Budapesti Hírlap, 1858. május (99-122. szám)

1858-05-28 / 120. szám

szerint, melyek uratlanok. Más tekintetben ere­deti szerzésmódnak is neveztetik, mivel tárgyai nincsenek még tulajdonjogi szabályok és korlá­tozások alá vetve. (Gai. II. §§. 65. 78. — §§. 11—24. 27—34. 39. J, de rerum digin. II. 1.). S e fogalom, mint alapja a vadászati jognak, azon korban, midőn a római birodalom egy még soha nem látott társadalmi s jogi fejlődés tetőpontján tündöklött, természetszerűleg szivárgott át az oly népekhez is, melyek csak küszöbén állottak még a társadalmi megalakulásnak, igy­ nevezete­sen a germánokhoz, kik, mint a rómaiak, a me­zők s erdőségek állatait, a madarakat s a hala­kat, szintén az uratlan jószágok osztályába soro­­zák s a vadászatban, mint az eredeti szerzésmód egyik alakjában, egy közös, megoszthatlan jo­got, vagyis szabadságot szemléltek. Ennélfogva a vadászat azon népcsaládoknál, melyek valamely vidéket vagy tartományt együtt s csoportosan szállottak meg, oly jognak tekin­tetett, mely minden szabadon született egyének közös ős, természeti joga vala. S ezen jogfoga­lom nyert érvényt magyar eleinknél is, már a jobbágyi viszonyok legelső törvényes ren­dezésénél (1514-ben Ulad. Decretum 5. 18.), s ismét 1729-dikben, midőn országgyülésileg, tör­vényben kimondatott .(art. 22. §.22.), hogy csupán a nemesi tulajdon birtok tekintetik a vadászati jog alapjául. S nekünk úgy látszik, hogy ha a ger­mán népfajok a római jogalkotmánytól kölcsö­nözték ezen elvet, úgy magyar eleink, habár ké­sőbbi időkben,­ nem más, mint a római s Német­honban is elágazott s utánzásra talált mintát vet­ték példányul. A római jogalkotmány ugyanis sehol nem vert oly gyökeret, mint a germán fa­joknál , de tagadhatlan, hogy miután Magyaror­szág mindig a német vagyis germán népet tartó saját országuk­ságának előképéül, még akkor is, midőn német intézményeket vélt átkölcsönözni, lényegükben nem más, mint római jogelveket ho­nosított meg. Mellőzve itt egyebeket, úgy látjuk, h®gy különösen a vadászati jog is és úgy nyert határozottabb fogalmat a birtoktulajdon kifejlő­désével hazánkban, mint sokkal korábban Né­methonban. A­mint ugyanis a 4—8-ik századbeli népvándorlás után Némethonban a tulajdon­i birtokjog kellő alakulásnak indult s a mint tör­tént, hogy a vadászati jog egyedül a birtok tulaj­don tartozéka gyanánt tekinteték. Magyarország, mely már a 10-dik s 11-dik században a német álladalmak mintája szerint szervezte s alakí­totta át magát, szintén elfogadta azon elvet, mi­szerint minden szabad s önálló, vagy birtoktu­lajdonnal biró hazafi, a maga birtokán különösen korlátlanul, szabadon vadászhat. Épen ezen jog­elvnél fogva, a németeknek már legrégibb törvé­nyeiben találhatunk s olvashatunk határozmá­­nyokat, miszerint a ki egy harmadiknak birto­kában vadászott, meg is büntettetett; a ma­gyar jogélet történetéből azonban úgy tudjuk, hogy egész 1504-ig, nem csak a nemes ember­nek , hanem a birtoktulajdonnal azaz föld­del nem biró jobbágynak is teljes joga volt va­dászni mindenütt. A németeknél e tekintetben divatozó szokások és törvények a középkorban csaknem azonosak voltak mindenütt Európában, hogy Magyarországon egész a 16-dik századig némi eltérés mutatkozik, kétségkívül onnan van, mivel főleg a hű­bérrendszer, mely saját törvé­nyei szellemébe öltöztető minden társasági érde­ket s igy a vadászati jogot is, a magyar földön csak igen lassan honosodott meg s fejlett ki. A hűbérjogi fogalmak fejleményeiből