Budapesti Hírlap, 1886. január (6. évfolyam, 1-31. szám)
1886-01-13 / 13. szám
Budapest, 1896. VI. évfolyam, 13. sz. Szerda, január 13. ÍRLAP Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Lukássi Józse Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., kalap-utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A bukovinai „istensegits“-beliek magyar egyházának és iskolájának javára ma következő adakozások érkeztek hozzánk: Hazafi Veras János gyűjtése ............................. 2 frt ,kr. Kremnitzky F. J. gyűjtése, Verespatakon és pedig: Kremnitzky F. J. Verespatakon 2 frt, Kremnitzky Amand bányanagy Vízaknán 2 frt, Kremnitzky Ottó dr. akad. tanársegéd Selmecen 2 frt, Kremnitzky Aladár m. kir. erdőgyakornok Kolozsvárit 1 frt, Kremnitzky Emil erdőgyakornok Besztercebányán 1 frt, Kremnitzky József akad. hallgató Selmecen 1 frt, Kremnitzky Mari, Bertalan Miklósné Felsőbányán 1 frt, összesen . . 10 frt —kr. B. V. ....... 2 frt — kr. Összesen . . 14 frt—kr. Éhez adva az előbbi kimutatást .................... 1758 frt 49 kr. Főösszeg . : 1772 frt 49 kr. A pénzügyminiszter előterjesztése. Parlamenti szokás és kötelesség az ország iránt, hogy midőn a pénzügyminiszter a képviselőháznak benyújtja a költségvetés előirányzatát, egyidejűleg előterjesztést tesz az ország pénzügyi állapotáról és kifejti jövőben követendő pénzügyi politikáját. A mi pénzügyminiszterünk a budgettel egy időben ezúttal nem tett előterjesztést csak most, midőn már a költségvetési előirányzat tárgyalása állt a napirenden, midőn tehát már a képviselőknek, az országnak, a sajtónak ismerni kellett volna az ország pénzügyi helyzetét és a miniszter pénzügyi terveit, hogy hozzászólhassanak. E mulasztásnak okát is adta a miniszter. Ez okok : az aranyázsió időközben bekövetkezett oly mérvű emelkedése, hogy a miatt törléseket kellett az egyes tárcák keretében eszközölni. Tudni kellett az 1884-iki zárszámadásokból az egyes tárcák tulkiadásait is, hogy ha már a túlkiadásokat fedezni kell, annak minél nagyobb részét megtakarítások útján lehessen fedezni és csak minél kevesebb hitelre legyen szükség , mert a papírra szóló értékpapírok árfolyama a keleti bonyodalmak folytán nagyon leszállott. Fogadjuk el a magyarázatot azon reményben, hogy jövőben nem lesz többé ok a magyarázatokra. Nézzük a pénzügyi előterjesztést. Az előterjesztésnek uralkodó hangja és irányzata az, hogy a miniszter az 1886-oi költségvetési előirányzatot minél kedvezőbbszínben tüntesse föl. Ez nagyon természetes a kormány szempontjából. E végből a miniszter lehetőleg kerüli az előirányzatnak a zárszámadások eredményével való összehasonlítását, mert a zárszámadások arról tanúskodnak gyakran, hogy az előirányzott bevételekből nagy összegek elmaradnak, holott a kiadások az előirányzaton túllépnek oly mértékben, hogy csak két címen is az 1884. és 1885. év terhére eső túlkiadások 9 millió forintra rúgnak. A múlt évi költségvetéshez méri tehát a miniszter a jelen évi előirányzatot, hogy konstatálhassa, miszerint a jelen költségvetés eredménye egy millióval jobb mint a múlt évi. Ez azonban keserű vigasztalás. Mert a múlt évi költségvetési előirányzat is olyan rossz volt, hogy a pénzügyi bizottság megállapítása szerint 11.870.028 forintra rúgott, holott a jelen előirányzat szerint a deficit 13.896,424 forint! Sőt, ha mindazon összegeket hiánynak veszszük, melyeket saját jövedelmeinkből nem fizethetünk rendesen, akkor az 1886-iki előirányzat szerint 31.900,000 forint a hiány,mely, ha a zárszámadások eredményét meghozza az idő, akkor majd kerek 40 millióra fog fölszaporodni, az eddigi tapasztalatok szerint. Pedig most már a beruházásokkal is mérsékeltebben haladunk, mondja maga a miniszter úr. Mert míg 1881-től 1885-ig 5 éven át beruházásokra 