Budapesti Hírlap, 1858. július (147-173. szám)

1858-07-15 / 159. szám

Pest, Csütörtök 159. Kiadó hivatal van : Egyetem­­ utczában, 2-ik szám alatt, földszint. BUDAPESTI HÍRLAP. Megjelenik e lap, vasárnap as ünnep utáni napokat kivéve, mindennap reggel. Előfizetési díj: Vidékre: félévre: 10 frt, évnegyedre: 5 frt. Hely­ben: félévre 8 frt, évnegyedre: 4 frt. — A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 8 kr, többszöriért pedig 4 kr szá­­mit­tatik. — Egyes szám 20 pkr. Szerkesztői iroda: Egyetem utcza 1-ső az. a. 2-ik emeleten. Előfizethetni helyben: a lap kiadó hivatalában, Egyetem-utca* 2-dik szám, földszint, vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Előfizetést tartalmazó levelek a czim. lakhely s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt bérmentesítve egyenesen tálhoz utasitandók. a kiadó hiva-TARTALOM: HIVATALOS RÉSZ. NEMHIVATALOS RÉSZ. Politikai n­a­p­i s­z­e­m­l­e. Koldulás megszüntetése. A magyar nyugpénzintézeti alap­tőke állása. Levelezések: Bécs. (Orosz reformálás. Politikai és tőzsdei hangulat. Egy nép­szerű adó.) Kaposvár. (Szőlődezm a­­váltság.Úrbérrendezés Kadarkuton. Utcza­­világités még nincs. Országutak. Piaczi drágaság. Jó aratás. Útépítés. Hőség.) Bécs. (Vegyesek.) Napihirek és események. Tárgya­lási terem. (Rablási bűntény vég­tárgyalása a pesti tervszéknél jul. 3.) Külföld : Anglia (Parliamenti tárgya­lások.) Belgium. (A radikál párt.) Olaszország. (Goyon tlok és a római kom­pány. — Oroszország. (Hadse­reg élelmezési rendeletek, ) Távirati tudósítások. — Gazdaság ipar és kereskedelem. — Szín­ház fe 1 é a d 4 s o k. Tárcsa. (Theophrastus töredékei. — Magyar könyvészeti.) Tiltakozás. HIVATALOS RÉSZ. A cs. k. Apostoli Felsége sajátkezűleg aláirt okmány által barlafanseveci C z­e­g­o v­i­c Imre zenggi és modrusi püspököt, mint az aus­­triai os. Lipótrend commandenrjét, e rendszabá­lyai értelmében az austriai birodalom bárói rangjára legkegyelmesebben fölemelni és egy­szersmind megengedni méltóztatott, hogy ezen bárói rang annak unokaöcscsére, barlabaseveci Ozegoric Metell udvari tanácsosra a legfőbb törvényszéknél és az austriai cs. Lipótrend lo­vagjára, és ennek törvényes utódaira, „bélai“ melléknév viselhetésével átruháztassék a cs. kir. Apostoli Felsége f. évi július 11-ki legfelsőbb határozata által a pesti és eper­jesi országos főtörvényszékek két elnökét, U­m­­lauff János Károlyt és Streit Ignáczot a Ferencz József rend comb­orkeresztjével, egyút­tal díjelengedés mellett a lovagi rendbe emelte­tésükkel, dr. Perisutti Henrik sopronyi orsz. főtörvényszéki elnököt és K­o­m­e­r­a Manó Hen­rik pesti orsz. törvényszéki elnököt, dijelenge­dés mellett a Lipót rend kiskeresztjével, M­á­r­y Pál és vizeki T­a­rj­­­á­n Jánost,a miskolczi és pécsi megyetörvényszékek két elnökét pedig dijelenge­dés mellett a vaskoronarend harmadik osztó­je­lével , végre R­ó­z­s­a Károlyt a pesti orsz. fő­­törvényszék segédhivatal-igazgatóját a Ferencz­ József rend kiskeresztjével legkegyelmesebben földiszitenn méltóztatott. A cs. kir. Apostoli Felsége I. év június 23-ki legfelsőbb határozata által dr. Z­a­m­b­r­a Bernhardot jelenleg a paduai egyetemben a ter­­mészettani tanszék helyettesítésével megbízott lyceumi tanárt, a természettan rendes tanárává ugyanott legkegyelmesebben kinevezni méltóz­­t­etott. Ezennel közhírré tétetik , hogy­­a Nagy-Várad köziga­zgatási­ területbeli földtehermentesítést alább megjegyzett kötelezvényeknél, és pedig 1. az 50 fitosokból: 193 bz., 2. a 100 ftosokból: 1039, 1055, 1334, 1851, 1876, 2186, 2550 2913, 3223, 3397, 3461, 4791,5394, 5694, 5726, 5773, 6062, 6072, 6074 számok; 3. az 500 ftosokból: 444 bz ; 4. az 1000 ftosokból: 27, 141, 179, 231, 251, 727, 1075, 1150, 1174, 1318, 2275, 2495,2895 számoknál, melyek a múlt 1857. évi october 31-én történt első sorsolásnál kihúzottak, a viszafizetési időtől, 1.1. folyó évi május 1 -től számítva, a kama­tozási­­ jog elenyészik, és hogy, ha ezen kötvények­nek szelvényei a szabadalmas cs. kir. austriai bank által mindamellett beváltatnának, a fölvett, kamat­beli öszvegek maga idején a tőkéből le fognak vo­natni. NEMHIV­AT­ALOS RÉSZ. Pest, július 14. V. (Politikai napi­ szemle.) A kissé mester­kélt eröm rövid napjaira egymásután jönnek a kijózanítás higgadt szavai. Mondják, hogy a cherbourgi ünnepélyek oly varázsfényt fognak feltüntetni, milyet rég vagy soha nem látott a világ, azonban mind e fény sem elégséges a háttérben sötétlő valóságot elborítani. A valóság pedig épen nem lehet mégis oly rózsásszinti, mint milyennek kevés napok előtt feltüntették. Vagy a tartandó békeünnep előkészületeihez tartoznának azon folytonos fegyverkezések is, melyekről úgy a csatornán innen mint tálról ér­tesítenek ? A franczia tengerészeti tüzérség és gyalogság folytonos szaporítását még megma­gyarázhatnék magunknak, mert hisz a nagyszerű hajóhad meglévén, azt természetesen elégséges legénységgel is el kell látni; ámde mit jelentsen az, hogy az angol hadi kikötőkben megkezdett fegyverkezéseket is szakadatlan tevékenységgel folytatják ? — mit egyebet ? —mint hogy igen he­lyesen meg tudják különböztetni a szint a­­ va­lóságtól. Ezen megkülönböztető tehetséget az utóbbi na­pokban a conferentia is igen nagy mértékben igénybe véve. Valónak híresztelék a közmegelé­gedést, pedig bizony csak — szine volt meg. Az angol közvetítési javaslat ugyan valóban el lát­szik fogadva lenni, azonban ez nem egyéb, mint kölcsönös engedmények útján létrejött egyesség. Pedig hol az óhajtott béke kedvéért minden rész áldoz,lehet-e ott általános az elégültség,mint leg­­fölebb a fölött, hogy a bajon valahára túlestek ?— Franczia-orosz részről azonban úgy látszik azzal biztatják magukat, hogy mit még ma nem lehet­ elérni, meghozhatja azt majd a holnap , hanem lé­tesülhetett is az unió úgy, a mint azt Franczia­ és Oroszország kívánták, de legalább életbe lép olyasmi, minek alapján majd tovább lehetene épí­teni. Fognak-e e remények valaha teljesedésbe mehetni? ezt nem az egyszerű hírlapíró dolga fe­szegetni; elég az hozzá, hogy léteznek, s nekünk elég azokat annak idején leendő tájékozás vé­gett előre is tudomásul vennünk. A föntemlített angol tervvel el vannak ugyan mint látszik egyelőre az elvi nehézségek hárítva, azonban a részletek még elég új nehézséget nyújtanak, melyek megoldása épen nem könnyű. Ilyen a két hoszpodár kineveztetésének ügye is. Erre nézve három rendszer áll egymás ellenében: maga az értekezlet nevezze-e ki őket, vagy a por­tának maradjon meg ezen joga, természetesen a békekötést aláírt hatalmak kívánalmainak te­kintetbe vétele mellett, vagy a román nép maga válaszsza-e a maga hoszpodárjait ? — Mint lát­juk, itt elég tágas tér nyílik még az élénk vitára; mi lesz az eredmény ? Ki tudna erre nézve csak gyanítást is kifejezni ? Hisz úgy is majd minden nap egy egy nem várt tudósítást hoz a conferentia köréből, így a „Nord“ levelezője azzal lep meg, kit t. i. meglep, hogy Poroszország az utolsó ülé­sekben igen élénken nyilatkozott az unio-elv mel­lett. Poroszország sokáig habozott, végre — ha t. i. igaz a levelező állitása — kihüvelyezé ma­gát s a francia-orosz részre állott, de ezek csak keveset nyerhettek általa, mert hisz a szö­vetséges elkésett; de másrészt az ellenfélnek sem igen ártott, mert hisz mire magát elhatározá, már akkor a baj nagyján túl voltak. S most mit arat ez eljárásáért? — szemrehányást azon részről, melynek használni akart. A „Nord“ már is fel­kiált : „Ha gr. Hatzfeldt oly sokáig nem vára­tott volna, mennyivel több előnyt lehetett volna az unió javára kivívni! „így fizet az — „Éj­szak ! (Nord). Egyéb újat nem igen hozott a mai posta,­mint talán egy újabb versiót a dán válasz tartalmára nézve. Ez azonban a már közlöttől se lényegesen eltérő, de hiteles, nem lévén, várjuk el inkább, míg hivatalosan értesülünk azon tartalomról; legfö­­lebb annyit említünk, hogy azon körülményből, mert Hall véve át a külügyi tárczát, ennek né­zetei pedig már a legközelebbi választás alkal­mával tartott beszédből ismervék, ezen körül­ményből mondjuk azt következtetik, hogy ama válasz egyezkedési hajlamot fog kifejezni. Mondtunk-e ezzel valami újat? —alig hiszszük. Koldulás megszüntetése. A Jun­ 28-ról, a „Budapesti Hírlap“ fehérvári levelezője, következőleg ír : „Városi közéletünk történetéhez egy lapot van alkalmam csatolni, melyen egy régi óhajtás sze­rencsés teljesedése van följegyezve. Ugyanis e f. hó (jun.) 17-én tartott községi tanácsülésben a nyilvános koldulásnak városunkban megszün­tetése ment határozatba. Az 50—60 helybeli koldus, kit valódi munkaképtelensége szerit a könyörület könynyel áztatott kenyerére, a sze­génypénztári 14.000 pftnyi tőkének kamataival, s ennek pótlására házi adózás utján évenkint behajtandó 3000 pfttal fog segélyeltetni. Mikor a botrányig nőtt koldulási mód, a házról-házra járásnak kölcsönösen több mint kellemetlensége véget éri, s sok régi elszigetelt törekvésnek czélja immár megközelítve van : örömmel nyil­vánítjuk legőszintébb elismerésünket. Igénytelen nézetünk szerint azonban, ha a legjobb akarat­tal párosuló áldozat gyümölcseit egész érettsé­gükben látni akarjuk, még egy szegények há­zára volna szükségünk. Más városok példája többszörösen bizonyítja, hogy a koldulás meg­szüntetése által kötelességgé tett koldulásápo­lás a közszegények háza eszméjétől el nem vá­lasztható, mert az elsőt kivitele tökéletességében csak ez utóbbi fejezi be.“ Ámbár csak a napokban, jul. 2-n mondattak el e sorok e lap által, a tárgy fontossága ismétlé­sükre vezetett. Nem kell az olvasót elvezetnem a vásárokra, hol a nyomorultnál nyomorultabb koldusoknak rendesen egész seregével találkozunk; — nem kell elvezetnem a szentegyházak tornáczába, mely második fő gyülhelye a mindenféle ala­mizsna szedőknek: után útfélen, a fővárosban — miután még Pestnek sincs kielégítő koldusápoló intézete­k még mulató helyeinken is egész csa­pataival találkozunk e szerencsétleneknek, sőt felkeresnek azok bennünket naponkint házaink­nál is. A legnyomorultabb embernek is, míg a lélek benne van, élelemre és ruházatra van szüksége, s mostani körülményeink közt én sem vagyok a koldulásnak ellensége, azok részéről, kiknek valósággal