Budapesti Hírlap, 1859. október (234-259. szám)
1859-10-25 / 254. szám
hogy a most községi kapcsolatba tartozó, volt uradalmi földbirtok tulajdonosai saját birtokukat a községi kapcsolattgl elválaszthatják saját jószágterületeket alakíthatóak s az iránti kérvényeidet az illető politikai országos kormányszéknél benyújthatják. A kormány kegyelni látszik ezen eszmét, mert noha a kérvények benyújtására határidőt tűzött ki, egyszersmind megengedte, hogy ily kérvények kitűzött határidő után is benyujtathatnak s a késedelem miatt a tárgyalás és eldöntés alól nincsenek kizárva; sőt elrendelte, hogy ha az uradalmak maguk nem folyamodnának is, hivatalból nyomoztassák ki, vívjon és mennyiben léteznek e birtokokra nézve a községi kapcsolattóli elválasztás feltételei. A külön jószágterületek alakítására alkalmasoknak ismert birtokok tulajdonosai azután tartoznak bizonyos határozatoknak eleget tenni (329. §.), nevezetesen mindazon ügyletek teljesítésére, melyek a helyközségek ügyletkörét képezik s ellátás végett hozzájok utasíttatnak, alkalmas személyzetet, t. i. a megkivántató tulajdonokkal ellátott ügyvezetőt saját költségükön s felelősségük alatt kirendelni, ha t. i. e nem épen kellemes hivatalt önmaguk viselni nem akarják, vagy a kiszabott kellékek hiánya miatt nem viselhetik. Az uradalmak birtokosai most már tetszés szerint válaszhatnak akarnak-e a helyközségekbe beolvadva, az olykor talán műveletlen, neveletlen, durva szenvedélyektől zaklatott falusi birák a paczkázni szerető „nótárius foci“k ugyancsak görcsös kormánypálczája alatt maradni, a mindennemű apró vitáknak kitéve az egykori boldog kis királyság álmaiból teljesen kiábrándulni, vagy pedig oly költséges és fáradságos vesződséget vállalni a maguk nyakába, melynek gondja hasonlíthatlanul több, mint öröme s dicsősége. A helyközségekéhez hasonló kötelezettség alatt fognak ugyanis állani az elkülönzött polgártestületek is ; rendes ügykörükbe fog tartozni : a törvények kihirdetése, a helybeli rendőrség gyakorlása, a katonai összeírásnál, beszállásolásnál, adószedésnéli segélynyújtás, mind a tárgyakbani levelezés, rubrikázás; s még ezen rendes ügykörön kívül, az államhatóságok által különösen reájuk bízott egyéb ügyeket is tartoznak kezelni. Ha az uradalom birtokosa önmaga kedvet vagy tehetséget nem érez rendőr, conscriptor, szálláscsináló, adószedő lenni, ügyvezetőt nevezhet, kit megerősítés végett föl kell jelentenie; ezen ügyvezető a járáshivatal alá van rendelve, ez által fölfüggesztethetik, elmozdíttathatik, tehát egészen ettől függ, de az uradalom vagy jószágterület által fizettetik, pedig az ilyen egyén, kit nem lehet minden zugból előrántani, alkalmasint jól fogja magát fizettetni s azt meg is érdemli; továbbá .A jószágterület minden reá rovott kötelezettség teljesítéséért felelős; hanyagság esetében a kerületi hatóság minden intézkedést az ő költségére tesz stb. Mindezt, mi itt elősorolva van, jobbról s balról megfontolva, nem csoda, ha a birtokosok keblét bizonytalanság s aggodalom üli s mint Hercules a választó után, izzadva töprenkednek, jobbra menjenek-e vagy balra ? Szerény véleményem szerint sokkal kisebb roszat választanak, sőt egyenesen jól s helyesen tesznek, ha a