Budapesti Hírlap, 1858. július (147-173. szám)
1858-07-01 / 147. szám
A rablók közöl egyikére Békésben t. i. Cs. Gergelyre, ki rögtönitéletileg halállal büntettetett, reá ismert. A vádlottak szembesités után határozottan oda nyilatkozik, miszerint ez azon rabló, ki legeslegelőször a ferdészre ugrott, azt mondván: „az apád Isten teket, adjátok ide pénzeiteket.“ T. Izsák tanú szintén a fentebbieket ismételve, a rögtönbiróság előtt álló Ballangó P. Mihályt azon rablók egyikének jelöli, ki őt öklével mindig szeme közé ütötte, azt mondván: „nenézz reám a zsidó istenedet“, s tőle 2035 pártot rablott el, minek folytán, mint 10 gyermeknek atyja, koldussá lett. A tovább kihallgatott tanúk : L. Bernát, Sz. József és L. Dávid a körülmények szintén mint a két fentebbi tanú adták elő, hozzátéve, hogy L. Bernáttól óráját és gyűrűjét, mintegy 144 pírt értékben, Sz. Józseftől 1025 pírt készpénzt, továbbá tajtpipáját és tellkését, L. Dávidtól pedig 640 pártot raboltak el, s valamennyi tanú vádlottban a rablóknak egyikét határozottan fölismerik. Mire vádlott Ballangó P. Mihály azt a megjegyzést tette, hogy már valahány zsidó van a világon, mind reá vallana. T. Mihály tanú ezek után hallgattatván ki, a következőket adta elő. Valami öt év előtt tavaszkor szt. György nap után körülbelül egy hétre, midőn hajnalban egyszer lovaival együtt a legelőről haza jött, s a lovakat az istállóba bekötötte, az udvar ajtaján kopogást hallott, a mint az ajtót kinyitotta, sötétben 3 férfiút látott, kik közöl a közelebbik tőle azt kérdezte, hogy hívják, erre midőn a nevét megmondotta, a férfiú azzal a szóval „na jól van te kellesz“ őt a szobába beparancsolta, s nyomon utána ment, ott gyertyát gyújtva azt mondotta, hogy térdepeljen le, mert agyonlövi s két csövű puskáját mellének szegezte, ő azonban letérdelni vonakodott, mire azon érintett ember puskáját letette, és egy mángoló sulykot elővévén, addig verte, mig a földre le nem rogyott, ekkor az ugyanazon szobában jajgató feleségéhez fordult, azt megverni akarván, mire azonban R. Sándor az ajtóküszöbön belépett s ezt mondotta: „ne bántsd, ezt amúgy is agyonütötted“ a verekedéssel felhagyott s eltávozta alkalmával azt mondotta:„na most elmehetsz Csongrádra s megmondhatod a K. Imre csendbiztosnak, hogy itt jártunk“ későbben midőn felgyógyult, miután ezen verés következtében öt hétig fekvő beteg volt, megtudta, hogy ezen egyén, ki őt oly kegyetlenül megverte hogy eszméletét is elvesztette, az alvidéken Kisbácsi név alatt ismeretes hires rabló betyár volt, azóta többször is látta már; de valahányszor észrevette, összetalálkozását elkerülte, mert agyonlövéssel fenyegette. A vádlottak szembesítés után oda nyilatkozik, hogy csakugyan ez azon ember, ki őt a kérdéses időben oly iszonyúan megverte. T. Mihályné szül. B. Ilona a ténykörülményeket csak úgy mint férje fentebb adta elő , hozzátéve, hogy férjét zsandárnak hazugnak nevezte, mikor verte, s ha B. Sándor, kit ő gyermekségétől fogva ismer, mert vele szomszédságban lakott, ott nem lett volna, mindkettőjüket agyonütötte volna. A történt szembesítés után tanú azt adta elő : „ez volt a férjem hóhéra, ismerem őt nagyon is, mert ő volt az, ki a gyertyát kezében tartva, nekem azt mondotta : „jól nézzen meg, én vagyok az a kis bácsi, ha valaha megfognak, megismerjen. Vádlott ezt mind