láthat­juk, hogy szorosan véve valamint a vadászati jognak, úgy az erre megkívántató képességnek alapjául a tulajdonjognak kellene szolgálni, m oly törvényeknek, melyeket ős eredeti, velünk született természeti törvényeknek szoktunk ne­vezni. Azonban ezen alapot a fejlődő társadalom mindenütt elvetette, s egy újjonnan közérvényre emelt elvnél fogva, miszerint engednünk kell személy- és tulajdonjogainkból, hogy előmozdít­­tassék az állami közjólét, a vadászatjog a fe­jedelmi — vagyis felségjogok közé soroztatott. Ez történt különösen a 16-dik században, a mi­dőn a vadászati jog már a fejedelmi regálék alakját kezdé magára ölteni. Ezen újdonszülött regálejogok aztán egy külön törvényhozást idéz­tek elő az államkormányzat körében, melyeket Francziaország az első nagy forradalom alkal­mával eltörölt ugyan, de a polgárkirályság ismét visszaállított. Némethonban az 1848-diki zava­rok, különösen a vérszemet kapott parasztság fék­telenségei által egy időre szintén megingattatott ugyan­ezen neme a regalejogoknak, de a köz­rend helyreálltával a régibb törvényes alap ismét restituáltatott, s igy a vadászati jog, valamint itt úgy egész Európában, újabb határozmányokkal bővítve, az államgazdászati törvényhozás tár­gyává tétetett. TÁROZA, ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT­ Elbeszélés. Ludwig Ottótól. (Folytatás.) De az öreg úr valóban hallgatott. Nem olvasott tovább. Éles füle siető lépteket hallott a lépcsőn. Fia után nyúlt és megfogá őt, mintha bizonyos akart volna lenni, hogy nem illan el. A megfogott tag hidegségén és ellent-nem-állásán véve észre, hogy szükségtelen őt tartani­ bizonyosan elájult. Új gond támadt ebből. Ha a fiú elájult, úgy azt, ha lehet, el kelle az idegenek szeme elől rejteni. Ez ájulás is felkelthető vagy növelhető a gyanút. Fölemelkedett és a tetőablaktól az érkező felé fordult. Nem tudá elhatározni, befedje-e az abla­kot testével, vagy eléje menjen az érkezőnek. A legény, kit előbb Brambachba küldött — mert ő volt, ki oly sietve jött — köhögött a lépcsőn. Ezt távol tarthatá az állástól, sőt talán a rajta fekvőt is elvonhatá szeme elől, ha eléje megy s még a lépcsőn végez vele, így talán még bizo­nyosabban , mintha az ablak előtt áll meg, mi­után valószínű volt, hogy azt még­sem takarja el teljesen. Most érző csak az öreg úr, hogy az, a a­mit ma tapasztalt, elfogyasztá erejét. De a le­gény abból mit sem vett észre, midőn az öreg urat a lépcső korlátjához támaszkodva, útját elzárni látá. „Ide hivjam őt, Nettenmayr úr ?“ kérdező a legény, a lépcsőn megállva. „„Kit?““ kérdő viszont Nettenmayr úr. Fárad­ságába került, mesterséges nyugalmát leküzdeni. Ha a legény Brambachban volt, nem beszélhe­tett ily nyugodtan, bárkiről beszélt is. „Ám ő már most otthon lesz,“ viszonzá a le­gény. Az öreg úr nem ismétlő kérdését, a kor­látba kelle fogódznia, melyhez támaszkodott. „Már az útban volt,“ folytatá tovább a legény; „vele jöttem a kapuig. Ekkor elküldött a bádo­goshoz, kérdezném meg, hogy a bádogszer végre elkészült-e. Gyurkó mondá, hogy már haza vitte, s ő épen most jő a sz. György torony fedeléről, oda vezette föl az öreg Nettenmayr urat. Ekkor azt hivem, még mindig oda fenn lesz,­­ mert annyira sietős volt, meg akarom kérdezni, vár­jon Apollonius urat felkü­ldjem-e?“ Most sikerült csak Nettenmayr úrnak a korlá­tot, melyhez támaszkodott, föl és lefelé megta­pogatni, mintha csak azért fogta volna meg, hogy azt megvizsgálja. Érezvén, hogy kezei resz­ketnek, felhagyott a vizsgálattal. Oly boszosan, a­mint csak e pillanatban birá, mondá: „Magam jövök le. Várjon kend a lépcsőfordulaton.