Budapesti Hírlap, 1884. január (4. évfolyam, 1-31. szám)

1884-01-14 / 14. szám

1884. január 14. BUDAPESTI HÍRLAP. (14. sz.)­­ részéről. Az ifjú Kinszky gróf ugyanis a kormánypártiak közé helyezte el a főrendiház helyi viszonyaival ismeretlen konzervatív újon­coknak egy jó részét. Az igy nyert nagy zöme a kormánypárti oldalnak félrevezette Tisza Kálmánt, aki biztosra vette, hogy az amit kormánypárti részen lát, az mind az ő embere. Ez okozta, hogy midőn Majthényi főispán beszélni akart, hogy a történt megál­lapodás szerint a vitát szombatról tovább húzza,­­ Tisza Kálmán azzal némította el, hogy nem szükséges az agyonbeszélés, hisz megvan a többség. Hogy a kormány mily komolyan számí­tott győzelemre, mutatja azon körülmény is, miszerint herceg K­o­b­u­r­g Fülöp megjele­nése az ülésen csak az által vált lehetővé, hogy Tisza Kálmán biztosította az udvart az elmaradhatlan győzelemről. Persze Tisza Kálmán azt hitte, hogy a kath. főpapokkal van neki csak háborúja. Mennyire csalódott, hogy nem látta meg a feibor tatárok mögött az­­ asszonyokat! Bármily furcsán hangzik is a dolog, de úgy van, hogy bizon a kormány ezen vereségének szálait gyöngéd kezek rózsaujjai szőtték. A dolognak meg van a maga története. Mi­kor Rezső trónörökös bájos nejét elhozta Buda­pestre a magyaroknak bemutatni, Tisza Kálmán termeiben egy bál is rendeztetett. A trónörökös táncolt Tisza Kálmán leányá­val és a magyar arisztokrácia protestáns höl­gyei annyira előtérben állíttattak, hogy a ka­­tholikus grófnők és bárónők nem csekély bosz­­szusággal vették­­ észre mellőztetésüket, ami­hez pedig szokva nem voltak. Két igen szel­lemes és nagy befolyású nő bosszút esküdött, hogy ezért Tiszának lakolnia kell. Azonban a magyar amazonok ezen poli­tikai harca nem szűnik meg azáltal, hogy a zsidóházassági javaslat megbukott, ők Tiszát magát akarják bukva látni. A harc tehát per­manenssé tétetett, s ha nem pengenek a fegy­verek a főrendiházban , megindul az agitá­ció a főúri szalonokban. A fővárosi elit­társaságnak az idén na­gyon víg farsangja lesz. Ezelőtt megelégedtek Különben is elment már a ked­vem az egész gyerektől! Egy hét múlva megtartották a nagy ke­resztelőt. Jenő borzasztó adósságba verte magát a fűszeresnél. Tömérdek vendég volt hivatalos, még a szomszéd jegyzőné is, férjével és ti­zenegy gyermekével. Eddig haragban voltak, de Linuska célszerűnek tartá kibékülni a notárius­­néval, mert tőle kért kölcsön székeket s tá­nyérokat. Volt násznagyuk lett a keresztapa s ho­zott a kis újszülöttnek egy ezüst kávéskanalat, mire ez »asszonyság“ nem késett azon megjegy­zést tenni hogy: »Ez már még­is nagy smucaráj!“ A lakománál aztán nagyapa megint leitta magát gutaütésig ; nagymama még vörösebbre sirta szemeit; a koma éjfél előtt mondott felkö­­szöntőt keresztleányára, a főtisztelendő úr pedig éjfél után ment haza. Az „asszonyság,“ orra vi­rított mint a kárbunkulás, s mert a kis honle­ány az egész ünnepély alatt kétségbeesetten sirt s ő miatta nem foglalhatott helyet a terített asztalnál, mikor senki sem látta, — egyet — egyet csipett a pici jószágon. Másnap a háziak egyik része álmos volt, másik részének fájt a feje, Erzsiké pedig tele volt kék foltokkal, mire az »asszonyság“ nagy bölcse» azon megjegyzést téve hogy: „Össze­csípték a bab­ák a sovány kis testecskéjét!