Budapesti Hírlap, 1883. szeptember (3. évfolyam, 241-268. szám)
1883-09-11 / 250. szám
Hl. évfolyam 250. szám. Budapest, 1883. Kedd, szeptember II. Előfizetési árak: évre 14 irt, félévre 7 frt, negyedévre 8 írt 60 kr., egy hóra 1 irt 20 ir. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukáni Józaef. Egyes szin ára 4 kr. — Hirdetések dijszabály,. szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal IV. kerület, Kalap utca 16. szám. Somssich Pál. Az öreg úr beszámol csurgói választóinak még pedig tekintettel nagy korára és egészségének kissé megbízhatatlanállapotára,a levélben. E levél két tárgyat érint, a horvát és a zsidó kérdést. Meggondolta, tanácsot is kért az iránt, nem volna-e jobb e pillanatban inkább hallgatni e tárgyakról mint akár a legjobb szándékú nyilatkozattal is „csak olajat önteni“ a tűzre. A tanács a hallgatást ajánló, az öreg úr mégis nagy eltökéléssel az ellenkezőre szánta el magát. Sietünk őt megnyugtatni: levele nem olaj a tűzre, az inkább egy kis limonádé-libáció, amelylyel egy tisztes veterán tiszteleg az utcákon dúló harcok istenének. A horvát kérdésről csak annyit mond Somssich Pál, hogy „ezen mindinkább elbonyolított kérdésnek azon megoldását tartaná legszerencsétlenebbnek, mely a megesett törvénytelen erőszakoskodást csakis erőszakkal lenne képes megtorolni és Magyarország megsértett címerének elégtételt szuronyok által vívná ki magának.“ Címe tehát megtörtént a megoldás, amelyet e jelentékeny múltú politikai emberünk a „legszerencsétlenebbnek“ tart, s melyet csak külfölddel szemben talált volna helyénvalónak. Amit Somssich Pál tett volna, ha e pillanatban Magyarország miniszterelnöki székén ülne, mutatják e szavai: „én, úgymond inkább kielégítőnek tartanám az olyan elégtételt, melyet Horvátország készséges lenne saját belátása és elhatározásából nyújtani.“ Azt azonban Somssich is sejti, hogy ez kevésbé lenne oly eklatáns, mint az a másik. Egyébiránt, és ez a fontos nyilatkozat a csurgói kerület nagynevű képviselőjének beszámoló levele e részében, —e „Horvátországgal való jelen viszonyunkat jövőre tarthatatlannak véli és szükségesnek, hogy e tekintetben minden félremagyarázást kizáró, világosan határozott intézkedések történjenek“ egy felül Horvátország tartományi hatásköre, más felül Szent István koronájának szuverén jogai érdekében. Tehát a kiegyezés revíziója az egyesült ellenzék egyik vezértagjának programmján! A beszámoló második és nagyobb része a zsidókérdésnek van szentelve, ez lenne az állítólagos olaj, s a legérdekesebb okoskodások egyike. A zavargások a század szabad és humánus irányának és elveinek nevében általában ítéltetnek el s még különösen két okból: a zsidókat („hétszáz és néhány ezer“) se kiűzni, se kirabolva koldusbotra juttatni, se kiölni nem lehet, ez egy; a másik az, hogy amit elérni a rendidők kívánnak, ami mint kívánatos cél előttük lebeg, azt épen zendülés által elérni nem lehet .,Ilyen gyalázatos, bűnös, erkölcs- és törvényellenes eszközök által úgymond, üdvös célt elérni soha se fognak.“ Mit tegyen hát a szegény nép, amelyet ínsége e zendülésekbe kerget ? Érzi Somssich Pál, hogy azt meg kellene mondani, mert hisz az ínséget, a zendülés valódi okait ő is látja. És erre meg is tanítja levelében a népet : utánozza a zsidót, úgymond. Legyen józan és munkás, takarékos és lemondó, tartson össze, („pártolja a keresztény iparosokat“) iskoláztassa, neveltesse gyermekeit, ezekkel az eszközökkel lettek a zsidók gazdagokká. Sejtvén azonban, hogy ez böjti prédikációnak kitűnő, de politikának vajmi foganatlannak látszó tanács, hozzáteszi végül Somssich Pál, hogy az országgyűlésnek is meg kell tennie a magáét és jelesen a földbirtokot s a kis ipart meg kell védenie a „nagy tőke“ ellen. Azzal lesz úgy látszik Somssich Pál szerint megoldva a zsidó kérdés. Ez utóbbiaknak egyébként még egy némely tanácsot ad záradékul , hogy ne legyenek oly ekszkluzívek, legyenek szerényebbek és „hagyjanak mást is élni.