Budapesti Hírlap, 1859. január (1-24. szám)

1859-01-29 / 23. szám

1859. — 23. szám. Előfizetési árak ausztriai értékben. BUDA­PESTEN. A Hivatalos Értesítővel együtt. 1 A Hivatalos Értesítő nélkül. fr. kr. Egész évre 16 —­ Fél évre 8 — , fr. kr. | fr. kr. Évnegyedre 4 60 | Egész évre 10 — Egy nőnapra 1 75 | Fél évre 6 26 (A házhozhordásért havonkint 16 krral több.) Előfizethetni Budapesten a kiadó hivatalban. Egyes szám­ára a Hivatalos Értesítővel együtt nélkül 10 SZERKESZTŐ HIVATAI,­ e­gy­e­t­em - u­tcza, 1. szám 2-dik emel­e­t. , fr. kr. Évnegyedre 3 — Egy hónapra 1 26 KIADÓ HIVATAL: Barátok tere 7. szám föld­szint. BUDAPESTI HÍRLAP. Szombat, január 29. Vidéken bérmentes levelekben minden cs. kir. postahivatalnál. A Hivatalos Értesítő nélkül. fr. kr. Egész évre 14­­— Fél évre 7 — , fr. kr Évnegyedre 4 — Egy hónapra 1­60 Igtatványok. Egy­ hatodhasábos petitsor egyszeri beigtatásnál 8 ujkrajezárjával­­ kétszeri­nél 7 és háromszorinál 6 ujkrajczárjával számíttatik. Még többszöri ismétlésnél aránylagos ármérséklés engedtetik. A be­­igtatási bélyegdij mindannyiszor 30 ujkr. Mindennemű hirdetések a kiadó­hivatal­ban vétetnek föl. A külföld számára a hir­detményeket H. Hübner könyvkereske-Hasp T,ir»PS^V»Pn VP.SV.­ At. Előfizetési árak ausztriai értékben. VIDÉKRE. (Naponkint! postai küldéssel.) A Hivatalos Értesítővel együtt. fr. kr. Egész évre 19 — Fél évre 10 — .fr. kr. Évnegyedre 5 50 Egy hónapra 2 10 HIVATALOS RÉSZ. 0 cs. k. Apostoli Felsége f. é. jan. 17-ki legfelsőbb határozata által Salvatore Mo­­­eli földbirtokost és községtanácsost S. Stefa­­nóban a codognói kerületben Lodi tartományban, az 1857-ki év őszén történt Fő-áradás alkalmávali föláldozó és sikeres működése elisme­réséül arany érdemkereszttel legkegyelmesebben földiszíteni mél­­tóztatott. Ó cs. k. Apostoli Felsége f. é. jan. 17-ki legfelsőbb határozata által Knorr Ignácz főáldozárt, valóságos consistoriumi tanácsost, kerületi esperest és brünni sz. Tamás­ egyházi lelkészt czimzetes ka­nonokká a brünni székesegyházhoz legkegyelmesebben kinevezni mél­­tóztatott. A bel- és igazságügyi ministerium­oknak 1858. december 17-dikén kelt rendelete, *) kiható Magyar-, Horvát-, Tótországra, a Szerbvajdaságra s temesi bán­ságra és Erdélyre, a bérleti szerződésből keletkező perlekedéseknél általá­ban, továbbá a haszonbérbe vagy bérbe vett ingatlan avagy törvényileg ingatlanoknak nyilvánított dolgok, nemkülönben a hajómalmok vagy hajó­kon fölállított egyéb építmények fölmondásánál és visszabocsátásánál kö­vetendő bírósági eljárás tárgyában. Az 1858. november 16-kán kelt legfelsőbb fölhatalmazás folytán, Magyar-, Horvát-, Tótországra, a Szerbvajdaságra s temesi bánság és Er­délyre nézve, a bérleti szerződésből keletkező perlekedéseknél általában, továbbá különösen a haszonbérbe vagy bérbe vett telkek, épületek s más ingatlan vagy törvényileg ingatlanoknak nyilvánított dolgok, nem külön­ben a hajómalmok vagy hajókon fölállított egyéb építmények fölmondásá­nál és visszabocsátásánál követendő bírósági eljárás tárgyában következők rendeltetnek : 1. §. A bérleti szerződésekből keletkező minden perlekedések, azoknak birói fölmondása, a haszonbérbe vagy bérbe vett telkek, épületek és más ingatlan vagy törvényileg ingatlanoknak nyilvánított dolgok, to­vábbá a hajómalmok s hajókra fölállított egyéb építmények fölmondása és visszabocsátása iránti minden tárgyalások s egyéb intézkedések, a sze­mély különbsége nélkül, kizárólag azon járásbíróság (szolgabiróság, váro­­silag kiküldött bíróság) elé tartoznak, melynek járásában a bérleti tárgy fekszik. Ha a bérleti tárgy több bíróságok járásában fekszik, a­mennyiben a végett a szerződésben ezen bíróságok valamelyike nincs kijelölve, az ezek közötti választás fölperesnek vagy fölmondásoknál annak, a­kinek fölmon­datott, szabadságában áll. A végrehajtás katonai személyek ellen a katonai hatóság által, a bí­rósági rendeletek kézbesítése s a végrehajtás oly személyek ellen, kik a főudvarnagyi hivatal törvényhatósága alatt állanak, ez által eszközlendő. 