Budapesti Hírlap, 1885. szeptember (5. évfolyam, 239-268. szám)

1885-09-16 / 254. szám

V. évfolyam. 254. sz. Budapest, 1885. Szerda, szeptember 15. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon ig. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Lsszbesztőség és kiadóhivatal, IV., kalap-utca 16. sz Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A gazdasági válság. Ha valamely birtokon alul a viz folyását elzárják, felül pedig a zsilipeket megnyitják, a földeket okvetlen elönti az árviz. Ennél pedig nincs károsabb a gaz­daságra nézve, így vagyunk a vámpolitikával sze­gény Magyarországon: Németország gátat emelt a magyar búza, liszt, hús és fa ellen, Franciaország is felemelte a bevi­teli vámokat nyersterményeinkre, áruink rendes nyugati folyása a mederben meg­akadt s a termés feltorlódott. Ez már elég veszedelem magában véve, meg is érzi a bajt az egész ország. De fokozza a bajt, hogy még a legolcsóbb árakon a belfogyasztást sem tarthatjuk meg, mert piacunkra jó a romániai búza, mely a kereskedelmi kamara jelentése szerint 1 — 170 forinttal olcsóbb a magyarnál s­zal­maink, melyek ez idő szerint majdnem egyetlen fogyasztói és vevői a magyar gazda termésének, fogyasztásuk 10— 12%­-át Romániából fedezik, 750.000 vám­mázsát. Így hát az történik, hogy a ro­mán búza mintegy öt millió forintot ki­visz az országból, melynek a megszorult magyar gazdák zsebeibe kellene vándo­rolni, a magyar termelő búzája nem ta­lál vevőt s az árakat a piacokon a ro­mán verseny is nyomja, le a képtelen­ségig, a­hol a gazdaság nem hajt jövedel­met, hanem veszteséggel jár. És azon az öt millión, a­mivel Magyarország szegé­nyebb, Románia nem vásárol tőlünk ipar­cikkeket, abból vajmi kevés térül vissza. Épugy van a tengerivel. A nagy szesz­gyárak épugy mint a nagy gőzmalmok nem veszik a magyar tengerit, hanem hozatják vámmentesen Oláhországból, a magyar gazda abból se csinálhat pénzt, vagy kénytelen áron alul elvesztegetni. Fölülről bocsátják ránk a vizet szabadon, alulról bezárták a zsilipeket, így meg kell futnunk. Annyival inkább, mert nemcsak Buda­pestre, Temesvárra, Aradra stb. hozzák az oláh terményt, de szállítják nagy mennyi­ségben a Dunán Bécsbe, s az osztrák gyá­raknak, s ott is elveszik tőlünk azt a piacot ami még megmaradt, amit Bis­marck és Amerika el nem vettek. Ily viszonyok közt és látva a föld­birtok nehéz válságát, mely az összes kis­ipar válságát vonja maga után, sőt már az állami bevételekre is érezhetővé vált, ésannyira, hogy dacára a kiállításnak, még Budapesten is augusztus hóban az adójövedelmek csökkentek tavaihoz képest, vidéken pedig, az adóvégrehajtók nem ké­pesek aratás után pénzt söpörni össze a kincstárba, ily viszonyok közt a buda­pesti kereskedelmi kamara mégis a román gabonák vámmentes behozatala mellett kardoskodni merészel. Ez valóban az osztályérdeknek a köz­érdek fölé helyezésének szemérmet nem ismerő ne továbbja, Így végeztetett a ka­mara tegnapi ülésében, a földmivelési miniszterhez intézett felterjesztésben, az új magyar mágnás, Kochmeister báró el­nöklete alatt. Fog-e hallgatni a kormány a keres­kedők szavára ? Talán csak már gondol a földmű­velő osztály­lyal is? Idáig, az igaz, hogy érdekében nem tett semmit, épen semmit. És még Romániát portálja az a tes­tület, mely maga panaszolja, hogy Romá­nia hogy szorítja ki iparcikkeinket a szerződések nyílt kijátszásával. Szerencsénk, hogy Románia nem akar velünk szerződni, máskülönben mezőgaz­daságunk ismét áldozatul esnek a buda­pesti kereskedők és osztrákok koalíció­jának. A magyar gazdasági egyesület álmát lassúsággal csak most vette elő a gazda­sági kiegyezést s a vámegyesség kérdését, melyre nézve tőle is kért véleményt az a miniszter, kinek saját véleménye nincs s kinek államtitkára minden gazdasági po­litikával szolgál, akárminőt követel tőle Tisza. Lesz-e a gazdasági egyesületnek po­litikája? A helyzet magaslatán fog-e állni véleményével? Férfiak bátor szavát kívánjuk hallani, kik alaposan és őszintén hozzá szólnak a tárgyhoz s tanácsot ad­nak, melyet tőlük kér a kormány. Régen volt, mikor a gazdasági egyesület tekin­tély volt, pedig a magyar gazdáknak soha nagyobb szükségük nem volt jó és illetékes képviseletre mint jelenleg. Egy k „BUDAPESTI HÍRLAP tárcája. Bécsi tárca. v'Itt az ősz. — Egy német és egy magyar énekesnő. — Könyves Kálmán a Burg-szinházban. — T a­­t a v c z y ur mágnese. — Egy merész színigazgató. — Canon. — Az uj parlament. — A milliós szé­delgő. — Egy hosszú szerelmi história vége.) — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Bécs, szept. 