Budapesti Hírlap, 1883. november (3. évfolyam, 301-330. szám)

1883-11-21 / 321. szám

111. évfolyam. 321. szám. Budapest, 1883. Szerda, november 21. Budapesti Hírlap Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csakáni József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: XV. kerület, kalap-utoza 16. szám. A mai vita. „Nagy és emlékezetes vitája kezdődött ma a magyar parlamentnek — mondja a „Nemzet“ mai esti kiadása. Nemcsak a zsidók és keresztények közti házasságról van szó eb­ben a vitában. Szó van a házassági jogról egyáltalán.“ S míg a nagy és emlékezetes vitában ■erről van szó, addig viszont ugyanazon lap szerint „nem nyúl a tárgyalt ja­vaslat a házasságjog kérdé­seihez.“ Úgy látszik, a javaslat azért nagy és emlékezetes, mert nem a házasságjogról szól, ellenben a vita meg épen azért nagy és emlékezetes, mert arról szól s nem a ja­vaslatról. Ez, ha nem is nagy és em­lékezetes, mindenesetre igen eredeti dolog. Épen olyan eredeti, mint a cikknek, melyből idéztem, egész többi része, amely a liberaliz­must ünnepli s a tárgyalás alatti javaslatban ,a „magyar liberalizmus“ inkarnációját üdvözli. Roppant szép és megindító, valóban. Ha­­ez a javaslat jogcímet ad a liberális névre, akkor ugyan már elveszett a liberalizmus tiszta fogalma. A negyvenes évekhez, de csak a 67-­esekhez képest is ez oly sötét reakció, aminőt akármely telivér reakcionárius magának kívánhat. A liberalizmus szempontjából tehát valóságos hátramenés. Egy valóban szabadelvű ember elégiakus rezignációval belenyugodhatik a bunda helyett a bekecsbe, de ünnepelni mint a magyar liberalizmus diadalát, több mint nevetséges. És a „nagy és emlékezetes“ vita ! Ki­től telt ki ? Számítsuk le Horváth Boldizsárt, aki mint hattyú a vizeken magányosan tova úszva, mélán mondott egy dalt elmúlt időkről, é­s megmaradnak nagy és emlékezetes szó­nokoknak akik már beszéltek : É­d­e­s Henrik, Irányi Dániel, Győrffy Géza, Lesskó, Miehl, Göndöcs és Rossival tisztelendő és főtisztelendő szónok urak ; és a meg beszélendők : Ó­n­o­d­y, Hérics, Győry, Szalay Imre, Istóczy és Herman Ottó. Nem mintha úgy az első mint a máso­dik csoport derék és okos emberek híjával volna , de köztük egyetlenegy sincs a parla­menti „nagy és emlékezetes“ viták ismert szó­nokai közül. A nagy és emlékezetes viták szerencsére a magyar országgyűlésen sem így néznek ki. A közel­múlthoz képest is jelentékenyen le­szállt ugyan e viták általános színvonala , de oda mégis még messze van, ahol a folyó vita habjai megtörve locsogtak. Ránk, ha a helyze­tet nem ismernők, épenséggel a jelentéktelen­ség benyomását tette volna a tárgy is, meg a vita is. Igazában pedig csak a vita az. A tárgy jelentős, de kényes. És ha tegnap gáncsoltuk a kormányt abbeli tapintatlanságáért, hogy a kényes tárgyat mostan teszi diskusszió tárgyává, a legalkalmatlanabb időben , úgy ma viszont lehetetlen elismeréssel nem lennünk — takti­kus ügyessége iránt. A kormány és pártja, amely fentartás nélkül elfogadja a javaslatot, mindent megtesz, hogy e vita ki ne emelked­jék jelentékenységéből. Javaslatát se dicséri, se védi ; az ellenmondást nem tüzeli, az ellen­zést saját ríszében engedi megolvadni. Hiszen miféle szónokok lépnek fel ? Kétfélék : olya­nok, akik a javaslatot kritizálják és szidják, de elfogadják s olyanok, akik szidják és el nem fogadják. Olyan, aki az ellentábort kritizálná és szidná, még csak fölírva sincsen szó­lásra. Néma megadással tűri a nagy többség a kritikát és­­ szavaz, alig várja, hogy sza­vazzon, hogy túl legyen rajta. Ez a vita bírna jelentőséggel, ez lenne nagy­ és em­lékezetes ? Hiszen ez nem is vita, mert csak egyoldalú ellenzés. Ez a vita is sza­kasztott olyan mint a javaslat: bekecs a bunda, cikória a kávé helyett. Nem gáncsnak, nem zugolódásképen mondjuk ezt, sőt megelégedéssel konstatáljuk. Ha doktoraink nem képesek társadalmi bajaink orvoslására az ilyen kotyvaléknál külömb or­vosságot adni, h­isten nevében, igyuk meg zajtalanul, mert meginni meg kell. Ha módunk­ban nincs, ha nem merjük a doktor fejé­hez vágni az orvosságot, jobb ha nem csapunk hozzá nagy zajt, hanem lenyeljük szerényen. Ezt papi képviselőink gondolhatták volna meg első­sorban. Mai szereplésökben nem volt meg se a méltóság, se a szellem, se az él, a­melyhez a kath. klérus bennünket szoktatott, csak a bonhomia. A jelen vita papi szónokai közül egyikben sem láttam a predestinált püspököt. Én azt hiszem, hogy már kiinduló pont­jukban tévedtek. Ők mind a polgári házasság ellen szálltak