Budapesti Hírlap, 1883. február (3. évfolyam, 32-59. szám)
1883-02-25 / 56. szám
I I. évfolyam,_____________________66. szám. Budapest, 1883. Vasárnap február 25. Budapesti Hírlap Előfizetési árak egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep utánni napon is. Felelős szerkesztő : Ginkini Jósáéi Egyes számára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, kalap-utca 16. szám. Íráseleink és utódaink. Vámbéri és Verescsagin Turkesztánban jártakkeltek, a nyelvtudós és a festő. A közvetlen tapasztalás élénken hatott a két férfiúra; micsoda nép, minő szokások e nomád török ősi faj sivatag honában? Vámbéri rokon hangokat hallott, Verescsagin idegen képeket látott. A tudós összeszedte az adatokat s leírta a magyarok elhagyott régi hazáját, hol bölcsője állott a népnek, mely a Dunánál államot alkota; felkereste és megtalálta a rokonokat, kik ott maradtak Ázsia közepén nyájakat őrizni és harci kalandokban lóháton bebarangolni Perzsiát kincset szomjazva. A német sátrak alatt észlelte életmódjukat, megtanulta nyelvüket s figyelmeztette Európát és Magyarországot, hol keresse a magyarok eredetét, faj és nyelvrokonait, hol tanulmányozhatja Attila és Árpád történetét ethnografikus alapon. Még meg vannak a nyomok, de elenyésznek, az orosz hódítás és a hódító civilizáció eltörlik nemsokára. Verescsagin maga is fegyverrel tört be Turkesztánba Oroszországnak dicsőséget és földet szerezni. Harcolt a turkománok ellen és győzött. Kaufmann tábornok mellett harcolva vonult be Szamarkandba. Feltűnt neki, hogy oly nép közt jár, mely ezer esztendővel előbbi kort él a mai napig. Látott páncélos inget, vértet, nyilast tegezzel, amint sebes lovon vágtatva űzi a vadat, tetszett neki a játék, a hatalmas katonának, a fiatal festőnek, a gazdag urnak, ami szép, érdekes, idegenszerű volt, összeszedte, megvásárolta. Egy kis múzeumot gyűjtött válogatott darabokból, művészi szemmel kereste ki a tárgyakat, a tudományra nem gondolt. Nem is hitte, hogy létezzék Európában nemzet, melyet e tárgyak közül egyik másik közelebbről érdekelhetne. Mit törődött Verescsagin a magyarokkal. Képei körüljárták a világot, mindenki megbámulja. Szőnyegei tetszenek. Fegyverei, öltönyei, ékszerei, edényei némi kíváncsisággal szemléltetnek. A képek mellett a népismei gyűjtemény elvész, háttérbe szorul. Végre Magyarországra is eljöttek a csodálatos festmények és sok ezer ember bámulta azokat reggeltől estig. Némelyek megtekintették a népismei gyűjteményt is, de kevesen méltatták. Vagy ismerősnek tetszett előttük a tárgy s azért nem ügyeltek reá, vagy nem értették s elmentek mellette. Pedig senkire sem oly érdekes e gyűjteménynek egy része, mint ránk magyarokra. Ott látjuk a múltat a jelenben. Az épen a csodálatos azokban a turkesztáni tárgyakban, hogy olyanok ma, mint voltak ezer évvel ezelőtt, mikor a magyarok is efféléket viseltek. A magyar sisak ott lóg a falon; egész fegyverzete Hubának a Szemere nemzetség atyjának ki van állítva; a magyar múzeumban nincs ily tökéletes képe Árpád lovasainak, ilyeneket csak a régi krónikákban látunk lefestve vagy leirva, mit itt Verescsagin akaratlanul élénkbe állított. A magyar diszkard, nem fegyver többé. Turkesztánban használják, eredetiben látható az első teremben. A fokos az is mint fegyver, a gerely a régi fajta lándzsa, a hosszú iv az ijjászoknak, kik gyalog, és a rövid iv, azoknak kik lóhátról lődöznek, a tegez bőrből nyílvesszőkkel teli: mindez épen olyan, mint a magyarok viseltek midőn hazájukat elfoglalták. Az öv, acélból, védpajzs volt egykor, ma már csak ékszer aranyból. De az ékszerek közt is a turkesztáni gyermekruhákon látható a súlyos mentőkötő a két nagy gombbal, valamint a sok pityke. Kár hogy mindezen tárgyak vegyítve vannak indus, tibeti, perzsa munkákkal s lőporfegyverekkel s az eredet nincs odaírva. Csak a vizsga szem képes azokat kiválogatni, melyek Magyarországot különösen érdeklik. De ezen fegyverek élesen harczolnak Vámbéri mellett s Budenz ellen. Vasárnap a kiállításnak vége. bár valóban, szebbet ennél Budapesten soha sem láttunk. És a türkmén fegyverek és öltönyök, ékszerek és eszközök be lesznek pakolva a nagy ládákba s vissza vándorolnak Moszkvába a nagy orosz nemzet fővárosába, mely a magyarok régi hazáját és rokon népeit meghódított mind, valamennyit. Ott a muszka dicsőség jelvényei közt fel lesznek találhatók mindezen szép tárgyak valamely moszkvai nemzeti múzeumban. A ki magyar őstörténetet akar tanulmányozni, menjen, utazzék Muszkaországba. B. Kaas Ivor: Mai tárcánkat a második oldalon találja a t. olvasó. A „Budapesti