Budapesti Hírlap, 1884. május (4. évfolyam, 120-150. szám)
1884-05-28 / 147. szám
IV. évfolyam. 147. szám. Budapest, 1884. Szerda, május 28. Előfizetési árak: Egész évre 1á frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr. egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: ■akáini József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utcza 16. ss. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben a kr., vidéken 5 kr. Uj alkotmánytan. Mikor az emberek dühösek, disputálnak és civakodnak, az természetesen a meg nem fontolt szavak, a nagy mondások, a hirtelenkedések pillanata. Sok kiszalad olyankor az ember száján, amit egy kis megfontolás mellett sok pénzért el nem mondana. Nem is igazságnak kell azt venni, hanem valaminek, ami jellemzi azt a pillanatot, amelyben mondva volt, az izgatottságot, amely sugallta. Ilyen mondásnak tartjuk azt az okoskodást, amelyet egy tisztelt ellenzéki laptársunk mai számából kivéve ide teszünk, úgy mint: „A nemzeti jellem- és akaraterő statisztikája, a képviselők választása. S ha egy nemzet életében ez a statisztika több évtizeden át azt az eredményt mutatja, hogy a nemzet társadalmában és politikai tényezőiben nincsen annyi függetlenség és nincsen annyi erély, hogy az ellenzéknek többséget adjon, akkor az a nemzet kiesik az önálló nemzetek sorából, s besoroztatik az olcsó figurák közé. Bármilyen terv, vagy akármily kombináció merül fel, nem kérdés az, hogy mit fog ahhoz szólani a magyar nemzet, mert teljesen elég, ha abba beleegyezett, akár rosszul felfogott politikából, akár egyszerű hatalomvágyból, a magyar kormány. Mert ha a kormány meg van nyerve, akkor a nemzet akarata legyőzhető és kijátszható a kormány kezében levő apparátus által. És a magyar nemzet már nagyon közel áll ahhoz, hogy ne tekintessék önálló nemzetnek, hanem besoroztassék az olcsó figurák közé.* Mondjuk ki kereken, hogy ez egy csúnya, sértő, haszontalan tanítás. Egy nagy szó, kimondva egy kicsiny ember által tehetetlenségének érzetében a vele szemben álló anyagi és erkölcsi erőkkel. Ép olyan felületes, mint bántó okoskodás, merész és hangos, de csak egy henye ötlet értékével bír. A nemzeti jellem és akaraterő, statisztikájához a választások története csak egy és hozzá meglehetősen alárendelt adat. Amiből ama nemzeti tulajdonságok mérlege méltán elkészül, az nincsen a választások által kimerítve. És legkevésbbé van hivatva egy elkeseredett pártember, aki tán annak a veszedelemnek is ki van téve, hogy kerület nélkül talál maradni, hogy kortescikkekben ezt a themát készületlenül, odavetve feszegetvén, a nemzetet kifosztogassa amaz erényekből, amelyek nélkül se nemzet, se párt meg nem él. Nem illik a nemzetről ily tisztelet nélkül beszélni azért, mert egyelőre nem ismerhető fel benne a hajlandóság arra, hogy többséget cseréljen. Ez a théma méltó a tanulmányozásra, de nem arra, hogy hetykén, tollhegygyel kortes fegyverként — akár a fokos, vagy újabban az eldobott kő — a levegőben megforgattassék. Az ilyen fajta kortescikkekből, melyek a nemzetnek állítólag elhanyatlott erkölcseit teszik felelőssé azért, hogy az ellenzék nem tud győzni, senkinek semmi haszna sincsen, se annak, aki hirdeti, se ellenfeleinek. Mert a szemrehányást senki se veszi magára, minthogy az ellenzék azt mondja, hogy a lecke a többségnek szól, a többség meg azt mondja: beszélhetsz, majd dicsérnéd a nemzetet, csak adná neked a többségét Ha tehát haszna az ily cikkeknek nincsen, van annál több kára. A nemzetet ily okon s igy felületesen legyalázni nagyon elbetegesedett pártszenvedélyre, a pártütésre megérett, demoralizált hazafikebelre mutat. A nemzetről meggondolás nélkül nem ir ilyet bátran egy hazafi. Próbáljunk egyet fordítani a dolgon, s kérdezzük: merne-e hasonlót írni a fejedelemről? Pedig az se lehet drágább neki és nem lehet nagyobb tisztelet tárgya előtte, mint a nemzet. Világos, hogy nem a fejedelem nagy becse, nem iránta való nagyobb tisztelete tartja vissza, hanem a paragrafus. A nemzetet nem védi olyan világosan a paragrafus, azt ki lehet bátran fosztani a nemzeti jellem- és akaraterőből s oda lehet állítani az — „olcsó figurák“ közé. A magyar nemzet a jellem- és akaraterő nagy erényeiből csak e század folyamában is oly fényes próbákat tett, aminek ebbeli kvalifikációit elsőrendűnek mutatják. A negyvenes évek munkáinak és törekvéseinek izgalmai explodáltak az 1848 fejleményeiben; a jellem és akaraterő excesszusainak szemtanúja volt Európa 1849-ben. Ami ezután következett : a néma tűrés, a megtartóztatás, a szenvedő ellenállás évei, tündöklő erényei voltak a nemzeti jellem- és akaraterőnek. Azután jött a felszabadulás, amelynek mámora nem ragadta ki a