2. §. A bérleti szerződés fölmondásának, a­mennyiben az az általá­nos polgári törvénykönyv rendeletei szerint szükséges a végett, hogy annak hallgatag megújítása meggátoltassák, vagy hogy annak fölbomlása eszkö­zöltessék : a) azon esetben, ha a felek a bérleti tárgy fölmondása és vissza­­bocsátásának határideje iránt különös egyességre léptek, rendszerint csak ezen határidőben szabad történnie; ily egyesség nem léte esetében b) ott, hol különös helybeli szokás vagy az iránt kibocsátott szabá­lyok által a bérleti tárgyak kiürítésére az év bizonyos napjai kiszabott föl­­mondási határidőkkel rendelvék, a fölmondásnak az a végre rendelt idő eltelte előtt k­ell megtörténnie; c) minden más esetekben a haszonbért legalább is hat hónappal, a kibérlést legalább is három hónappal; oly kibérléseket, melyeknek szerző­dési tartama egy évet nem tesz, legalább is tizennégy nappal kell előbb fölmondani, mint a bérleti tárgy átadandó. 3. §. A bérleti szerződések úgy a bérbeadó, mint a bérbevevő által biróságilag vagy bíróságon kívülileg mondathatnak föl. Az egyik fél által hatályosan tett fölmondás, a másik fél által maga a fölmondó ellen foganatba vétethetik. 4. §. A birósági fölmondás írásban nyujtathatik be, vagy szóval adat­­hatik elő. Az írásbeli beadványnak vagy a fölvett jegyzőkönyvnek a fölmon­dás jogalapját, mindkét fél vezeték- és melléknevét s lakhelyét kell tar­talmaznia, a bérleti szerződés tárgyának s azon időpontnak előadásával, melyben a szerződés ki fog telni. Ha a fölmondó fél a bíróság járásán kívül lakik, úgy a kérvényben valamely ezen járásban lakó meghatalmazott személyt kell megnevezni, kinek a bírói rendeletek kézbesítendők. Oly fölmondások, melyek ezen szabályoknak meg nem felelnek, vagy nem illetékes bíróságnál adatnak be, az indokok előadása mellett hi­vatalból visszautasítandók. 5. §. Hogy a bírósági fölmondás a legközelebb következő határidőre nézve hatálylyal bírjon, a 2. §-ban a) és b) bet. alatt kijelölt idő eltelte előtt nem csak benyújtva, de kézbesítve is kell lenni. Oly fölmondások, melyek csak ezen határidő eltelte után adatnak be, hivatalból visszautasítandók. A szerződési vagy törvényes fölmondási határidő kezdete előtt beadott fölmondások csupán ezen okból vissza nem utasíttathatnak. 6. §. Ha fölmondás hivatalból vissza nem utasítandó, a fölmondási kérvény másodpéldányát vagy a jegyzőkönyv másolatát az ellenfélnek oly meghagyással kell kézbesíteni, hogy ő a fölmondás elleni kifogásait, ha azt meg akarja támadni, nyolcz nap alatt írásban nyújtsa be, vagy szóval terjeszsze elő, minthogy különben ezen határidő eltelte után semmiféle ki­fogásnak sem fog többé hely adatni, s a fölmondás hatályba fog lépni. Az előbbi állapotba a visszahelyzés ezen határidő elmulasztása miatt meg nem engedhető. 7. §: Azon fél, mely föl akar mondani, köteles a bírósághoz oly idő­ben fordulni, hogy a fölmondás kézbesítése még kellő időben megtörtén­hessék ; az éves kézbesítések haladék nélkül teljesítendők. Ha mindamellett a fölmondás kézbesítése csak a 2. §-ban a) és k) bet. alatt kijelölt határidő eltelte után történt volna meg,a fölmondás még­is érvényes leene, ha az az elleni kifogások az a végett kiszabott határidő alatt elő nem adattak. (Folytattatik.) *­ Birod. tervlap 1858. dec. 21-ki LVH. db. 234. sz. A vallás­os közoktatási minister az államtudományi álladalmi vizs­gáló bizottmányhoz tagokul és kikérdezőkül Bovankovits József cs. k. or­szágos törvényszéki tanácsost és államügyészt, Marcher József és donau­­feldi Charmant Rudolf főpénzügyi tanácsosokat, Jarisch János cs. k. pénzügyi tanácsost, Weber János cs. kir. rendőrségi tanácsost és Praz­­n­o­v­s­z­k­y­­Ignácz tudort nevezte ki. A soproni cs. kir. helytartósági osztály elnöksége a nála alkalmazásban álló Einbeck Mihály napdíjast a zalai cs. kir. megyehatóságnál megürült irnoki állomásra kinevezte. NEMHIVATALOS RÉSZ. Budapest, január 28.