Budapesti Hírlap, 1883. szeptember (3. évfolyam, 241-268. szám)

1883-09-11 / 250. szám

Hl. évfolyam 250. szám. Budapest, 1883. Kedd, szeptember II. Előfizetési árak: évre 14 irt, félévre 7 frt, negyedévre 8 írt 60 kr., egy hóra 1 irt 20 ir. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukán­i Józaef. Egyes szin­ ára 4 kr. — Hirdetések dijszabály,. szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal IV. kerület, Kalap­ utca 16. szám. Somssich­ Pál. Az öreg úr beszámol csurgói választóinak még pedig tekintettel nagy korára és egészsé­gének kissé megbízhatatlan­­állapotára,a levél­ben. E levél két tárgyat érint, a horvát és a zsidó kérdést. Meggondolta, ta­nácsot is kért az iránt, nem volna-e jobb e pillanatban inkább hallgatni e tárgyakról mint akár a legjobb szándékú nyilatkozattal is „csak olajat önteni“ a tűzre. A tanács a hall­gatást ajánló, az öreg úr mégis nagy eltöké­­léssel az ellenkezőre szánta el magát. Sietünk őt megnyugtatni: levele nem olaj a tűzre, az inkább egy kis limonádé-libáció, amelylyel egy tisztes veterán tiszteleg az utcákon dúló harcok istenének. A horvát kérdésről csak annyit mond Somssich Pál, hogy „ezen mindinkább elbo­­nyolított kérdésnek azon megoldását tartaná legszerencsétlenebbnek, mely a megesett tör­vénytelen erőszakoskodást csakis erőszakkal lenne képes megtorolni és Magyarország meg­sértett címerének elégtételt szuronyok által vívná ki magának.“ C­íme tehát megtörtént a megoldás, amelyet e jelentékeny múltú po­litikai emberünk a „legszerencsétlenebbnek“ tart, s melyet csak külfölddel szemben talált volna helyén­valónak. Amit Somssich Pál tett volna, ha e pillanatban Magyarország minisz­terelnöki székén ülne, mutatják e szavai: „én, úgymond inkább kielégítőnek tartanám az olyan elégtételt, melyet Horvátország készséges lenne saját belátása és elhatározásából nyújtani.“ Azt azonban Somssich is sejti, hogy ez kevésbé lenne oly eklatáns, mint az a másik. Egyéb­­iránt, és ez a fontos nyilatkozat a csurgói kerület nagynevű képviselőjének beszámoló le­vele e részében, —­e „Horvátországgal való jelen viszonyunkat jövőre tarthatat­lannak véli és szükségesnek, hogy e tekintetben minden félremagyarázást kizáró, világosan határozott intéz­kedések történjenek“ egy felül Horvátország tartományi hatásköre, más felül Szent István koronájának szuverén jogai érde­kében. Tehát a kiegyezés revízi­ója az egyesült ellenzék egyik vezértagjának programmján! A beszámoló második és nagyobb része a zsidókérdésnek van szentelve, ez lenne az állítólagos olaj, s a legérdekesebb okoskodá­sok egyike. A zavargások a század szabad és humánus irányának és elveinek nevében álta­lában ítéltetnek el s még különösen két okból: a zsidókat („hétszáz és néhány ezer“) se ki­űzni, se kirabolva koldusbotra juttatni, se ki­ölni nem lehet, ez egy; a másik az, hogy a­mit elérni a rendi­d­ők kívánnak, ami mint kívánatos cél előttük lebeg, azt épen zendülés által elérni nem lehet .,Ilyen gyalázatos, bű­nös, erkölcs- és törvényellenes eszközök által úgymond, üdvös célt elérni soha se fognak.“ Mit tegyen hát a szegény nép, amelyet ínsége e zendülésekbe kerget ? Érzi Somssich Pál, hogy azt meg kellene mondani, mert hisz az ínséget, a zendülés valódi okait ő is látja. És erre meg is tanítja levelében a né­pet : utánozza a zsidót, úgymond. Legyen józan és munkás, takarékos és lemondó, tart­son össze, („pártolja a keresztény iparosokat“) iskoláztassa, neveltesse gyermekeit, ezekkel az eszközökkel lettek a zsidók gazdagokká. Sejtvén azonban, hogy ez böjti prédiká­ciónak kitűnő, de politikának vajmi foganat­­lannak látszó tanács, hozzáteszi végül Soms­sich Pál, hogy az országgyűlésnek is meg kell tennie a magáét és jelesen a földbirtokot s a kis ipart meg kell védenie a „nagy tőke“ ellen. Azzal lesz úgy látszik Somssich Pál szerint megold­va a zsidó kérdés. Ez utóbbiak­nak egyébként még egy némely tanácsot ad záradékul , hogy ne legyenek oly ekszkluzí­­vek, legyenek szerényebbek és „hagyjanak mást is élni.