“ Mert bizony Erzsike nagyon sovány, na­gyon gyönge kis teremtés volt. Az orvos pedig kijelenté, hogy a mamának semmi szín alatt sem szabad szoptatni, hanem fogadni kell a gyerek mellé valami jó húsban lévő, egészséges dajkát, aféle megtermett falusi asszonyt. Jenő e nyilatkozat hallatára kissé va­karta a fütletövét, s kockáztatott egy észre­vételt , hetenkint egy jour fix-szal. Az idén minden­nap jour fix lesz, kivéve vasárnapot, amely a pihenés napja leszen. Különösen három főúri szalon fog kitűnni élénkségével. Minden meg­hívók nélkül itt fog találkozni a nagy világ fiatalsága és nem fiatalsága, itt lesz krisztal­­lizáló vegykonyhája annak a politikának, mely a választások idejére egy szervezett tábor fö­lött akar rendelkezni. De gondoskodva van arról is, hogy a vidéken hasonló összejövetelek rendeztessenek az arisztokrata termekben. Erdélyben pedig egy nem rég konvertált, tragikus események emlékével kapcsolatos hölgy lesz hivatva ma­dame Adam diplomatikus szerepére. Tisza Kálmán máig is tűnődik rajta, hogy miért nem jött el szavazni egy igen magas állású katonai méltóság, kire pedig oly biztosan számított. Erre vonatkozólag igen pi­káns dolgot beszélnek. Lovai már be is voltak fogva, fogata már előállt, midőn a komornyik egy illatos kártyát nyújtott át a nagy urnák. A lovak kifogottak, a hintó a kocsiszínbe to­latott, s a generális urnák neje boldog mo­­solylyal élvezte ügyesen kivívott diadalát. Nemcsak Budapest és nemcsak az ország várta feszült kíváncsisággal a tegnapi vita ki­menetelét. Rómából több helyre távirati megke­resés érkezett aziránt, hogy a főrendiek üléséről azonnali kimerítő tudósítások küldessenek. Mon­danom is fölösleges, hogy a magyar lovagias­ság nem tagadta meg magát ez irányban sem. Hanem ha már lesznek grófi jour fixok, megéljük még, hogy lesz Budapesten Palais Haynald is, mert hát az arisztokraták nem tartják megfelelőnek, hogy a kalocsai bíbor­­nok-érsek a Nemzeti szállodában lakjék. Fel­hívták a szellemes főpapot arra, hogy palotát építtessen magának. Még csak azt a hírt akarom megmondani, hogy M­a­j­­­á­t­h, az esztergomi főispán, ál­lásáról legközelebb lemondani készül, hogy odacsatlakozva a főúri ellenzékhez, a parla­mentben foglaljon helyet. A kormány az utolsó napokban nagyon terjesztette hírét, hogy elfogadja a kompro­. Az anyatej mégis csak anyatej, mondá, s ez a legjobb táplálék a gyermek számára. Maga a természet rendelte ezt igy, nagyon bölcsen, s bizonyítják az oktalan állatok is. Azért Linuska gondolja meg, és . . . — Semmi esetre sem ! vete ellen Linuska nagy mohósággal. A világ minden kincséért sem szoptatok ! Maga halálomat kívánja Jenő! Hát tekintsen rám, nem vagyok még eléggé beteges ? Mint a váz! Csak árnyéka annak a mi voltam valamikor, s most még szoptassak is, s hogy ezt a megmaradt emberi formámat is elveszítsem? — soha! És Linuska fájdalmában a körmét rágta s omló könyök nedvesiték halavány orcáit. Aztán előállt az orvos s tekintetét hol az anyán, hol a gyermeken legeltetve, szólt: — Nem, nem. Azt mi nem kívánhatjuk, hogy ő nagysága beteggé tegye magát. Ily ese­tekben álljon szemünk előtt, hogy inkább a gyermek szenvedjen rövidsé­get, mint az anya. Hanem van még egy más mód is s ez lesz talán a legcélszerűbb. Önök különben is nagyon egészségtelen város­részben laknak, s ez a miazmákkal teli levegő nem tenne jót a gyönge kis babának, azért leg­jobb lesz kiadni dajkaságra. Ismerek egy becsü­letes timárnét, ki ott lakik a város végén, épen a folyó partján, csinos kis major-házban. Felsé­ges levegő ! Tiszta hely ! S nem hiszem, hogy azon emberek túlzott követelésekkel állnának elő, mert a timárnénak épen a múlt hóban szü­lettek ikrei. Két egészséges fickó ! . . . Kövérek mint az élet , s igy a mi kis vézna bubánk ott a legkitűnőbb ellátásban részesülne, s ami fő­z­ő nagysága is meg lenne kímérve holmi apró­­cseprő kellemetlenségektől. Általános helyeslés követte az orvos taná­csát, különösen Sinuska részéről, s a dolog vége missziumot, csak fogadják el a főrendek ál­talánosságban a javaslatot. A módosítás az lett volna, hogy, ha a szülők szerződést köt­nek, a gyermekek legyenek mind keresztények, ha pedig nem kötnek, a fiuk az apa a leá­nyok az anya vallását kövessék. így akarta a kormány elkerülni azt, hogy Magyarországon zsidó grófok és hercegek születhessenek.