Budapesti Hírlap, 1884. március (4. évfolyam, 60-90. szám)

1884-03-26 / 85. szám

2 BUDAPESTI HIRLAP. (85. sz.) 1884. március 26. Tehát mindenki és minden párt, mely a Bismarck kormányrendszere ellen küzd Né­metországban, a császár személye ellen támad s a monarkhia ellen lázad fel, így fogja fel az uralkodó az oppoziciót. A császár Bismarckot támogatja, mellette korteskedik, ellenfeleit sújtja s az illojalitás bélyegét nyomja az oppozició, de kiváltképpen a liberálisok homlokára. Vájjon fog-e ez használni Bismarcknak ? Le fogja-e fegyverezni az ellenzéket ? Kötve hiszszük. A konfliktus Németországban csak élesebb lesz és még igen komoly válságokra fog vezetni. Hanem ez nekünk nem baj. A pápa számkivetvén. XIV. Leo megunta a vatikáni fogságot, tűrhetetlennek tartja az olasz kormány, tör­vények és törvényszékek uralmát a szentszék fölött, ki akar vándorolni Rómából. Komoly-e ez a szándék ? úgy látszik igen, miután a pápai köz­löny, a Moniteur de Rome jelenti. Különben a terv régi, 1870 óta halljuk s ezért nem hiszik az emberek megvalósítását. Hogy oka elég van a pápának Rómának hátat fordítani, senki sem tagadhatja. Már az is igen kellemetlen, hogy a Vatikán palotát és kertet s a szent Péter templomát el nem hagyhatja, mert erre lévén szorítva szuvereni­tása, a pápai politikusok úgy határozták, hogy Rómában meg nem jelenhetik nyilvánosan, minthogy a király fenhatóságát ismerné el az örök város felett, ha kilépne az utcára, hol nem ő, hanem a királyi rendőr parancsol. De még ez nem indítaná a pápát távozásra, ha idáig meghúzta magát ezentúl is zárdái visz­­szavonultságában élhetne , hanem a folytonos súrlódások a szent­szék és a világi hatóságok között okozzák, hogy a pápa menekülni akar. Nyilván azt hiszi, hogy máshonnét szabadab­ban kormányozhatja a katholikus egyházat. És ez az egyedüli mérvadó szempont. Az olasz törvényhozás ugyanis nemcsak eltörölte a szerzetes­rendeket, ami igen meg­nehezíti azoknak pápai igazgatását más or­szágokban is, nem lévén az illető szerzetek­nek többé központjuk a centralizált római egyház kormánya mellett: nemcsak elfoglalta a sok templomot és kolostort és az egyházi vagyont Olaszországban , hanem ami nevezete­sebb, a fenálló katholikus intézmények, a kü­­lönböző pápai kollégiumok felett is, a terri­toriális jog alapján fenhatóságot követelt és gyakorol. Ebből örökös viszályok keletkeznek. Ilyen az is, midőn az olasz törvényszék azon rendelet értelmében, mely szerint minden ala­pítványi vagyon olasz állampapírokba fekte­tendő, a katholikus hittérítők vagyonának olasz államrenzére konverzióját mondotta ki, mi ellen a pápa hiába protestált, mivel az olasz törvény nem ismer kivételt. A pápa ennek folytán a hittérítési alapok és pénzek­nek kezelésére delegált különböző érseksége­ket a világ minden részében, hogy az olasz hatóságok beavatkozását a hittérítés ügyeibe elkerülje. Elvégre azonban az egész szent széket nem lehet tiz felé elosztani s a kül­földön elhelyezni s igy ha nem tudnak ki­egyezni királyság és pápaság, ha modus vi­­vendot nem találnak ki bibornokok és mi­niszterek, alig marad más hátra, minthogy a gyöngébb fél, a pápaság kivonul és átengedi a tért a királyságnak. Mert hogy a királyság menjen ki Rómából, arra semmi kilátás. Két dudás nem fér meg egy csárdában tartja a közmondás. Idáig a logika tiszta; a pápa Rómában „fogoly“, az egyházat nem kormányozhatja szabadon, mint neki tetszik, hatóságai az olasz hatóságoknak, intézményei az olasz törvényho­zásnak alárendelvék: ezt tűrni nem akarja to­vább, elmegy. Csakhogy ez nem oly könnyű. A papok