Budapesti Hírlap, 1884. szeptember (4. évfolyam, 242-270. szám)

1884-09-11 / 251. szám

1884. szeptember 11. BUDAPESTI HÍRLAP. (251. o.) ható-e a mű­nek fényképe. Ezúttal azonban S­e­d­e­l­­mayer, ki a sokszorosítás jogát is megszerezte, addig, míg az e kép után Walte­r-nél a világhírű párisi rézmetszőnél nagy méretben megrendelt réz­karc el nem készül, egyáltalán nem akar más repro­dukciót közrebocsátani, hogy ez által ama költséges lapnak kelendőségét biztosítsa. E nagyérdekű réz­karc csak néhány hónap múlva fog megjelenni. Tisza Kálmán Nagyváradon, Nagyvárad, szept. 10. Tisza Kálmán miniszterelnök választói kö­rébe megérkezett. A pályaháznál küldöttségek, ban­dérium stb. fogadták. Szívélyes üdvözlések után a néptömeg éljenei közt vonult be a kormányelnök a püspök diszfogatán Nagyvárad utcáin a „Fekete sas“ vendéglőig. Ennek nagy terme ünnepélyesen volt földiszitve ez alkalomra, s előkelő nagy közönség foglalt el abban minden helyet. Általános érdeklő­déssel néztek a nagyváradiak kiváló képviselőjük programmbeszéde elé. Küldöttség szól­ta föl a miniszterelnököt a be­széd elmondására, melyet a következőkben ismer­tetünk : T. polgártársaim! Midőn szívem vágyát kö­vetve eljöttem megköszönni a bizalmat, melylyel önök engem most már másodszor tiszteltek meg, először is azt indokolom, hogy miért nem jelentem meg a választást megelőzőleg. (Halljuk!) Oly ember fölött, ki évek óta működik a közpályán s 9 évet oly exponált helyzetben töltött el, mint én, sokkal elfogulatlanabbul lehet ítélni a bizalom kérdésében akkor, ha nem jön el közvetlen az ítélet kimondása előtt prókátori beszédet tartani maga mellett. De ha eljöttem volna, bizonynyal megtámadtattam volna azoktól, kik megtámadtak, a­miért nem jöttem el, hogy a kormány és a párt mellett korteskedem. Én tehát lemondtam arról, hogy azokkal, kik ugyancsak bejárták az országot, a korteskedésben s az ígéretek tételében versenyezzem. Rábíztam személyemet a vá­ros polgárainak, a pártot pedig az ország választói­nak ítéletére. (Éljenzés.) S most szólni fogok a leg­közelebbi jövőben ránk váró kötelességeinkről s ezek­kel kapcsolatban néhány — szerintem is — nagyon fontos kérdésről. (Halljuk!) Mentül inkább bízhatunk abban, hogy a b­é­k­e megzavartatni nem fog, annál inkább kö­telességünk, hogy ez időt a nemzet szellemi s anyagi javára, intézményeink fejlesztésére használjuk fel. A haza ellen bűnt követnek el, kik e munkásság foly­tatásában minket gátolnak. (Igaz !) Az államháztartás egyensúlyának helyreállítására — bármit mondjanak mások — igen hathatós előrelépés történt eddig is. E célra törek­szünk most is. De van törekvéseinknek határa úgy a gyorsabb rendezés okáért való közteher­­emelés, mint a közkiadásokban való takaré­kosság terén. Túlterhelés és túlságos takarékos­sággal tán előbb helyre lehetne állítni az egyen­súlyt, de ez nem lenne állandó. Állandóságra csak úgy számíthatunk, ha a nemzet anyagi gyarapodása lehetővé teszi a szükséges nagyobb tehernek köny­­nyebb elviselését. (Élénk helyeslés.) A közszolgálat minden ágában munkára, fejlődésre s ehhez képest a mérsékelt és józan szabadelvű irányzatra van tevékenységünkben annál in­kább szükség, mert ma már a könnyű közlekedés s a művelődés fejlődése a legtávolabbi államokat kö­zel hozta egymáshoz. Sokszor egész világrészeken át vonulnak bizo­nyos áramlatok, olykor ez áramlat gyors haladásra, máskor megállásra, sőt részben visszamenésre indít. Aligha tévedek, hogy napjainkban is ily áramlatok léteznek, de én azt hi­szem, hogy nekünk nem szabad soha megfeledkez­nünk arról, hogy mi azt, hogy Magyarország népé­nek majdnem kasztszerűleg elválasztott osztályaiból nemzet alakulhatott, a szabadelvű hala­dásnak köszönjük; azt pedig, hogy annyi vész­es vihar között meg tudtunk állani, s ma alkotmá­nyos szabadságot élvezünk, épen ezen összeolvadás­nak kell köszönnünk. (Élénk helyeslés.) Ha tehát az szükséges, hogy oly időkben, mi­dőn olynemű áramlatok vannak, minek a jelenben, a halad­ás óvatos és megfontolt le­gyen, n­e­h­o­g­y a minden újítás által némi részben érintett érdekeket