Budapesti Hírlap, 1884. szeptember (4. évfolyam, 242-270. szám)
1884-09-11 / 251. szám
1884. szeptember 11. BUDAPESTI HÍRLAP. (251. o.) ható-e a műnek fényképe. Ezúttal azonban Sedelmayer, ki a sokszorosítás jogát is megszerezte, addig, míg az e kép után Walter-nél a világhírű párisi rézmetszőnél nagy méretben megrendelt rézkarc el nem készül, egyáltalán nem akar más reprodukciót közrebocsátani, hogy ez által ama költséges lapnak kelendőségét biztosítsa. E nagyérdekű rézkarc csak néhány hónap múlva fog megjelenni. Tisza Kálmán Nagyváradon, Nagyvárad, szept. 10. Tisza Kálmán miniszterelnök választói körébe megérkezett. A pályaháznál küldöttségek, bandérium stb. fogadták. Szívélyes üdvözlések után a néptömeg éljenei közt vonult be a kormányelnök a püspök diszfogatán Nagyvárad utcáin a „Fekete sas“ vendéglőig. Ennek nagy terme ünnepélyesen volt földiszitve ez alkalomra, s előkelő nagy közönség foglalt el abban minden helyet. Általános érdeklődéssel néztek a nagyváradiak kiváló képviselőjük programmbeszéde elé. Küldöttség szólta föl a miniszterelnököt a beszéd elmondására, melyet a következőkben ismertetünk : T. polgártársaim! Midőn szívem vágyát követve eljöttem megköszönni a bizalmat, melylyel önök engem most már másodszor tiszteltek meg, először is azt indokolom, hogy miért nem jelentem meg a választást megelőzőleg. (Halljuk!) Oly ember fölött, ki évek óta működik a közpályán s 9 évet oly exponált helyzetben töltött el, mint én, sokkal elfogulatlanabbul lehet ítélni a bizalom kérdésében akkor, ha nem jön el közvetlen az ítélet kimondása előtt prókátori beszédet tartani maga mellett. De ha eljöttem volna, bizonynyal megtámadtattam volna azoktól, kik megtámadtak, amiért nem jöttem el, hogy a kormány és a párt mellett korteskedem. Én tehát lemondtam arról, hogy azokkal, kik ugyancsak bejárták az országot, a korteskedésben s az ígéretek tételében versenyezzem. Rábíztam személyemet a város polgárainak, a pártot pedig az ország választóinak ítéletére. (Éljenzés.) S most szólni fogok a legközelebbi jövőben ránk váró kötelességeinkről s ezekkel kapcsolatban néhány — szerintem is — nagyon fontos kérdésről. (Halljuk!) Mentül inkább bízhatunk abban, hogy a béke megzavartatni nem fog, annál inkább kötelességünk, hogy ez időt a nemzet szellemi s anyagi javára, intézményeink fejlesztésére használjuk fel. A haza ellen bűnt követnek el, kik e munkásság folytatásában minket gátolnak. (Igaz !) Az államháztartás egyensúlyának helyreállítására — bármit mondjanak mások — igen hathatós előrelépés történt eddig is. E célra törekszünk most is. De van törekvéseinknek határa úgy a gyorsabb rendezés okáért való közteheremelés, mint a közkiadásokban való takarékosság terén. Túlterhelés és túlságos takarékossággal tán előbb helyre lehetne állítni az egyensúlyt, de ez nem lenne állandó. Állandóságra csak úgy számíthatunk, ha a nemzet anyagi gyarapodása lehetővé teszi a szükséges nagyobb tehernek könynyebb elviselését. (Élénk helyeslés.) A közszolgálat minden ágában munkára, fejlődésre s ehhez képest a mérsékelt és józan szabadelvű irányzatra van tevékenységünkben annál inkább szükség, mert ma már a könnyű közlekedés s a művelődés fejlődése a legtávolabbi államokat közel hozta egymáshoz. Sokszor egész világrészeken át vonulnak bizonyos áramlatok, olykor ez áramlat gyors haladásra, máskor megállásra, sőt részben visszamenésre indít. Aligha tévedek, hogy napjainkban is ily áramlatok léteznek, de én azt hiszem, hogy nekünk nem szabad soha megfeledkeznünk arról, hogy mi azt, hogy Magyarország népének majdnem kasztszerűleg elválasztott osztályaiból nemzet alakulhatott, a szabadelvű haladásnak köszönjük; azt pedig, hogy annyi vészes vihar között meg tudtunk állani, s ma alkotmányos szabadságot élvezünk, épen ezen összeolvadásnak kell köszönnünk. (Élénk helyeslés.) Ha tehát az szükséges, hogy oly időkben, midőn olynemű áramlatok vannak, minek a jelenben, a haladás óvatos és megfontolt legyen, nehogy a minden újítás által némi részben érintett érdekeket