Budapesti Hírlap, 1883. január (3. évfolyam, 1-31. szám)
1883-01-13 / 13. szám
ill. évfolyam. Budapest, 1883. Szombat, január 13 13. szám. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep utánni napon is. Felelős szerkesztő : Csukászi József Egyes számára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, kalap-utca 16. szám. A megyék háztartása. Ha van még élet a vármegyékben, Tisza Kálmán legújabb törvényjavaslatai megkísértik, hogy lehetne-e azt feltámasztani ? Kívánatos, hogy a próba sikerüljön, hogy az öncselekvés igazolja az önkormányzatot. Hogy ne legyen a megyei adminisztráció pusztán kormányzati közeg, végrehajtója a miniszteri rendeleteknek, hanem a társadalom részvéte mellett a vidéki érdekek ápolója s a haladás eszközlőjévé váljék. Mert nem lehet mindent a központból intézni s kár volna a vidéki társadalmi tényezők erejét szunnyadni engedni vagy elfojtani. Ha az országos közigazgatás magasabb teendői biztosítva vannak, a helyi jó közigazgatás a népre fő fontossággal bír s ezért, a sok panasz dacára, azt tapasztaljuk, hogy népünk mindenütt ragaszkodik a megyei intézményhez, habár nagy hiányai vannak és fél a centralizációtól. Jó közigazgatás kell, ez a fő, a rendszer mellékes. Lehet jó közigazgatás önkormányzati alapon, mint Svájcban, lehet állami központosításnál, mint Francia- vagy Poroszországban. De az állami adminisztráció Oroszországban és az önkormányzat Amerikában egyaránt lehet rossz és korrumpált. Magyarországon az állami közigazgatási ágakban, az igazságügy, finánc, közlekedési ügyekben nem találunk annyi dicsérni valót, hogy az önkormányzati ágak, úgymint a politikai, egyházi és okolái közigazgatásban ami kivetni való van, ne állíthatnék párhuzamba amazokkal. A szolgabiró a járásbiróval, az alispán az adófelügyelővel, a püspök a főispánnal bátran összehasonlítható, mint a közigazgatást egy se mutathat fel. A megye hanyag és inkorrekt, az állami hivatalok önkényesek és erőszakosak. Szakértelem olyan, amilyen. Becsületesség nem általános. Nagyon bajos ily elemekkel jó közigazgatást teremteni így is, úgy is. A kérdés, hogy a régi alapon, vagy európai minta szerint reformáltassék a közigazgatás Tisza által akként döntetett el, hogy a régi alapok megtartassanak. Experimentál a vármegyékkel hét esztendő óta. Neki nincs a megyékre panasza, kortespolitikának a legalkalmatosabb intézmény a vármegye. A közigazgatási bizottsággal a megyéket az állami hatalom alá hajtotta. A minisztérium úr a megye felett. De az adminisztráció nem javult semmit. Végre is az ázsiai állapotok és a korrupció némely megyében úgy elharapóztak, hogy Tisza sem nézhette tovább. Itt egy főispánt bocsátott el, amott egy alispánt helyezett el láb alól, a botrányt ha lehetett eltusolta, ha nyilvánosságra került a bűn, vizsgálatot rendelt. Évről-évre így tengett a politikai adminisztráció, nem haladt előre, inkább hátra ment. Egyik megyében rend uralkodott, a szomszédban visszaélés és rendetlenség. Amilyen a főispán és az alispán, amint a tisztikar választatott, a szerint óriási különbségek mutatkoztak a határos vármegyékben. Aki, hogy tapasztalta, egyik szidta a megyét, a másik dicsérte. Végre is mindenki, Tisza is belátta, hogy ez így nem maradhat, hogy a közigazgatási bizottság korántsem felelt meg azon várakozásának, hogy már most jó közigazgatásunk lesz Magyarországon. Behozta tehát a köztisztviselők kvalifikációjáról szóló törvényt, hogy ezentúl tudatlan urficskák és dib dált emberek ne lehessenek megyei tisztviselők azért mert jó kortesek, vagy mivel befolyásos rokonaik vannak. E törvény által képzett, tehetséges és állandó tisztikart kívánt teremteni Tisza. Célját érie a jövő fogja megmutatni. A másik nem kevésbbé fontos reformkísérlet, a megyék háztartásának rendezéséről szóló törvényjavaslat. Most terjesztette Tisza a ház elé. E törvény célja, a megyéket a tespedésből kirántani s haladó tevékenységre buzdítani azáltal, hogy helyreállítja a házipénztárt, vagyis rendelkezési jogot ad a megyéknek saját jövedelmeik felett. Megadja nekik az önmegadóztatás jogát. A kombináció ez: a közigazgatási, árva és gyámhatósági személyzet fizetése s az okvetlen szükséges dologi kiadások fedezésére, nehogy az adminisztráció bármikor fennakadást szenvedhessen, az eddigi költségek ezentúl is az állami pénztárakból havonkint kiszolgáltatnak, minden megye megkapja a maga rendes dotációját. Ami ezenfelül új kiadás felmerül, arról gondoskodjék maga a megyei közönség, ne kunyeráljon folyton a belügyminisztertől személyzetszaporítást, új szolgabirót s más állások szervezését, hogy a protegált embereknek az állam terhére kenyeret és hivatalt adhasson, s ha az elégnél több tisztviselő kell a megyei uraknak, tartsák el maguk. Ilyformán majd óvatosabbak lesznek a szolgabirói járások szaporításában s a központi személyzet nagyobbításában, hogy a megyeházán egyik a másikat tartóztatja a munkától beszélgetéssel és pipázással, mert együtt könnyebben lehet unatkozni. De ne csak az ügydarabok elintézése legyen a vármegye gondja, Tisza valóságos kultúrintézményt akar belőle csinálni. A közigazgatás teendőin túl, foglalkozzék többet mint idáig az utak építésével, a közgazdaság emelésével, a közművelődés előmozdításával, a közjótékonysággal s közegészséggel. A „BUDAPESTI HEAP" TÁRCÁJA. ' ■»-«-»— ■■■■■-«—■»ni«»—«*■?!