a sors mostoha keze akasztotta nya­kukba a koldustarisznyát s adta kezükbe a kol­dusbotot. De hányan vannak ? — merem mon­dani a mostani koldusoknak legalább is 8/16 része olyan, kitől a sors valódi kényszerűsége egészen távol van, ki mint legkényelmesebb ke­reseti ágat életpályául tekinti, önként válasz­totta s szemtelenül gyakorolja ez állapotot, ki a könyörület alamizsnája helyett inkább az igaz­ság büntetését érdemlené e tettéért. Nem említem föl, hogy a koldusoknak ilyké­­peni elszaporodása iszonyú teher a könyörület jószívűségén; — hogy a koldulás asylumában az ördögnek sok bűnre, vétekre és erkölcstelen­ségre csalogató mécse pislog : elég mondanom, hogy az önkéntes koldusok nagy tömege, a va­lóságos koldusok vagyonát, a méltán megesett kegyeletes szív jótékonyságra szánt alamizsná­ját folyvást szemünk láttára szemtelenül ra­bolja, s jószívűségünk kizsarolásával segélyel­­tetvén önerkölcstelenségét, ez­által öntudatla­nul bűnre vezet bennünket akkor, midőn jóté­konyságot akarunk elkövetni, midőn azt gon­doljuk, hogy valódi koldusnak adott alamizs­nánkkal Isten nevében, Isten dicsőségére csele­kedtünk. Ez így sehogy sem jól van. Ezen átalában és közös erővel segítenünk kell. Teljesítsük emberi kötelességünket e tekintet­ben azok iránt minél kielégítőbben, kiket a sors súlyos keze a koldustarisznya alamizsna kenye­rére utalt, de ne engedjük a könyörület leg­szentebb érzetét a bűn által kétszeresen megra­­boltatni. Onnan indulok ki, mit az átalános közvéle­mény elvül megállapított, hogy minden köz­ség saját valódi szegényeit táplál­ni köteles, mert ez által annak népe a sors­tól részére juttatott földi javakért és áldásokért tartozó kegyeletes adójának egy részét­­ Isten nevében fizeti, más részben pedig talán épen cselekedeti bűneinek büntetését viseli, mit akár­melyiket idegen készségekre tukmálni méltány­talanság, egyszersmind igazságtalanság is volna; és a mely község világban mások terhére széjjel kóborlani engedi koldusait, azaz által nemcsak mél­­tánytalan igazságtalanságot követ e­l, hanem az szégyenére is válik.­­ Ezt pedig nem dogma nyelvén, hanem a legegyszerűbb természetes igazság nyelvén mondom. Miképen gondoskodjék minden község saját valódi szegényeiről, az idéztem jún. 17-ki szé­kesfehérvári tanácsvégzés legújabban szép példá­ját adja annak. Osztom levelezőnek azon néze­tét is, hogy a koldulás megszüntetése által kö­telességgé tett koldusápolás a közszegények háza eszméjétől el nem választható. Örömmel látom pedig mindezeket már Magyarország több köz­ségeiben életbe léptetve. Hanem véleményem s tapasztalás szerint még az ily összekapcsolt intézkedés sem vezet telje­sen czélra. — Meg csakugyan igyekezni is kell, hogy az elkerülhetlen , köteles koldusápolás is a községeknek minél kevesebb költségükbe ke­rüljön. Ezt én legczélszerűbben, legátalánosabban s legtökéletesebben eszközölhetőnek csupán kol­dusdolgoztató intézetek szervezése és fölállítása által látom. Koldusdolgoztató intézet! — Ki hallott erről — vagy ki látott ilyet valaha ?. Én sem, mert valamint az utczai koldusokat a legdologtalanabb heverő emberi tömegnek is­merem, mely még a saját testi tisztasága körül megtehető munkát végezni is rest, azonkép a sze­gények házába szorítottakat is hasonlóknak, leg­alább alig különbeknek tudom. A gondatlanul elhadart folytonos imádság nem munka, s Isten iránt is több boszantást, mintsem