síkra, pedig a javaslat nem­csak nem a polgári házasságot inaugurálja, de valósággal hosszú, igen nagyon hosszú időkre bevágja az útját. Mert a jelen javaslat elfogadásával a gya­korlati életnek egyelőre nem lesz rá szüksége. Napirendre tűzését az élet nem fogja sür­getni, csak elvi barátai. Papjaink beérhették A „BUDAPESTI HÍRLAP" tárcája. Samassa József: Bíborban és pongyolában. — A „Budapesti Hirlap“ eredeti tárcája. — III. Az egri főpap tudományos ember. De nincs meg benne Haynald sokoldalúsága és zseniális könnyedsége. Ehelyett bizonyos mélységgel s mint polémikus, kellő dialektikával rendelkezik. Meg van az a gyöngéje, hogy szeret ex kathedra be­szélni, s ellenmondást a nézetek terén nem igen tűr. Tanártársaival emiatt nem egyszer tűzött­e össze, még pedig olyan tónusban, amely az egyetem folyosóin erősen visszhangzott. Schop­pe­r a mostani rozsnyói püspök is olyan ember lévén, ki nagyon hisz a saját nézetének infalli­­bilitásában, emellett ha nem is egészen oly he­ves mint Samassa, de egy csöppel sem me­revebb és nyersebb ennél,­­ többször mérkő­zött meg Samassával olyaténképen, hogy mikor már A­k­v­i­n­ó­i Tamásból is meg Bella­­r­iu­m­b­ól is kifogytak, kollegáik nem kis mu­latságára egy kicsit gorombáskodtak. Csakhogy ezen „veszekedési intus“ — amint azt Ruzsicska nevezte ott az egyetemen egyszerű „folyosó háború“ maradt a — tanár­nál, de csaknem keresztes háborúvá vált az •— érseknél. A püspöki konferenciákon rang szerinti szó illeti meg az egri érseket. Samassa, új ér­sekségének rózsás heteiben minden alkalommal igyekezett meghálálni a kormány kegyeit, •— a püspöki tanácskozásokon egész odaadással fog­lalt a kormány intenciói mellett állást. Az öre­gebb püspökök, afeletti neheztelésükben, hogy az érsekségből egy fiatal kollegájuk által kiszoríttat­­tak, hagyták Samassát neki menni a­­ falnak. Haynald már Eötvös alatt kitűzött a kor­mánynyal. Deák Ferencnek pedig határozott ellensége volt. Deák ezt tudta, de az egészet fumigálta. Komolyan csak egyszer neheztelt meg, midőn a kath. kongresszuson Haynald által rendszeresen, s igen exkvizit módon disgusztál­­tatott főleg azáltal, hogy valahányszor Deák beszélt utána azonnal Haynald szólalt fel egekig magasztalván Deáknak bölcseségét, láng­eszét, tudományát a­­ politikában, de mindig azon hozzáadással, hogy az egyházi dolgokban már csak a püspököké a kompetencia ! A püspöki tanácskozásokon pedig annál in­kább megereszthető Haynald az ő oppozicio­­nális érzelmeit — mert hisz bizalmas körben, otthon tudta magát. A két érsek tehát — a püspökök legnagyobb részének passzivitása, a prí­másnak gyöngesége mellett, mint két ellentét soká békében egymás mellett annál kevésbé férhetett meg, mivel Samassa tudott bizonyos nép­szerűségre is jutni, és mint ilyen S­i­m­o­r prímás gyönge egészségi állapotát tekintve, ko­moly, sőt félelmes vetélytárssá válhatandott a prímási székre! A harc, mely a két érsek között kiütött, sokáig tartott. Addig, míg az egri érsek nem látta kényszerítve magát a diplomatikus össze­köttetést Treforttal megszakítani s a kormány­nak hadat üzenni! Hogy ez utóbbi állapot előbb-utóbb be fog következni, sejthető volt, de hogy oly hamar kö­vetkezzék be, senki sem gyanitható. Samassa mint főpap és mint barát egy­aránt generozus ember. És szűkmarkúságot en­nek a főpapnak ugyan senki sem vethet szemére. Minthogy az öreg Bartakovics alatt a régi jobbágyi tradíciók hűségesen megtartat­tak, a nép azt hitte, hogy az új érsek alatt is megmaradnak számára azon kedvezmények, a­melyek az uradalomnak kárt nem okoztak, a szegény embernek pedig jól estek. De az öreg Samassa, miután kiszámította, hogy neki ennyi és ennyi jövedelmet kell pro­dukálnia, hogy az érseknek is jusson, meg a közcélokra is maradjon, még azt sem tűrte, hogy a szegény­ nép tartózhasson az érseki földeken. A kalászokat is, meg a kosarakat vagy lepedő­ket is elvétette a magyar Ruthoktól, érsek fiá­nak nem kis boszúságára. De, hogy arra a nagy sirmára térjek visz­­sza, mely bekövetkezett Samassa és Tréfort kö­zött, annak nem annyira politikai vagy lélek­tani, mint inkább mathematikai oka volt. A szepesi püspökség több kiadást bizt meg, mint az egri érsekség. Ezt Budán nem akarták el­hinni. Azt hitték, hogy az érsek célnál érezvén magát, a jó embereiről megfeledkezik. Pedig tévedtek. Az ilyen alapon keletkezett kölcsönös suscep­­tibilitás, mások által is ingereltetve, mind na­gyobb arányokat öltött. Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next