Budapesti Hírlap, 1884. március (4. évfolyam, 60-90. szám)
1884-03-26 / 85. szám
2 BUDAPESTI HIRLAP. (85. sz.) 1884. március 26. Tehát mindenki és minden párt, mely a Bismarck kormányrendszere ellen küzd Németországban, a császár személye ellen támad s a monarkhia ellen lázad fel, így fogja fel az uralkodó az oppoziciót. A császár Bismarckot támogatja, mellette korteskedik, ellenfeleit sújtja s az illojalitás bélyegét nyomja az oppozició, de kiváltképpen a liberálisok homlokára. Vájjon fog-e ez használni Bismarcknak ? Le fogja-e fegyverezni az ellenzéket ? Kötve hiszszük. A konfliktus Németországban csak élesebb lesz és még igen komoly válságokra fog vezetni. Hanem ez nekünk nem baj. A pápa számkivetvén. XIV. Leo megunta a vatikáni fogságot, tűrhetetlennek tartja az olasz kormány, törvények és törvényszékek uralmát a szentszék fölött, ki akar vándorolni Rómából. Komoly-e ez a szándék ? úgy látszik igen, miután a pápai közlöny, a Moniteur de Rome jelenti. Különben a terv régi, 1870 óta halljuk s ezért nem hiszik az emberek megvalósítását. Hogy oka elég van a pápának Rómának hátat fordítani, senki sem tagadhatja. Már az is igen kellemetlen, hogy a Vatikán palotát és kertet s a szent Péter templomát el nem hagyhatja, mert erre lévén szorítva szuverenitása, a pápai politikusok úgy határozták, hogy Rómában meg nem jelenhetik nyilvánosan, minthogy a király fenhatóságát ismerné el az örök város felett, ha kilépne az utcára, hol nem ő, hanem a királyi rendőr parancsol. De még ez nem indítaná a pápát távozásra, ha idáig meghúzta magát ezentúl is zárdái viszszavonultságában élhetne , hanem a folytonos súrlódások a szentszék és a világi hatóságok között okozzák, hogy a pápa menekülni akar. Nyilván azt hiszi, hogy máshonnét szabadabban kormányozhatja a katholikus egyházat. És ez az egyedüli mérvadó szempont. Az olasz törvényhozás ugyanis nemcsak eltörölte a szerzetesrendeket, ami igen megnehezíti azoknak pápai igazgatását más országokban is, nem lévén az illető szerzeteknek többé központjuk a centralizált római egyház kormánya mellett: nemcsak elfoglalta a sok templomot és kolostort és az egyházi vagyont Olaszországban , hanem ami nevezetesebb, a fenálló katholikus intézmények, a különböző pápai kollégiumok felett is, a territoriális jog alapján fenhatóságot követelt és gyakorol. Ebből örökös viszályok keletkeznek. Ilyen az is, midőn az olasz törvényszék azon rendelet értelmében, mely szerint minden alapítványi vagyon olasz állampapírokba fektetendő, a katholikus hittérítők vagyonának olasz államrenzére konverzióját mondotta ki, mi ellen a pápa hiába protestált, mivel az olasz törvény nem ismer kivételt. A pápa ennek folytán a hittérítési alapok és pénzeknek kezelésére delegált különböző érsekségeket a világ minden részében, hogy az olasz hatóságok beavatkozását a hittérítés ügyeibe elkerülje. Elvégre azonban az egész szent széket nem lehet tiz felé elosztani s a külföldön elhelyezni s igy ha nem tudnak kiegyezni királyság és pápaság, ha modus vivendot nem találnak ki bibornokok és miniszterek, alig marad más hátra, minthogy a gyöngébb fél, a pápaság kivonul és átengedi a tért a királyságnak. Mert hogy a királyság menjen ki Rómából, arra semmi kilátás. Két dudás nem fér meg egy csárdában tartja a közmondás. Idáig a logika tiszta; a pápa Rómában „fogoly“, az egyházat nem kormányozhatja szabadon, mint neki tetszik, hatóságai az olasz hatóságoknak, intézményei az olasz törvényhozásnak alárendelvék: ezt tűrni nem akarja tovább, elmegy. Csakhogy ez nem oly könnyű. A