községi kapcsolatban, szegényebb polgártársaik körében, megmaradnak. — Mindenekelőtt e véleményt támogatják a legfontosabb s legmagasabb politikai tekintetek. Hazánkban a birtokos nemesi osztály a műveltségnek, a független, nemesebb érzelmeknek legkitűnőbb képviselője ; ennél van tudomány, jártasság, tapasztalás ; megszokott, megedzett s hosszas időn át kellőleg gyakorlott hazaszeretet, közügyek iránti érzék, részvét, fogékonyság. Kérdem, tanácsos lenne-e, ezen osztálynak a községektől elkülönzése által, a nemzet műveltebb s vagyonosabb részét a nagyobbára még szellemi kiskorúságban szendergő s amannak példájára, vezetésére valóban reá szoruló néptömegtől elválasztani s azn hatalmas erkölcsi befolyástól megfosztani, melynek segédkezén sokkal előbb emelkedhetnék az óhajtott szellemi a anyagi virágzás kellő fokára, mint magára hagyatva, vagy az ég tudja, miféle befolyásoknak martalékul vetve ? — Századokon át fönnállótt hazánkban a nemes és nem nemes néposztályok közti elkülönző fal, melynek gyűlöletességét a patriarchális viszony szelídsége enyhítette ugyan, de el nem enyésztethette, s melynek lerontásán a haza legjobbjai megfeszített erővel dolgoztak; a chinai fal, egy viharos időszak mennyköveitől megrázva, szerencsésen leomlott; újra fel akarjuk-e azt építeni ? A hon javát csak egyesített,vállatvető,irigységet s féltékenységet nem ismerő testvér erők összehatása mozdíthatja elő sikeresen; meg akarjuk-e az erőket oszlatni szükségtelen, s csak kevesek hiúsága által sürgetett Separatismus által ? a gyanakodásnak, féltékenységnek magvait akarjuk-e ültetni a köznép szivébe a vagyonosabb, műveltebb magyar testvérek ellen ? — Távol legyen tőlünk minden lépés, mely ily következményekre vezethet! De nemcsak erkölcsi kártól, értelmiség , tudomány, jellem és függetlenség hiányából származó hátrányoktól kell félteni a falusi községeket a vagyonos és értelmes elem elkülönzése folytán, hanem anyagi sülyedéstől is, miután a nagy s erős községek száma aránylag csekély lévén, a községek legnagyobb része, a vagyonokbak kiválása következtében, a mostani rendszerrel járó terhek súlya alatt kétségkívül le fogna roskadni. De kérdés, háramlanék-e ezen elkülönzésből valamely a fölemlített hátrányokat egyensúlyozó, vagy a mérlegben fölbillentő haszn az uradalmakra ? — úgy hiszem, nem. — Egyes, kivételesen előforduló pimasz községelöljárók bántalmairól, — melyek ellenén legalább sok panaszt nem hallottam, — megszabadulna az 1848 előtt független urasághoz szokott, de azóta attól már meglehetősen elszoktatott nagybirtokos , azonban ki áll jól, hogy sorsa ezáltal jobbá lenne ? nem teremtene-e magánk saját felügyelőjében, ki a közhatóság megerősít , tésétöl függ s ez által elmozdítható, még csiklandósb kis zsarnokot? kétségkívül igen nagy terhet, felelősséget, igen érezhető költséget vállalna magára akkor, midőn ez áldozatok eredménye másoktól függ; midőn arra nézve nincs biztosítéka, hogy ez által a községi ter- ' bektől megmenekezik, mert ha a tapasztalás úgy fogja mutatni, hogy a községek költséges szerkezet terheit el nem bírják, s adóképessé- i gük rész lábon áll, megint csak oda fogna visszaesni a dolog, hogy a teher egy része a nagybirtokokra