Hírlap“ Hapoleon hercegnél. — Saját tudósítónktól. — Páris, febr. 22 1883. A mi régibb olvasóink talán emlékezni fognak, hogy valamivel több mint három évvel ezelőtt, 1879. december hóban leírtam egy látogatásomat Napoleon hercegnél. Leírtam lakását, a nagy Napoleon császár márvány mellszobraival, meseszerű életének minden szakából, a festményeket, melyek valamennyien a francia katonai dicsőség egy-egy fényes napjára emlékeztetnek, a nagy üvegszekrényt, mely a nagy császár után maradt apróságok , következőleg értékes történelmi műkincsek egész múzeuma volt stb. Tegnapi látogatásom alkalmával egy oly lakosztályba nyitottam, melyből a gazda kiköltözni készül. A mellszobrok, a történelmi emlékek eltűntek a szalonból. A nagy üvegszekrény üresen áll, a terem vörös kárpitjai minden díszítés nélkül lebegnek a falon, a bútorok egy része hiányzik, csupán az almai csata egy mozzanatát ábrázoló nagy festmény és a herceg arcképe maradt meg régi helyén. A biliárd terem, mely balról és a könyvtár, mely a szalontól jobbról nyílik, szintén nagyrészt ki van vetkőztetve régi formájából, szinte érzi az ember, hogy a tulajdonos minden pillanatban várja a rendeletet, mely a Bonaparte család fejét, a francia köztársaság parlamentjének egykori tagját a száműzöttek sorába fogja igtatni azon hozzáadással, hogy 24 óra alatt hagyja el hazája földjét. Alig volt annyi időm, hogy mindez végig fusson gondolataimban és eszembe jusson, hogy hiszen már alant, az Avenue d’Antin 20-dik számú háza kapuján is van hirdetve a „bérbe adandó nagy lakosztály“, midőn a herceg belépett és szokott nyájas modorával felszólított, üljek le vele a kandalló mellé. Huzamosabb idő óta nem láttam Napóleon herceget. Gyér haja azóta jelentékenyen megszürkült, arcszine halványabbá lett, éles tekintetű, szellemes szemei mélyebben ragyognak üregeikben, termete tetemesen lesoványodott, csak rokonszenves, megnyerő modora, élénk társalgása és szeretetreméltó nyájassága maradt a régi. Miután elmondtam neki, hogy szabadon bocsáttatásakor Angolországban lévén, nem volt eddig alkalmam tiszteletemet tehetni nála és kifejezhetni örömömet a felett, hogy a francia igazságszolgáltatás elégtételt szolgáltatott neki azon igaztalanságért, melyet a politikai pártszenvedély elkövetett ellene, a herceg mosolyogva viszonzá: — Mióta szabadlábra helyeztek, én úgy hiszem az első hirlapbra, akit magamnál elfogadok. És körülbelül az egyetlen is lesz. Meghitt barátaimon kívül nem igen érintkezem senkivel. Önt azonban igen szívesen látom, mert régebb idő óta ismerem és — mert magyar, a magyarokat pedig nagyon szeretem. Egyik honfitársuk, kit ön is bizonyosan ismer, Türr tábornok nemcsak rokonom, hanem személyes jó barátom is, kit tiszta szívemből szeretek és becsülök. Beszélgessünk tehát, csakhogy ön természetesnek fogja tartani, ha a történtek után, talán a szokottnál tartózkodóbb leszek. Mi volt a magyar sajtó véleménye elzáratásom felől. Nem volt okom eltagadni, hogy amennyire én tájékozva vagyok, ezt a tényt nemcsak a számbavehető magyar, de ez egész európai sajtó elítélte, s ép oly politikai hibának mint igazságtalan rendszabálynak tartotta. — Hát bizony, mondá a herceg, Franciaországban rosszul mennek a dolgok. A kormány egy ü g y volt. Ezt nem az elkeseredés mondatja velem, az ellenem elkövetett igazságtalanságért; — noha mellesleg megjegyezve nem kellemesen emlékezem vissza azon tíz napra, melyet magánzárkában töltöttem, hol, még a cipőimet is magamnak kellett tisztogatnom, — hanem eltagadhatlan tény, hogy a kormány együgyű (inepte) volt. — Vájjon jobb lesz-e a mostani? kérdem. — Jobb. Ferry ügyes ember. Azt mondhatnám, hogy egy negyedrész Gambetta. Csakhogy ő se vezér (chef). Gambetta ereje és hatalma épen abból állt, hogy vezér volt. Nem ismerem személyesen minisztertársait, de arról meg vagyok győződve, hogy ő lesz a legfőbb ember köztük. — Mit tart fenséged arról, hogy Thibaudin tábornok továbbra is tagja marad a kabinetnek, mint hadügyminiszter? — Thibaudin tábornok nagyravágyó ember, de nem rosz ember és nem rosz katona. — Nem azt értem, viszonzom, hanem arra a köztudomású körülményre akartam célozni, hogy Mainzban mint hadifogoly megszegte becsületszavát és dacára az általa aláírt nyilatkozatnak, megszökött és újból harcolt a németek ellen. — Ez túlzás. Méltatlanul rágalmazták a tábornokot. Nem hiszem, hogy ily kötelező nyilatkozatot aláírt volna. — Bocsánat, mondom, Fenséged tévedésben van. íme a „Kölnische Ztg.“ febr. 6-iki száma, mely véletlenül épen nálam van, szószerinti szá llal számunk 16 oldalt tartalmaz.