­­ (Politikai szemle.) Mai híreink se számra, se jelentő­ségre nézve különös figyelemre nem érdemesek, hanem tagadhatlan, hogy legalább ezen kevés hit békésebb színezettel bír, mint azon tudósítások, melyek néhány nap óta megérkeztek. A közhangulat nyugodtabbnak látszik, s az a fődolog. A közönség mostani helyzete a kőmívesére emlékeztet, ki — midőn először áll a magas alkotmá­­nyon — szédelgve tekint maga alá, azt gondolva magában : hátha a a deszka alattam eltörik, hátha az egyensúlyt elvesztem, stb ? A jó embernek igaza van; a veszély nagyon lehetséges, s ha az em­ber egy kicsinyt gondolkozik fölötte, azt látja, hogy bizony három négy oldalról is fenyegeti, hanem azért a kőmives, ha egy ideig oda­­fönn amaz ingadozó alkotmányon dolgozott, megfeledkezik a veszély­ről, elmúlik a szédelgés, s végre teljesen otthonosnak érezi magát, ám­bár a veszély lehetősége még egy hajszálnyival sem csökkent. A világ lassan kint azon meggyőződésre tért, miszerint nem min­den töltött puska sül is el mindjárt s nem minden fenyegető veszély tör is ránk mindjárt. Ma — úgy okoskodnak — még nem kezdődik a hadd-el-hadd, holnap sem, és holnapután? ki tudja mi tör­­ténik még addig s nem lesz-e a veszély akkorára valami véletlen által végképen elhárítva! Eszünk ágában sincs e gondolkozásmódot föltét­lenül helyeselni akarni, hanem a közönség többségére nézve ily han­gulat nagyon előnyös, mert — hogy előbbi hasonlatunkra visszatér­jünk —a kőmives csak akkor fogja a maga munkáját jól és szépen végezhetni, ha ama lázas félelemtől megszabadult, s az emberek is mindennapi foglalkozásukra csak akkor szentelik a szükséges buzgal­mat, ha kedélyük nyugodt s ha legalább közvetlen veszélytől nem tartanak. Az olvasó tán már nagyon kiváncsi azokra a jó hírekre, mik a mai nyugalmasabb hangulatot igazolják. Ne várjon valami nagyot! Tehát első az, hogy Napoleon herczeg egyelőre Turinban marad s e hó lefolyta vagy a jövőnek kezdete előtt nem tér vissza Parisba; oda pedig már mint házas ember menend s igy illő, hogy a főváros e miatti örömét is fényes ünnepélyekben nyilvánítsa. Ezen ünnepélyeket úgy remélik, a császár csak nem fogja megzavarni, s ebből aztán azt következtetik, hogy legalább február közepéig teljes szélcsend lesz a politikában, mindenesetre azonban február első hetének lefoly­téig, azaz míg az angol parlament neki nem hevül a vitának, tehát ezen okból még egy pár derült napot várnak . Másodszor piemonti hírek szerint nevezetesen Savoyából a had­csapatok fölötte sietséggel vitettek ugyan az osztrák határ felé, de ed­dig csak a gyalogság, a lovasság és tüzérség azonban még nem nyo­mult a Mont Cenis-en át s mivel lovasság és tüzérség nélkül mai idő­ben nem lehet háborút viselni, innen is azt következtetik, miszerint a legközelebbi hetek még nem hozandják meg a háborút, h­a ennek már általában be kell következnie. Harmadszor nem nagy örömmel vették ugyan a béke barátjai azon hírt, hogy — miként már napok előtt jelentettük — Anglia csakugyan hatalmasan készül, s csatornái flottáját megkettőzteti, a földközi tengerenit pedig háromszorta oly erőssé teszi; de némi vigasz­talást találtak abban, hogy a királyné — Sir Colin Campbellt főpa­rancsnokká