rovatnék. Tehát bizonyos erkölcsi kár, bizonytalan anyagi nyereség; kinek lenne nagy kedve ily alkura ? ! A magyar földesúr a régi patriarchális rendszerben atyai ura volt falujának, élén állott a községnek, kis király volt abban ,1849. óta nem egyéb lett, mint a községi bírónak bárkivel egyformán alárendelt, bár vagyonosabb községi tag. Kétségkívül kellemetlen állappot az egykori kis királynak. De a bécsi lapok azért igen alaptalanul csodálkoznak a fölött, hogy most, az önálló szervezet elfogadása által mint vélik, újra kis királylyá lenni nem akar. A két állapot közt igen lényeges különbség van, melyet mindenki ért és érez, ha bővebben nem magyarázzuk is. Én, ha nagy földesúr volnék, szépen a község tagja maradnék- " A volt földesurak történeti jogokon alapult tekintélye most is megle-hetős sértetlenül áll; én legalább nem sok esetet hallottam, hogy a falusi elöljárók helyzetükkel visszaéltek volna, sőt hol a földesurnak bizalmat érdemlő egyénisége van, most is atyja s tanácsadója a pa- Itriarchás viszonyhoz szokott népnek. Maradjon hát a község tagja, érvényesítse üdvös befolyását ereje s tehetsége szerint, és bizonynyal nem fogja megbánni, hogy az elkülönzött jóságterülettel együtt járó terheket, költségeket, gondokat s felelősséget magára nem vállalta. Sokat lehet e tárgyban, mellette s ellene, fölhozni, nyitva a vitatkozás tere. Én elmondtam vidékemnek uralkodó véleményét. 6. 21. Kassa, ppt. (Erdészeti kihágások.) Hegyes vidékeinkre a nyáron át munkában az ország boldogabb vidékein széjjel lenni szokott nép apránkint hazakerül. El fognak kezdődni a különféle erdészeti kihágások. Igenis a szegény népnek a lehető hideg télre tüzelőről, sőt téli foglalatossághoz anyagról is kell gondoskodni, és ez általában az erdőből telik ki. Adna is az áldott erdő igen sokat, ha tehetségében állana, de a mely lovat minden ember csak igaz, és senki sem abrakol, bizony kevés erő van abban. A magyarországi öt közigazgatási kerület közös köztudomás szerint legtöbb erdeje van a kassai kerületnek, melynek gazdagságának fő zöme csakugyan az erdőben is áll, mert még a hegyek érettetését is az erdő segíti értékesíteni. És mikép áll az erdőmivelés e közigazgazgatási kerületben? Fájdalommal kell elmondanunk, hogy igen szomorúan, mert bár tagadhatóan, hogy az új erdőtörvény üdvös hatása imitt-amott igen jótékonyan mutatkozik, de az elvesző vaz a nagy Zahara pusztában. Valljuk meg, hogy az erdészeti értelmesség köztünk még igen alant fokon áll; fejtése iránt eszméletünk is még csak most ébredez, s így alkalmas erők hiányában a legüdvösebb erdőtörvény sem képes magát érvényesíteni. Egy kimutatás van kezeim közt, mely szerint a múlt évi oktoberben Kassán tartott erdészeti államvizsgán 7 erdészjelölt vizsgáltatott meg. Micsoda ez erdőségeink terjedtségéhez képest? Ismeretlenek vagyunk azon módokkal és fogásokkal, melyek által az erdőhaszon folytonossá tehető. Az erdőt közönségesen oly vagyonnak tekintjük és ismerjük, melyben a tőke ugyan rakásra gyűlik, hogy hosszú idő múlva egykor ugyan szép haszonnal jövedel- l mezzen, de időközben csak terhet rak reánk. Az ily vagyon nem képes szeretetünket kivívni maga részére, mit pedig nem az iránta viseltető