““ A legény engedelmeskedett. Nettenmayr úr mély lélekzetet von, midőn már nem hive magát szem előtt lenni. A lélekzésből zokogás lett. Csak most, midőn azon lelki görcs, mely őt Bá­lint közlése óta fogva tartá, oldódni kezde, lépett elő az apai fájdalom, melyet a ház becsületéért tett szenvedélyes erőfeszítés ekkorig szóhoz jutni nem engedett.Csak most volt ideje, a becsületes fiú szerencsétlenségét megsiratni, midőn kitűnt, hogy az őt nem érte utol. De eszébe jutott, a derék fiú még foly­vánt veszélyben forog,míg a gonosz annak közelében lesz. Ezen esetről is gondoskodott ter­vében, s elmondá magának, mit kell ekkor ten­nie. Eddigi ereje, melyet csak magára vitatott, elhagyta volna őt a görc­csel együtt, ha hogy a derék fiú megmentése és a ház becsülete még folyvást főn nem forog. Tapogatózva ment a te­tőablakig. Nettenmayr Fritz azalatt föleszmélt ismét kábultságából és sikerült fölkelnie. Az öreg úr beparancsolá őt az állásról s mondá : „Holnap napkelte előtt nem lessz többé itt. Nézd körül magadat, hogy Amerikában ismét más em­berré lehess. Itt szégyenben vagy és szégyent hozasz. Utánam hazamegysz, pénzt kapni fogsz; elkészülsz. Évek óta nem tettél semmit nőd és gyermekeidért; gondoskodni fogok róluk. Nap­kelte előtt után lessz. Hallod ?“ Nettenmayr Fritz ingadozott. Csak épen előbb nézett szembe a kikerülhetlen halállal; most él­het ! Élhet, a­nélkül, hogy valaki tudná, a­mit tenni akart, a­nélkül hogy minden véletlen zaj a poroszló rémével ijeszthetné őt. E pillanatban maga is úgy érezte, szerencse lesz rá nézve, ha távol lehet a nőtől, kiért mindent tett a mit tett, s kinek szemléletében naponként látnia kellene azt is, a­mit tett, ki tudta az ő tettét, kinek min­den tekintete fenyegetés volt, hogy őt átszolgál­tatja a büntetésnek. Iszonyodott a háztól, mely­ben óránként minden arra emlékezteté, mit a sza­bad ég alatt egészen elfeledketni remélt, s mit,­­ mint magában föltevé, egy uj élettel akar kien­gesztelni. Tüstént azon helyről, a­hol állt, ment volna legszívesebben a mentő kikötő felé. „Apollonius nem esett le,“ folytatá az öreg s Nettenmayr Fritz egéből egyszerre lehullt. A régi kisértet már ismét megragadta őt. Most is­mét szerette a nőt, kit épen előbb örült elhagy­hatni. Gyűlölete tárgyával föléledt ismét a gyű­lölet és szerelem is benne, s mindkettő pokoli láng volt. Úgy tartá, hogy mindent megtehetett volna; meghalni tréfa leendett, csak a vetély­társ is halva legyen. Lelkiismereti furdalás, a fenyegető túlvilág, minden elviselhető volt, csak egy nem:­et karjai közt tudni. Az öreg igent várt fiától. „Te menni fogsz,“ mondá ez, midőn amaz hallgatott. „Te menni fogsz. Holnap még napkelte előtt után lessz Amerikába, vagy én leszek után a törvényszékhez. Ha már a szé­gyennek meg kell lenni, jobb ha pusztán szé­gyen, mint szégyen és gyilkosság együtt van. Gondold meg, én esküdtem, és most tégy a mit akarsz.“ Az öreg felhivá a legényt s haza vezetteté magát. Bécs, május 26.