kinevezvén — meghagyta neki, hogy május havában térjen haza, ama főparancsnokságot átveendő. Hát e szerint pláne májusig tartana a béke­terminus ! Negyedszer a szárd parlament föltűnő gonddal— mely majdnem fölülről vett jelszó létezését gyaníttatja — kerüli mindazt, a­mi heve­sebb és a napi kérdéssel összefüggő vitákra alkalmat adhatna s péld­­a nemzetőrségi törvényt is röviden, minden czifra beszéd nélkül elfo­gadta. Ebben is egyik jelenségét látják annak, miszerint nem igaz, hogy proximus ardet Uoalegon. Ötödször az állítják, miszerint az angol kabinet részéről mérsék­letre intő tanács intéztetett volna Francziaországhoz, mely bkr nagyon fontos — lenne, ha száz okunk nem volna azt hinni, hogy — alaptalan. Az angol kabinet nem fog nyilatkozni a parlament egybe­lépte előtt s miután Francziaország tanácsot aligha kért tőle, ezt a britt ministerium megsem adhatta. Hatodszor a porosz régens a franczia követ irányában úgy nyi­latkozott volna, miszerint ő mit sem sajnálna jobban, mint Franczia­ország és Austria közti háborút. Ez is nagyon megnyugtató hír; csak azt kellene még bizonyossággal tudni, hogy Napóleon császár el van-e határozva, soha olyasmit nem tenni, a­mi a porosz herczegben sajná­latot gerjeszthetne ? ! Miként az olvasó látja — tovább menvén — lassanként zátony­ra jutunk, azaz oly hírekre, mik már nem elég folyékonyak arra, hogy a békeesemények hajócskája biztosan mozoghatna rajtuk. Te­hát legyen elég ennyi a jóból ! Hanem a mi legnagyobb béke­jelenség, az az, hogy ma új harczias jelenség nem merült föl és hogy­­ a hi­vatalos lipcsei hírlap nem tud fontosabb vezérczikket hozni, mint „É­s­z­a­k a­m­e­rika politikai állapotáról." Európában tehát kétségen kivül minden a legjobb rendben van, nem mivel, hanem ámbár Seebach báró a párisi szász követ ismét Szt.Péter­­várott vala! Az egyetemi tanulók ezidei katonamentessége ügyében. Kék. E lapok 21-ik számában világosan fejtetett meg azon kér­dés, vájjon fölmentvék-e a technikusok ez évben a katonáskodás alól , és az e kérdést a világos törvényrendeletek értelmében negativ fele­lettel helyesen megoldó czikkben hivatkozás történik az 1851-diki év nov. 6-án 23,901. sz. alatt kelt ministen kibocsátványra, mely a múlt évi december 29-én kelt legmagasabb határozat folytán az idei újon­­czozásnál irányt adó mindazon tanulókra nézve, kik a legújabb hadse­reg kiegészítési törvény szerint katonamentességre igényt tarthatnak. Daczára annak, hogy az idézett ministeri rendelet, mely az f egyetemi tanulóifjúság mentességi igényének kellő igazolására kivánt kellékeket szabatosan s határozottan elősorolja, maga idején az 1858. évi november hó 18-án 20,388. sz. alatt kelt helytartósági intézmény által az illető hatóságokkal közöltetett, mégis legújabban több eset fordult elő, s nyilván még több is fog előfordulni, hol az egyetemi hall­gatók külön dékáni bizonyítványok előmutatására utaltatnak. Szükségesnek véltük tehát, hogy a fönnebb érintett ministeri rendelet szövegével az ujonczozás ügyével foglalkozó közlegeket megismertessük, s külön a fönnálló rendszabályok szerint ki sem ad­ható dékáni külön bizonyítványok fölösleges voltáról meggyőzzük. Az egyetemi tanulmányi karok egyes tanulóinak a katonásko­dás alóli fölmentésükre eddigelé­s így az idei ujonczozásnál is, ha az egyetemi pálya első évében vannak, a beigtatási ügyet (u. n. imma­­triculationalis kivonatot), a leczke (vagy bejelentési) könyvet, és az érettségi bizonyítványt, ha pedig tanulmányuk magasabb évfolyamá­ban állanak, egyedül a leczkeköny­vet kötelesek előmutatni, és ez iga­zolásukra teljesen elegendőnek tekintendő, ha a megelőzött, tehát a jelen besorozásnál az 1857/s­ki iskolai év mind téli, mind nyári félév­ben