nemzeti többséget ama férfiú zászlaja alól, aki a mérsékletet, az engesztelékenységet, a feledés fátylát és a bölcs alkut hirdette. Hiába jöttek a „nagy száműzött” intő, óvó, tiltakozó levelei, hiába zengett a távolból szózata, hiába villant meg haragja, mint egy a látóhatáron túl háborgó viharnak az égiv szélein visszaverődő fénye és moraja : a nemzet férfias jelleme és akarata erejével kitartott a bölcs mérséklet, a béke műve mellett, anélkül hogy szeretetét megvonta, kultuszát megtagadta volna egy nagy idő nagy fiától. Kossuth politikájának hívei egyfelül mint szélsőbal, Tisza Kálmán és hívei másfelül mint balközép kilenc évig ostromolták a bevégzett békeművet, s bár az utolsó deákpárti kormányok meghasonlás és egy lelkiismeretlen ellenzéki harcmodor által elkeserítve, kifárasztva, diffamálva voltak, a nemzet jelleme és akarata erejével őrizte a kötést, amelyet tett, és Tiszát is csak úgy eresztette be sáncaiba, hogy kilenc évi velleitásainak porát lerázta sarairól. A nemzetet, amely súlyos időkben e nagy erényekben ilyen szilárdnak és hajthatatlannak bizonyult, méltatlanság az „olcsó figurák közé“ pellengérre állítani, csak azért, hogy három évi ostrom után nem pártol mindenestül Tiszától Apponyihoz. Ha ez átpártolásra hárman megértek, úgymint Tisza, Apponyi és a viszonyok, — akkor ez az átpártolás meglesz. Mai számunk 12 oldalt tartalmaz, még ha Tisza Kálmán egy új választás idején egész Magyarországra nézve kormánybiztosnak — Majthényi Lászlót fogná is kinevezni. Ha ma még nem megy a dolog, jele, hogy még nincsen megérve. De türelem, menni fog, mert ez a fejlődés rendje. Addig is szidjátok, ócsároljátok — tisztességgel — egymást, és hagyjatok békét a nemzetnek és erkölcseinek, melyeket szolgálni a hivatástok, nem pedig bántalmazni, kisebbíteni, sőt a magatok gyarlóságainak leplezésére i—elkonfiskálni. A bosnyák viszonyok. A „N-t“-nek írják Bécsből: „Beck dr. táborkari főnök néhány nap előtt tért vissza boszniai körútjáról. Mint nekünk Bécsből írják, a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a lakosság szelleméről, az ország közigazgatásáról általán és különösen a mindenütt tapasztalható gazdasági és kultúrai haladásról. Az okkupátt tartományok közigazgatását vezető polgári hatóságok működésének ez elismerése a táborkari főnök részéről annyival becsesebb, mert Beck altáborn állásánál és körútjának céljánál fogva természetesen leginkább katonai körökkel érintkezett. Nem hiányzottak annak idején az aggodalmak, hogy a katonai hatóságok csak ellenszenvvel fogják nézni, hogy az ország kormányzása és közigazgatása az ő kezükből a polgári hatóságok kezébe megy át. Az elismerés katonai részről tehát nemcsak az elfogulatlan objektivitás értékével bír, hanem bizonyítja azt is, hogy a katonai és a polgári közegek zavartalan egyetértésben működnek és egész odaadással támogatják egymást fontos és gyakran nehéz feladatukban. És ez kétségkívül egyik főtényező az állapotok gyors javulásában“. Református püspökválasztás Az ókécskei ref. egyház, mely — mint levelezőnk írja — első ízben Szász Károlyra adta szavazatát, még pedig egyhangúlag, mely a második ízben elrendelt szavazásnál már F i ó Lajosra szavazott, de csak általános szótöbbséggel, most harmadizben, szintén általános szótöbbséggel, F i ó úrra szavazott. A kint i-i (Somogy megye) ezer lelket számláló ref. egyház püspökválasztó szavazatát — mint levelezőnk irja — harmadizben is Fió Lajosra adta egyhangúlag. — A kül-somogyi ref. egyházmegye volt Boksay párti egyházak — hir szerint — mind a Filó-párthoz csatlakoztak. Választási csevegés. A választások olyan szenvedélyeseknek ígérkeznek, hogy Kozma Sándornak jó lesz egy uj fogházról gondoskodni. A kormány ugyan jobb szeretné az összes ellenzéki jelöltek becsukásával egyszerűsíteni az egész alkotmányos választást (Majthényi Zronában már ezen a ponton van), de ezt egyelőre bajos megtenni, s azért ismételjük, jobb lesz új fogházakról gondoskodni, a fejbeverők elhelyezésére. (A nyárára jó lesz az üres országház is.) A dolog, t. i. a „térszüke”-nek dolga azért aggasztó, mert hazánk tisztelt polgárai nemes hevüket nem vesztegetik kizárólag a választásokra. Hisz ha a választási periódus alatt minden egyéb virtuskodás szünetelne, akkor semmi baj se volna. De a szokásos verekedések búcsúkon, kocsmákban, vásárokon ez időszak alatt is meglesznek, s ezek eredményekép a szokott számú legény-kontingens megjelenik és börtönt kér. Már most ehez járul a rendkívüli, három évenkint megújuló verekedési idő, mely most a nyakunkon van. Ez ugyan nem a rendes rubrika alá esik, mert magasabb politikai célok sokszor eltussolást tesznek szükségessé, de denique szaporítja a becst-