Budapesti Hírlap, 1884. november (4. évfolyam, 302-330. szám)

1884-11-08 / 308. szám

1834. november 8 SUBAFESTI HÍRLAP. 1308 •” - ismeretlen egyén felszólítására dobolt, kikkel Kr­­­n­­g­e­r Lőrinc korcsma-bérlő járt. Tanú feleskettetik. — Utána Fallenbückel Antal biró hallgat­­tatik ki. Elnök abbeli kérdésére, hogy nem áll-e­­rokonságban Krauszszal — nyilvánítja, hogy nincs szüksége reá. A dobolásról nem tud semmit, sem a 8—10 irtokról. Választás után kapott Krausz részről 15 frtot, költségei fedezéséül s visszafizeté­séül. Hallotta, hogy Luppa pártiak is kaptak. Nem eskették meg. Drobinoha Pál nem volt otthon a dobolás ideje alatt. Áldomásról hallott másoktól holmit, hanem pénzről semmit,­­ Krauszra szavazott. Utolsó tanú, Eisenkramer J. sem­mit sem tud, s erre meg is esküdött. Holnap d. e. 9 órakor folytatják a tanúkihallgatást, s a zsámbé­­kiak kerülnek a sorra. Stojanovics báróhoz adót kérni. A báró az adófizetést megtagadta, Webel erre goromba kife­jezésekkel illette a bárót, kinek a mellékszobában levő fia midőn hallá, hogy atyja szobájában valaki gorombáskodik, kijött s kérdé Webeltől: Ki­vel beszél ön igy? — Az ön atyjával! felelé a szemtelen finánc. Erre a fiatal báró odalép s meg­ragadja Weber gallérját, hogy a szobából kidobja. De a finánc pisztolyt vesz elő, s előbb a fiúra, mikor azt nem találta, az öreg Stojano­­v­i­c­s­r­a célzott, és azt lelőtte! A gyilkosságok mellé még gyujtoga­tás is járult. Közönsé­ges dolog volt, hogy amely faluba a fegyveres adóexekució bement, ott másod vagy harmadnapra tűz ütött ki. Enyingen kétszer is gyuj­­togattak. Neudorfban a biró házához hajta­tott a lovas százados. Hol van a biró? — kérdé. Itt vagyok, mondá egy pirospozsgás alak. — Adja ide az adókönyveket ! — Nem adom! Miért nem akarja ide adni? — Hát megesküdött ön százados ur ? — Meg, de mi köze ahoz ? És megszegte ön valaha esküjét? Nem; de hát ez nem tartozik ide. — De ide tartozik, mert én sem vöröshagymára esküdtem ám, hanem az 1848-diki törvényekre, azok pedig azt mondják, hogy csak nagyságos Murányi vicispán ur cédulájának engedelmesked­jem. — Erre a százados egyet fordult és tovább nyargalt. — A derecskeiek hallván, hogy mi minden történik az országban, föltették magukban, hogy csúfot csinálnak a német katonákból, csak jöjje­nek Derecskére. Ezek bizon nem sokáig késtek. Mikor a beszállásolás megtörtént, a biró elő­hozta a cigánybandát és huzatta a csárdást, a Rá­­kóczyt meg a Kossuth nótát. A nép ugyanazt tette, Mimen házban bál volt. Pecsenye, kalács, jó bor alatt csak úgy ropogtak az asztalok. Mikor az étellel jóllakott a német, akkor szivarral kínálták, majd tüzes szemű menyecskék, csinos lányok táncra csábiták őket, így ment ez heteken át, nap­­ról-napra. Egy pillanatra sem józanodhattak ki a neki bolondult Szardanapalok. Jött az ezredes ins­pekciója. Holt részegen találta az egész ezredet. S mikor javában szidta a „részeg kutyákat“ — (már t. i. saját embereit) jött a biróné, takaros, szép menyecske, aztán rámosolygott arra a hara­gos ezredesre — és fél óra múlva ő is ott dü­­löngött emberei közt! A vége dolognak mégis az lett, hogy a derecskeiek kifizették az adót. Mikor ezt a katonák meghallották, szidták, káro­molták a népet, hogy bolond volt, minek fizetett a­­ németnek, ime most már nekik innét el kell menni. — Hej pedig milyen jó dolgunk volt — tevék hozzá fájó sóhajjal! Az esztergomi exekució viselt dolgai országszerte felháborodást idéztek