Budapesti Hírlap, 1884. szeptember (4. évfolyam, 242-270. szám)
1884-09-16 / 256. szám
IV. évfolyam. 256. szám. Budapest, 1884 Kedd, szeptember 16. Előfizetési árai:: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és innep után való napon is. Felelős szerkesztő: ■ukrin József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap utcza 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. sz. A jászberényi visszhang. (bp.) Apponyi Albert gróf, a közjogi alapon álló ellenzék vezére, egy mozgalmas választási aktus , egy frappáns kormányelnöki programmbeszéd után megszólalt a közélet egyik fóruma, a választópolgárok gyülekezete előtt, hogy tájékoztassa ne csak ezeket, de az egész országot, mily politikát fog követni a közeljövőben az egyetlen magyar ellenzéki párt, mely a kormányképességre ez idő szerint igényt tarthat. Minden figyelője mai közéletünknek élénken érze szükségét ily felszólalásnak. A nagyváradi beszéd annyi meglepő és csodálatosdolgot tartalmazott, s a közvéleményben akkora nyugtalanságot keltett, hogy igazán jól esett az aggodalmak nyílt kifejezését, a kormány dubiózus szándékainak hivatott kritikáját hallani oly időben, mikor a közvélemény a sajtón kívül egyéb tolmácscsal nem bír. A sajtó azonban nem politikai tényező, a lapvélemények nem ruháznák fel auktoritással és hatalommal, milyen egy vezérpolitikusé, ki a törvényhozásban események és irányok intézésére befolyást gyakorol. Szükséges volt tehát, hogy a Tisza Kálmán sötét programmjára támadt nyugtalanság s ennek okai egy ily politikus ajkain kifejezést nyerjenek. Talán nem tévedünk, midőn állítjuk, hogy nemcsak az ellenzéki polgárság, de az egész ország, pártkülönbség nélkül, önkéntelen Jászberény felé fordult Nagyvárad után. Ki is volna parlamentünkből ma inkább hivatva, hogy felvegye a fekete keztyüt, melyet Tisza Kálmán az országos politikai torna homokjára kihivólag vetett, mint közügyeink ama fiatal előharcosa, kit a szellemi bajvivásban már annyiszor kitűnni láttunk, diadalmas fegyvertényeit folyvást emlegetjük s ragyogó tehetségeit bízva csodáljuk. Ő megérte a nemzet óhajtását, felfogta az ebből reá háramló nemes kötelmet. Be se várta, hogy a kívánság felszólításban nyilvánuljon, — megelőzte ezt. S alighogy elhangzottak a nagyváradi programm szavai, a magyar alföld innenső tájáról megérkezett rá a visszhang — válaszul, összemérve a két beszéd értékét s a két szónok egyéniségét, a rokonszenv szükségkép Jászberény felé hajlik. Itt meleg érzés, őszinte, csaknem a naivitásig őszinte szív, s európai horizonttal bíró nyílt elme megnyilatkozása szól, a magyar közpályán rég hallott retoni tökélylyel. 0 11 a fagyasztó ridegség, a szándékairól beszélni kénytelen zárkózottság kelletlenül mozgatja egy furfangos gondolkodó gépezetnek — beismerjük — munkában elnyűtt, s külső formák iránt érzéketlen kerekeit. Még rövidebbet húz a nagyváradi nap hőse, ha a két beszéd tartalmát veszszük öszszehasonlítás alá. Bár a szónokok ezúttal szerepet cseréltek, s a deduktiv tehetség mondott polémiát, az induktív tehetség pedig elvi fejtegetést, — mégis az, kin a fegyverzet szóformájú szónoki beszéd, mely még nagy gonddal kidolgozott szónoklatnak is geniális, pláne rögtönzetnek. A hév, melylyel beszél, átmegy hallgatóiba, s még az ellenkező nézetű politikus is, kinek esetleg legkedvesebb eszméit és meggyőződéseit igyekszik rombadönteni, rokonszenvvel hallgatja. Hang, modor, előadás s a beszédein átvonuló nemes, magas idealizmus, mely mint a rideg ködön áttörő éltető nap, úgy átcsillog a politika száraz thémáján, egyként rokonszenvessé teszik. Valóban, aki ideált keres abban a taposó malomban, melyet magyar politikai életnek nevezünk, az csupán a gróf alakja felé fordíthatja sóvár tekintetét. Egy érdekes nyilatkozatától nem foszthatom meg a nyilvánosságot. A kormánynak a választások körül követett eljárásáról volt szó, s ekkor Apponyi a következőket mondta: — Ha én valaha kormányra jutok, az első választásnál meg fogok bukni, mert nem fogom igénybe venni a kormány kezében levő hatalmat; én e bukás napját úgy fogom üdvözölni, mint a valódi alkotmányosság születésnapját Magyarországon.