116 millió forintot költöttünk, a jelen előirányzatban már csak 20 millió van beruházásokra szánva. A miniszter azzal is biztat, hogy az adók dúsan fognak befolyni, mert az utolsó évek folyamán az állam jövedelmi forrásai egyre gazdagabban csörgedeztek. A miniszter úr nem tart azon mostoha idők súlyos következményeitől, melyek mostanában a közgazdaságra, az adóforrásokra nehezednek. Pedig a válságos évek romboló hatását még csak ezután fogjuk érezni. Okszerűen, nem hogy az adók emelkedésére lehetne számítani, hanem inkább, mivel a 12 forintos búzaárak 8 forintra sülyedtek, konstatálni kell, hogy az adózó képesség az egész vonalon leszállt egy negyeddel, ha nem többel. A szép perspektíva egyébiránt nem is gyönyörködtet sokáig napsugáros tájakkal, mert egy fordulóval leszáll a miniszter úr is optimizmusának felhőiből és új adósságcsinálások sötét mélységei felé ereszkedik. Hitelműveletekkel fogja fedezni a túlkiadásokat, adósság kell az államadósságok törlesztésére, kölcsönpénz kell a beruházásokra, kölcsönnel vagyunk kénytelenek fedezni a deficitet is. Ezen hitelműveletekre nézve nem sokára már előterjesztést is ígér a képviselőháznak a miniszter. Igen boldognak fogja magát érezni az ország. Az adósság, mint a tenger dagálya, nőttön nő a nemzet fejére. A nemzet idestova már nem is ura birtokának és keresményének, az adók elnyelnek minden jövedelmet. Szinte mulatságosnak látszik, hogy ezek után a pénzügyminiszter kiáll a parlamentbe és megható oktatást tart könnyelmű minisztertársainak a takarékosság és önmegtartóztatás erényeiről. Sőt, hogy rájuk ijeszszen, kijelenti, hogy a felelősséget el nem vállalja az államháztartás rendjéért, ha a miniszterkollégák meg nem térnek és nem takarékoskodnak. Uram isten, ha már Szapáry sem vállal felelősséget, ugyan ki könyörül a pénzügyminiszteri tárcán. Hanem ilyet nem a nyolc évi pénzügyminiszterkedés után illik mondani. Ha valaki oly sokáig pénzügyminisztere egy pártnak és országnak, mint Szapáry, az az állapotokért felelős, emberségével meg a vérével is. Mai számunk 12 oldalt tartalmaz. A nemzetnek semmit. Hajdan erős Pest vármegye, egykor nagy magyar alispánja, Földváry Mihály úr vezetése alatt, elhatározta, hogy a közművelődésre nem ad semmit. Magyar nemzeti kultúrára neki nincs pénze, se kevés, se sok. A gazdag Szatmár, a hazafias Máramaros áldozzanak, ha tetszik, a megyék vessenek ki nemzeti célokra pótadót, ki egy, ki félszázalékot . Pestvármegye e híres jelszót tűzi ki : „nem adózunk !“ s marad utolsónak. Őt a nem-fizetésben ne előzze meg senki, ő példát nyújt az országnak, hogy a legnagyobb, legvagyonosabb vármegye nem vesz részt a nagy nemzeti mozgalomban. Az „ország szíve“ kijelenté, hogy a magyarság ügyéért nem dobog. Már most hogyan követeljük Liptótól, Pozsonytól, Hunyadtól, Brassótól, hogy magyarabbak, hazafiasabbak és áldozatkészebbek legyenek, mint Pestvármegye ? Mikor ez elutasítá Szatmármegye köriratát ! A Kossuth és Petőfi vármegyéje ! Rettenetes, hogy kiveszett belőle minden lélek. Rá nem ismerhetni. Alispánja három párti, közgyűlése semminő. De talán tévedünk s Pestvármegyének nem kell magyarosítani ? Talán csak másoknak nem akar áldozni, önös szűkkeblűségből, s nem akar adót kivetni a felvidéki megyék javára, ezeket a küzdésben pártolni és segíteni, magának pedig nincs kit magyarosítani ? Saját közművelődése alkalmasint páratlan s nincs teendő a nemzeti kultúra terén? Lássuk csak : Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyében lakik 583,000 ember, ebből sváb 73,000, tót 34,000, szerb 7000. Összesen idegen nemzetiségű 114,000 lélek. Ezeket a hazának úgy megnyerni, hogy a magyar nemzetbe teljesen beleolvadjanak, könnyű és díszes föladat, szent kötelesség. Századok mulasztását pótolná