a viszszamenni akarók táborába tereljük, de a haladásról, a szabadelvű irányzatról, szerintem, lemondani magyar embernek nem szabad. (Élénk helyeslés és tetszés.) Így feladatunk intézményeinket minden téren fejleszteni, a mutatkozó bajokat pedig megorvosolni, a veszélyeket elenyésztetni. Magyarországon régi időktől fogva létezik bizonyos izgatás a hazában élő különböző fajok közti jó egyetértés megzavarására. Ezen izgatás néha szóval, néha sajtó útján egyenesen megtámadja a magyar állam alapjait, vagy magát a magyar államnak létét tagadja meg. Máskor nem ily vakmerő, hanem csakis kerülő utakon a fajgyűlölség élesztése által kívánja célját elérni. Ehez újabb időben másik izgatás járult: az e hazában létező hitfelekezetek s különösen ezeknek egyike — megnevezem — izraelita polgártársaink elleni izgatás. A harmadik, melyet külföldről importáltak, izgatás a társadalom különböző osztályai közti egyetértés megzavarására, sőt arra, hogy köztük ellenségeskedés törjön ki, megbontva magának az államnak alapját, a társadalmat. (Úgy van!) A magyar állam ugyan elég erős e három rendbeli izgatás tettleges nyilvánulásának legyőzésére, de nem tagadom, ellenkezik jogérzetemmel, hogy a tettlegességek alkalmával csak a félrevezetettek lakóijának, a félrevezetők pedig büntetlenül folytathassák működésüket. (Felkiáltások : Igaz, úgy van !) Nem szabad azelőtt se szemet hunynunk, hogy az izgatás mérgét büntetlenül lehet csepegtetni, ezzel a kevésbbé műveitek érzülete megmételyeztetik, amiből azután komoly veszedelem származik a magyar államra. (Igaz! Úgy van!) A történelem tanúsága szerint sok szabad államban magát az államot veszély érte, a szabadság pedig megsemmisült, mert az alkotmányos kormány ott még akkor se nyúlt erősebb eszközökhöz, midőn látta, hogy némelyek a szabadságadta eszközökkel magának az államnak megdöntésére működnek. Mások viszont az ily mozgalmakat a szabadság lenyűgözésére használták fel. Én azt hiszem, hogy az előbb jelzett hibába esnünk nem szabad, az utóbb jelzettbe pedig nemcsak nekünk nem szabad esnünk, de engednünk sem szabad, hogy azt más valaki valaha Magyarországon megkísérelhesse. (Élénk helyeslés.) Ily esetekben bizonyos veszedelmes izgatások ellen, melyeknek megfékezésére a szabad államokban létező rendes eszközök nem elégségesek, csak egy mód van és ez az: érintetlenül hagyni még kinövéseiben is a szabad véleménynyilvánítást és szabad mozgást minden egyébben és csak kizárólag arra adni szorosan körvonalazva meghatározott rövid időre hatalmat a kormánynak, hogy ezen bajokkal elbánhasson. (Hosszas helyeslés), így uraim, elháríthatók a veszélyek anélkül, hogy maga a nemzeti szabadság veszélyeztetve legyen. (Élénk helyeslés.) Ily meghatalmazás szükségéről annyira meg vagyok győződve, hogy előre is nyilvánítom : ily meghatalmazást bármely kormánynak hajlandó leszek megadni, ha más ül helyembe, melyről meg vagyok győződve, hogy úgy egyéb hatalmát, mint ezt, kizárólag a magyar állam érdekében fogja használni. (Zajos éljenzés.) De midőn annyira hangsúlyozom a magyar állam érdekeit, nem szeretném, hogy valaki azt higyje, hogy én Magyarországnak nem magyar ajkú lakóit nagy többségökben rossz hazafiaknak tartom, sem azt, hogy Magyarországon az itt lakó fajoknak erőszakos törvényhozási magyarosítását, saját nemzetiségekből való kivetkőztetését óhajtom. Az egyiket nem hihetem. Nincs oly nem magyar nemzetiségű lakosság e hazában, melynek legtekintélyesebb része, mig híven ragaszkodik saját nemzetiségéhez, addig hive ne lenne a magyar államnak, (Igaz ! ügy van!) de éppen azért meg kell ezen helyzetet tartani s nem kell megengedni, hogy egyes rosszakaratuak a még hazafias népet megmételyezzék. A má-sik ellen részemről határozottan tiltakozom. Nem egyeznék meg a szabad Magyarországnak múltjával, erőszakot tenni akarni az e hazában lakó nem magyar nemzetiségű polgárok felett. (Úgy van!) Én azt óhajtom, hogy a hazának minden fia szabadságának korlátozása nélkül ragaszkodhassék fajához és fejleszthesse nemzetisége