puszta koholmánynak mondja azt állítván , miszerint T.. Mihály sokkal roszabb tetteket követett el mint ő maga. A felolvasott okiratokból kitűnt, hogy múlt 1856. évi január 5-ik napján H. János ürményházi községbiró, ki midőn értésére esett, hogy Ballangó P. Mihály hires rabló ott tartózkodik, s e végre Cs. Márton házához a cs. kir. csendőrök kíséretében elfogatása végett ment, a házhoz érve, a szobából egy lyukon keresztül lövés történt, mely őt azonnal halva a földre terítette, a reá azonnal az ajtó kinyílván , a szobából Ballangó P. Mihály egy R. Pista nevű szintén az alvidéken elhirhedett rabló társaságában fegyveresen kirohant, s a cs. kir csendőrökre lövöldözött, mig Cs. Márton által egy paraszt szánba be nem fogatott, R. Pistával és Cs. Mártonnal arra fel nem ült, és a hajdusitza és hanaki után el nem ugrott — ezen elkövetett orgyilkosság büntette miatt a régi tenitélő bíróság előtt álló Ballangó P. Mihály máskép Kisbácsi mint közvetlen tettes a cs. kir. nagybecskereki megyetörvényszék által perbe fogatott, s mint szökésben lévő egyén nyomozó levél által mai napig üldöztetik. (Vége következik.) K I I, F A L , Anglia. A felső ház jun. 25-ki ülésében a chinai kuliknak az angol gyarmatokba szabad munkásokut beszállíttatásának ügye forgott fen. Az oxfordi püspök az erre vonatkozó papíroknak előterjesztését kívánta s felvilágosítást kért a kormánytól , vájjon hajlandó e lépéseket tenni, hogy ezen kivándorlásba rabszolgaság gyanújával ne terheltethessék. Ő e kivándorlást nem csak az ültetvényesekre, hanem magukra a kivándorlókra nézve is igen üdvösnek tartja, kik miután maguknak pénzt szereztek s az angol gyarmatokban a civilisatióval és kereszténységgel megismerkedtek, hónukba visszatérve, ott az emberiség e két legfőbb java mellett hatalmasan küzdenek. Gr. Carnarvon az erre vonatkozó papíroknak előterjesztését 14 nap előtt nem ígérheti, azonban reméli, hogy a gyarmatügyi tízkárnak egy ide vágó bilijét már jövő héten elő fogja terjeszthetni. Az alsóházban ugyanez nap Fitzgerald jelentést tett a belgrádi consulnak bántalmaztatási esetéről, hozzátévén, mikép a török kormány minden elégtétel megadására késznek nyilatkozott. A „W. Z.“ londoni levelezője szerint azon hiedelem , hogy Anglia és Francziaország közt öszszecsapásra kerülendő dolog , Angliában általános s annyira foglalkoztatja a kedélyeket, hogy az elől minden más úgy háttérbe szorul. Azonban jellemző a helyzetre nézve általában, hogy a közvélemény mintegy megerősíti a Derby kabinet őszinte akaratát a hét föntartása iránt. Az általános aggály mindig csak ily kérdésben nyilatkozik : hiszi e ön , hogy Francziaország Anglia ellen valamit tenni fog? Francziaország. A párisi értekezletre vonatkozólag az „Ind.beige“ ismét Konstantinápolyból hoz további tudósításokat. Ezek szerint a törökországi keresztények helyzete egyik ülésben az orosz meghatalmazott egy igen fontos közlésének volt tárgya. Kisseleffi Sándor császárnak egy sajátkezű levelét olvasta föl, melyben a fels. azt kívánja, miszerint a porta vállaljon formaszerinti kötelezettséget, hogy a hathumayumot két év alatt tökéletesen végrehajtatja , ellenkező esetben a párisi szerződést aláírt hatalmaknak joguk lenne beavatkozni. Ha pedig a porra vonakodnék ily kötelezettséget vállalni, meghagyja a czát a maga meghatalmazottjának , hogy semmi egyezményt se írjon alá. Felfogható, hogy mekkora hatást kelle e levélnek Párisban úgy mint Konstantinápolyban előidéznie. Az ottomán kormány azonban úgy látszik még nem felelt azon távirati sürgönyre, melyet Faad pasa e tárgyban hozzá intézett. Egy másik ülésben Walewski grófnak a fejedelemségek szervezetére vonatkozó javaslata vitattatók meg. Az értekezlet azonban elveti a hoszpodárok örökösi minőségére valamint a két tartomány közös senatusának intézményére vonatkozó pontokat, s csupán az „egyesült dunai fejedelemségek“ elnevezését fogadta el, mely elnevezésnek értelmét azonban bajos felfogni,miután a két tartománynak nem lesz se közös kormánya, se közös törvényhozó gyűlése. A franczia kormány úgy látszik szükségét érzi a lehető égő kérdéseket összegyűjteni, s szükség esetén ha ilyek nem léteznek, még csinálni is, hogy azokat a franczia nép szeme láttára megoldja, így legújabban ismét merülnek föl Párisban szózatok, melyekből következtethetni, hogy ott a dán-német virály ügyét sem tekintik olyannak, melyet előbb utóbb európai szőnyegre ne lehessen vonni. A „Patrie“ e lehetőséget így akarja kimutatni: „Nem szabad feledni, hogy a német szövetségi okmány a bécsi szerződés kiegészítő részét képezi. Ennélfogva azon hatalmaknak, melyek ezen szerződést aláírták, dolga az is,megvizsgálni s végbíróságilag eldönteni, váljon azon magyarázat, melyet a német szövetséggyűlés Dániát illetőleg a szöveti okmánynak ad, ezen okmány szellemének megfelel . Ekként ezen kérdés minden pereben átvitethetik az európai politika terére a Faxit. Az új gyarmatügyi ministerium szervezetével egy külön bizottmány foglalkodik két nap óta Napóleon herczeg elnöklete alatt. Az uj ministérium július l-sején kezdi meg működését. Arról értesítenek , hogy az utczai árulás ismét minden lapnak meg jön engedve, valamint hogy az „Ind. belge“-nek is is- s hét szabad bejárása lesz Francziaországba, de másrészt arról is értesítenek , hogy 27-én megint több idegen lapot nem szabadott kiosztani. Németország: Frankfurtból jun. 24-től jelentik a „Leipz. Zig“-nak, hogy Kopenhágából két diplomata érkezett oda, K. Pechlin titkos értekezleti tanácsos és Nersing államtanácsos. Feltűnt, hogy ez unak oda érkezése összeesik a Szöv.gyűlés által kitűzött válaszolási határidőnek már már teljes lejártával. Nem hiszik ugyan, hogy fomulázott javaslatokat hoztak volna magukkal, hanem missiójuk ezéljául csupán azt gyanítják, kinyomozni a tért, várjon a kitűzött határidő daczára is nem lehetne-e az eddigi politikát is tovább még folytatni. A nevezett lap reméli, hogy a küldött urak csakhamar meg fognak győződni, miszerint a kérdés elhurczolgatásának ideje lejárt. Orozország: Varsóból jelentik egy porosz lapnak,hogy a már hónapok előtt jelentett csapatöszpontosítás Lengyelországban kezdetét vette. A mintegy 130000 főre menő csapatoknak esi, pontosítása aug.i égéig lenne befejezve, miután a császár ezen hó végén vagy sept. elején fog szemletartás vége oda érkezni. E nagy csapatszámnak összevonása mindenféle gyantásokra ad alkalmat, mi egyelőre mellőzzük ezeket. Törökország, Boszniából és Gercze-igovinából kapott tudósítások szerint a trebinjei török parancsnok értekezletre hívta össze a fölkelt helységek főnökeit, hogy őt a török fenség ismétt elismerésére rávegye, mely alatt több szabadságot