­­ Ezen módosítás híre még jobban felingerelte az asszonyokat. „Lám“ — mondották — „a kormány azt akarja, hogy leányaink zsidókká legyenek, s a zsidó uraságokhoz menjenek férjhez , hiszen ez rosszabb, mint ha a fiúk gazdag zsidó lányokat vesznek el, mert ezek legalább nem maradnak a familiájukban. A nő­nem elleni ezen merényletet is a szavazás meghiúsította. „Neuvaine“ címe azon katholikus ájtatosságnak, melyre gróf Károlyi Gyuláné az arisztokrácia hölgyeit megnyerte, hogy kilenc napon át mindnyájan bizonyos órában imád­kozzanak „szűz Mária szent szivéhez“, hogy teljesítse azon kívánságukat, melyet szivükben táplálnak; ezalatt a javaslat megbuktatását értették. Most egyenesen szűz Máriának tulaj­donítják a győzelmet s imádságuk meghallga­tásának látható jelét keresik abban, hogy ki­lenc szavazattal bukott a javaslat. Ez az arisztokratikus nőtársaságok politikai napi híte. Gróf Lamberg Károly fejér megyei nagybirtokos, föltette magában, hogy soha Bu­dapestre nem jön, mivel édes­atyját itt meg­gyilkolták. Mégis tartotta idáig. Most először tett kivételt, mert úgymond, azt még sem tűr­heti, hogy törvénybe igtassák, hogy az ő uno­kái zsidók lehessenek Ugyanakkor báró F­i­á­t­h főispán fia sietett fel Budapestre szavazni a kormány mel­lett. Útközben látogatást tett egy öreg gróf­nőnél, ki nagy tekintélynek örvend. Ez kije­lenté, hogy nem ad neki többé kezet, ha a javaslatra szavaz, és Fiáth báró ott maradt vadászni, az jön, hogy rá következő napon minden tiszta és szennyes gyermekruhát, a főkötöcskéket, kö­tőszalagokat, pólyákat, párnákat, egy nagy batyuba csomagolták s a doktor ur, Jenővel elvitte a kis Erzsikét dajkaságra a timárnéhoz. Kidőlt, bedőlt kerítés megett, a folyó part­ján állt az az úgynevezett majorház, mely a timárcsalád rezidenciája volt. Piszkos fehérre meszelt, földszintes épület, melynek falait át meg átjárta a nedvesség, penész és nyirok, hogy úgy látszott, mintha csupa térképekkel volna kiragasztva. A lakószoba egyszersmind konyha is volt, benne főztek és mostak az egész család számára. Itt aludt a mester, ennek fele­sége, a két iker, egy kis borzas cseléd, no meg a picike vendég, az Erzsiké. A szomszéd szoba műhely és raktár volt. Abban lármáztak, vihán­­coltak, fütyültek és dolgoztak a legények, s ez volt éjjeli tanyájuk. Az udvaron és hozzátartozó zöldséges kertben aprómarha csipogott s egy fürge növendék malac segített anyjának árukkal fölszántani a sáros talajt, keresve azt, amit nem is vesztettek el. E kis párt már kétszáz lépésre körös­körül, leirhatlan bőr és cserje szag tette kelle­messé. Ide hozták a beteges kis Erzsikét üdülni, erősödni és jó levegőt élvezni. A gondos anya fizetett érte havonként tíz forintot, s küldött minden héten kicsi babája számára cukrot, ká­vét, apró süteményeket, és piskótát. — Lehet-e még többet is kívánni egy önfeláldozó anyától ? — És az isten mégis oly kegyetlen ! — Szegény timárné hiába hurcoltatta Erzsi­két a borzas cseléddel egész nap a folyó part­ján, hová legmelegebben sütött a nap ; hiába ivott ő maga erősítő italokat, csakhogy a teje táplálóbb legyen. Erzsike ingecskéit, fejkö­tőit rá­adogatta a két ikerre, még pólyáiba is

Next