elő. A Bamming ezredet küldötték a prímás szék­helyére, azzal az utasítással, hogy a lehető legbot­rányosabb üzelmekkel ijeszszék meg a főkáptalant is, meg a prímást is, mert ezek sem akartak ám fizetni. A katonák a városházára men­tek, az udvaron állást foglaltak, aztán fegy­vereiket megtöltötték. Mikor ez meg­volt, megrohanták a pénztárt s a készletben levő ösz­­szeget elvitték az adókönyvekkel együtt. Aztán kiűzték a tisztviselőket a hivatali helyiségekből s azokat lepecsételték. A polgármester a bencékhez fordult, hogy addig, mig ez a tatárdulás tart, a derék szerzetesek házában hivataloskodhassanak. A városházáról a megyeházára mentek. Palko­­v­i­c­s Károly alispán nem lévén a hivatalban, K­e­­m­é­n­y­fy főbíró szobájába mentek. Ettől az adó­könyveket kérték. Ez a kérelmet megtagadta. Most nyolc fegyveres katona őrizet alá vette a főbírót s a vele levő néhány hivatalnokot. A többi katonák az adókönyvek után kutattak, az őrizet alá vett hivatalnokok pedig a „Szózat“-ot meg a „Him­nusz“-t kezdték énekelni. Az alispánt akarták minden áron előteremteni a katonák. De a hajdúk nem akartak érte menni, dacára, hogy fegyverrel fenyegették őket. Később a beszállásoláshoz fogtak. Kollár polgármesterhez 62 embert, a városka­pitányhoz 50 embert, B­u­r­i­á­n mérnökhöz 30-at adtak. A többi hivatalnokok egyenkint 25, K­e­­ményfy főbíró pedig 30 legénynyel boldogitta­­tott. A polgármestert kikergették lakásából s az istállóba adtak neki és családjának helyet. K­e­­m­é­n­y f­e nejét éjjel kiűzték ágyából s a szegény nő az ég alatt kénytelenült eltölteni az egész éjét. Itt és mindenütt a képzelhető legcudarabb vanda­lizmust követték el. Korán reggel már megrendel­ték az étkezést, a reggelit, az ebédet, az uzsonnát és vacsorát. Őt tál ételen alul meg sem álltak. S ha valamelyik étel nem ízlett, nem tetszett, azt tá­lastul a drága tükrökbe, aranyrámás képekbe vág­ták! Sáros sarkantyus csizmáikkal ráheveredtek a divánokra, karosszékekre. S e­w­y kereskedőnek feltörték padlását s miután előbb egészen kiélték, ami kevés maradt, azt elrabolták. Trenter kereskedő szobáiban száznál több szöget vertek a tapétás falakba, melyeket lószerszámokkal, fegy­verrel és mindenféle cókmókkal teli aggattak. Löfflernél a paliszander zongorából dohány­­vágót csináltak. Havassynál a gyönyörű függönyökkel csizmákat, puskákat tisztogattak! S mig nappal a vagyont pusztították, éjjel ütötték verték az embereket, úgy hogy a török basák ke­gyetlenségei ezekhez a barbárságokhoz képest sze­líd cirógatásoknak nevezhetők. Meg is gondolták a dolgot nemes Debrecen városának cívisei s hogy emberben, baromban náluk baj ne essék, példásan megfizették az adót. Csak egy ember akadt, aki a hazafiság érdekeit előbbre helyezte a spitzburger gyávaságnál és nem fizetett. Ez a polgármester volt Kapott is 16 lovas katonát, kik két egész héten át pusztítottták a derék hazafit. 3 Tat*. Ov *v- ' ................ V :*t. ■."■I&w.r c ^ . f ^MSSSWSSW■**?** •’VSf.