fognak élvezni , a főnökök azonban, előbb Danijéval tanácskozván, nem jelentek meg. A fölkelt helységek alsóbb néposztálya azonban visszavágyódik a török uralom alá , de a kompromittált főnökök s a montenegrói hatalomvivők nem engedik a közvéleményt nyilatkozásra juttatni.A montenegróiak által a grahovai csata után talált tervek közt egy új erős várnak tervét is megtalálták. — Mosztárból június 20-ról írják a „Temesv, Zig“-nak, mikép Trebinje van központul úgy a káz, mivel ezek mint a békealkudozások számára kijelölve; de bár a további czélzatokat titokban tartják, mégis senki sem kételkedik, hogy Grahovo birtokbavételére újabb támadó mozdulat fog történni. A franczia lapok tudósítói előtt is föltűntek a folytonos csapaterősítések, melyeket a porta Raguzában partra szállítva , Montenegro felé irányoz s azt kérdik, hogy mi czélja lehet a portának? A „Const.“ egy triesti levelezője e kérdésére önmaga felel is meg egyszersmind.Nem hiszi, hogy a porta támadni akarjon , mert ez az európai nagyhatalmak irányában vállalt kötelezettségnek nyílt megszegése lenne , hanem szerinte a porta czélja a kis hegyi ország körül oly zárlatot létesítni, mely a montenegróiakat az ő discretiójának teljesen alávetné. Mosztárból írják a „D. A. Z -“nak , hogy a törökök az orosz consult meg akarták gyilkolni, de megmenekedett, csak jobb kezén szenvedvén könnyű sérülést; a franczia consul erre az oroszzal együtt Ragusába menekült. Távirati tudósítások. London, jan. 28." (Hivatalos indiai posta Bombayból f. hó 5-ről). Rose m. hó 23 kán ellenállás nélkül elfoglalta Kalpit. A lázadók összes ágyaikat, elefántjaikat s hadiszereiket elveszték. A fölkelők elpusztíták Gralort. Sir Colin Campbell 26-án elfoglalta Allahabádot. A déli mahratt-földön a lefegyverzés nagy nehézséggel volt összekötve. Audhban még zavarok fordultak elő. A lázadók Lucknót fenyegették , mely városban egyébiránt annak védelmére elegendő helyőrség van. Páris, jun. 28. Az uj Algir-ügyi ministerium jul. 1-én fogja működését megkezdeni. Turin, jun 28 A követ - kamrának tegnapi, gyaníthatólag utolsó folyó évi ülésében, az 1859-res kiadási budget, s két helyi természetű tárgyakra vonatkozó törvényjavaslat terjesztetett elő. — Itteni lapok szerint, P. Barker, angol consul, ki a „Cagliari“-t Gennába vive, Turinba érkezett. Triest, jan. 29. Raguzából ide érkezett magán-tudósitások szerint, Kani pasa f. hó 26 án Trebinjéből Mosztár s Szerajevo felé utazott el. Az angol s franczia consulok Trebinjébe érkeztek. Herczegovinában az ügyek helyzetén semmi változás sem történt. A Budapesti Hírlap magánsürgönye, Berlin, jun. 30. A „Zeit“ keddi esti számában közli, mikop a király Tegernseebe utazta előtt egy rendelvényt bocsátott ki, mely által az államügyek vezetése ismét további három hónapra a porosz kir. herczegre ruháztatott. SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK. A nemzeti színpadon: „Guzman Johanna.“ Opera 5 felv. A pesti német Bzinpadon: „Letzte grosse geologische Vorstellung.“ von Adolf Schmidt et Comp. Urnavszállás ■ jun. 30. estve: 6' 5’0'' 0 fölött. Bécsi börze. Nemzeti kölcsön 1% Metallique e/. . . Magyar földteherment. köt. Államkötelezvény 5% . . „ 1839. . „ 1854. 4°. „ Éjszaki vaspálya . . . Államvasutrészv. . . . jun. 30. jun. 28. 