­ A Vasutaink s egyéb pénzintézeteink egy­mást érő közgyűléseiről fölöslegesnek tartom em­lítést tenni. A már stereotyppé lett eljárás, mely szerint az igazgatótanács érthetlen számadásai, osztalék (ha van) s kamat és tartalék felosztá­sai, s javaslatai a jelenlevő valódi vagy szintett részvénybirtokosok által jóváhagyatnak, telje­sen fölment abbeli tudósítási kötelességünk alól. Csak a Ferencz­ József-keleti­ vaspálya közgyű­lése tűnt ki egy „piquant“ jelenet által. Ugyanis ezúttal az annyi ellenzékkel küzdő bécsi hitel­­intézet itt egyszer mint ellenzék szerepelt. Igaz­gatói egyike ugyanis interpellálta az igazgatósá­got, miért tart a franczia credit mobiliernél már több mint egy év óta letéve 14 milliónyi tőkét 2% kamat mellett, melyet a hazában, és pedig jóval kamatozóbban lehetne elhelyezni, például a bécsi hitelintézetnél. Erre könnyű volt élezésen válaszolni, hogy a bécsi hitelintézetnek már a szárnyai alatt lévő vasutakkal is eléggé meg­gyűlt a baja, s ezen vasútpapírok sorsa nem olyan, hogy a bécsi hitelintézet pártfogása kü­lönösen kívánatosnak látszanék. Azonban ezen sikerült oldalvágás nem győzheti meg a keleti vasút részvényeseit arról, hogy említett tőkéiket nem lehetne jobban elhelyezni, mint 2% mellett külföldön, s oly intézetnél, mely utolsó időben nagy állhatatossággal­­ ingadozik. Azt is hat­ottuk védelmül fölhozva, hogy a részvényesek egnagyobb része is külföldi, tehát csak külföldi pénz az, mely külföldön van elhelyezve , azt meg kell engednünk, hogy az első vállalkozók külföldiek, és — ők rakták zsebre az a­g­­­ó­t, de a vasút hazánkban volna — s miután már be­zsebelték az ágiót, szeretnénk valamit látni a vasútból is. Íme ugyanazon idő alatt mennyire kiépült a linz-bécsi vonal, mely a tél előtt meg fog nyittatni! A czukoradó eddigi s még várható fölemelése nem ijeszti el a vállalkozókat ezen iparágtól, mily kevéssé félelmes ezen adószabvány, látszik abból is, hogy egyszerre két nagyszerű új gyár épül Csehországban. Az egyik az Elba és északi vasút mellett fekvő Lobositzon, a másik Svolin­oveczen Ferdinánd császár ö­felsége bir­tokán. Egy harmadik ugyancsak Csehomágban P­i­s­e­k­e­n terveztetik. Egy negyedik M­l­a­t­i­n mellett, gróf Nostizé, most épült ki. Az annyira kifejlett iparú Csehország különben nem kevéssé szenved egy általános hazai betegségben ; nem csak bizonyos czéhszellemet és védvámvágyakat értünk, mik itt elég honosak, hanem azon hajla­mot , mindent a kormánytól várni. Csehország legindustriásnsabb vidékén, a reichenbergi ipar­kamara területén, a gazdag gyám­okok hazájá­ban , egy szövőiskola támogatására éven­­ként 2400 ftra volna szükség; az intézet közvet­len az illető vidéki gyártulajdonos­­ javára volna, s mégis azt igénylik, hogy ezen öszzeg az országos pénztárból fedeztessék ! Mi sem ké­nyelmesebb ! A lófuttatás ily nagy városban alig észreve­hető mozgalmat idézett elő, minek egy részben a rész időjárás volt oka.­­ A nemzeti bank egy hirdetése szerint záloglevelei rendes húzása f. é. jun. 2-n első ízben fog történni. Esztergom, máj. 24. (Népösszeirás eredménye) A legkö­zelebb bevégzett népösszeirás eredménye me­gyénkben következő : Van 2 város, 1 előváros, 4 mezőváros, 63 falu, ezekben a hozzájok tartozó pusztákkal együtt, 13,752 lakó­ház, és 21,017 lakó fél. Népesség jelenlevő honos 91,291, jelen­levő idegen 4300, összesen jelenlevő 95,591, tá­vollevő honos 2350, fő somma 97,941 lélek. Az összes honos népesség közt róm. kath. 63,791, gör. kath. 2, óhitű görög 44, ágostai 4173, re­form. 22,748, zsidó 2883, foglalkozás szerint 206 papi egyén, 513 hivatalnok, 105 katonai egyén, 121 tudós és művész, 22 ügyvéd­i jegyző, 120 egésségügyi személy, 7706 földbirtokos, 1702 ház- és jövedékbirtokos, 2458 gyáros és iparűző, 417 kereskedő,63 halász és hajós, 4380 gazdasági segédmunkás, 2246 iparos segédmunkás, 210 ke­reskedői segéd, 3997 másféle