í- '^:^-9?8ajfcA WS®* «S'rcswas’»-•-««»»< Osztrák delegáció. —■ A hadügyi költségvetés a pénzügyi albi­zottságban — Ülés kezdete d. e. 11 órakor. A hadügyminiszter emel először szót. Újó­lag a katonaorvosi kar bajaival fog­lalkozik s azoknak nem utolsó forrását abban ta­lálja, hogy az orvosok a hadseregben nagyon rosszul vannak fizetve és elő­léptetési kilátásaik szintén ked­vezőtlenek. Hogy az orvosok éppen olyan fizetést kapjanak, mint a megfelelő rangban lévő tisztek, ahhoz 70.000 forint kell , de a had­ügyi kormányzat ezt nem akarja egyszerre be­állítani a költségvetésbe, s a jövő évre csak 13.000 frtot preliminál ezen a címen. Ezután a nyugdíjazó rendszer védelmezé­­s­é­r­e tér át, és hangsúl­yzza, hogy a nyugdí­jazásnál a legnagyobb lelkiisme­retességgel járnak el és visszautasítja azt a vádat, mintha szolgálatképes tisztek akaratuk ellenére nyugdíj­aztatnának. A hadügyi kormányzat ellenkezőleg azon van, hogy a szolgálatké­pes tiszteket minél tovább meg­tartsa a szolgálati kötelékben. A nyugdíjtétel az 1885 iki költségvetésben azért je­lenik meg az eddiginél nagyobb összeggel, mert az új nyugdíjtörvény javította a nyugdíjakat , másrészt pedig a kezelés is megjavíttatott, úgy, hogy ezen­túl nyugdíjakra nem fog póthi­tel keretni. Az emelkedés tehát részben csak látszólagos. Végül indokolja a miniszter, hogy 1885-re miért kér 200.000 frtot a katonai c­s­ö­d­ö­r t­e­le­pek­r­e. Latour összehasonlító adatok alapján arra az eredményre jut, hogy tüzérségünk eddig gyen­gébb volt, mint a francia, német és orosz, de azt reméli, hogy a hadügyminiszter által javasolt reor­ganizáció alaposan segíteni fog a bajon. Élénk sajnálatát fejezi ki, hogy a József-akadémia fölállításának terve, habár csak egy évre is,­elejte­­tett, valószí­­űleg inkább politikai, mint pénzügyi indokokból , megemlíti az eszmét, vájjon a ka­tonaorvosok hiányán nem lehetne-e a képen segíteni, hogy az orvosok a rigorotumok leté­tele, s 1—2 évi gyakorlat után hivas­sanak be az önkéntes­ szolgálatra? Hy módon a hadsereg évenkint 200—300 használ­ható orvost nyerne. Ajánlja eszméjét a hadügyminisz­ter figyelmébe. Beer dr. szintén belátja a tüzérség új­jászervezésének szükségét, csak az iránt szeretne megnyugtatást kapni, hogy ez a reor­ganizáció nem fog évek hosszú során át mindig újabb és nagyobb összegeket elnyelni. Hosszabban foglal­kozik azután a katonaorvosi kar bajai­val. Az orvosok hiányának fő okát abban keresi, hogy az általános védőkötelezettség behozatala után következő években a fiatalság általában csekély számmal lépett az orvosi pályára, nagyobb előszere­tettel fordult a jogi és a technikai pályák felé. Most ez az arány ismét megváltozott, s ennek valószínű­­leg meg lesz a maga hatása a katonaorvosi karra is. Arról van meggyőződve, hogy a József-akadémia föl­állítása egymagában nem volna képes segíteni a ba­jokon, ha nem jár karöltve a katonaorvosok kíván­ságainak teljesítésével. Ilyenek: az orvostisztek tel­jes egalizálása a kombattans tisztekkel, a fizetés vi­szony­ok javítása, az állomáshelyek változtatásánál lehetőleg nagy figyelem az illető katonaorvosok ma­gánpraxisára. Nem lehetetlen, hogy ha a hadügymi­niszter megorvosolná ezeket a panaszokat, az aka­démia fölállítása nélkül is kapna a hadsereg elég orvost. Hippolitt dr. a 60 aktív szubaltern katonaorvos fizetésének megjaví­tása iránt nyújt be határozati javaslatot. Ezek hadnagyi fizetést (összesen­­896 frt) kapnak, s mi­után nem lehet őket előléptetni, 40 évi szolgálat után csak 450 frtnyi nyugdíjra tarthatnak igényt. Helyzetük tehát oly szomorú, hogy a javítás nagyon is ráfér. Berecny dr. kijelenti, hogy ő is meg van győződve a József-akadémia inaktiválásának szüksé­géről, de amellett a katonaőr ősi kar helyzetét is javítani kell. Raab lovag azt fejtegeti, hogy neki voltak ugyan aggodalmai a nyugdíj­tétel emel­kedése miatt, de a hadügyminiszter részletes fel­­világosításai teljesen eloszlatták