* Asztalomon sárga rózsa hervadoz, mely tegnap még Barcsics Márton ur kertjében lehelte illatát a jégbe, ott a Zagyva kanyargó partján. Ez a sárga rózsa, — öreg kertész ajándéka. — emlékeztet azokra a parkokra, melyek Jászberény legfőbb díszét teszik. A malmok a zugókkal elfogják a kiapadt Zagyvát s a visszadagadó viz, mély és széles medrével már valóságos folyót képez, mely több apró szigetet nyaldos körül. E szigeteken s mind a két vízparton rezgő nyárfák sudárkodnak ég felé, s szomorú füzek lehajló ágaival játszik a vizi liliommal, sással ékes víztömeg. Mikor a város e táján járdálsz, egészen elkatlansága, a harcmodor feszélye észrevehető, nem a jászberényi szónok volt. Apponyi Albert gróf sorra vette Tisza Kálmán beszédének egyes tételeit, követte őt minden lépésében s az ellencsapások közül, melyeket bajtársa felé mért, igen sok az eleven húsba talált. S ha nem fog is Tisza Kálmán nagyon örülni, hogy Apponyi, a vámközösség híve, a kormány érveinek a külön vámterület mellett bizonyítását mutatta ki; ha nem fogja is megköszönni Apponyinak, hogy ez a képviselői mandátum 5 évre elnyújtóztatását oly garanciákhoz köti, melyek tán a kormány mai többségének több hűséges tagját privát ambíciójuk kielégítésében s igy esetleg a kormány iránt való hűségükben alaposan megtántoríthatnák (ilyen pl. az a feltétele Apponyinak, hogy a képviselői megbízó levél ne szolgálhasson gradus ad Parnaszszum gyanánt!), de legjobban fog fájni Tisza Kálmánnak az a lecke, melyet neki Apponyi Albert gróf, a konzervatív iskola tanítványa, a liberalizmusról adott, midőn a kért kivételes felhatalmazást határozottan megtagadta. Beszédének ez a része formailag is oly szép, hogy megtanulhatná, mélyen bevésve lelkébe, minden magyar ifjú, örök tanulságul. Tartalmilag modern államférfi magaslatára emeli a szónokot. Az itt elmondott szavak meggyőznek arról mindenkit, hogy van egy politikusunk, ki tűnik szemeid elől maga a város, azt hiszed, az urak nyaralóhelyein bolyongsz, pedig bent vagy a város közepében. Csupa kert között látod magad, még pedig gondosan műveit virágos diszkertek között, melyeknek terebélyes fái közül barátságosan , mosolyognak elő a csinos fehér épületek. És a kertekben japáni íves hidak szegik át a Zagyvát, s mindenfelé gloriettek emelkednek apró dombokon. Órákig el tudnál ülni e kertek bármelyikében, bámulva a lomha vizet, élvezve a falusi csöndet, oly vonzó poetikus e részlet. És ezt Jászberényben találod, ahol azt hitted, hogy sivár homokbuckák fogják szemedet kifárasztani. És az egész várost kellemessé teszi előtted az, hogy az utcák mindenütt be vannak fásitva, s alig van ház, mely mellett kert ne terülne. Mikor végig megy rajta, egyes részletei lassan kint bontakoznak ki a fák közül; igaz, hogy egyes részletein nincs semmi különös látnivaló, láttam én már szebb vidéki várost is, de kedvesebbet keveset .... Pedig megnehezült az idők viharos járása fölötte, egykor jászok és kunok jártak oda megyegyűlésekre, most nemcsak nem megyei székhely, hanem még törvényszékétől is megfosztják, s átviszik A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. A jászok fővárosából. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Jászberény, szept. 14. Apponyi Albert gróf szerdán Tirol hegyei közt igen jóizűen reggelizett, s azt hitte, hogy ott fog vacsoráini is. De Apponyi tervez. — Tisza végez. Tisza beszélt, s ezzel elrontotta Apponyi vacsoráját. A nemes gróf nem haszuálló, de elhatározta, hogy ezért cserében az ebédjét fogja elrontani a miniszterelnök urnak. Tehát rögtön eltűnt Tirolból, s vasárnap már Jászberényben beszélt. A kik a Tirol és Jászberény közti távolságot ismerik, azt állítják, hogy Apponyi ezt a nagy utat a gyalog tette meg, mert sietett; de akárhogy tette is meg, még mindig elég korán érkezett, hogy a Tisza-pár vidéki büvészi körútjának tömjénfüstjét egészséges tüdejével szétfújja, s a lobogó görögtüzet elfojtsa. A jászberényi nagy piac volt e kijózanító műtét színhelye, onnan beszélt kellemes hangjával Magyarországhoz , Jászberénynek. És mikor ment, Budapesttől Jászberényig, még csak akkor gondolkozott azon, hogy mikép fogja elmondani e nagyfontosságú beszédet, melyről tudta, hogy minden sorát lesik, s meghányják velik. Egyetlen mondata sem volt készen. És még útközben ráért útitársaival beszélgetni, adomázni, s csak egy negyed óráig vonult magába, volt hallgatag, hogy az egészet utoljára még egyszer átgondolja. Mint maga mondá, ő sohasem írja meg előre beszédeit. Nem képes erre, ő — úgymond — roppant rossz író, egy darab papirossal szemben nem tud lelkesülni, neki közönség, százak, ezrek kellenek, akkor inspirálva van, s amint beszélni kezd, lassúan-lassan kidomborodik egy kerekded, művészi Szolnokra.* Láttam azt a tülköt, melyet Lehel kürtjének tart a kegyeletes jász ivadék. Amilyennek én Lehel vezért ismerem, kicsi lehet ez a kürt hozzá képest, ámbár meglehet, hogy a nagy ember kis kürttel jár. A kürt kicsinysége mintegy kizárja annak a történetnek a valószínűségét, hogy Lehel bátyánk agyoncsapott vele egy németet , Konrád vezért, ámbár minden attól függ, hogy milyen az, aki ütött, s milyen volt az, akit ütöttek. Haltak meg már emberek „szabadkézi“ nyaklevestől is. A kürt különben igen szép készítmény, s históriailag érdekes, akár Lehel vezéré volt, akár későbbi századok kürtöse hívta fel vele harcra a magyart. A híres ......................IBI————————5 Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.