papok már régen megtették volna, ha lehetne? Mert a hurcolkodás roppant nehéz egy óriási kormányapparátussal. Az a sok pap-hivatalnok, mely Rómához van szokva és kötve, hogyan mozduljon ki onnét s másutt miből éljen? A sok intézet, akták, levéltár stb. hogyan szállíttassák el, s ha ott hagyatnak, hogyan lehessen másonnét kormányozni? Ha a kollegumok ott maradnának Rómában, minek menjen el a pápa? A pápa nem lehet el a kollégiumok nélkül. Ez az egyik főnehézség. A pénzkérdés a másik. Miből megélni idegen földön, anynyi embernek? Rómában mégis van egy kis javadalma mindenkinek, oda jönnek a zarándokok? Péterfillér is csöpög egy kevés s be van már rendezve minden: a pápaság nem elég gazdag, hogy kiköltözzék. Hová menjen a pápa? Nem mehet meszsze Amerikába; itt, még pedig központi helyen kell maradnia, hol a világgal érintkezhetik. Olyan helyet válaszszon, ahol tökéletes biztonságban van és szabadságot élvez, hová a nagykövetek utánra mehetnek hogy a sok diplomázsiai ügyet elintézhessék. Ezért bajosan mehet Máltába, mely különben is Angliához tartozván protestáns kormány alatt áll. Avignonba menne, ha Romberok uralkodnának Franciaország felett, de a francia köztársaság oltalmát a pápa nem kérheti. Spanyolország bizonytalan föld, asylumot nem adhat. Belgiumban a liberálisok, Svájcban a radikálisok vannak többségben, Bajorország Bismarck alatt áll. Tehát Ausztria adhatna egyedül menedékhelyet a pápának, de bizonyaira az sem szívesen. Mert nem akarna miatta az olasz szövetséges társsal összevetni. Trieszt, Insbruck, Salzburg és Prága vétettek volt már egyszer kombinációba, de ismét elejtettek, Salzburg és Prága azért, mert nagy üres helyiségekkel rendelkeznek. A pápa, akárhova fordul O zsenior. És ő ezt tudja. Azért maradt Rómában idáig. Hogy ezután hogy és mint lesz, megválik később. A pápa titkos konzisztóriumban fog tanácskozni a helyzetről. Azt hiszszük a tanácskozás eredménye az lesz, hogy Rómában marad. Az országgyűlési mérsékelt ellenzék szerdán d. u. 6 órakor értekezletet tart, melyen az ipartörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot veszi tárgyalás alá. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletén elsősorban a győr-s o p ro ne benfurti vasútra vonatkozó törvényjavaslatot, ezután a némely másodrendű vasutak forgalmi szabályainak hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslatot, úgy átalánosságban, mint részleteiben elfogadta. Végül elfogadta általánosságban az ipartörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, ennek részletes tárgyalásával azonban csak a 11. §-ig haladt. Az országgyűlési függetlenségi párt mai értekezletén a gyer-ebenfurti és mostármetkovicsi vasutakról szóló törvényjavaslatok A gyermekszomban. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Boldog gyermekkor! Hányszor kívánunk vissza, megtörve az élet csapásai alatt, bűbájos varázsoddal, ábrándos költészeteddel, tündérmeséiddel, játékaiddal, csodás vallásosságoddal . .. Hisz az élet oly gyorsan ragadja el tőlünk mindezt. A csalódások megfosztják a szivet ábrándjaitól, meg álmaitól; elrabolják költészetét, megingatják hitét, szerelmeit. Csak ha igazán benne vagyunk a »férfikor nyarában, akkor tudjuk megérteni, mit veszítettünk benned. Azt, mit egész életen keresztül keresünk, azi boldogságot. Csodálatos az emberi szív ! Egy hosszú életen keresztül fut, küzd, csatázik, harcol egy eszméért, mind megannyi Ahasverusként hajtva, űzetve egy emésztő vágytól, egy léleknyugalmat rabló gyötrelemtől, hogy boldog lehessen , s midőn a végéhez