott látott sok szép nemesített gyümölcsre visszagondolni, és meg lesz győződve, mikép e vidék a finom gyü­mölcs hazája, csak legyen kéz a fák művelésére, és ez mindinkább szaporodik, és jutalma sem marad el, mert az alma, baraczk darabja 2—3 varjával kelvén el, a termesztő gyümölcséből bizonyos pénzt lát, például Jankováczon is van eset, hogy egy közönséges szőlős gazda 5—600 véka almát ad el partjával; most annyi véka gabnát kell eladnia azon pénzöszvegért, pedig a gabnatermesztéshez sok kell. Halason lopás, sőt más vagyonának erőszak­­kali elrablása kezd előfordulni, sőt ily erősza­koskodásnál e napokban emberölés is történt. Különösen a jó subájú tanyásgazda vagy pász-­ tor félhet, hogy rátörnek és öltönyétől meg­fosztják, valamint Kunszentmártonban a sertés tulajdonosa várhatja, hogy reggelre üres az óra, mert itt a félkéz kalmárok főleg e dísztelen, de jó szó czikkre fordítók gonosz figyelmüket. Félegyházán ma vásár van. — Legke­lendőbb áru, de a mely kevés van a piaczon, s mindenki által kerestetik, azonban mégis alig mu­tatkozik, — a pénz. — Közös panasz, hogy nincs vevő. De hát ki vegyen ? és mit ? — Abból a né­hány száz köböl gabonából, a mit az itteni bir­­toktalanok napi élelmükre vesznek, a földbirto­kosok nem sok pénzt látnak, pedig nekik száz­szor több pénzre van okvetlenül szükségük. A kézműves , az élelmi czikkek meglehetős­ül-ol­csóbbulása mellett készített, s folyvást magas áron tartott czikkeivel ott ül a vásárban,— nincs vevő, mert ki vegyen? ha nincs pénz; nincs pedig azért, mert nem lehet miből csinálni, és a kézműves nem vehet ismét sok gabnát, nem lévén pénze, így forog az egész „circulus vitio­­sus“ban, míg ezen valamiképen fordulat nem történik, de hogyan ? az a kérdés. Hitelintézet­től de hathatósan segítőtől várjuk e jobb for­dulatot , mert érték van elég, de nincs a­mi azt képviselje, és kézről kézre forgatható legyen, így a kiadások bizonyosak és múlhatlanok lévén egy részről, a bevétel pedig gyér és bizonytalan más részről , világos , hogy anyagi állapotunk­ban az emelkedő arány meg nem fogamzhatik. Félegyházán a salzburgi művész készítette orgona mellé éneklővé nyolcz versenyző közöl Ug­ur Berczeltől választatott meg, kinek mind hangja, mind szaktudománya a kényes műked­velőket is kielégítheti. Félegyházán az ideigle­nes megyei törvényszék helyben fogja a roppant számú bűnügyeket nem sokára elintézni, m­iről annak idejében többet." TÁRCZA. EGY ÉVI HÁZASSÁG. REGÉNY CARLEN EMÍLIÁTÓL. III. RÉSZ. ((Folytatás. Lásd Budapesti Hírlap 224-d. sz.) XVI. Két hónap telt el, mióta a gyermekek megbe­tegedtek , egy hónap óta nyugodott a két leány édes­anyja mellett, de az atyai szív még mindig üres és szomorú volt; újra fölvevé napi szoká­sait, jött ment mintáz előtt, de lelkében a fájda­lom nem akart csöndesülni. Ez új fájdalom nem hasonlított a neje fölött érezetthez; ő Saroltát sohasem szereté, s őt nem szánta, hanem csak a miatt érzett szemrehányást, hogy őt szerencsét­lenné tette, csak azért véve el őt, hogy apja kí­vánságát teljesítse, mivel e házasságot a szü­lők több évvel azelőtt határozták el, s ő közö­nyösséggel egyezett bele, mert