kebelében a műveltséget. Nem kívánok egyebet sem******“*'«*: /•-Szü-'-i**»'« 'T mit, csak azt, hogy a haza minden fia lássa be, hogy ha korlátozás nélkül fejlesztheti a szabadságot, ezt a magyar államnak köszöni, és hogy semmi által a saját nemzetiségének szabad fejlődését is úgy előre nem mozdíthatja, mintha a magyar állam fentartására teljes erejével közreműködik. (Hosszan tartó zajos éljenzés. A szónok ezután áttért a beszéd elején jelzett fontos kérdésekre. Áttérve a főrendiházi reform kérdésére, hangsúlyozza, hogy annak rendezését is a magyar állam szempontjából kell, hogy tekintsék. A főrendiházat csak úgy lehet rendezni, ha a történeti fejlődést tekintetbe veszik. Tarthatlan azon helyzet, hogy valaki csak azért, mert bizonyos családhoz tartozik, legyen főrendiházi tag, de tarthatlan az is, hogy nagy vagyon adjon jogot a főrendiházi tagságra , de lehet mindkettőt összeegyeztetni és kimondani, hogy születés bizonyos vagyonnal párosulva megadja ezt a jogot. Mellőzni kell továbbá azon méltatlanságot, hogy néhány hit felekezet képviselői ki vannak zárva a főrendiházból, aszerint az új szervezés nem jogfosztogatással, de jogszaporítással fog járni. De nem lehetnek tagjai az új főrendiháznak a főispánok. Ő ugyan tized fél év óta érintkezik a főispánokkal, és egyénenként mind megérdemelnék a főrendiházi tagságot, de elvileg nem járja, hogy a kormánytól kinevezett közegek foglaljanak ott helyet. Mellette lesz továbbá az élethossziglani tagok kinevezésének; ezekről nem lehet mondani, hogy a kormánytól függnek, mert eltekintve attól, hogy gyakran előfordul, hogy még a kormány által kinevezett közegek is a kormány ellen demonstrálnak, hogy függetlenségüket fitogtassák, magától értetik, hogy érdemdús pálya végén a főrendiházba élethossziglan kinevezett tagok, akik már nem várhatnak semmit, inkább függetlenek, mint azon fiatal emberek, akik előtt még egy egész élet fekszik. Az országgyűlési mandátum meghoszszabbítására nézve ekkér nyilatkozik. Azelőtt elleneztem a meghosszabbítást, mert reméltem az 1874-iki törvény jó eredményét, de látva a választási mozgalmak romboló következményeit és zavaró hatását, letettem az ellenzésről s nem habozom kijelenteni, hogy a konzekvencia látszatáért nem ragaszkodom egy nézethez, ha beláttam annak helytelenségét. Ha elfogadom az öt évi ciklust, ez bizonyára nem saját érdekemből fog történni, mert hisz ki tudja, kire nézve lesz az jó a jövő választásnál. Mondják ugyan majd : Ezek szép szabadelvű rendszabályok ! De mondani merem, hogy a főrendiházi reform szabadelvű irányú, a mandátum meghosszabbítását pedig Angliában is a whigek vitték keresztül. Igaz, ezt konzervatív párt tartoznék proponálni, csakhogy ismerek bár konzervatív embereket, de nagyon keveset és ezek sem azok, kik ilyenekül szerepelnek. Konzervatív pártot azonban a szó nemes és alkotmányos értelmében nem ismerek. Nálunk egy párt zászlajára van írva a szabadelvű haladás és a fentartást érdemlő intézmények konzerválása is. A közös vámterület kérdésére tervez fejtegető a miniszterelnök, hogy a gazdaság, kereskedés és ipar érdekei közt nincs ellentét; egyikük csak a másika virágzása folytán gyarapodhatik. Ha mi az osztrák iparcikkeket nagy vámokkal terheljük, Ausztria retorziókkal élhet nyers terményeink ellen és még nehezebbé lesz a verseny Amerikával. Felhozták azt is, hogy a vámközösség dacára gabonánk olcsó, de ha szerinte az osztrák határon vámmal sújtanák, még olcsóbb volna. Erős védvám mellett is drágán dolgoznék iparunk és ha szegényítjük a gazdákat, csakhamar buknék az ipar is. Jogunk a külön vámterületre meg van most is, arról lemondani sohasem is szabad, de élni vele csak akkor, ha a monarchia másik fele megtagadja a méltányosságot. Hangsúlyozza a miniszterelnök, hogy a bizonytalanság árt az ipar és kereskedelem érdekeinek, azért óhajtja, hogy ezen kérdés mielőbb, minél tisztábban megoldassák. Említi végül a miniszterelnök, hogy az állami tisztviselők nyugdíjának ügye a jövő országgyűlés egyik első teendője. Újból meg-