szolga, 9276 nap­számos, 3592 az eddig nem említett életmódokon kívül 14 éven fölül lévő férfi egyén, 56,507 nő és gyermek; — korra nézve férfiak születéstől 6 évig 8023, 6—12-ig 6120, 12-14-ig 2011, — 14 éves 768, 15 éves 961, 16 éves 1064, 17 éves 883, 18 éves 843, 19 éves 871,—20 éves 804, 21 éves 554, 21—24-ig 1805, 24-től 26-ig 1274, — 26-tól 40-ig 9478, 40-től 60-ig 7556, 60-n felül 2355, nők születéstől 6 évig 8250, 6-tól 12-ig 6284, 12-től 14-ig 2289,14-től 24-ig 9910,24-től 40-ig 11,455, 40-től 60-ig 7743,60-n felül 2340. Állapotra nézve férfi nőtelen 26,314, nős 17,819, özvegy 1236, nő hajadon 25,631, férjes 17,969, özvegy 4671. Tartózkodási helyre nézve férfi jelenlevő 43,965, távollevő 1405, nő jelenlevő 47,326, távollevő 945. Ez összeirást összevetve az 1850-ikivel, sza­porodás 1 külváros, 183 ház, jelenlevő honos la­kosság 7368, fősommánál 7435 lélek. A külvá­rosi szaporodás Tóváros, mely a múltkor önálló mezővárosnak, most Tata külvárosának vétetett, ’így tulajdonképen a mezővárosok száma fo­gyott? Szerk.) Az állatok összeírásának eredménye: csődör 84, kancza 6826, herész 4464, csikó 3 éven alul 3117, ló összesen 14,491, öszvér 7, bika 145, te­hén 8788, ökör 10,809, borjú 3 évig 7567, össze­sen szarvasmarha 27,309, szamár 385, juh 90,343, kecske 303, sertés 38,847 darab. Hasonlatban az 1850-iki összeírással a lovak­nál fogyaték van 6 csődör, 244 anyakancza, 981 herész, 463 csikó, megjegyezvén, hogy 1850-ben a bika és ökör össze volt véve, itt ismét fogya­ték van 1392, teheneknél 1307 darab, a borjak akkor nem voltak felvéve; az öszvérek és szama­rak együtt lévén felvéve, szaporodás 113, juhok­­nál szintén szaporodás 11,838 darab; a kecskék és sertések 1850-ben ismét nem voltak felvéve. Gyula, máj. 19. A tagositási munkálatok mind inkább halad­nak előre — a volt földesur és jobbágyok közt barátságos után kötött „örök úrbéri egyesség“ még a múlt hónapban keresztülmenvén a gyu­lai úrbéri törvényszéknél és helyben is hagyat­ván fölterjesztetett a nyáradi úrbéri főtörvény­­székhez — azóta, jó reményben várjuk annak helybenhagyássali visszaérkeztét — , valóban ránk nyereség volna, ha az hova hamarabb megtörténnék, s mielőtt az őszi szántásidő bekö­vetkezik, az osztály is megtörténhetnék. Azonban már e folyó évben is a legelők közös használata megszűnt; a helybeli elöljáróság épen oly mél­tányosan, mint jogosan úgy intézkedett, hogy a legelőt csak azok és oly arányban használják, kiknek ahhoz joguk van. Jelesen megállapít­­tatott, hogy minden hold legelő illeték után tartható egy számos marha, t. i. egy tehén, ló vagy ökör ; disznó, juh, borjú, csikó­­, malacz és bárány pedig 10 vétetik egy számos marha számba; kik nem bírnak annyi barommal a mennyi őket legelői járandóságukhoz képest il­letné, e jogukat másra ruházhatják, még olyanra is, ki legelőilletékkel nem bir — még ha épen nem Gyulán lakik is, igy a csorvási legelőille­tékeket többnyire csabaiak vették ki; egy számos marhalegelő illeték kelt 1 p forinton. Tavaszunk kezdete mondhatni mostoha volt: a­mit a téli kegyetlen száraz hideg talán meg­kímélt, azt az április temérdek dühös szélvészei még inkább megsanyaríták, nagy részben telje­sen elpusztították.­­ Az őszi repete mondhatni az egész vidéken egy szálig kiveszett, a búza ve­tések pedig nagyon megritkultak, úgy hogy sok gazda, hogy a veszett fejszének nyeles forduljon, a búza közé árpát vettetett, azt csupán boroná­val takarván be..