épen akkor egy nő sem érdeklé őt. De ha első neje mellett soha­sem érezé,mi a szerelem, az első csók, melylyel világra jött leánygyermekeit illette, megérezteté vele, mi az atyai gyöngédség; és ha neje élet­ben maradott, az ő szive is megváltozott volna irányában, gyermekeik iránti szeretete által. Míg ezek éltek, majdnem anyai indulattal szereté őket, ők ihlették belé a jobb érzelmeket, ők költötték föl benne a boldogabb élet vágyát, és most — haláluk megsemmité minden boldog­ságát, minden szebb reményét, és nemesebb óhajtását. A házassági boldogság utáni vágyá­ban megcsalatva,azon kilátásban ringatá magát, hogy leányaiban találandja élte nyugalmát, ha­nyatló korában is maga fölött látván diszleni e két fiatal főt, saját öröme gyanánt élvezvén az ő örömüket. Most pedig maga állott egyedül az életben, se ő nem leend senkinek támasza többé se neki nincs senkie, ki sírjáig elkísérje. Néha, midőn e gondolatok ostromják kebelét, Lavinia úgy tűnt föl előtte mint fóltevője, ki őt egy fel­­ifjodott s növekedő érdekű létbe vezérli, csak hogy ő ezt is álomnak s tünde csalódásnak hivé. A mi fel vala téve, a mi el volt határozva, annak meg kellett történnie, s az adott szót meg kellett tartania, ha a szív beléhal is. És lelke zavará­ban azt hiteté el magával, hogy azon néhány nap , melyet lányai halála előtt oly boldog­nak tarta, csak egy álom játéka volt s boszanko­­dék, hogy ez álom oly nagy űrt hagy maga után emlékében. Óhajthatott-e Lavinia, e jéghideg s márvány szivü nő, egyebet elválásnál ? Nem,­­ nem, erről kételkedni annyit tenne, mint rú­tul csalódni s önmagát ámitani. Így telt el két hónap, a nélkül, hogy Lavinia szerencsés volt volna, férjének azon tekinteteit vonni magára, melyek ezelőtt gyakran oly kü­lönös zavarba hozák, oly mélyen megragadák őt , előtte mégis százszorta kedvesebbek valá­­j nak, mint jelenleg e fagylaló udvariasság, mely egy idő óta amazok helyébe lépett. Hermann gyötrelmeit eltitkolá előtte, s túl esvén az első napokon, leánykáiról mit sem beszélt; fájdalma szivébe mélyedve, szavakban nem nyilatkozott. Sokat kezdett vadászni, többi idejét szobájába zárkózottan tölte. Lavinia a hidegültség e jeleit mélyen érezé, de azért még­sem vizsgálta meg saját magaviseletét, ő is visszahanyatlott az első idők közönyösségébe, s hideg, visszatartó, majd­nem kevély modoraiba. Végre a kötelékek, me­lyek még valahogy összetárták őket, teljesen szétszakadtak volna, ha a gyöngéd barát s figyel­mesen észlelő gróf Adrián állandóan nem ipar­kodik közel tartani egymáshoz az egymástól mindinkább idegenkedő két szivet, érezvén, mi­szerint minden látszat, s a külsőség minden hi­degsége daczára e két szív mélyében mégis léte­zik valami, mi egymást keresi s utoljára is egye­­sülend. De a grófnak el kellett menni; megigéré, hogy rövid időre rokonihoz rándul, onnét a táborba utazik, s csak a nyár végével tér vissza. — Kérlek — szólt az ezredes, kivel tervez közlé, ne távozzál, ha barátom vagy, maradj még egy ideig. "­­ — Lehetlen, szavamat adtam, hogy két nap alatt Kléneben leszek. — Ürügy! magad tudod, mennyit érnek az ily zálogszavak: egyébiránt én értelek, te unod ma­gadat nálunk, ez kerget. — Hermann, hátha az ellenkező igaz? viszonzá a gróf némi habozással. — Az ellenkező! ismétlő az ezredes, szerfölött s elsápadván; nem értem.