Budapesti Hírlap, 1883. január (3. évfolyam, 1-31. szám)
1883-01-14 / 14. szám
III. évfolyam. Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep utáni napon is. 14. szám. Budapest, 1883. Vasárnap, január 14. Budapesti Hírlap Felelős szerkesztő : Csukásai Jánet Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, kalap-utca 16. szám, Budapest népe. Nő, mint a lavina; hozzá tapad a sok ember, a ki ide jön itt marad, a ki vidéken nem bir megélni feljön szerencsét próbálni a fővárosba s itt sétál úri köntösben üres gyomorral; a megyékből kivándorlók Budapesten bevándorlók; németek és csehek Ausztriából folytonosan szivárognak be Magyarországba s legelőbb itt telepednek meg; olyan vegyes népe Európában egy városnak sincs, mint Budapestnek, fajtájára, származására, nyelvére, vallására, foglalkozására nézve valóságos Babylon. A statisztikai hivatal kiszámítja, hogy már 401,360-an vagyunk itt egy lakáson, még pedig a katonaság nélkül. A népszámlálásnál 1881. elején még csak 360,550 polgári lélek szítta tüdejébe a rossz városi levegőt. Miféle népség ez, honnan jó, mit csinál? A kőfalak nem teremnek gyümölcsöt, hogy bírja e rengeteg nép kenyerét megkeresni? Talán gazdag a város és tőkéjéből él mint Amsterdam, talán gyárváros, mint Manchester, vagy kereskedése után virágzik mint Hamburg, avagy az udvar és az állam teszi hatalmassá, mint Bécset? Nem, Budapest szegény város. Kevés benne a gazdag ember, adósságra van építve, hitelre dolgozik, a proletárok száma nagy, de sok a kereset, polgárai rosszul laknak, drágán étkeznek, keveset bírnak megtakarítani, de foglalkozásuk akad, mely annyi jövedelmet hajt, hogy, ki jól, ki rosszul megélhet belőle valahogy. Igen érdekes ezen népeknek a statisztikája, amint a népszámlálás mutatja. Aki ismerni akarja a magyar fővárost, az ne röstelje a számokat nézni. Benszülött nincs itt csak 237,000, a többi 123,000 úgy származott ide máshonnét. Ausztriából jött 18,000, Németországból 3,000, zsidó van 70,000, tót 21,000, német 120,000, magyar 198,000, szerb, oláh, cseh, olasz, lengyel, francia, török, görög, akad itt mindenféle. Ki tudná őket szétválogatni ? Az arisztokrácia palotái, a nagykereskedők bérházai, a bankok aranyos épületei szépítik a várost, de a nép nem lakja azokat. A fényes úri fogatok, a díszruhák pompája, a selyem és bársony, a kincses kirakatok, ez csak a külszin. Ezeket nézi mindenki s megbámulja s azt hiszi ilyen a város. Pedig csalódik, hanem a fény elfelejteti a homályt, mint a csillogó gázlámpák sora az uralkodó sötétséget. Ha egy pár gazdagon öltözött ember az utcán sétál, megnézi mindenki, a száz szegény embert, ki mellette elmegy, kopott ruhájában észre nem veszi senki. A budapesti arisztokráciát, a mágnásokat, főhivatalnokokat, gazdag háziurakat, nagykereskedőket, gyárosokat ismeri mindenki, de hányan vannak ? A budapesti demokráciát nem ismeri senki. Ez csak a statisztikai adatokban fordul elő. Ott ki van mutatva, hogy 146.000 ember — a lakosság 39°/0-ja — oly szűken lakik, hogy öten hálnak egy kis szobában, abban szorongnak nappal, éjjel. Pincékben, padlásokon laknak ezerek. Egy szoba, konyha az a legtöbb budapesti család otthona. Egy kis rozzant bútor a vagyona, semmi több. A foglalkozási statisztika azt mutatja, hogy a gyermekektől és a háztartást vezető nőktől eltekintve a fővárosban 180.000 ember van a kinek állása, vagy keresete van, ki magát vagy családját is eltartja. Ugyan mennyi ezek közül a gazdag ember ebben a szép nagy városban? A rentier, ki csak a jövedelmét fogyasztja s nem kénytelen dolgozni? A kinek vagyona van és abból él? Ilyen van 31639, mindössze ennyi. Ellenben: napszámos van.............................. 34,000 A „BUDAPESTI HÍM" TÁRGÁJA. Verescsagin. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — A műcsarnok első emeleti termei értékes szőnyegek nagy sokasága által valóságos útvesztővé vannak rögtönözve. Barátságtalan félhomályba mentett szűk folyosókon bujkálnak az emberek teremből terembe, a világosság mindenütt el van fogva s a mi bejut és nem szükséges a kiállított képekre, az elenyészik a bordó-bársony redőibe, mert a falak e sugáremésztő szövettel vannak a képek kerületén borítva. Mint egy kényes színdarab, akár egy kiállításos dráma, oly gonddal és számítással vannak az orosz festő művei „színtehozva.“ A külső hatást fokozza, hogy egy indiai fehér márvány ablak és több téli kép elsőrendű helyet foglal el a kiállított műdarabok közt s az élénk ellentétképen varázsosan hat a homályba vetett helyiségben. A tegnapi nappal úgy látszik egy időre ismét elbúcsúztak tőlünk a verőfényes napok, ami nem kedvez a kiállításrendezők számításainak, a mai borús idő nem egy kép hatását szinte lehetetlenné tette, mégis egészben senki e fölállítással szemben magát Verescsagin ecsetének hatalma alól el nem vonhatta. Nem sokan nézték, csak meghívottak: újságírók s olyanok akik privátkörben az újságírókéhoz hasonló föladatokat teljesítenek. A nagyközönség számára holnap — vasárnap — nyitik meg a kiállítás és hivatva van művészi becsével valamint különösségével is arra, hogy érdeke körébe vonja a társadalom minden rétegét. Kettő kivételével minden első emeleti terme a műcsarnoknak egy-egy képcsoportot tartalmaz. A kettő, amelyben kép nincsen, tiz üvegszekrényben s a falakon felaggatva ép oly érdekes mint értékes népismei gyüjteménynyel kínálkozik, melyet a festő ázsiai utazásain szedett, cserélt és vásárolt össze. De ha érdekes a kiállítása, érdekes maga az ember is. Ki az a festő, a ki beberangolja Ázsiát, elmegy az orosz-ázsiai harcok színhelyére katonának, ott hagyja párisi csodaműtermét, mely sarkon fordul tető alá s tető alól a szabad ég alá, elmegy, hogy besoroztassa magát az orosz-török háborúban Skobeleff, majd Gurko mellé, s mindezt nem egyébért, mint hogy színről színre lássa mindazt, a mi festő zsenijét érdekli, a mi mint művészt vonzza, a mi számára vásznát tartogatja. És kiállván veszedelmeit hadjáratoknak és járatlan földeken való utazásoknak hazatér, vászna elé ül s megfesti a mit átélt, és megfestvén nem bocsájtja áruba, hanem csoportosítja, útnak ereszti, maga utazik ahol civilizáció nincsen, képei utaznak a civilizáció emporiumaiban. Míg mi itt képei előtt elmerengünk, hatásukat élvezzük, addig ő maga ismét Indiában bolyong, nyaktörő vállalatokban kockáztatja magát, hogy tán tíz év múlva ismét egy képcsoportjával lepte meg azt a világot, mely ma itt és más városokban vele foglalkozik. Vele együtt hárman osztoztak testvérek az apai jusson. Az ég azonban csak őt magát részeltette oly örökségben, amely időkön túl él. A novgorodi kormányzóságból eredt, féltatár-félorosz vér. Tengerész pályára volt szánva s már a tiszti bojt birtokában volt, a mikor atyja is belenyugodott, hogy végleg a festészetre adja