már régen megtették volna, ha lehetne? Mert a hurcolkodás roppant nehéz egy óriási kormányapparátussal. Az a sok pap-hi­vatalnok, mely Rómához van szokva és kötve, hogyan mozduljon ki onnét s másutt miből éljen? A sok intézet, akták, levéltár stb. ho­gyan szállíttassák el, s ha ott hagyatnak, ho­gyan lehessen másonnét kormányozni? Ha a kollegumok ott maradnának Rómában, minek menjen el a pápa? A pápa nem lehet el a kollégiumok nélkül. Ez az egyik főnehézség. A pénzkérdés a másik. Miből megélni idegen földön, anynyi embernek? Rómában mégis van egy kis java­dalma mindenkinek, oda jönnek a zarándokok? Péterfillér is csöpög egy kevés s be van már rendezve minden: a pápaság nem elég gaz­dag, hogy kiköltözzék. Hová menjen a pápa? Nem mehet mesz­­sze Amerikába; itt, még pedig központi he­lyen kell maradnia, hol a világgal érintkezhe­­tik. Olyan helyet válaszszon, ahol tökéletes biztonságban van és szabadságot élvez, hová a nagykövetek utánra mehetnek hogy a sok diplom­ázsiai ügyet elintézhessék. Ezért bajosan mehet Máltába, mely kü­lönben is Angliához tartozván protestáns kor­mány alatt áll. Avignonba menne, ha Rombe­rok uralkodnának Franciaország felett, de a francia köztársaság oltalmát a pápa nem kér­heti. Spanyolország bizonytalan föld, asylumot nem adhat. Belgiumban a liberálisok, Svájcban a radikálisok vannak többségben, Bajorország Bismarck alatt áll. Tehát Ausztria adhatna egyedül menedékhelyet a pápának, de bizo­nyaira az sem szívesen. Mert nem akarna miatta az olasz szövetséges társsal összevetni. Trieszt, Insbruck, Salzburg és Prága vétettek volt már egyszer kombinációba, de ismét el­ejtettek, Salzburg és Prága azért, mert nagy üres helyiségekkel rendelkeznek. A pápa, akárhova fordul O zseni­or. És ő ezt tudja. Azért maradt Rómában idáig. Hogy ezután hogy és mint lesz, megvá­lik később. A pápa titkos konzisztóriumban fog tanácskozni a helyzetről. Azt hiszszük a tanácskozás eredménye az lesz, hogy Rómá­ban marad. Az országgyűlési mérsékelt ellenzék szerdán d. u. 6 órakor értekezletet tart, melyen az ipartörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot veszi tárgyalás alá. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletén első­sorban a győ­r-s o p r­o n­e ben­­furti vasútra vonatkozó törvényjavaslatot, ezután a némely másodrendű vasutak forgalmi szabályainak hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslatot, úgy átalá­­nosságban, mint részleteiben elfogadta. Végül elfo­gadta általánosságban az ipartörvény módosí­tásáról szóló törvényjavaslatot, ennek részletes tárgyalásával azonban csak a 11. §-ig haladt. Az országgyűlési függetlenségi párt mai értekezletén a gyer-ebenfurti és mostár­­metkovicsi vasutakról szóló törvényjavaslatok A gyermekszomban. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Boldog gyermekkor! Hányszor kívánunk vissza, megtörve az élet csapásai alatt, bűbájos varázsoddal, ábrándos költészeteddel, tündér­me­séiddel, játékaiddal, csodás vallásosságoddal . .. Hisz az élet oly gyorsan ragadja el tőlünk mind­ezt. A csalódások megfosztják a szivet ábránd­jaitól, meg álmaitól; elrabolják költészetét, meg­ingatják hitét, szerelmeit. Csak ha igazán benne vagyunk a »férfi­kor nyarában­, akkor tudjuk megérteni, mit veszítettünk benned. Azt, mit egész életen ke­resztül keresünk, a­zi boldogságot. Csodálatos az emberi szív ! Egy hosszú életen keresztül fut, küzd, csatázik, harcol egy eszméért, mind megannyi Ahasverusként hajtva, űzetve egy emésztő vágytól, egy léleknyugal­­mat rabló gyötrelemtől, hogy boldog lehessen , s midőn a végéhez