­­ — Én csak azt mondom : h­a, de végre, ha az­­ volna, igyekeznél még akkor is visszatartóz­­tatni ? — Oly sikeresen, — az ezredes szava annyira reszkető, miszerint pár perczig meg kellett álla­nia, hogy gyöngesége jeleit elnyomhassa — oly sikeresen használtad volna idődet ? viszonzá gunynyal, és ... . .— Hermann! ne tovább ! gondold meg, mit akarsz mondani, kiálta fel a gróf, elsápadván mint barátja. Becsület embere vagyok-e vagy nem ? Birsz-e annyira magaddal, hogy megem­lékezzél, mikép én nem az az ember vagyok, ki bizonyos bizalmatlanságokat elviselhessen, és hogy barátságunk azon perezben végződnék, melyben te azokat kimondanád ? — De ő, de ő, sejdítette volna? Lelkem örök üdvösségére, ha ő tudja, ha itt nálam.... s mig nevemet viseli elfeledhetné........ — Bolond vagy? ő sejtené! mit? kérdé a gróf hirtelen megváltoztatván hangját; ne sejtettesd vele, — arra kényszeri­lek — hogy ily gondolat juthatott eszedbe, mert azon esetre jóslom neked hogy szivét sohasem nyered meg. — Nekem mindegy, akár nyerem meg, akár nem, viszont­ hidegen az ezredes, nem vágyom utána, de azt igen is követelem, hogy becsülje meg a nevet, melyet még hat hónapig viselend. — Hogyhogy, hat hónapig ? — Oh, nem tudom, mit mondtam. De, édes barátom! tréfa nem ront tréfát, te engem kísér­teni akartál... Legyen­­ én csepet sem vagyok féltékeny. (Folytattatik.) NAPI HIREK ÉS ESEMÉNYEK. Budapest, October 9. * A protestáns papnevelő-intézet f. hó 8-kán d. e. ünnepelt uj tanévének megnyitását. A szertartás 9 órakor a helv. hitv. evang. templom­ban a Szentlélek segítségül hívásával kezdődött, je­len volt a tanári kar , a már begyülekezett intézeti hallgatók, és az iskolának nagyszámú barátai­, kik az egyházi ünnepély után az iskolaház teremébe se­reglettek,hol a megnyitást vezető szónok úr megható szavakban fejezte ki örömét a felett, hogy ez intézet új tanévének ép azon biztossággal néz eléje, mely azt eddig kisérte; ez érdembe befoglalta annak nemes pártfogóit, és a tanári kar áldozatkész buz­galmát, melynek csökkenthetlen sőt növekedő ügy­szeretete és kitartásáról kellő biztosítékot bir a község, azon férfiakban, kiktől az intézetnek mindin­kább szebb virágzását méltán remélheti. Erre nézve már is örvendetes adat az , hogy a két évről maradt 27 növendék száma, újabban 16 szaporodást mutat. A leczkék jövő hétfőn rendes folyamatba lépnek. .. A műegyletnek tegnapelőtt szerdán tartott vá­lasztmányi ülésében következő képek vétettek meg a jelen havi kiállításból: „Csendélet“ Pecz Hen­riktől Pesten (90 ft.), „Menekülés farkasoktól Magyarországban Rustigétól Stuttgartban (170 ft.) „Tájék Bajorhon felső vidékéről“ Langko Dietrichtől Münchenben (200 ft.) „Starenbergi tó“ Mayburgertól Salzburgban (250 ft.) „Női tanulmányfő“ Latkóczitól Pesten (100 ft.) „Tanulmányfő“ Than Mórtól jelenleg Romában (60 ft.) „Tájrész Achentónál“ Baumgärtnertől Berlinben (250 ft.) „Egy katona hazatérése“ Schön Frigyestől,Münchenben (350 ft) és „Tájkép Morva-

Next