“ Hogy sem a horvát konfliktust, sem a zsidókérdést megoldani nincsen hivatva veterán politikusunk , az a közlöttekből eléggé kivi­láglik. Mind a két álláspontjának ugyan­az a hibája van : öregség által mérsékelt radikaliz­­mus. A horvát kiegyezést revideálni akarja, de ahol a zendülőkkel szemben tett kell, ott azt hajlandó tenni, amit­­ Horvátország akar. Bocsánatot kell kérnünk : előbb beszélünk a zendülőkkel, előbb teljesítjük az elégtelennek vagy hanyagnak mutatkozott horvát kormány tisztét, melyre az maga nem képes. Horvát­országgal majd azután beszélünk, ha egy­szer nem az utcán ordítoz. A zsidókat inti, hogy hagyják élni a ke­resztényeket is ; a keresztényeket inti, ne ver­jék agyon a zsidót, hisz úgy sem lehet. Az­tán hadat üzen a „nagy tőkének“ és segítsé­get kér a földbirtok és a kis ipar számára. A n­é­p ínségének ehez semmi köze. A nép ínsége ez : a korcsma hitel, a mozgósí­tott föld, melyre a takarékpénztár hitelez, az­után a váltóuzsora. Mert a nép megélne a a maga termésén. Neki pénz csak adóra, sóra és egy kis ruhára kell. A mely évben ruhára nem telik, anélkül is el van. He kecsegteti a könnyű hitel. Az elcsábítja egy kis akvizícióra, egy kis új építkezésre, egy kis cifrálkodásra. A takarékpénztárban ezzel kimeríti a szegény kis gazda a hitelét, most jön a zsidó hitelezni uzsoraváltóra. Ezer meg ezer gazda van, aki ezen az utón oda jutott, hogy manapság csak cseléd a maga birtokán belül. Szánt, vet, arat, de mindent a zsidónak, aki a gazda saját terméséből annyit juttat neki, amennyiből valahogy eltengődik. Az majdnem frivol fordulat Somssich Pál episztolájában, amelyben arra inti a népet, hogy kövessék mindenben a zsidó példáját (kire Somssich még azt is ráfogja, hogy kitűnő iskolákat (!) állít.) A nép se nem rongyszedő, se nem nyúlbőrös, se nem boltos, se nem regále-bérlő, se nem uzsorás, se nem gabonakupec, hanem szántóvető. Más móddal él, máskép táplálkozik is. Nem az a baj, hogy népünk nem olyan mint a zsidó, hanem az, hogy törvényeink kedveznek a zsidók foglal­kozásában gyakorolható visszaéléseknek, és a zsidók az a része, amely e vissza­éléseken gazdagszik e nép szegényedéséből , fölidézte egész fajára a hagyományban élő zsidóüldözést. Tehát a reform, ami a törvényhozásra tartozik, az a váltóképesség megszorítása, a korcsmai hitel rendezése és a föld mozgósítá­sának tetemes megnehezítése. A parasztnak nem hitel kell, ellenkezőleg, könnyű hi­tele pusztítja ki vagyonából a parasztságot. Tisza Kálmán miniszterelnök ma este tér vissza Budapestre és holnap délután megkezdődnek a magánjellegű tanácskozások az ide hivott horvát politikusokkal, kik közül eddig csak Z­s­i­v­k­o­­v­i­c­s báró osztályfőnök, Mihalovics Károly és Jozipovics Imre képviselők jelentek meg. Gróf Pejacsevich László exbán megérkezése holnapra van bejelentve. Tisza Kálmán miniszterelnök — írja a félhivatalos B. Corr. — a horvát nemzeti párt több kiváló tagját holnap délután 5 órára meg­hívta értekezletre, melyet már a királybiztos kinevezése alkalmával is jeleztünk volt. A mi­niszterelnök e lépéssel — melyet önként ért­­hetőleg nem tehetett meg előbb, míg a magyar államhatalom tekintélye Zágrábban ismét teljes érvényre nem emeltetett — bebizonyította, hogy Horvátország belátóbb, nyugodtabb elemei­vel egyértelműségre óhajt jutni, hogy mi­nél előbb helyreállíthassa ismét Horvátországban a normális alkotmányos állapotot. Most már ki­zárólag a befolyásos horvát pártemberektől fog függni, hogy Horvátországban a béke helyreáll­jon, habár azon hírek után, melyeket Zágrábból kapunk, majdnem lehetetlennek látszik az, hogy egymást megérthessük. Ott a szenvedélyek épen­­séggel kárhozatos módon felizgattalak s alig találkozik ember, kivel a nyugodt tárgyalás ebben az irányban lehetséges volna. A horvátok ugyanis minden látszat szerint minden áron tör­vénysértést akarnak a magyarokra sütni, egyér­telműségre jutásról egyátalában mit sem akarnak tudni s hova­tovább annál inkább fölkeltik azt az eszmét, hogy a címerbotrány csak kedvező al­kalom volt előttük arra nézve, hogy rátámadhassa­nak Magyarországra. Bizonysága ennek az, hogy számos német hivatalos felírást, mely ugyancsak bizonyára törvénytelen, a horvátok észrevétel nélkül meghagyják, míg a magyar nyelv és Ma­gyarország ellen általános vihar tombol, melyet senki sem csitít, senki sem csillapít.­­ Ideje volna, hogy a nemzeti párt tagjai végre fonto­lóra vegyék, hogy ily ellenséges eszmék nagyra­­nevelésével első­sorban önmaguknak okozzák a legnagyobb nehézségeket, a magyar kormány pedig bizonyára mindig fog eszközöket találni, hogy Horvátországban a horvát pártférfiak nél­kül is kormányozzon, habár kétségtelen, hogy az alkotmányos kormányzás volna a legkívánatosabb és legrendesebb. Legkevésbé szükségesek pedig végül a horvát képviselők a majoritásnak a ma­gyar országgyűlésen való fenntartására. Mai fil­m­unk: 12 oldalt tartalmaz.

Next