ért, csak akkor veszi észre, hogy tulajdonképpen a boldogság elől futott, hogy csak egyszer volt boldog életében, annak kezdetén, a gyermekkorban. Különben jól van ez így. Legalább nem fáj, nem keserű a halál. Mikor a végponthoz érünk, nem marad már semmi az emberi szívben, mit fájdalmas volna hátrahagynunk. Ifjú korban meghalni, és ez kínos, rettenetes lehet, késő öregségben már csak jótétemény. Addig végig viharzik fejünk felett az élet szele, megtép bennünket, mint az őszi szél a hervadó virágot, az illatot, a himport elviszi magával messze, s a száraz kóró örömmel hajtja fejét siri álomra le. Minden év, minden óra, nem, minden perc elvisz, elragad magával egyegy ábrándot, egy-egy álomképet . Mefisztoként fülünkbe súgja, hogy az életben nincs költészet, nincs ábránd, nincs ártatlanság, nincs szerelem, hogy az csak egy óriási próza, egy nagy számvetés, melynek végeredménye a halál. S az összetépett szívnek boldogság lesz a sír. S ha nem lehetett boldog az életben, boldogságot keres a sírban és a síron túl. Oda lenn már nem fáj semmi ... A tapasztalás bölcsekké tesz s heinér filozófiával elmondjuk mi is: »Legjobb lett volna soha nem születni.* ... A gyermek nem tudja, nem érzi ezt — s azért boldog. Boldog játékai közt, boldog álmaiban, boldog ébredésében, hitében, érzelmeiben. Kártyából tornyokat csinál, épit, rombol, Űzi pillangóit a boldog jelennek. Tegnapot felejtett, holnapra nem gondol... Arcán az ártatlanság, a szent tudatlanság pirja ég, szemeiben egy még nem csalódott lélek mosolyog, szivében nemes, magasztos érzelmek, a hit, remény, szeretet tüze lángolnak. Körülötte minden szép, minden tündéri, minden költőies. Elmulat magában színes üvegével, Melylyel világokat perc alatt cserél fel, S kékre, zöldre fest meg. Körülötte minden titok, minden rejtélyes, minden megfoghatatlan. De ez igazán a gyermekvilága. »Nincs semmi szebb, nincs semmi édesebb, semmi nagyobb az életben, mint a titokteljes dolgok. Legcsodálatosabbak azok az érzelmeink, melyek homályosan indítanak bennünket: a szemérem, a szűzi szeretet, az erényes barát-ság telvék titkokkal. A gyermekkor csak azért oly boldog, mivel semmit sem tud, az öregség azért oly szánandó, mivel mindent tud.* Az önző ember azonban, mintha megirigyelte volna a sok boldogságot, nem kíméli már a gyermeket sem, le akar rohanni a gyermekszobába is, letépni annak varázsát, megsemmisíteni költészetét, megfosztani hitétől, játékaitól, meséitől ; fölvilágosítani, megtanítani és boldogtalanítani őt. Oh! ti nem ismeritek a gyermeki szivet, melynek boldogsága a költészetben, a rejtélyesben, a megfoghatatlanban van. A hideg való, a durva anyag megfosztja azt virágaitól. ,Nem kell a gyermeknek mindent felfogni — írja a jeles nevelő Curtmann — ha tehetné is már. Kinek ártott valaha, hogy hitte, miszerint a gyermek Jézus hozta a karácsonyi ajándékokat ? Okosabbak-e azért azok a gyermekek, kik a színfalak mögé betekintették? Oh! mily bolond és kegyetlen vétket követett el már és követ el most is az ál-bölcseség a gyermeki hit ellen !* Materializmus a gyermek szobában! XIX. század humanisztikus apostolai, ez a ti munkátok. De félre a szentélyből, ide ne lépjetek be, ne nyúljatok tisztátalan kezekkel a gyermekhez, erre nincs jogotok. A ti szomorú kiváltságtok, felvilágosítani, megsemmisíteni, széttépni az ember szivét. S a gyermek? Az angyal... Hogy is írja Hugo Victor ? Vidám szemed és gyermekmosolygásod Kérdezni készt minden szelíd vonásod: Mi volt, kis angyal, a te mártírságod S az égben fönn mi a neved ? Gyürky Ödön.