83Vis 83Vs 82% 82%6 — 933/* 314 2673/g 268% 1007* 109% — 89% — 26874 Meteorologiai észleletek Budán. Junius 24. •O —^ © oa o fcc -aj 1 1 f.« "3 o ua I ba , | I iO ia I -5 §ff a is U 66 |* fid ■ P-t ; oi * hp.6 S3GQ 6ó.r.,333.25| +16.4 4.16,53! 2|ÉK | — 48! -|-24.0 6.03 42 2| E 26.d. 332 lOo.e. 331. Köz. 332. A légozon 95| +17.5 3.95,45 3 Ny 56| +19 3. 4.71,47| — tartalma 0—10. reg. 66. 2. est. 10 ó. 5 Filima szerkesztő • NÁSZSKAY LAJOS rabja a világnak, mint ezer más halandó, kit egykedvűségéből kisodor a városnak az ő rovására szőtt pletykája, ki haragra lobban annak meggondolásánál, hogy nevét, sorsát, „meglehet, egy könnyelmű asszonynyal kötik össze;“ „majd elnémítom én a léha hirdergetőket“ kiált fel bosszúsan (25. 1.). És látjuk, hogy azon pillanatban is, mely sorsa, boldogsága fölött határoz, nem bírja magát emancipálni az emberek véleményétől , „s kik talán egykor becsülni tudták volna egy férfilélek valódi szilárdságát, okoskodik Álmay, nehéz tépelődéseiben (124. 1.), azok most nevetve gondolnának vissza beszédeimre, szenvelgésnek hinnék a valódi érzelmeket s végre olyan egyén lennék szemeikben , mint bárki más , pedig inkább meghalni, mint a nagy többséggel egyenlőnek lenni.“ És a következő nap megtöri a szilárd elvet (vagy mit), a pillanat hatalma a szeretett nő lábához omoltatja Álmayt. De nem az elv tört meg. — Ha lelke oly erős volt, ha akarata oly szilárd (125. 1.), illetőleg ha erősen eltökélte magában Agathéról lemondani, (hogy a többség őt magához hasonlónak ne tartsa), miért idézi fel mégis szivében a szerelmet, beszélvén Agathe előtt (1361) keble halottjáról sat. s midőn Agathe „gyenge alkatát majdnem reszketésbe hozá a félelem azon sejtése, hogy minden perczben Henrik ajkain vélte lebegni ama szót, melynek kiejtését minden áron el kell fojtani,“ midőn ez észrevett tartózkodás segítségére lett volna az ingadozó elvnek is, hogyan idézhette elő Almay azon pillanatot, melytől neki, a világ és, elvei rabjának, legjobban kellett félnie? De „Almay nyugodtan kihagyá őt (Agathét) beszélni“, „nyugodtan várva meg azon perez elkövetkeztét, melyben a gyenge nő ki fog fáradni s felhagy az igyekezettel, — alávetve magát az ellkövetkezőknek.“ De hiszen ez „elkövetkezőket“ ép Almay nem óhajthatá, ki inkább „meghalna, mint a nagy többséggel egyenlő legyen.“ És mégis bevallja nyugodtan szerelmét. Mint látják, Almay jellemének nyilatkozatai nem lélektani alapon fejlődnek, a helyzetek nem a jellemből folynak , hanem a jellem alkalmazkodik a szerzőnő által előidézett helyzetekhez. Almay, ki mit sem törődik a világgal, el nem tudná bírni azt, hogy et is gyenge halandónak tartsa a világ, ki szeret. Álmay, kiről a szerzőnő azt állja, hogy „egy más, a többitől különvált elvekkel fog eljutni a czélhoz,“ ki nem gondol az emberekkel, e „balga lényekkel,“ örül, hogy rokona Aranka „oly jól megy férjhez“ s midőn Arankát a várt vőlegény cserben hagyja, „hogy legalább a szégyen, a közbeszéd tárgyától meg legyen mentve családja“ , szerelem és dispensatio nélkül nőül veszi Arankát, ki hűtlen vőlegényét akként szereti, hogy fájdalmába belehal, de Álmayhoz mégis nőül megy. — Ez epizódnak azt kellett motiválni , hogy Álmay különöz, de mi abban nem találunk egyebet lélektanlag hamis és valószínütlen dolognál. — Vagy különöz, kihez hozzáfér az ily hóbort,— vagy oly férfias , nemes jellem, a milyennek.