a visz­­szamenni akarók táborába terel­jük, de a haladásról, a szabadelvű irányzatról, sze­rintem, lemondani magyar embernek nem szabad. (Élénk helyeslés és tetszés.) Így feladatunk intéz­­­ményeinket minden téren fejleszteni, a mutatkozó bajokat pedig megorvosolni, a veszélyeket elenyész­­tetni. Magyarországon régi időktől fogva létezik b­i­­zonyos izgatás a hazában élő különböző fa­­jok közti jó egyetértés megzavarására. Ezen izgatás néha szóval, néha sajtó útján egyenesen megtámadja a magyar állam alapjait, vagy magát a magyar államnak létét tagadja meg. Máskor nem ily vakmerő, hanem csakis kerülő utakon a fajgyűlölség élesztése által kívánja célját elérni. Ehez újabb időben másik izga­tás járult: az e hazában létező hitfelekeze­­t­e­k s különösen ezeknek egyike — megnevezem — izraelita polgártársaink elleni izgatás. A har­madik, melyet külföldről importáltak, izgatás a társadalom különböző osztályai közti egyet­értés megzavarására, sőt arra, hogy köztük ellensé­geskedés törjön ki, megbontva magának az államnak alapját, a társadalmat. (Úgy van!) A magyar állam ugyan elég erős e három rendbeli izgatás tettleges nyilvánulásának legyőzé­sére, de nem tagadom, ellenkezik jogérzetemmel, hogy a tettlegességek alkalmával csak a félrevezetettek lakóijának, a félrevezetők pedig büntetlenül folytat­hassák működésüket. (Felkiáltások : Igaz, úgy van !) Nem szabad azelőtt se szemet hunynunk, hogy az izgatás mérgét büntetlenül lehet csepegtetni, ezzel a kevésbbé műveitek érzülete megmételyeztetik, amiből azután komoly veszedelem származik a magyar ál­lamra. (Igaz! Úgy van!) A történelem tanúsága sze­­rint sok szabad államban magát az államot veszély érte, a szabadság pedig megsemmisült, mert az al­kotmányos kormány ott még akkor se nyúlt erősebb eszközökhöz, midőn látta, hogy némelyek a szabad­ságadta eszközökkel magának az államnak megdönté­sére működnek. Mások viszont az ily mozgalmakat a szabadság lenyűgözésére használták fel. Én azt hiszem, hogy az előbb jelzett hibába esnünk nem szabad, az utóbb jelzettbe pedig nem­csak nekünk nem szabad esnünk, de enged­nünk sem szabad, hogy azt más va­laki valaha Magyarországon meg­­kísérelhesse. (Élénk helyeslés.) Ily esetekben bizonyos veszedelmes izgatások ellen, melyeknek megfékezésére a szabad államokban létező rendes eszközök nem elégségesek, csak egy mód van és ez az: érintetlenül hagyni még kinövé­seiben is a szabad véleménynyilvání­tást és szabad mozgást minden egyébben és csak kizárólag arra adni szorosan körvonalazva meg­határozott rövid időre hatalmat a kormánynak, hogy ezen bajokkal el­bánhasson. (Hosszas helyeslés), így uraim, el­­háríthatók a veszélyek a­nélkül, hogy maga a nem­zeti szabadság veszélyeztetve legyen. (Élénk he­lyeslés.) Ily meghatalmazás szükségéről annyira meg vagyok győződve, hogy előre is nyilvánítom : ily meghatalmazást bármely kormánynak hajlandó leszek megadni, ha más ül helyembe, melyről meg vagyok győződve, hogy úgy egyéb hatalmát, mint ezt, kizárólag a magyar állam érdekében fogja használni. (Zajos éljenzés.) De midőn annyira hangsúlyozom a magyar ál­lam érdekeit, nem szeretném, hogy valaki azt higyje, hogy én Magyarországnak nem magyar ajkú lakóit nagy többségökben rossz hazafiaknak tartom, sem azt, hogy Magyarországon az itt lakó fajoknak erőszakos törvényhozási magyarosítá­sát, saját nemzetiségekből való kivetkőztetését óhaj­tom. Az egyiket nem hihetem. Nincs oly nem ma­gyar nemzetiségű lakosság e hazában, mely­nek legtekintélyesebb része, mig híven ragasz­kodik saját nemzetiségéhez, addig hive ne lenne a magyar államnak, (Igaz ! ügy van!) de éppen azért meg kell ezen helyzetet­­ tartani s nem kell megengedni, hogy egyes rosszaka­­­­ratuak a még hazafias népet megmételyezzék. A má-­­­sik ellen részemről határozottan tiltako­­­­zom. Nem egyeznék meg a szabad Magyarország­nak múltjával, erőszakot tenni akarni az e hazában lakó nem magyar nemzetiségű polgárok felett. (Úgy van!) Én azt óhajtom, hogy a hazának minden fia szabadságának korlátozása nélkül ragaszkod­­hassék fajához és fejleszthesse