— Jó anya szénához is kevés reményünk van. — A legelő csak most kezd zöl­delleni, hasonlón mostoha volt az időjárás a szőlőművesekre ; temérdek töke még azok közöl is, melyek többször állván ki az árvizet, az idő viszontagságát megszokhatták volna, kiveszett árvíz nélkü­l is. Hasonló sorsa lett a gyümölcs­fáknak, cseresznye, barac­k, sőt még megyfa, sőt erdei vad fa is temérdek kiveszett; más gyü­mölcs is kevés, de cseresznyénk mint látszik leg­kevesebb lesz. — Mindennyi rosznak eddig csak azon egy hasznát tapasztaltuk, hogy nincs hernyónk, az még tojásában elveszett. — Tegnap végződött be tavaszi országos vásárunk; szeren­cse hogy az uj sokadalom a vásár nevet még nem küszöbölte ki, mert akkor azt kellene mondanom, hogy itt volt ugyan a napja, de azért sokadalmunk nem volt; még ily puszta, tágas vásárra nem emlékezem, a vásárlók az árulóktól alig látszottak; panaszoskodtak is azután még a nagykereskedők is, hogy pénzt alig láttak, nem csak sok szokványos újabb megrendelések el­maradtak, de még a régibb vásárokkor a vidéki kisebb kereskedőknél hitelbe hátra hagyott áruik árát sem képesek megkapni. Hasonló pan­gás volt tapasztalható a baromvásárban, a vevő, kivált ki nyereségre vásárolt volna, érezvén a pénz naponta emelkedő becsét, kétkedett pénzét kiadni, az adó pedig inkább visszatartotta áru­ját, mint azt alább adja mint a mennyit azért nehány hóval előbb megkaphatott volna közép árakként említhetem egy fias sertés 16 pft 1% éves sovány sertvés párja 30 ft karácsonyi ma­lacz párja 20 ft egy fejős tehén 40 ft egy pár meddő szénás tehén 120—130 ft egy pár szénás ökör 150—160 pft a vásár legszebb ökreiből 210 pforinton láttam párját elkelni. — A neme­sebb lovak árát természetesen jeleimen is az határozott kicsoda mennyire szerette meg és az eladó mennyire volt kénszerítve azt eladni ; az igás lovakról átaljában köz­tapasztalat volt, hogy olcsóbban meg lehete jelennen venni mint a múlt őszszel. NAPIHÍREK ÉS ESEMÉNYEK. Budapest, május 28. *­­ A Bécsben, pünkösd hétfőjén megtartatott második­­lóversenyen Albert, Károly-Ferdi­­nánd, Vilmos és Rainer Főherczeg Urak , cs. k. Fenségeik, valamint a székvárosi nemesség legnagyobb része is jelen voltak. Győztesek marad­tak : a 300 darab arany hölgydijra Rohan herczeg 5 éves „Gamester“-e; az 50 darab arany állam­­dijra, Binsky János gróf kanczája „Themby“, —, a bécsi polgárok tisztelet­dijára Binsky Octav gróf sárgája, „Harlequin“, a Főherczeg Miksa her-Azalatt azon hir, melylyel az öreg ur a Szt.­­György templomba mentekor találkozott, azon ut­­czára is elhatott, hol a kék redőnyös ház állt. Az ablak alatt egy arra menő mondá el azt a másik­nak. A nő semmit egyebet nem hallott, mint: „Tudjátok már? Brambachban egy palafedező szerencsétlenül járt.“ Erre székéről, melyről fel akart ugorni, leesett a padolatra. Az öreg Bálint megint kénytelen volt Apollonius miatti fájdal­mát a nő miatti aggálya és gondja fölött elfeled- I ni. Hozzá sietett. Esését nem birá egészen meg­gátolni, csak a nő fejét őrizhető meg a székláb éles szegélyétől. Itt ült az elterült nő mellett s reszkető kezeiben tartá annak nyakát és fejét. Keze fogásától feloldódzott a nő teljes sötét­barna haja a homloka fölött s eltakaró a hal­vány arczat. Előhajai hajlammal birtak termé­szetes fürtökbe göndörödni össze, melyet ő csak a választékhaj erős meghúzása által győzhetett le mulólag. Úgy látszott,mintha birtokosnéjük ájult­­ságát használták volna, hogy hajlamuknak en­gedhessenek. Az öreg Bálint felszabadító kezeit

Next