■.— -----------------rj~7T---------- " ■ " -• 111 ifi— A pazarlás krónikájából. — A francia nemesség a nagy forradalom előtt. — Ta ine nagy munkájában „A jelenkor Franciaországának eredete“ érdekesen ecseteli a francia kiváltságos osztályok viszonyait a nagy forradalom előtt. A kiváltságosak száma 270,000 volt, kik közül 140,000 a nemességhez, 130,000 a papsághoz tartozott A nemesek 25—30,000 családban egyesültek, a papok közül volt 23,000 szerzetes, 37.000 apáca, 60,000 plébános és vikárius. A püspökök és apátok, a grófok és hercegek hajdan egyenrangúak voltak a karolingiakkal s az első Capetekkel. Montchéry olyan úr volt, hogy sakkban tartotta I s. Fülöpöt. A saint-germain-des prési apátnak 430,000 hektárnyi birtoka volt, egy egész megye. A földnek egy ötödé a királyé, egy ötödé a polgári rendé, egy ötödé a parasztságé, egy ötödé a nemességé s egy ötödé a papi rendé volt. A főpapok, kik rendesen főnemesek voltak, mint ilyenek óriási jövedelmeket húztak. És roppant sok jól fizetett szinekura volt, így volt az a világi életben is. Nézzük pl. Languedocot. Itt volt három alparancsnoki állás, kiknek mindegyike 16,000 frank évi fizetést húzott, de semmi dolguk sem volt, mert állásuk a vallásháborúk idejében teremtetett, a protestánsok megfékezésére. Ép ily fölösleges intézmény volt a tizenkét királyi hadnagy, s a három főhadnagy, kik fejenkint évi 30,000 frankot kaptak „a tartomány érdekében teljesített szolgálataikért.“ Ugyanez a tartomány parancsnokának, Périgordnak fizetésén kívül még 12.000 frank jutalmat ad, s ugyanenynyit a feleségének, mikor ez először megjelent a tartománygyűlésen. Ugyanezen parancsnoknak egy negyven főnyi gárdát tartottak, ami évi 15.000 frankot emésztett fel. A kormányzó évi fizetése 60.000 livre, titkárai egyenként 7500 livret húztak, de voltak mellékjövedelmeik is. De az elsőrangú ingyenélők árnyékában egész rakás másodrendű ingyenélő élősködik. A tartományi ülés ideje egy hat hétig tartó lakoma s ez alatt a kormányzó 25.000 livret ad ki ebédekre és estélyekre. Ép ily fényűzőek és feleslegesek voltak az udvari állások is. Volt 295 konyhai alkalmazott, nem számítva azokat, akik az asztalnál felszogáltak; a főszakács az évi fizetésén s az egyenruha pénzen kívül megkeresett még évenkint 84.000 livret. A királyné főkomornái, kik 12.000 frank évi fizetést húztak, a gyertyamaradékok eladásából még 50,000 frank jövedelmet csináltak maguknak. A titkár, ki nyilvánosan 9000 frank évi fizetést kapott, beismeri, hogy állása neki 200,000 frankot jövedelmez. A főkomornák mindegyike csak kávéra évi 2000 frankot kapott. A királyi ház egyik szuperintendensnője, madame Lambelle, az almanachban évi 6000 frankkal szerepel, holott a valóságban 150,000 frank jövedelmet húzott. Gevres herceg egyetlen tűzijátékból, melynek rendezésével őt bízták meg, 50,000 frank hasznot rakott zsebre. Volt az udvarnál egy egész sereg palotahivatalnok, méltóság, kik mind valami díszhelyet foglaltak el a király, királyné, vagy a királyi család valamelyik tagja mellett, a legkülömbözőbb neveket és címeket viselték, fizetősök és mellékjövedelmeik voltak, s emellett semmi szükség sem volt rájuk, vagy csak az udvar díszítéséül szolgáltak. A „királyné ágyának őre“ 12,000 frankot, az „osztályintendáns“ (kitalálhatatlan hivatalos teendőkkel) 18,000, a svájci gárda tábornoka 30,000 frankot húzott évenként. A király de Pons hercegnek évi 25,000 frank nyugdíjat, leányának 6000 frank, fiának 15,000 frank nyugdíjat adott, s az apa halála után a leány nyugdíját 5000 frankkal megszaporította. Mikor Séche 11 es miniszter viszszavonult a magánéletbe, nemcsak régi penzióját (12,000 frank) tartotta meg, hanem húzta meg 20,000 franknyi miniszteri penzióját, s ezenkívül kapott még a királytól 40,000 frank penziót. Roui 11 é urat, ki vigasztalhatatlan volt, mert nem vehetett részt a bécsi szerződés megkötésében, azzal vigasztalták meg, hogy leányának 10,000, unokahugának 6000 frank évi nyugdíjat adtak, bár ezek a dámák igen gazdagok valának. A leggazdagabb emberek nem röstelték kinyújtani kezeiket, s mindent zsebre rakni, ami csak zsebre rakható volt. Egyetlen hét alatt az udvarhölgyek nyugdíja fejében 128.000 livre fizettetett ki, holott a tisztek két év óta egy garast se láttak fizetésükből. Chevreuse hercegnő, akinek férjének félmillió m Mai Hármunk 12 oldalt találma.