azokat. Csak azt sürgeti, hogy ne nyugdíjazzanak még szolgálatképes tiszteket, akaratuk ellenére. A hadügyminiszter reflektálva az egyes fölszólalók beszédeire, a következő megjegyzéseket teszi: A József-akadémia fölállítá­sának tervét nem ejtette el, sőt inkább most is tárg­yal eziránt a magyar és az osztrák kor­mánynyal. Az orvosok szolgálati idejé­nek megváltoztása csak törvényhozási úton érhető el, ez a kérdés tehát a parlamentek elé tar­tozik. Beer aggodalmaival szemben azt mondja, hogy a tüzérség újjászervezése sok előtanulmány után ké­szített, jól megfontolt terv alapján történik, sikerében tehát bízni lehet, de azt nem ígérheti meg, hogy a tüzérség jövőre semmi változáson sem fog keresz­­tülmenni, a tudomány folytonos haladása lehetet­lenné teszi a végleges megállást. A katonaorvosok helyzetét a hadseregben a szolgálati szabályzat ha­tározza meg, ezen sürgős szükség nélkül változtatni nem célszerű, hanem azért a nehézségeket nem tartja elháríthatlanoknak. Ez a királytól, mint a legfőbb hadúrtól függ. Hippoliti dr. rövid felszólalása után az albi­zottság általánosságban elfogadja a hadsereg rendes költségvetésé,­ s azon­al megkezdi a részletes tárgyalást, melynek folyamán változatlanul s minden nagyobb vita nél­kül elfogadta az I—XV. címeket. Ezzel az ülés d. u. 3 ó.-kor véget ért. Legkö­zelebbi ülés holnap (szombaton) d. e. 10 ó.-kor. Magyar delegáció. — A külügyminiszter nyilatkozatai a külügyi albizottságban. — A magyar delegáció külügyi albizottsága ma d. e. 11 órakor tartotta első érdemleges ülését. A külügyminiszter hosszabban nyilatkozott a Falk Miksa által formulázott és hozzá intézett kérdésekre. E kérdések ugyanazok, me­lyek az osztrák delegáci­ó­ b­izott­­ságában a külügyminiszterhez in­téztettek s a külügyminiszter vá­lasza is ugyanazt tartalmazta, ami ott mondatott. Szilágyi Dezső részletesebb felvilágosításokat óhajtván nyerni a magyar-német-osztrák szövetség természete felől, a következő kérdéseket intézi a külügyminiszterhez: 1. Várjon e szövetség, mely hivatalos nyilatkozat szerint külügyi politikánk alapját képezi, határozott eshetőségekre á­l­­lapít-e meg kölcsönös támoga­tást vagy általános természetű és fennállási tartama minden eshető­ségre kiterjed? 2. Váljon az 1879-ben létre­jött szövetség érdeke és különösen hordereje érde­keink támogatása tekintetében a legújabb események által nem csökkentetett-e ? A külügyminiszter hivatkozva azokra a te­kintetekre, amelyeket szem elől tévesztenie nem sza­bad, arra kéri a bizottságot, mentse fel őt azon kö­telesség alól, hogy ily részletes kérdésekre vála­szoljon. Szilágyi Dezső méltányolja a miniszter kí­vánságát és nem ragaszkodik ezekhez a kérdésekhez. Megjegyzi azonban, hogy a miniszter talán nagyon messzire megy óvatosságával, mert hiszen 1879-ben igen figyelemreméltó oldalról állították, és ezt soha senki meg nem cáfolta, hogy e szerződésre nézve Németország részéről, ahonnan annak eszméje kiin­dult 1879-ben ama javaslat létetett, hogy az a szö­vetkező államok törvényhozásai elé terjesztessék és becikkelyez­­tessék, ami maga arra mutat, hogy Németország felfogása szerint a nyilvánosság kizárása nem szüksé­ges.­­ Egy másik kérdés vonatkozik az Orosz­országgal létesített egyetértésre, amely a miniszter nyilatkozata szerint úgy Oroszor­szággal, mint Németországgal egyaránt fennáll és a szerződésnek megfelelő állapotok fentartását foglalja magában. Kérdése az volna: Nem foglal-e a nézetek-

Next