magát. Páriában és Münchenben töltött pár évet, de művészi iskoláját sem itt sem ott nem nyerte. Erős rajzoló tehetsége egyfelül, másfelül csodásan éles szeme, a megfigyelés, az észlelés roppant mértéke, korán megadták neki azt az önállóságot, melyet az igazi művész is csak érettebb éveiben talál meg. E tehetségek már igan az eredeti forráshoz vonzották őt s tanulmánya tárgyának a nagymesterek remekei helyett az életet magát jelölték ki számára. Katonai szelleme, kalandorsága, vágya az ismeretlenebb dolgok után nem látott világba, e világ tárgyaihoz vonzották őt. Harcba ment Ázsiába s a kardot s az ecsetet felváltva forgatta. Bejárta az Indiákat és elmélyedt csodáiba, hogy vásznára varázsolja, a Sipkaszoros harcai, a dunai torpedóhadjárat és Gurko balkáni expedíciója ott látták őt, de ő is látta mindezt, amit látott, azt mutogatja ma nekünk, és semmit sem mutat, amit nem látott volna. Sokat olvastam róla s képeinek filozofikoszociális tendenciáiról. Mondták, hogy képes megannyi filippika a zsarnokság és háborúi ellen. Megengedem, a mennyiben minden jól megalkotott s teljességében felfogott műnek megvan a maga tanulsága, de ennél tovább nem mennék. Én jó orosznak látom őt, olyannak, aki — ha festi hazája nyomorúságait, — hazája számára festi, de nem viszi idegen országokba. Minden képének a címe ott van a kép rámáján — oroszul. Ha tendenciát festett volna cárja és hazája ellen, nem mutogatná Európának. — ő maga, aki ékesszóló ecsettel testesíti meg a balkáni harcok iszonyait, engedelmet kért és kapott, hogy egy török dunai monitor légberöpitésében torpedo Hat számunk 16 oldalt találmaz. cseléd és szolga......................... 36,000 varrónő, mosóné van.........................9,000 koldus........................................ 2,000. Fent és alant. Négyezer gazdag családdal szemben, melynek jövője biztosítva van nyolcvanezer szegény ember áll, ki nem tudja másnap, vagy jövő héten lesz-e kenyere magának és gyermekeinek. Ezekkel telnek meg a kórházak és a temetők.] És nem csak ezen népek adják meg Budapestnek proletár jellegét, melyet bárki szemmel láthat, ha ellátogat a külvárosokba Ó Budától kezdve a Ferencvárosig: a szegénység tovább terjed s magában foglalja azon iparosok nagy részét, kik gyárakban dolgoznak, mint segédmunkások vannak alkalmazva, vagy kis üzletet folytatnak keservesen. Azon 5600 szabó, 6000 varga, 4500 asztalos és ács, 4000 lakatos és kovács, 1500 betűszedő 1000 kocsis, 1000 házmester, 600 hordár stb. bizonyára, kevés kivétellel, szegény emberek. Budapest nem annyira kereskedő mint inkább iparos város. Igaz, hogy itt van központosítva az egész ország kereskedelme, de ezen nagykereskedés kevesek kezében van. Hanem Budapest dolgozik az egész országnak s ellátja iparcikkekkel. Ezért iparos találtatik 58,000, kereskedő csak 15,000. Ez a középosztály. Ez a városi polgárság zöme. Az a sok mesterember és boltos. És dacára, hogy az iparosok Budapesten ily túlsúlyban vannak s szaporodnak évről évre, az iparos érdekek vannak legrosszabbul képviselve, úgy a városházán, mint a minisztériumoknál. Egyes iparágak pártolás hiányában és az osztrák gyáripar gyilkos versenyének védtelenül kitéve, valósággal hanyatlanak. Különösen a szabók és a cipészek alig tudnak megélni s a kereseti viszonyok a minimumra szorították le e szegény emberek életmódját. A szocialistáknak nincs igazuk. Budapesten