az előadások látogatása az illető dékán által egyszerűen, s minden hozzátétel nélkül láttamoztatott; sőt a joghallgatók a bizonyítékok elő­­mutatása nélkül is katonamenteseknek tekintendők azon esetre, ha a legközelebb megelőzött,­­ tehát a kezdésben lévő ujonczozási kor­­a múlt 1857/g-diki évben sikeresen letett államvizsgálatról bizonyít­ványt képesek fölmutatni. Egyetemi hallgatóknál tehát, kik még tanpályájokat folytatják, az ujonczozásügyet kezelő közsegeknek egyedül csak arra kell ügyel­niük, várjon a két utolsó félévről szóló leczkelátogatás az illető dékán által el van-e ismerve vagy sem, egyedül ez döntő; azon körülmény pedig, hogy a szóban lévők folytatják-e még tanulmányaikat, onnan tetszik ki, hogy be vannak-e a folyó 1858/9 tanévre írva vagy sem, mi megint magából a leczkekönyvből minden nehézség nélkül kivehető. A dékánok által kiszolgáltatandó külön bizonyítványok annál kevesbbé követelhetők, minthogy egy 1852-ben április 24-én 3°07/366 kelt ministeri kibocsátvány szerint a dékánoknak az egyes tanárok által kiállítandó magánbizonyítványokat alá sem szabad írniok, a ta­nárok magánbizonyítványai pedig ez ügyben nem nyomhatnak töb­bet, mint nevüknek magában a lecskekönyvben részükről történt beírása. A pályavégzett jog-, orvos- s sebész-tanulók, kik a tudori fok elnyerésére készülnek, még a tanfolyamuk befejezésétől számított legközelebbi három év alatt bírnak mentességi igénynyel, ha, midőn a pályavégzés utáni első évben éri őket a beírás végetti beszólítás, az általuk végzett legutolsó két tanulmányi félévről szóló, fönnebb mon­dott igazolványokat képesek fölmutatni. A második év eltelte után azonban a jogtudori jelöltek két, az orvostudori jelöltek pedig lega­lább egy helyesléssel letett szigorlás fölött, a harmadik év elteltével végre ezek és amazok is a tudorság elnyerése iránt kell, hogy ma­gukat igazolják. Mindezen intézkedések a cs. kir. Apostoli Felségének m. é. de­cember 29-én kelt legmagasabb parancsa fonalán még az idei hadse­reg kiegészítésnél teljes érvényben hagyattak, s azért csakis ezek szolgálhatnak zsinórmértékül. Kívánatos tehát, hogy az ez ügy körül forgó közigazgatási közlegek e rendszabályokat szem előtt tartva, egyéb a fönnálló rendeleteken nem sarkalló bizonyítékok előmutatását ne követeljék. Bécs, jan. 27. (Legmagasb elismerés: A párisi „Press­e“.) A hadsereg vezérhadsegéde­k excellentiájának folyó hó 24-től a partvidéki helytartó s triesti kormányzó, ő excjához intézett távirdai sürgönye szerint, ő cs. kir. Apostoli Felsége megelégedéssel értesült róla, hogy örvendetes módon tanussták,a triestiek újólag saját haza­fias érzületüket, az Olaszországba küldött csapat­ erősbítések átvonu­lása alkalmával, s a helytartó urat azzal méltóztatott megbízni, hogy ezért a triesti községnek a legmagasb elismerést fejezze ki. A párisi „Pressernek legközelebb T u r i u b ó 1, január 19-kén ezt írták : „Tizenkét austriai szolgálatban állott dzsidás­­tiszt átlépett a határon, Novarába jött s egy kávéházban egy asztal körül leülvén, kijelen­­ték, hogy nem akarnak többé austriai földre térni vissza , hogy ők, mint galicziaiak, hazafiasságból szöktek meg. A rendőrség tüstént közbelépett­­ a galicziai tiszteket letartóztató , hogy bizonyosságot szerezzen a felöl, ha vájjon azok nem kémek-e. Azonban mihelyt az ügy tisztá­ba lesz hozva, szabadságba fognak helyeztetni s valószínű­leg seregünkben fognak szolgálatba lépni.“ A „Wien. org“ ezen közlést a következő észrevétellel kiséri: „Mint látjuk, a párisi lap versenyez ama mocskos piemonti lapok­kal, melyek föltalálási virtuozitásának legújabban néhány bizonyítványait közlöttük, s valóban sikerült neki,­­ az austriai hadoszlopok élén Milanóba

Next