Őt a 113- és 114. lapon állítja Szelenczi, „ki (Álmay) magára erőszakolt oly modort és érzelmeket, melyek nem sajátjai;“ az első esetben nincs indokolva mély kedélye, öngyilkosságra vezető szerelme; a másodikban nem vehető el nőül szerelem (és dispensatio) nélkül Arankát. Hasonlóan indokolatlan, sőt Almayénál valószínűtlenebb, betegebb jellem Agathe jelleme. Ez férjét még a sírban is szereti, hű marad a holt férjhez is, feláldozza szerelmét, boldogságát a már Istenben boldogult férj iránti hűségnek s a lemondás és hűség erényét ép azon pillanatban követi el, midőn Álmaynak bevallja, hogy őt „egész lelkéből“ szereti. Holott a hűség ép a kizárólagosságban áll, a szívnek azon elzárkózottságában, mely más indulatot ne fogad be, az egyetlen szerelemben. Az ily Agatheféle jellemek, a mennyiben nem természetesek s minden élethűség nélküliek, nem magasztosak ; az ily önkínzás nem erény, hanem monománia. Ily indokból fejtegetjük mi bővebben e jellemeket, mert azt hisszük, hogy a tisztelt szerzönő phantasiája nem egésséges vidékeken mulat. Aztán a csattanós helyek iránti előszeretet elejted szerzönővel a jellemhűség fonalát s Agatbe, ki félt az Álmay vallomásától, kinek szeretni többé nem szabad, kiben erősb a hűség a halotthoz az élő iránti szeretetnél, midőn Álmay távozik, visszahívja őt s még szemrehányást tesz neki, mondván : „ki így tud eltávozni, az nemcsak hogy nem szeretett soha, de azt sem tudja, mit tesz azt szeretni.“ Nagyon hibáznánk, tudjuk, ha egy kezdő tehetségtől, ha egy fiatal hölgytől erős jellemfestést, helyes világnézetet követelnénk. De kötelessége az ítészetnek a szerzőt a hibákra figyelmeztetni. Kevés iró bír azon lemondással, hogy bevárja az időt, midőn életnézetei a tapasztalaton átszűrődnek, míg eszméit a contemplatio, az élet igazolja Ezért ép most, a pálya kezdetén szükséges figyelmeztetnünk az írónőt azon nehézségekre, melyekkel a jellemfejtés jár s a compositio hiányaira. A „Különöznek“ egyéb, kevésbbé lényeges gyarlóságaira is figyelmeztetjük a t. szerzőnőt. Az expositiónak nincs természetes menete, az események lényeges részei alig indokolnak, eredményeznek egyebet egykét csattanta jelenetnél,egykét phraeisnál.Ily részek a síremlék készítésével való megbízás Agathe részéről, a sírkertbeni jelenet, az Apathe napájának rögtön halála, Álmay elutaztatása stb. Az előadás hiányai közé tartozik az Álmay és Szerémi közti viszonynak akkénti ismertetése is, amint azt szerzőnő előadja, miután azon korban, melyben a pesti nemzeti színháznak már erkélye van, nem képzelhető, hogy Álmay barátai ne tudták volna azt, hogy Álmaynak legjobb , barátja Szerémi; nem képzelhető pedig, hogy Álmay legjobb barátainak egyike, megbocsáthatlan indiscretióval a Szerémnének szóló s Álmay asztalkáján heverő levélkét kezébe véve s a czimbatot elolvasva, csodálkozva kérdezte: „honnét ismered te Szeréminet?“ Arról nem szólnak, hogy nem hihető, miként Álmay legjobb barátjának nejét nem ismeré, még ha e barát mésalliancet tett volna is. Az ily elvonultan élő és még a holt férjhez is hű nőről föltennünk lehetlen, hogy „a legmélyebb gyászhónapok“ alatt már megnyitó termeit Szelenczi előtt. Mindez, mint olvasás közben sokszor tapasztaljuk, csak arra szolgál, hogy egy kis episodot idézzen elő, hogy igazolja a hősnek azon jelenetben reá ruházott kedélyhangulatát.