14. 1885. Az ősz beköszöntött mindenütt, a termé­szetben, a művészet világában és a társas élet­ben. Az időjárás oly szeszélyessé lett, mint akár áprilisban, a napfény és záporeső nyomon követi egymást, a stájer hegyek ormait hó borítja, a hegymászók sarokba rakják jól megvasalt botjai­kat, a „Raxalpe“ a­mely nyári vasárnapokon csaknem oly népes szokott lenni, mint a schön­­brunni park — most már csak nagy ritkán lát egy-egy véletlenül odatévedt „Bergfexet“,a Bécs környékén egymást érő nyaralókban elkezdődött a pakolás és a nyári lakók számítják a napokat, a­melyeket még falun kell tölteniök, mert akár­­mily szép az a falusi élet és akármily szigorúan megkövetelje „bon­ton“ hogy az ember évenkint 4—5 hónapot a zöldben töltsön, ha már fürdő­zésre nem telik, a szeptember vége mégis csak beédesgeti a városi lakást a szűk utcákba, a­hol a férfiak újból feltalálhatják a megszokott kávé­házat és sörházat, a nők pedig a kávénénikék rég nélkülözött társaságát, melynek körében újrakez­dődhetik a hónapok óta szünetelt emberszapulás. Bécs élénkülni kezd, a­mivel azonban nem mondtam sokat, mert nyáron ugyancsak üres volt, de legalább visszanyerte a nagyvárosiasság egyik külső jelét, a színházak megnyitása által. Nyáron volt olyan két hét, a­mely alatt vala­mennyi színház be volt zárva és az ide vetődött idegen csakis a Wurstsprater bódéiban áldozha­tott a művészeteknek. Ma már öt színház édes­geti a publikumot, melynek nagy többsége azon­ban ha csak az idő engedi, még mindig jobban szereti estéit a szabadban tölteni. A színházi személyzet azonban már meg­lehetősen teljes számmal együtt van mindenütt. Az operaház készül egymásután bemutatni az újonan szerződtetett tagokat, a­kik közül eddig Broch Jenny kisasszonyt láttuk, egy csi­nosan iskolázott de vékony hangú fiatal leányt, a­ki pár nap előtt Lucia szerepében lépett fel és elődjét B­i­an­c­h­i Biankát meg se közelítette. Ideges, de meglehetősen ügyetlen és minden drá­mai kifejezést nélkülöző játéka és kicsi hangja sokkal szerényebb működési térre utalja, mind a­milyent úgy látszik az operaház igazgatósága neki szánt. Annyi bizonyos, hogy B r­o c­h k­­a. soha sem lesz a közönség kedvencévé, ellenben Nádayné ezt a címet rövid egy év alatt tel­jes mértékben kivívta magának. Minél jelentéke­nyebb szerepekben lép fel, annál nagyobb diada­lokat arat. A minap Zerlina szerepét énekelte a Fra Diavoloban, a közönség el volt ragadtatva, a kritika nem győzte magasztalni, kedves, eleven játékát, behízelgő hangját, kifogástalan énekét. Közönség és kritika egyiránt azt követeli, hogy gyakrabban léptessék fel s általában nagyobb tért engedjenek neki. Úgy hallom, hogy nem sokára Angela szerepét fogja énekelni a Fekete Dominóban. A Burg színházban megint Jókai Mór Könyves Kálmánjára készülnek, ez a hír öt év óta oly rendesen megszokott jelenni a hírlapok színi újdoságai közt, mint a tengeri kígyó az amerikai lapok uborka évadában, de ezúttal talán még­is lesz valami belőle, mert legalább az olvasó próba ki van tűzve. Utána D­ó­c­z­y Lajos víg­­játékát ígérik. Ezenkívül a leégett Stadttheater műsorának kiválóbb darabjai közül válogatnak és igen természetes, hogy Wildbrandt igaz­gató választása mindenekelőtt a Chriemhid című drámára esett, a­melyet Wildbandt drá­maíró itt. Csak nincs is szebb dolog a világon a nemes önérzetnél. Augier „Fourchambault családját“ nem akarják elővenni, mert azt talál­ják, hogy nagyon el van csépelve. Az igaz, hogy Chriemhildről ezt nem lehet állítani, mert ha nem csalódom két vagy három előadás után tisztelet­tel féretették. A Wien melletti színház véglegesen mono­póliumába vette az operetteket, miután a Kari színház lemondott e műfaj ápolásáról, a­mit igen helyesen tett, mert a verseny mindegyik színház­nak ártott és a közönségnek se volt hasznára, minthogy a művészi erők megoszlása azt idézte elő, hogy sem itt sem ott, nem lehetett kielégítő előadásokat hallani. E hét folytán még színre kerül Genée újra átdolgozott operettje, melynek a címe Nanon, de ez csak hézagpótló lesz addig, m­íg Strauss és Jókai cigánybárója színre kerülhet. A múlt napokban egy Leoni kis­asszony nevű operette énekesnő bukott meg szá­nalmasan és véglegesen e színházban, mely e Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next