szeretet ápol, annál nagyobb mértékben érzi a körülötte forgó kezek mostohaságát, minél több időt igényel hasznossá kifejtésére. Ez erdészetünk Borsa s ebben rejlik azon temérdek kár oka, ment TÁRCZA. A zsidók állami s társadalmi helyzetéről. A zsidók emanicipatiója érdekében annyi íratott már, hogy valóban nem könnyű e tárgyról még csak egy kis vezérczikket is írni, mely valakit elolvasására csábítson. És mégis ezúttal egy egész röpiratot olvastam el, s szándékom bemutatni az olvasónak, mert abban e tágyról ami nem új eszme is, új alakban mondatik el, vagy egészen uj szempontokból. A röpirat czime: Emlékirat a zsidók helyzetéről Austriában. (Denkschrift über die Stellung der Juden in Österreich. Wien, Gerold.) A zsidóknak állampolgári egyenjogúságát ma már fölösleges volna humanitás szempontjából fejtegetni, javasolni, indokolni. Az általános műveltség annyira elterjedt, miszerint arra nézve mindenki egyetért, hogy a zsidók mai helyzete a polgárisodásunk szennyfoltja. De érzelgősség és szenvelgett rokonszenvek itt nincsenek helyén. A kérdés tisztán gyakorlati. És mint gyakorlati tárgyalandó. A keresztény államnak s keresztény lakosainak több hasznot igért, vagy több kárt okozhat-e a zsidók polgári egyenjogúsága ? Ily durva önzés szempontjából vizsgáljuk bár ügyüket, a zsidók nem fogják elveszteni. A városi ingatlanokra nézve, vagy a nagy földbirtokra nézve ugyan semmi kétség, hogy mind e realitások értéke tetemesen föl fog rúgni, ha a zsidók is a vevők sorában fognak állani. Attól nem kell félni, hogy e birtokok tetemes része ez esetben zsidó kézre fog kerülni. Föltéve ugyanis, hogy a zsidók azután összes pénzüket ipar- s kereskedelmi vállalatokból, melyekbe azokat eddig kizárólag fektetni voltak kénytelenek, kihúzni, s ingatlanok vásárlására fordítani fognák, miután a városi és a mezei nagybirtok összes értéke több milliárdnyi értéket képvisel, mint amennyi millióról az istriai birodalom összes zsidósága rendelkezik, e birtoknak legrozabb esetben is csak minimális része kerülhetne zsidó kézre. A gyors kézműiparra nézve minden fejtegetés fölösleges. Ez aogyasztók szempontjából tekintendő. A zsidó concurrentia persze snyomja az árakat, s csökkenti az eddig kiváltságolt iparágak nyerményét. Azonban van-e oly bárgyú consummens, ki inkább szeretne aereszténytől drágán, mint a zsidótól olcsón vásárolni ? Azonban ezek legyőzött előítéletek. A városokban, hol a kérész-, íny műveltség elég magas, hogy elavult balvéleményeken túlemelődjék ; és más részről a zsidók műveltsége is oly magas, hogy a jogeyenlőséget joggal követelni ismerjék, nincsenek valódi nehézségek. A nehézségek az alsóbb társadalmi rétegekben vannak. Megvallom, magam is legújabb időkig azon „elfogultak“ közé tartozom, kik a felső-magyarországi tót, sőt némely vidéken a magyar parasztság és a galicziai földnép anyagi helyzetét féltik a zsidók azon miveletlen, lelkiismeretlen, fosztogató, pálinkaégető osztályától, mely a szintén miveletlen föld népével közvetlen érintkezésben van. Adjunk a zsidónak egyenjogúságot — és túlsúlyt adtunk neki. Mert az egyenjogúság előnyt s túlsúlyt ad annak, kinek több pénze, több ügyessége s ravaszsága van. Ez lehet előítélet. De ezen