nemzetisége kebelében a műveltséget. Nem kívánok egyebet sem­******“*'«*: /•-Szü-'-i**»'« 'T mit, csak azt, hogy a haza minden fia lássa be, hogy ha korlátozás nélkül fejlesztheti a szabadságot, ezt a magyar államnak köszöni, és hogy semmi által a saját nemzetiségének szabad fejlődését is úgy előre nem mozdíthatja, mintha a magyar állam fentartá­­sára teljes erejével közreműködik. (Hosszan tartó za­jos éljenzés. A szónok ezután áttért a beszéd elején jelzett fontos kérdésekre. Áttérve a főrendiházi reform kér­désére, hangsúlyozza, hogy annak rendezését is a magyar állam szempontjából kell, hogy tekintsék. A főrendiházat csak úgy lehet rendezni, ha a tör­téneti fejlődést tekintetbe veszik. Tarthatlan azon helyzet, hogy valaki csak azért, mert bizonyos csa­ládhoz tartozik, legyen főrendiházi tag, de tarthat­lan az is, hogy nagy vagyon adjon jogot a főrendi­házi tagságra , de lehet mindkettőt összeegyeztetni és kimondani, hogy születés bizonyos vagyonnal párosulva megadja ezt a jogot. Mellőzni kell továbbá azon méltatlanságot, hogy néhány hit felekezet képviselői ki vannak zárva a főrendiházból, aszerint az új szer­vezés nem jogfosztogatással, de jogszaporítással fog járni. De nem lehetnek tagjai az új főrendi­háznak a főispánok. Ő ugyan tized fél év óta érintkezik a főispá­nokkal, és egyénenként mind megérdemelnék a fő­rendiházi tagságot, de elvileg nem járja, hogy a kormánytól kinevezett közegek foglaljanak ott helyet. Mellette lesz továbbá az élethossziglani tagok kinevezésének; ezekről nem lehet mondani, hogy a kormánytól függnek, mert eltekintve attól, hogy gyakran előfordul, hogy még a kormány által kinevezett közegek is a kormány ellen demonstrál­nak, hogy függetlenségüket fitogtassák, magától érte­tik, hogy érdemdús pálya végén a főrendiházba élethossziglan kinevezett tagok, akik már nem várhatnak semmit, inkább függetlenek, mint azon fiatal emberek, akik előtt még egy egész élet fekszik. Az országgyűlési mandátum meghosz­­szabbítására nézve ekkér nyilatkozik. Az­előtt elleneztem a meghosszabbítást, mert reméltem az 1874-iki törvény jó eredményét, de látva a vá­lasztási mozgalmak romboló következményeit és za­varó hatását, letettem az ellenzésről s nem habozom kijelenteni, hogy a konzekvencia látszatáért nem ra­gaszkodom egy nézethez, ha beláttam annak helyte­lenségét. Ha elfogadom az öt évi ciklust, ez bizo­nyára nem saját érdekemből fog történni, mert hisz ki tudja, kire nézve lesz az jó a jövő választásnál. Mondják ugyan majd : Ezek szép szabadelvű rend­szabályok ! De mondani merem, hogy a főrendiházi reform szabadelvű irányú, a mandátum meghosszab­bítását pedig Angliában is a whigek vitték keresztül. Igaz, ezt konzervatív párt tartoznék proponálni, csakhogy ismerek bár konzervatív embereket, de nagyon keveset és ezek sem azok, kik ilyenekül sze­repelnek. Konzervatív pártot azonban a szó nemes és alkotmányos értelmében nem isme­rek. Nálunk egy párt zászlajára van írva a szabadelvű haladás és a fen­­tartást érdemlő intézmények kon­zerválása is. A közös vámterület kérdésére tervez fejtegető a miniszterelnök, hogy a gazdaság, keres­kedés és ipar érdekei közt nincs ellentét; egyikük csak a másika virágzása folytán gyarapodhatik. Ha mi az osztrák iparcikkeket nagy vámokkal terheljük, Ausztria retorziókkal élhet nyers terményeink ellen és még nehezebbé lesz a verseny Amerikával. Fel­hozták azt is, hogy a vámközösség dacára gabonánk olcsó, de ha szerinte az osztrák határon vámmal súj­tanák, még olcsóbb volna. Erős védvám mellett is drágán dolgoznék iparunk és ha szegényítjük a gaz­dákat, csakhamar buknék az ipar is. Jogunk a kü­lön vámterületre meg van most is, arról lemondani sohasem is szabad, de élni vele csak akkor, ha a monarchia másik fele megtagadja a méltányosságot. Hangsúlyozza a miniszterelnök, hogy a bizonytalan­ság árt az ipar és kereskedelem érdekeinek, azért óhajtja, hogy ezen kérdés mielőbb, minél tisztábban megoldassák. Említi végül a miniszterelnök, hogy az á­l­­lami tisztviselők nyugdíjának ügye a jövő országgyűlés egyik első teendője. Újból meg-

Next