ért, csak akkor veszi észre, hogy tulajdonképpen a boldogság elől futott, hogy csak egyszer volt boldog életében, annak kezde­tén,­­ a gyermekkorban. Különben jól van ez így. Legalább nem fáj, nem keserű a halál. Mikor a végponthoz érünk, nem marad már semmi az emberi szívben, mit fájdalmas volna hátrahagynunk. Ifjú korban meghalni, és ez kínos, rette­netes lehet, késő öregségben már csak jótéte­mény. Addig végig viharzik fejünk felett az élet szele, megtép bennünket, mint az őszi szél a hervadó virágot, az illatot, a himport elviszi magával messze, s a száraz kóró örömmel hajtja fejét siri álomra le. Minden év, minden óra, nem, minden perc elvisz, elragad magával egy­­egy ábrándot, egy-egy álomképet . Mefisztoként fülünkbe súgja, hogy az életben nincs költészet, nincs ábránd, nincs ártatlanság, nincs szerelem, hogy az csak egy óriási próza, egy nagy szám­vetés, melynek végeredménye­­ a halál. S az összetépett szívnek boldogság lesz a sír. S ha nem lehetett boldog az életben, boldogságot ke­res a sírban és a síron túl. Oda lenn már nem fáj semmi ... A tapasztalás bölcsekké tesz s heinér filo­zófiával elmondjuk mi is: »Legjobb lett volna soha nem születni.* ... A gyermek nem tudja, nem érzi ezt — s azért boldog. Boldog játékai közt, boldog álmai­ban, boldog ébredésében, hitében, érzelmeiben. Kártyából tornyokat csinál, épit, rombol, Űzi pillangóit a boldog jelennek. Tegnapot felejtett, holnapra nem gondol... Arcán az ártatlanság, a szent tudatlanság pirja ég, szemeiben egy még nem csalódott lé­lek mosolyog, szivében nemes, magasztos érzel­mek, a hit, remény, szeretet tüze lángolnak. Körülötte minden szép, minden tündéri, minden költőies. Elmulat magában színes üvegével, Melylyel világokat perc alatt cserél fel, S kékre, zöldre fest meg. Körülötte minden titok, minden rejté­lyes, minden megfoghatatlan. De ez igazán a gyermekvilága. »Nincs semmi szebb, nincs semmi édesebb, semmi nagyobb az életben, mint a titok­teljes dolgok. Legcsodálatosabbak azok az érzel­meink, melyek homályosan indítanak bennünket: a szemérem, a szűzi szeretet, az erényes barát-­­­ság telvék titkokkal. A gyermekkor csak azért oly boldog, mivel semmit sem tud, az öregség azért oly szánandó, mivel mindent tud.* Az önző ember azonban, mintha megiri­gyelte volna a sok boldogságot, nem kíméli már a gyermeket sem, le akar rohanni a gyermek­szobába is, letépni annak varázsát, megsemmisíteni költészetét, megfosztani hitétől, játékaitól, meséi­től ; fölvilágosítani, megtanítani és­­ boldogtalaní­­tani őt. Oh! ti nem ismeritek a gyermeki szivet, melynek boldogsága a költészetben, a rejtélyes­ben, a megfoghatatlanban van. A hideg való, a durva anyag megfosztja azt virágaitól. ,Nem kell a gyermeknek mindent felfogni — írja a jeles nevelő Curtmann — ha tehetné is már. Kinek ártott valaha, hogy hitte, miszerint a gyermek Jézus hozta a karácsonyi ajándékokat ? Okosabbak-e azért azok a gyermekek, kik a szín­falak mögé betekintették? Oh! mily bolond és kegyetlen vétket követett el már és követ el most is az ál-bölcseség a gyermeki hit ellen !* Materializmus a­­ gyermek szobában! XIX. század humanisztikus apostolai, ez a ti munkátok. De félre a szentélyből, ide ne lépjetek be, ne nyúljatok tisztátalan kezekkel a gyermekhez, erre nincs jogotok. A ti szomorú kiváltságtok, felvilágosítani, megsemmisíteni, széttépni az em­ber szivét. S a gyermek? Az angyal... Hogy is írja Hugo Victor ? Vidám szemed és gyermekmosolygásod Kérdezni készt minden szelíd vonásod: Mi volt, kis angyal, a te mártírságod S az égben fönn mi a neved ? Gyürky Ödön.

Next