előítéletet nem lehet eloszlatni se elméletekkel, se Franczia- vagy Angolország példáival. Ott a zsidó aránytalanul kevés. Sehol sem található azonban (Oroszországot kivéve) a földnéppel vegyülve a zsidóság oly nagy számmal, oly mély barbárságban s erkölcsi sülyedtségben , mint az austriai birodalom említett országaiban. Mily hatást teend itt az egyenjogúság—e részben még nincs példa előttünk, magunknak kell átmenni a gyakorlati tapasztaláson. De örömmel vallom meg, hogy az előttünk fekvő röpirat legerősebb oldala épen az, mely imeren aggodalmakra vonatkozik. Várjon azokat diadalmasan eloszlatja-e? az olvasóra bízzuk megítélését, minthogy érdemesnek tartjuk az illető helyet egész terjedelmében itt közölni. „A zsidóknak földbirtokszereztetési joga ellen közönséges azon ellenvetés, miszerint ez esetben a paraszt, kin a zsidó ,a nélkül is gyakorolja uzsoráját, egészen ennek hatalmába fog esni; és név szerint Galicziában rövid idő alatt (1818—1853) több ízben történt, hogy parasztjószágok potomáron zsidó hitelezők által átvétettek, vagy a keresztény paraszttól ravaszul kicsikartattak, s több efféle. „Azonban ki ne tudná,hogy a törvények egész sora áll fönn, melyek részint a telkek földarabolása ellen intézvék; továbbá a parasztbir- ttok állományaképen catasterbe jegyzett földek külön el nem adhatók ; és valamennyi koronaországban létezik törvényszabta minimum, melyen alul a paraszttelkeket fölosztani nem szabad; hasonlókép erőtlenek s törvényteleneknek nyilváníttattak minden olynemü föltételek, mik által az adós kötelezné magát elhypothekált birtokrészét a nemfizetés esetében a hitelezőnek engedni át. Mind a korlátozó rendeletek egy 1850. márt. 22-ki ministeri rendelet által továbbra is teljes erejökben fönntartottak. A járáshivatalok döntik el, vájjon a telek fölosztása vagy egy kiszakítás megengedhető-e? De még ez nem mind. Épen Galicziában az ottani parasztnak ivási s pazarlási hajlamai miatt egyéb korlátoló rendeletek is hozattak védelmére. Ilyen p. o., hogy a paraszt 5 frton túl menő kölcsönt nem vehet föl, jobbágy földeit el nem zálogosíthatja, legközelebbi termését vagy leltári vonómarháját el nem adhatja hatósági engedelem nélkül. „Ha mindezen korlátoló s megelőző határozatok daczára föntemlített esetek adták elő magukat — annak csak két oka képzelhető. Vagy az illető alsóbb hivatalok nem teljesítik ebbeli kötelességeiket , vagy — aminthogy az előbbit föl nem tehetni — valószínűleg a mondott rendeletek nem elégségesek, mit sem használnak. Ez pedig a dolgok valódi állásának vizsgálatából kétségtelenül ki fog sülni. „Mindennek alapja, hogy a galicziai parasztnak nincs pénze , de szüksége van pénzre, s a zsidónak többnyire pénze van. A galicziai paraszt többnyire miveletlen, röst és pazarló. A zsidó takarékos, nyelvágyó seszélyes. Ennek következése: a zsidót a parasztság nem nélkülözheti; ő nyújtja neki mindazt, mit nemzeti gazdászati fejlettség neki nyújthatna. Ő gondoskodik róla, gondolkozik helyette; ő feje, tanácsosa, gyóntatója, zálogháza, s élő hitelintézete. Ha már az említettekhez hasonló korlátoló szabályok szigoran foganatosíttatnak, nem nehéz kitalálni a következményeket. Ha zsidó kölcsönt akar adni — biztosságot