“ Hogy sem a horvát konfliktust, sem a zsidókérdést megoldani nincsen hivatva veterán politikusunk , az a közlöttekből eléggé kiviláglik. Mind a két álláspontjának ugyanaz a hibája van : öregség által mérsékelt radikalizmus. A horvát kiegyezést revideálni akarja, de ahol a zendülőkkel szemben tett kell, ott azt hajlandó tenni, amit Horvátország akar. Bocsánatot kell kérnünk : előbb beszélünk a zendülőkkel, előbb teljesítjük az elégtelennek vagy hanyagnak mutatkozott horvát kormány tisztét, melyre az maga nem képes. Horvátországgal majd azután beszélünk, ha egyszer nem az utcán ordítoz. A zsidókat inti, hogy hagyják élni a keresztényeket is ; a keresztényeket inti, ne verjék agyon a zsidót, hisz úgy sem lehet. Aztán hadat üzen a „nagy tőkének“ és segítséget kér a földbirtok és a kis ipar számára. A nép ínségének ehez semmi köze. A nép ínsége ez : a korcsma hitel, a mozgósított föld, melyre a takarékpénztár hitelez, azután a váltóuzsora. Mert a nép megélne a a maga termésén. Neki pénz csak adóra, sóra és egy kis ruhára kell. A mely évben ruhára nem telik, anélkül is el van. He kecsegteti a könnyű hitel. Az elcsábítja egy kis akvizícióra, egy kis új építkezésre, egy kis cifrálkodásra. A takarékpénztárban ezzel kimeríti a szegény kis gazda a hitelét, most jön a zsidó hitelezni uzsoraváltóra. Ezer meg ezer gazda van, aki ezen az utón oda jutott, hogy manapság csak cseléd a maga birtokán belül. Szánt, vet, arat, de mindent a zsidónak, aki a gazda saját terméséből annyit juttat neki, amennyiből valahogy eltengődik. Az majdnem frivol fordulat Somssich Pál episztolájában, amelyben arra inti a népet, hogy kövessék mindenben a zsidó példáját (kire Somssich még azt is ráfogja, hogy kitűnő iskolákat (!) állít.) A nép se nem rongyszedő, se nem nyúlbőrös, se nem boltos, se nem regále-bérlő, se nem uzsorás, se nem gabonakupec, hanem szántóvető. Más móddal él, máskép táplálkozik is. Nem az a baj, hogy népünk nem olyan mint a zsidó, hanem az, hogy törvényeink kedveznek a zsidók foglalkozásában gyakorolható visszaéléseknek, és a zsidók az a része, amely e visszaéléseken gazdagszik e nép szegényedéséből , fölidézte egész fajára a hagyományban élő zsidóüldözést. Tehát a reform, ami a törvényhozásra tartozik, az a váltóképesség megszorítása, a korcsmai hitel rendezése és a föld mozgósításának tetemes megnehezítése. A parasztnak nem hitel kell, ellenkezőleg, könnyű hitele pusztítja ki vagyonából a parasztságot. Tisza Kálmán miniszterelnök ma este tér vissza Budapestre és holnap délután megkezdődnek a magánjellegű tanácskozások az ide hivott horvát politikusokkal, kik közül eddig csak Zsivkovics báró osztályfőnök, Mihalovics Károly és Jozipovics Imre képviselők jelentek meg. Gróf Pejacsevich László exbán megérkezése holnapra van bejelentve. Tisza Kálmán miniszterelnök — írja a félhivatalos B. Corr. — a horvát nemzeti párt több kiváló tagját holnap délután 5 órára meghívta értekezletre, melyet már a királybiztos kinevezése alkalmával is jeleztünk volt. A miniszterelnök e lépéssel — melyet önként érthetőleg nem tehetett meg előbb, míg a magyar államhatalom tekintélye Zágrábban ismét teljes érvényre nem emeltetett — bebizonyította, hogy Horvátország belátóbb, nyugodtabb elemeivel egyértelműségre óhajt jutni, hogy minél előbb helyreállíthassa ismét Horvátországban a normális alkotmányos állapotot. Most már kizárólag a befolyásos horvát pártemberektől fog függni, hogy Horvátországban a béke helyreálljon, habár azon hírek után, melyeket Zágrábból kapunk, majdnem lehetetlennek látszik az, hogy egymást megérthessük. Ott a szenvedélyek épenséggel kárhozatos módon felizgattalak s alig találkozik ember, kivel a nyugodt tárgyalás ebben az irányban lehetséges volna. A horvátok ugyanis minden látszat szerint minden áron törvénysértést akarnak a magyarokra sütni, egyértelműségre jutásról egyátalában mit sem akarnak tudni s hovatovább annál inkább fölkeltik azt az eszmét, hogy a címerbotrány csak kedvező alkalom volt előttük arra nézve, hogy rátámadhassanak Magyarországra. Bizonysága ennek az, hogy számos német hivatalos felírást, mely ugyancsak bizonyára törvénytelen, a horvátok észrevétel nélkül meghagyják, míg a magyar nyelv és Magyarország ellen általános vihar tombol, melyet senki sem csitít, senki sem csillapít. Ideje volna, hogy a nemzeti párt tagjai végre fontolóra vegyék, hogy ily ellenséges eszmék nagyranevelésével elsősorban önmaguknak okozzák a legnagyobb nehézségeket, a magyar kormány pedig bizonyára mindig fog eszközöket találni, hogy Horvátországban a horvát pártférfiak nélkül is kormányozzon, habár kétségtelen, hogy az alkotmányos kormányzás volna a legkívánatosabb és legrendesebb. Legkevésbé szükségesek pedig végül a horvát képviselők a majoritásnak a magyar országgyűlésen való fenntartására. Mai filmunk: 12 oldalt tartalmaz.