szívbeli buz­­góságot foglal magában. De azért azt merem mondani, és ezt a gond­viselésben­ véletlen meggyőződés mondatja ve­lem, hogy nincs Istennek oly nyomorati terem­tése, kitől saját élete fönntartására s azért vala­mit tevési képességet teljesen megtagadta volna. Ne akarjatok megczáfolni a csecsemő ártatla­nokkal, megjön az ő munkakoruk, midőn neve­lésük diját is lefizetik. Kivételt teszek csak a betegek iránt. Különben beteg állapotában a koldus sem szegények házába, hanem kórházba való. Egésséges állapotában ellenben a legnyo­morultabb koldusnak is lehet valami hasznát venni. Szólok tehát alkalmilag a koldusdolgoztató intézetekről. A legfelsőbb helyen kegyelmesen jóváhagyott magyar nyugpénzintézet választmánya Gálfy György cs. kir. helytartósági tanácsos ur elnök­lete alatt 1858 évi julius 11-kén tartott ülésből, az 1858 év első felében elintézett tárgyak ered­ményét , úgy az intézeti alaptőkéknek állását a t. ez. közönség, főleg az intézeti tagok tudomá­sára hozza. A tőkepénzek 859,356 ft. 19 kr. v. p. tesznek, és az intézeti tagok száma jelenleg 338. Az érintett tőkének kamatai, és az intézet többi jövedelmei, azon 38,742 ft 55 krral együtt, melyek az 50 százlék­ lehúzás miatt ki nem fizet­tethetnek , és azért az egész mértékben fölvett nyugdíjaknak kiegyenlítésére bevételbe veen­dők, ezen első félévben 69,361 ft 353/1 kr v. p. tesznek. A kiszabott nyugdijakra kívántatik . tagok özvegyek árvák után összesen 152 463 12 után 136,000 — ezen félévre tehát . . . . . 68,000 — a kezelési költségek e félévre . 1,063 270 és a végsőképen fizetendő nyug­dijak ............................... 298 330, és igy ezen félévi terheknek ösz­szege . ............................... 69,361 353/* krral kimutatott bevételnek összege szolgáland. Bécs, jul. 13. A (Orosz reformláz. Politikai és tőzsdei hangulat. Egy népszerű adó.) Az orosz kormánynak a szolgák fölszabadítására irányzott törekvéseit nem kell túlbecsülni. A szándék szép, az orosz kormányt előrelátása, nehogy az austriai tartományokban már 10 év óta fölszabadított nyelvrokon népek conta­­giuma veszélyessé váljék, oda utalja, hogy a szolgák fölszabadításának ügyét maga kezde­ményezze, s maga tartsa kezében. Jó kedvvel nem, vagy talán mint párisi journalisták föl­tenni képesek, az ellenállhatlan „égalité“ iránti rajongásból nem fogott hozzá, és a ne­messég is, mint rendesen, csak vonakodva, ked­vetlenül enged, s csak addig a pontig, a­meddig kényszerítik. Nem kell elfeledni továbbá, hogy ez már a harmadik eset Oroszországban, hogy a trónváltozás mindig a paraszt-emancipatio s más haladási s szabadelvű reformok hirdetésével vagy előkészítésével debütk­ozott. De a dolog lassan érik. Már I. Sándor ötven év előtt azt látszott czélul tűzni, mit ma II. Sándor ő felsége kormánya. De az emancipatio csak azon tarto­mányokban hajtatott végre, hol az orosz szolga­ság az előtt sem állt fönn teljes szigorában. Az ó­orosz tartományokban pedig, mikre most ke­rült a sor, ma is azon ponton állnak a dolgok, mint I. Sándor és Miklós czár alatt. Tudniillik egy részről a nemesek ellenzéke, másrészről a ft kr. ft 20 63 ■ — ■400— 33,2005 43—­­­350— 16,800 11 581 300— 21,0004 51— 250— 13,750 61 58 200— 23,800 141 — 175— 2,625 20 63— 150— 12,450 104 1 125— 1,875 6 90— 100— 9,600 — — 2 87 30 175 1 2 4 75— 525 — — 2 62 30 125 — — 1 50— 50 — — 1 25— 25 Julius 15 185$.

Next