kíván. Ha kézi zálog nem akad s a föld el nem zálogítható — nem ad a parasztnak kölcsönt. De miután a paraszt máskép nem segíthet magán, miután földbirtoki hitelintézetek , kis birtokosra számított hypothecalis bankok nem léteznek — a paraszt elszegényedhetik, birtokából kivetkőztetik, éhhel veszhet. És ha a zsidó mégis hitelez neki, az a törvények kijátszásával történik, mi rendesen fölrúgtatja a kamatot, mert a hitelező a fölfedezés esetében öt érő kár és büntetésre nézve fedezni akarja magát. És igy a paraszt még roszabb föltételeket kap. „Megtörténhetik igen is, ha a zsidók birtokképessége kimondatik, hogy némely parasztgazdaság elszegényedett s a föld kellő mivelésére képtelen tulajdonosai kezéből a zsidó birtokába jutani; de ekkor legfölebb az sajnálandó, hogy ilyen parasztok egyáltalán találkoznak az országban, nem pedig hogy jószágukat elvesztik; kivált ha az uj tulajdonosok azt kellőleg fölszerelik s a nemzeti vagyont szaporítják.“ Hogy hol itt a baj, és mi a teendő ? önkint következik. Népnevelés , a nép gazdászati oktatása; kis birtokra számított czélszerű hitelintézetek, közlekedési eszközök, és ipari kereskedelmi szabadság — mely a termékek bocsárát növelné. Azt tartanám, ez a teendő. De váljon czélszerű-e, hogy mindezt megelőzze a zsidók föltétlen birtokképessége? mindig kérdés marad. Nem volna-e egy fokonkinti átmenet előkészíthető ? Azonban helyesen jegyzi meg alább szerzőnk : „Ha a galicziai hitelintézet mostani eljárását s azt meggondoljuk, mily nehézségekkel jár a nemzeti banktóli kölcsönvétel; mily keretáruk van a 32 éves zálogleveleknek, melyeket a kölcsönvevő készpénz gyanánt elfogadni kénytelen; és ha ennek ellenében a lengyel zsidó eljárását tekintjük — hajlandók vagyunk Lessing Nathanjával fölkiáltani: melyik itt a zsidó ? K. Aurél ilyet erdőségeinknek szemmel látott pusztulása nemzeti közvagyonunkon ejt. Ismét egy adatot mutatok föl, mely megyénként és szolgabiró járásonként adja elő a kassai közigazgatási kerületben a múlt évben elkövetett mezei és erdőrendőrségi kihágásokat. Az idézett nevek a szolgabirói járásokat, a kitett számok a kihágások számát jelölik: Abaúj-Torna megye : Kassa 18, Misnye 96, Szántó 93, Szepsi 248, Szikszó 123, Torna 827, — Gömör megye : Rima-Szombat 98, Rima-Brezó 98, Rosnyó 922, Nagy-Rőcze 45, Tornalja 493, — Szepesmegye: Lőcse 81, Ofalu 68, Gölnitz 598, Késmárk 48, Lublyó 59, Poprád 1180, Szepes-Olaszi 89. — Sáror megye : Eperjes 21, Bártfa 316, Giralt 10, Siróka 25, Szwidnik 38, Szeben 43.— Zemplén megye: Sz.Ujhely 114, Gálszécs 34, Homonna 46, Király Helmecz 65, Nagy-Mihály 91, Papija 7, Szerencs 102, Sztropkó 110, Tokaj 50, Varannó 87, — Ungmegye : Ungvár 89, Nagyberezna 34, Nagy-Kapos 44, Tiba egy sem, — Bereg-Ugocsa megye: Beregszász 66, Kis-Almás 25, Kászony 67, Halmi 17, Munkács 185, Nagyszőlős 53, Alsó- Vereczke 105, — Máramarosmegye: M. Sziget 95, Huszt 568, Ökörmező 23, Rahó 55, Sugatag 342, Técső 1500, Vissó 25. A kerületben eső szabad királyi városok területén : Kassa 182, Bártfa 18, Eperjes 31, Késmárk 55, Lőcse 491, Szeben 31, összeg 10,454 kihágás. E roppant mennyiségű kihágások kulcsául annyit kell még megjegyeznem, hogy ahol kevés mutatkozik, nem mindenütt áll egyszersmind, hogy ott kevés is történt, sőt leggyakrabban ok, hogy az illető birtokosok kevésbbé szorgalmasak azok följelentésében, s erdeiknek kihágások ellen oltalmazásában. Óhajtjuk, hogy a beálló téli hónapok ne adjanak a folyó évre ily eredményt. Nagyvárad, oct. 18. (Állam- és országépítészet a nagyváradi közigazgatási kerületben.) Országunkban az útépítészet még többnyire őszi és téli munka; ne tessék azért, csodálkozni rajta, hogy én is az útépítészetről épen őszszel szólok. Jól van-e ez így, nem vitatom, annyi világos, hogy mostani rendszerünk mellett nem igen lehet máskép, mert az átcsinálás többnyire közmunkával eszközöltetvén, a tavaszon és nyáron által mezei munkával elfoglalt népnek ilyenkor van legtöbb ideje annak teljesítésére, meg talán a nyári időkben jobban kedvezvén a körülmények az utak járhatóságának, nem csoda, ha akkor jut eszünkbe javítani, mikor a járhatlanság juttatja eszünkbe. És ez máskép alig is lesz kivihető, míg átalában az nem jön divatba, mit a nagyváradi helytartóság már némely útvonalain életbe- s léptetett, t. i., hogy az útjavítás magánvállalkozóknak adassék haszonbérbe, kiknek nyáron át is az a fődolguk, hogy az útépítéshez és javításhoz lássanak, a hatóságot pedig egyszerűleg csak a szigorú felügyelet illetendi. Emlékezzünk a múltakról. A nagyváradi közigazgatási területen az államutak kiterjedése 5707/4ooo folyó midet tesz. Ebből már a múlt 1858-dik esztendőben csak a várad-kolozsvári és arad-szebeni vonal volt közmunkás javítás alatt, a többi bérlőknek adatott ki. Hordatott pedig az első két vonalra közmunka által ugyanaz év illetőségében 8303%, a többi vonalakra pedig a bérlők által 10,506 kúp kavics, úgy hogy minden folyó mértföldre 330 kúp esett, vagyis minden kúp kavicsra 12 kg folyó és it jutott. Tekintve a kavics és utak minőségét, ez a szükséget semmi szín alatt sem elégítette ki, mégis irtóztatásokba került. E folyó évre , sőt egész 1858. november 1-étől számított öt évig az összes államutak kavicsozása bérbe van adva, s a bérlet által az előbbi költségekhez képest, 25—31 százlék kiméltetett meg, mely természetesen most már nagyobb javításokra és hidak építésére fordíttathatik. Úgy hogy e folyó évre az eddigieknél mindenesetre szebb eredményt várhatunk, mely apránként eljuttat bennünket oda, hogy egyszer valahára a sík alföld is mindenfelé jól gondviselt utakkal dicsekedhessék, fő kép az állami vonalakon, mint az aradpécskai, hajdan a legroszabbak közé tartozó vonal is most már kőalapú úttal dicsekedhetik. E kerület országos építészeti tőkéjéül a múlt évről 781,200 újít tőke jött által. Ennek folytonos növekedése ismét országutaink javulásának alapját képezi. A szathmári új országút, mely a megyét Nagy-Károlytól kezdve Szathmáron , Avas-Újvároson át Mármaros felé 12% mértföldnyi hosszan futja át, s a közlekedésnek már múlt évben egészen átadatott, létesülését ennek köszöni; hasonlóképen a szathmár - nagybánya - kapniki vonal is , mely most már szintén egészen jó karba van állítva. Az első vonal valószínűleg az álladalmi utak közé fog soroltatni. Szabolcsban a tokaj-nagykálló-debreczeni vonalnak a tokaji kőbányákból javítása már a múlt évben megkezdetett 1653 köböl kő és 500